menekülés

Golnaz Hashemzadeh Bonde: El kell mondanom

Az igazán mélyértelmű és értékes könyvek, többet tudnak adni az olvasónak, mint bármi más a világon. Számomra ebbe a kategóriába tartozik Golnaz Hashemzadeh Bonde könyve, az „El kell mondanom”. Nincs olyan dolog ami ne tetszett volna ebben a könyvben. Csodálatos a borítója, magával ragadó a könyv narrációs stílusa, egészen mélyértelmű a mondanivalója és irodalmilag is egy remekmű.

Én a könyv első mondataitól már teljesen a varázsa alá kerültem, ezért az sem titok, hogy nagyon hamar ki is olvastam. Nem egy terjedelmes könyv, rövid kis fejezetekre van bontva és a nagy része egy narráció, ami egy ötvenes évbeli iráni nő történetét adja vissza.

Amellett, hogy ez egy anya-lánya regény, szerintem ez akár memoárnak is megfelelne, hiszen tele van olyan élettapasztalattal és életfilozófiával, ami túlmutat a sok veszteségen, csalódáson és fájdalmon.

A regény narrátora, a jelenben élő ötvenéves iráni Nahid, rákbetegséggel küzd és ezáltal arra kényszerül, hogy számot vessen eddigi életével. Halálos betegsége és az a kevés ideje ami még hátra maradt, dühöt, haragot és tehetetlenséget vált ki belőle. Miközben kezelésekre jár és a végsőkig próbál a gyógyulás reményébe kapaszkodni, visszatekint elmúlt életére és azokra a hibákra, döntésekre és mulasztásokra, amelyek idáig vezették őt.

Nahid, Iránban született és nőtt fel, fiatal egyetemistaként úgy gondolta, halhatatlan és sebezhetetlen. Találkozása, Maszuddal, későbbi férjével, eleinte jól indul, összeköti őket a szabadságért és a forradalomért vívott harc. Ennek a harcnak azonban súlyos következményei lesznek, ami arra kényszeríti a fiatal házaspárt kislányukkal együtt, hogy Iránból Svédországba meneküljenek.

Nahid, ugyan túléli az iráni forradalmat és harcot, de az a plusz harminc év, amit az élettől kap, úgy tűnik hiábavaló és értelmetlen volt. Halálos ágyán kerül oda Nahid, hogy felelevenítse és megpróbálja megérteni ezt az elmúlt harminc évet, ami tele volt sok értelmetlen fájdalommal, mulasztással és rossz döntéssel. És ez az ami számára az igazi halált jelenti, nem az, hogy elmúlik, hanem az a tudat, hogy eddig sem élt, eddigi élete is értelmetlen és hiábavaló volt. Villámcsapásként éri őt az a tudat, hogy az ajándékba kapott harminc év, elpazarolt és elmulasztott idő volt, és innen már nincs kiút vagy menekülés.

Ez a regény legfeszültebb és legszívszaggatóbb része. Bár Nahid azt gondolta, hogy Iránból való menekülésével véget értek a harcok, fiatal feleség és édesanyaként jön rá arra, hogy az igazi harc az, mikor nap mint nap meg kell küzdeni a boldogságunkért. Nehéz sors vár rá Svédországban is, miközben folyamatos harc és viaskodás van benne és körülötte. Próbál ő jó édesanya lenni, de az elszenvedett trauma és fájdalom, lehetetlenné teszi ezt számára. Lánya jövőjének érdekében hagyták el Iránt, férjével még sem tudnak szabadulni attól a bűntudattól és lelkiismeret furdalástól, hogy hátra hagyták családjaikat. Ennél még súlyosabb számukra az a tudat, hogy ők is felelősek a múltban történt dolgok miatt.

30 év hallgatás után, Nahid próbálja még egyszer utoljára elmondani, azt ami elmondhatatlan. Azt, hogy bármerre is sodorjon az élet, a múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Hiába a menekülés, a gyökerei mindig elkísérték őt, bárhova is ment. Lányának próbálja még egyszer elmondani azt, hogy számos tévedése és mulasztása ellenére, szereti.

Nahid súlyos és mélyértelmű kérdéseket tesz fel magának halálos ágyán és még egyszer utoljára harcba száll az élettel. A férjét hibáztatja azért a sok fájdalomért, amit elszenvedett. A lányát hibáztatja azért, mert nem segített neki. Az iráni politikai helyzetet okolja a sok értelmetlen halál és menekülés miatt. Vádaskodik, dacol, harcol, követelőzik, mindent megtesz Nahid, de az akit a legjobban hibáztat az önmaga.

A halál küszöbén mindent megkérdőjelez, amiben eddig hitt, felszámolja döntéseinek következményeit, szembenéz félelmeivel és szorongásaival.

Még most is azon gondolkodom, vajon mi az amit még el kellett mondania Nahidnak. Az, hogy rossz anya volt, az hogy ő a hibás testvére haláláért, az hogy árulóvá vált, csak hogy mentse életét, az hogy cserben hagyta családját, az hogy kudarcot vallott az életben feleség és anyaként, az hogy a harc és a háború mindig értelmetlen, az hogy az élet kiszámíthatatlan és igazságtalan…

Nem tudom pontosan, de szerintem sok az amit ez a mélyértelmű, briliáns és kitűnő könyv el tud, el kell, hogy mondjon. Harc és szerelem, megbánás és újrakezdés, bűntudat és feloldozás, vezeklés és megbocsátás, ezt mondja el Nahid, ez a regény üzenete.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Azt hiszem, erről szól az élet. Arról, hogy éhesek vagyunk. Igyekszem most is olyasmire gondolni, amiért érdemes egész éjjel fennmaradni. De nem jut eszembe semmi, egyetlen árva gondolat sem.

El kell mondanom Book Cover El kell mondanom
Golnaz Hashemzadeh Bonde
Park Könyvkiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
224