Könyvkritika

C.W. Gortner szerintem egy profi, ami a romantikus történelmi regényeket illeti. „A vatikáni hercegnő” számomra egy kellemes olvasmánynak bizonyult, kellő történelmi információval és regényesített részekkel. Regényében ezúttal is érezni lehet az alapos kutatómunkát, a könyv tele van számos hiteles történelmi adattal, amit a szerző írói fantáziájának köszönhetően, kellemes és szórakoztató olvasmánnyá alakít. Amellett, hogy betekintést nyerünk az olasz reneszánsz korba és megismerjük a spanyol származású Borgia családot, egy részletes lélektani elemzést is nyerünk a regény szereplőinek bemutatásával.

A történelem megannyi különböző információval szolgál a 15. század végéről, valamint a 16. század elejéről, amit Gortner alávet saját szerzői fantáziájának és egy különálló képet fest a fiatal vatikáni hercegnőről, aki szépségének és talpraesettségének köszönhetően, túlélt egy olyan kort, ahol ő mint a pápa lánya csupán bábúként, szövetségek megerősítésére és politikai intrikák elérésére szolgált.

A regény középpontjában Lucrezia Borgia áll, VI. Sándor pápa lánya. Az ő életútját kísérhetjük végig, ami tele van ármánykodással, intrikákkal, szövetségekkel és számtalan nehézséggel és fájdalommal.

Egyáltalán nem mesébe illő az ő élete, hiszen egy olyan korban nő fel, ahol az árulás, a bosszú és a gyilkosság mindennapos. Ő maga is egy törvénytelen kapcsolatnak a gyümölcse, a hírhedt reneszánsz pápa lánya, aki teljes odaadással szereti és szolgálja apját. Sorsa, apja és fivérei kezében van, akik alig tizenhárom évesen kiházasítják és egy olyan házasságba kényszerítik, ami számára csak szenvedést és súlyos következményeket hoz magával. A naiv, egyszerű és tudatlan kislány arra kényszerül, hogy hamar felnőjön és rájöjjön arra, hogy komoly döntéseket kell hozzon annak érdekében, hogy életben tudjon maradni. Családja ármánykodásainak és intrikáinak az áldozatává válik, valamint a nemesek közti hatalomharc jelentéktelen bábujává.

Első házasságát sikerül végül érvényteleníti és ezáltal úgy tűnik, hogy Lucrezia újabb esélyt kap a boldogságra. Második házassága is rövid ideig tart, csupán két évig, de ez már nem egy kényszerházasság, hanem egy szerelmi házasság, ami kicsit enyhíti a zord körülményeket. De ennek a házasságnak is drámai vége lesz, ami által a fiatal vatikáni hercegnő, újabb vereséget és csalódást él meg.

Harmadik házasságáról keveset tudunk meg a regényből, csupán annyit, hogy ez is egy érdekházasság volt, amiből több gyerek is született.

Lucrezia karaktere és élete abban a változatban, ahogyan Gortner ismerteti az olvasóival, csak egyik lehetséges változata a történelemnek. Ő nem egy erkölcstelen és cselszövő személyiségként mutatja be a fiatal hercegnőt, hanem egy olyan esendő és védtelen lánynak, akinek a történelem eme korszakában egyetlen esélye a túlélésre, a házasság és a család iránti lojalitás volt. Az ő véleménye és érzései nem számítottak, ő maga sem számított, csak az, hogy uralkodó gyermekeket szüljön.

Én érdeklődéssel és kíváncsian olvastam végig a történetét, hiszen egy brutális, szívtelen és erkölcstelen korban, neki sikerült jóságot, együttérzést és szeretetet tanúsítani. Keményen és kitartóan harcolt minden női intuíciójával és erejével, azért hogy megvédje szeretteit, és saját érdekeit félre téve, igazi mély és nemes érzelmekről tett tanúbizonyságot. Igazi túlélő és harcos, akinek ugyan kevés jelentőség jutott a történelem során, mégis karaktere és élete valami maradandót hagyott az utókorra.

Nekem nagyon tetszett ez a romantikus történelmi regény, van benne romantika, szerelem, ármány, cselszövés, intrika, szövetség, árulás, bosszú és gyilkosság, vagyis minden, amitől egy igazán értékes szépirodalmi műnek számít.

Kedvenc idézetem a könyvből:

…milyen csodálatos szabadon, és nem kötelességből szeretni.

 

 

Cím: A vatikáni hercegnő
Szerző: C. W. Gortner
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 424

Ha valaki egy igazán értelmes, minőségi és kitűnő olvasmányt keres, akkor a következő könyv mindenképp beletartozik ebbe a kategóriába. Ez nem egy könnyed és szórakoztató olvasmány, nagyon nehéz és tömény, lassan lehet vele haladni, de nagyon hatásos és rengeteg tanulnivaló van benne.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy a könyv kifejezetten csak nőknek szól, de szerintem oly sok lélektani, emberi és pszichológiai elmélkednivaló van benne, hogy én ezt a könyvet bátran ajánlanám férfiaknak is. Ha nem is önmaguk fejlesztéséért, akkor legalább azért, hogy jobban belelássanak a női elme és lélek működésébe.

„A farkasokkal futó asszonyok” egy olyan felnőtt tanmese és lélektani könyv, ami tele van mesékkel, tanító jellegű és fejlődést előidéző mítoszokkal, amelyek mindig egy újabb női életszakaszba vezetnek be.

A könyv szerzője csodálatos módon bontja ki és elemzi ezeket a meséket, gyakran nagyon magas szintű tudományos szempontból, néha pedig egészen közeli emberi meglátásból. Ezekben a mesékben minden nő önmagára lel, hiszen minden nőben ott van az az ősi erő, ami emlékeztet minket igazi lényünkre. Ha sikerül leásni ezekbe a mélységekbe és megtaláljuk igazi lényünket, akkor rátalálunk szabadságunkra, kreativitásunkra, szenvedélyességünkre és nőiességünkre.

A civilizáció és az evolúció során elveszítettük igazi női lényünket, hiszen olyan szerepeket vállaltunk magunkra, amelyek által egyre jobban és jobban eltávolodtunk igazi belső lényünktől. De innen van kiút és újra rá lehet találni arra a „zabolátlan ősi erő”-re, ami igazi mozgatórugója minden női létnek és cselekedetnek. Clarissa Pinkola Estés briliáns könyve, egy olyan kitűnő útmutató, ami meséivel nem csak hogy elvarázsol és elbűvöl, de ugyanakkor tanít, segít és támogat egy olyan út megtalálásában, ami szabadulást jelenthet a félelemtől és a szorongástól.

Ebben a könyvben több évtizednyi kutatás és gyógyító gyakorlat van benne, ami népmeséken, tündérmeséken és mítoszokon keresztül, érzelmi sérelmeket gyógyít meg és kapcsolatot teremt legbelső női mivoltunkkal. Csodásak ezek a mesék, hiszen felébresztik bennünk a gyermeki mivoltunkat és igazán mélyértelmű mondanivalókat közvetítenek.

Minden mese, a női élet újabb és újabb szakaszaiba vezet be, aminek végső célja gyökereink megtalálása, szembenézés gyerekkori traumákkal, valamint elfojtott vágyakkal és álmokkal. Ezek a mesék terápiás jellegűek, nem minden mesében találunk önmagunkra, de minden nő rátalálhat egy-egy mesében önmagára, azokra a pontokra amelyek még feldolgozásra vagy elengedésre várnak, valamint azokra amelyek még fejlődés alatt vannak.

Nem véletlen és teljesen jogos a könyv sikere, hiszen igazán egyedi és kitűnő stílusban vezet be a nőiség őseredetének titkaiba és misztériumaiba. Annak ellenére, hogy a könyv nagyon tömény és nehéz olvasmány, mégis magával ragadó optimizmusa, valamint a szerző életbe vetett hite, ami minden egyes oldalon érezhető.

Ezt a könyvet csak a megfelelő időben, a megfelelő kitartással és elszántsággal lehet végig olvasni. Rengeteget tud adni, de azért némi egyéni hozzájárulást is követel. Nyitottságot, türelmet, kitartást és kellő akaratot a változásra és a fejlődésre. Ez a könyv segíthet megérteni önmagunkat, sérelmeinket és bánatainkat, vágyainkat és álmainkat, kudarcainkat és sikereinket, hiszen tele van olyan életreszóló gondolatokkal és bölcsességekkel, amelyek sosem avulnak el.

Szerintem ez egy kötelező olvasmány kellene, hogy legyen minden nőnek. Nem lehet egyből kiolvasni, jobb ha lassan halad vele az ember, időt hagyván a gondolatok leülepedésére, a reflektálásra és az elmélyülésre.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Minden nőnek joga van egy halleluját zengő kórushoz.

Cím: Farkasokkal futó asszonyok
Szerző: Clarissa Pinkola Estés
Kiadó: Édesvíz Kiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 531

Puha takaró, forró tea és egy jó könyv a legjobb kikapcsolódás, amit én el tudok képzelni. Ez alkalommal egy olyan könyvet olvastam, ami nem csak, hogy jó olvasmánynak bizonyult, de még a teaültetvényekről is szólt.

„A teaültetvényes felesége” egy könnyed, bájos és romantikus olvasmány. Könnyen és gyorsan lehet vele haladni, ugyanis a szöveg nagyon jól olvastatja magát, a regény cselekménye kellően feszült és izgalmas, a szereplők pedig szerethetők és bájosak.

Nekem nagyon tetszett Gwen története, egy olyan tizenkilenc éves álmodozó, reményekkel teli és ártatlan fiatal lány története ez, aki férjhez menve, azt reméli az élettől, hogy csupa öröm és szerelem tölti majd meg. Otthagyja angliai otthonát és családját, hogy Ceylon legyen az új otthona, ahol egy teaültetvényes felesége lesz.

Eleinte idillikusnak tűnik maga a ceyloni környezet és Gwen házassága is, de hamar kiderül, hogy férje több igazságot is eltitkol előle, ami egész életüket meg fogja határozni. A kezdeti fellángoló szerelemből, távolságtartás és kiszámíthatatlanság lesz, ami által Gwen és férje, Laurence, úgy tűnik kezdenek eltávolodni egymástól. Gwen teherbe esése újabb reményekkel tölti el a szerelmeseket, de az ikrek születése egy olyan drámai döntés elé állítja Gwent, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatja életüket és súlyos következményekkel fog járni.

Lebilincselően izgalmas végig olvasni Gwen történetét, ahogyan próbál helyes döntéseket hozni, úgy hogy közben ezeknek a döntéseknek a következménye, egy életre szóló fájdalom és bűntudat lesz.

Gwen karaktere elég összetettre sikeredett, nehéz volt eligazodni az ő cselekedetein. Gyakran próbálja az erős, határozott és magabiztos nőt mutatni, de ugyanakkor éles váltással egyből beleesik a kis naiv, kiszolgáltatott és tudatlan lány szerepébe.

Nekem nagyon tetszett a könyv felépítése, a történet kibontakozása lépésről lépésre történik, fokozva a feszültséget és izgalmat, végig könnyen követhető a cselekménysorozat. Nagyon sok benne a drámai helyzet, ami által ez a romantikus regény olyan lesz mint egy thriller.

A regény vége azonban kicsit összecsapottnak tűnik, hirtelen ér véget, annak ellenére, hogy a szerző még itt is meglepi az olvasót egy váratlan fordulattal. Nem szeretem mikor így ér véget egy regény, hiszen annyi évnyi szenvedést és fájdalmat, szerintem nem lehet ilyen „idillikusan” lezárni. Ez mesébe illő.

Ezért is az egész történet kicsit olyan mint egy tündérmese. Gwen, a szépséges és jóságos fiatal menyasszony, férjhez megy egy gazdag, figyelmes és szerető férfihoz. Kezdetben úgy tűnik, hogy fiatal feleségként egy kényelmes és kiváltságos élet vár rá. De ahogy egyre jobban belemélyedünk a történetbe, egyre több olyan elem is felmerül a regényben, ami próbára teszi nem csak a könyv főhősnőjét, de a regény többi szereplőit is.

A romantikus történet mellett, némi betekintést nyerünk a faji megkülönböztetések kérdésébe, Ceylon történelmi mozgalmaiba, az egyenjogúságért való tüntetésekbe, valamint a gazdasági világválságba.

Szomorú, lassan folydogáló és szívszorító Gwen története, aki áldozatává válik a családi titkoknak, és ezáltal egy olyan döntést hoz meg, ami örökre megváltoztatja életét.

Nagyon nagy ellentétek állnak egymással szemben a könyvben. Ezek közül a legnagyobb kontraszt, a gazdag európai emberek élete a Ceylon szigeten, ellentétben a teaültetvényen dolgozó színesbőrűek kilátástalan és kiszolgáltatott életével. Éles a váltás a két világ között, ami sajnos csak a sorok között olvasható ki, ugyanis mint minden romantikus regényben, itt is a szerelemé a főszerep.

Én szívesen olvastam volna többet is a teaültetvényen dolgozó emberek életéről, valamint arról is, hogy hogyan is készül a tea.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Senki nem mondta neki, hogy anyának lenni azt jelenti, hogy a szíve megdermed a félelemtől és a vágytól, hogy még több szeretetet adhasson. Azt sem mondta senki, milyen közel áll egymáshoz ez a két érzés.

Cím: A teaültetvényes felesége
Szerző: Dinah Jefferies
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 412

A következő könyv, ambivalens érzéseket váltott ki belőlem, és sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nem igazán tetszett. Persze végigolvastam, mert vártam arra a nagy katartikus élményre a könyv végén, de sajnos számomra ez nem történt meg.

Azért érdekelt az a könyv, mert a fülszövege alapján, a regény cselekményének egy olyan meghatározó történelmi eseményhez van köze, ami számomra érdekes. Azt gondoltam, hogy ebben a könyvben a 2001. szeptember 11-dikei eseményekről is szó lesz, de ez alig jött elő a könyvben, sőt úgy éreztem, hogy csak erőltetve volt ez a szál. Az, hogy a könyv két főszereplője ezen a napon ismerkedik meg, szerintem abszolute semmit nem tesz hozzá a kapcsolatuk és az életük alakulásához.

Azzal semmi bajom, hogy ez egy szerelmi történet, viszont az, hogy mennyire nyálas-csöpögős, az már egyszerűen elviselhetetlen. Számomra ez már nem a romantikus regények kategóriájába tartozik, sokkal inkább felel meg, valamilyen tini lánysztorinak, mert semmi tartalom nincs a sok édes-mázas szöveg mögött.

Nagyon egyszerű a regény kerettörténete. Két fiatal egyetemista, Lucy és Gabe, pont az ikertornyok tragédiájának napján ismerkednek meg. Ettől a naptól kezdve elkezdődik viharos, kalandos, szenvedélyes és kiszámíthatatlan szerelmi történetük.

Lucy az, aki elmeséli közös szerelmi történetüket, ahhoz, hogy a végén megértsük, döntésének helyességét. A sors vagy saját döntésük, ezt ki-ki maga dönti el, úgy hozza, hogy útjaik elválnak, egy rövid szerelmi kapcsolat után. Lucy New Yorkban marad és ott alapít családot, Gabe pedig Közép-Keleten ér el nagy sikereket fotós-újságíróként. Több kontinens és több év is elválasztja őket egymástól, de ők valahogy mindig visszatalálnak egymáshoz. Tizenhárom éven át féltékenykedés, megcsalás, álmok, célok, határozzák meg viharos kapcsolatukat, míg végül az élet egy fontos döntés elé állítja őket.

Keserédes, szomorú és érzelmi káosz az egész regény. Én semmi érdekeset vagy szépet nem találtam Lucy és Gabe kapcsolatában, szerintem a szerelmük inkább volt egy fellángolás, mint egy igazi érett felnőtt szerelem. Fiatal egyetemistaként ismerték meg egymást, csak a szenvedély vezette őket, és az évek során a szerelmük semmit nem változott, és nem fejlődött. Lucy karaktere egyenesen idegegesítő és frusztráló, egy kis buta, naiv, tudatlan kislánynak tűnik, aki folyton a fehér lovon ülő hercegét várja.

Csöpög a könyv a sok szenvedéstől és világfájdalomtól, semmi értelmes dolog nincs benne. Persze érdekes lehetne elmerengeni azon, hogy az életünket saját döntéseink vagy egyéb kívülálló dolgok határozzák meg, de ez sajnos nem valósul meg, mert a szerelmi szál túl nyomasztó és erőltetett a regényben, így mellette minden háttérbe szorul.

Próbáltam megtalálni benne, azt a sok gyönyörű, könnyfakasztó és csodás érzést, de sehogy sem sikerült. Végigolvastam, mert nagyon reméltem egy igazi csattanós véget, mert azt meg kell, hogy mondjam, hogy a szerző kellően fokozta a feszültséget a könyvében, és épp ezért lettem és is kíváncsi a végkifejletre. De bizony a nagy elvárások kudarcba fulladtak, mert középszerűnek éltem meg az egészet. Sőt gyakran éreztem azt, hogy olyan szürkeárnyalatos a könyv, mintha ahhoz hasonlítana.

Hiába próbálkozott az írónő a mélyértelmű és filozófiai kérdésekkel, ez szerintem nem jött össze. A két főszereplő számomra elhomályosította ezt az egészet, mert kapcsolatukban szó sincs az igazi szerelemről, ez csak egy átlagos szerelmi történet, semmi különleges nincs benne.

Ami pozitív a könyvben, az a sok könyv, művészet és színdarab ami a sorok között megtalálható. Kár, hogy a sok pozitív és értelmes életbölcsesség nem kapott elég figyelmet, mert így értékesebb lenne, nem csak egy átlagos szerelmi történet.

Kedvenc idézetem a könyvből:

…ha az élet valamilyen sport lenne, felállnék, és azt kiabálnám: Szabálytalanság! vagy Ismétlés!…

Cím: A fény, amit elvesztettünk
Szerző: Jill Santopolo
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2018
Borító: Puhatáblás
Oldalak száma: 335

Mikor kezembe vettem ezt a könyvet, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyire a hatása alá fogok kerülni. Mély lélektani könyvnek és felnőtt tanmesének tartom. Ugyanakkor szülőként olvasva ezt a könyvet, akár gyereknevelési könyvként is megállja a helyét, hiszen nagyon sok pszichológiai és életmódbeli igazság van benne megfogalmazva.

Minél több idő telik el a könyv olvasása óta, annál jobban érlelődik bennem a könyv mondanivalója és mély üzenete.

Ez az első könyvem amit az iráni írónőtől olvasok, de biztos, hogy nem az utolsó. Nagyon sokat hozzátett a könyv hangulatához és értékéhez az a dolog, hogy egy ilyen mély értelmű könyvet egy iráni nő írt meg, tudván azt, hogy milyen szerepet töltenek be a nők Iránban.

Mielőtt elkezdtem volna olvasni a könyvet, sokáig néztem a könyv borítóját, ami annyira megnyerő és szép. Csodálatosan ábrázolja a könyv borítója azt az ártatlan, tiszta lelkű és okos kisfiút, aki a könyv főszereplője.

A könyv cselekménye két szemszögből van elmesélve. Az egyik hang, az ötéves Saháb hangja, aki lázadásból nem beszél, így próbálja büntetni szüleit és azokat, akik ez miatt fogyatékosnak gondolják és kigúnyolják. A másik hang, Saháb édesanyjáé, aki férje és gyereke között próbál igazságot tenni, miközben nagyon szenved gyereke némasága, valamint férje nemtörődömsége miatt.

A kerettörténet által nem csak Saháb családját, rokonait és az iráni kisvárosi lakóközösséget ismerhetjük meg, hanem az iráni kultúrát, szokást és a családban betöltött szerepek fontosságát is.

Saháb, az ártatlan és naiv kisfiú, azért menekül a némaság világába, mert úgy érzi, hogy családja nem törődik vele, a felnőttek nem értik meg őt, a gyerekek pedig csak kigúnyolják és kihasználják. Egy fantáziavilágot alakít ki magát, benne két elképzelt kis baráttal, akik valójában lelki világának két különböző vetületét ábrázolják. Saháb, bátyja és kishúga mellett, nehezen tud érvényesülni, nem érti a felnőttek világát, és csak arra vágyik, hogy édesapja elfogadja őt olyannak, amilyen, és szeresse.

Egyszerre csodás és megdöbbentő végigkísérni Saháb lelki válságát, miközben a kisgyerekből egyszercsak felnőtt lesz, aki mindvégig egyedül magára számíthatott.

Az, hogy egy ötéves kisfiú a némaságot választja, valójában egy égbekiáltó lázadás, ellenkezés és segélyhívás. De a körülötte lévő felnőttek annyira elvannak a saját életük nehézségeivel és problémáival, hogy nincs idejük és energiájuk arra, hogy segítsenek ennek a gyereknek megérteni a világot és megadni neki azt a feltétel nélküli szeretetet, ami alapból minden gyereknek jár(na).

Fájdalmas, megható és szívszorító olvasni ennek az elveszett, magára hagyott és védtelen gyereknek a történetét, akire senki sem figyel fel, mindenki megbélyegzi őt fogyatékosnak, miközben benne egy okos, ügyes és jóhiszemű gyerek lakozik.

A kiszolgáltatott és védtelen gyerek mellett, az édesanya is jelentős meghatározója a regény cselekményének. Az ő helyzete se egyszerű, ugyanis álmait, vágyait, munkáját áldozza fel a család érdekében, mindazért hogy meglegyen a látszata annak, hogy ők egy boldog és harmonikus családban élnek. De az igazság az, hogy ő is szenved. Szenved férje nemtörődömsége, ridegsége és felülrendeltsége miatt. Iráni nőként nem sok joga van, számára az egyetlen beteljesülést az anyaság és a háztartás vezetése jelentheti.

Az édesapa karaktere a legtaszítóbb a regényben, akitől mindegyik családtag tart és fél. Az ő szemszögét nem is igazán ismerjük meg, hiszen ő nem szólal meg, csak a regény utolsó részében, egy pár rövid mondat erejéig. Családapaként úgy gondolja, hogy egyetlen feladata a család megélhetésének a biztosítása. Nem érti meg fiát, nem lát bele gyermeke lelkébe és nem tudja támogatni és segíteni feleségét. Nemcsak ötéves fia ellen vét, hanem egész családja ellen, mikor megvonja tőlük szeretetét, gondoskodását és idejét.

És ekkor tevődik fel a kérdés: Meg lehet-e bocsátani egy olyan gyermekkort, ami tele volt sérelmekkel, mulasztásokkal és bántalmazásokkal? Erre a kérdésre a regény utolsó mondatában kapunk választ.

Édesanyaként, nekem nagyon sokat adott ez a könyv. Megint rávilágított arra a tényre, hogy milyen törékeny és egyedi is a gyermekek ártatlan lelki világa és mennyire fontos erre kellőképpen odafigyelni. A regény olvasása közben újra és újra rádöbbentem arra, hogy milyen hatalmas felelősséggel is jár a gyereknevelés, milyen könnyen és hamar el lehet rontani dolgokat. De ha az ember időben észreveszi, mindig javíthat rajta, mert a gyerekek csodás világa mindig mindenre nyitott, ami szép és nemes.

Legfontosabb üzenete a könyvnek, hogy gyereket könyvből nem lehet nevelni, csak szívből és szeretettel. Egy gyereknek, mindössze csak ennyire van szüksége.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A szavaknak ereje van. Ha a megfelelő kifejezéseket a megfelelő időben alkalmazod, mások csak úgy füstölögnek a méregtől, anélkül hogy bármilyen testi erőszakot alkalmaznál.

Cím: A megbocsátás könyve
Szerző: Parinoush Saniee
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 264

Nagy falat volt a következő könyv elolvasása, ugyanis jó sok gondolkodnivalót adott nekem, mint olvasó. Még most sem tudom hova tenni ezt a könyvet, mert nagyon összezavart. Vagyis inkább úgy fogalmaznám meg, hogy hatással volt rám és elindított bennem valamit. És ezen a ponton jövök rá arra, hogy az igazán hatásos könyvek mindig hagynak bennem egy űrt miután elolvasom őket. Ezeknél a könyveknél soha nem kerek a történet, mindig befejezetlenül ér véget a könyv és még sok ideig ott lappang az olvasó agyában a könyv üzenete.

Első találkozásom volt az írónővel, eddig még soha nem olvastam könyvet Mariana Leky-től, annak ellenére, hogy ő jelenleg nagy sikernek örvend Németországban.

Az egyik német újság szerint, ez egy „csodálatos, okos, szórakoztató, mély értelmű könyv”. Szerintem az összes jelzőből a „mély értelmű” illik a legjobban erre a könyvre. Már maga a könyv címe is merengésre ad okot, ugyanis nagyon hasonlít egy híres idézethez a Kishercegből: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”.

És ez a könyv pont erről szól. Arról, ami nap mint nap a szemünk előtt van, mégse látjuk. De ahogy eltűnik a szemünk elől, egyből elkezdjük látni.

A regény olyan mint egy felnőtt tanmese. Könnyed, lágy, hangulatos és tanító jellegű. A regény cselekménye egy kis német falucskában játszódik, ahol úgy tűnik, hogy az élet egyhangúan és monoton hangnemben folydogál. De ha górcső alá vesszük a falucska szereplőit, akkor egyből vibráló személyekké válnak, akik mindannyian próbálnak több-kevesebb sikerrel megküzdeni az élet különböző oldalaival és feladataival. Selma, a hetven éves idős asszony, aki meghatározó szerepet tölt be a falu életének alakulásában, a regény központi szereplője. Sokan félnek és tartanak tőle, ugyanis valahányszor Selma egy okapival álmodik, az mindig azt jelenti, hogy valaki 24 órán belül meg fog halni a faluban. Legtöbben a faluban azt se tudják, hogy néz ki egy okapi, de egy biztos, hogy mindannyian hisznek Selma álmában és abban, hogy ő a halál hírnöke.

„Az okapi egy fura állat, ami az őserdőben él…ő a legnagyobb testű utoljára felfedezett emlős. Olyan mintha egy zebra, egy tapír, egy őz, egy egér és egy zsiráf keveréke lenne.” Eleinte viccesnek és hihetetlennek tűnt ez a megfogalmazás, de utána néztem és tényleg létezik ilyen állat, és valóban úgy néz ki, mint ahogy azt a könyvben olvashatjuk.

A könyv onnantól kezd igazán érdekessé válni, mikor is a falu lakói értesülnek Selma álmáról, és ez az álom elkezdi befolyásolni életüket és cselekedeteiket. Egyesek egyenesen vágynak a halálra és mindent szépen elkészítenek, hogy kellően tudjanak találkozni a halállal. Mások állandó készenléti állapotban vannak és valósággal rettegnek ennek bekövetkeztétől. Érdekes megfigyelni azt, hogy a falu lakói csak akkor kezdenek el cselekedni, mikor szembesülnek azzal, hogy milyen törékeny és véges is az élet. Addig hiába van előttük mindaz, ami esetleg a boldogulásukat, a szabadságukat vagy épp a szerelmüket jelentené, mindaddig nem veszik ezt észre, míg a halál a küszöbükön nem áll. Ettől hirtelen felélednek a falu lakói, ugyanis egyébként monoton és egyhangú életük, hirtelen varázslatossá és dinamikussá válik. Titkok kerülnek felszínre, régi álmok és tervek válnak valóvá, valamint titkolt érzelmek utat törnek maguknak.

Egészen lenyűgöző belelátni ezeknek az embereknek a lelki világukba, mély emberi érzelmeket megismerni, valamint velük együtt ünnepelni a barátságot, a szeretetet és a szerelmet.

Annak ellenére, hogy eleinte kicsit kaotikusnak tűnik minden, nehéz beazonosítani a szereplőket, valamint a különböző idősíkokat, a végén minden összeáll és értelmet nyer.

Mély lélektani könyv ez, fűszerezve némi humorral, szarkazmussal és iróniával.

Csodálatos olvasmány és szórakoztató kikapcsolódás.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Hogy lehet valaki ennyire vallásos, amikor Isten pont a legrosszabb arcát mutatta meg neki?

Cím: Amit csak a szívével lát az ember
Szerző: Mariana Leky
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 328

A könyv címe kíváncsivá tett, a fülszövege pedig felkeltette az érdeklődésemet. Maga a témaválasztás nagyon jó: házasság, szerelem, hűség és hűtlenség. A két szálon futó történet, a két különböző idősík fokozza a regény feszültségét, miközben egyre több megválaszolatlan kérdés marad az olvasóban.

A hűtlenség kérdése két különböző szemszögből, múltból és jelenből van megközelítve, miközben a két történet összefonódik.

Érzelemdús, melankolikus és fájdalmas is egyben, de ugyanakkor nagyon jól kidolgozott regény. Lélektani regényként nagyon is megállja a helyét, hiteles és életszerű.

Nagyon vitatott és megosztó témát boncolgat, de a sok különböző aspektus, a házasságtörés minden oldalát megvilágítja, mindazt ami egy házasságtörőben lejátszódik, a házasságtörés következményeit és ennek lelki okait.

A két történet főszereplői: Nicholas és June. Nicholas, a jelenben él, aki Dublinből menekül vidékre, miután megtudja, hogy felesége megcsalta. A vidéki ház felújítása közben, kapcsolatba lép egy szellemmel a múltból, aki nem más, mint June. June ugyanabban a házban élt férjével, Roberttel, aki a 2. világháború idején bevonult, magára hagyva feleségét. Magányosan és egyedül June is elkezd engedni a kísértésnek.

A két ember története ötvözi egymást, érzelmek kavalkádja elevenedik meg a könyv oldalain, szeretet, szenvedély, féltékenység és hűtlenség. June és Nicholas egymást segítik, segítik megérteni és feldolgozni azt ami velük történt, valamint egymásban keresik döntésük helyességét.

Olvasóként nehéz volt objektíven kezelni az eseményeket és főleg ezt a sok emberi érzelmet. Egyfelől teljesen elítélendő a házasságtörés, de a magány, a boldogtalanság, a hiány mellett nehéz úgy elmenni, hogy az ne gondolkodtasson el. Elszomorító az, hogy sokszor olyan kevesen múlik a boldogság, de mi emberek ezt valahogy mindig túlbonyolítjuk.

Szerintem a könyvnek nem is az a célja, hogy egyértelmű választ adjon a házasságtörésre, hanem hogy nyitottságot ébresszen az olvasóban. Nem a házasságtörésre való nyitottságot, hanem az emberi életekre és érzelmekre, amelyek soha nem olyan egyértelműek, mint ahogy azok kívülről tűnnek.

Fájdalmas, szívszorító és elgondolkodtató regény. Egy házasságtörésnek mindig több oldala van, és ez mindig attól függ, hogy épp ki meséli el. Nicholas nagyon szigorú hűtlen feleségével, ugyanakkor önmagával már sokkal engedékenyebb, mikor saját kis flörtöléséről van szó. June mély barátsága a szomszéd férfihoz ugyancsak megkérdőjelezhető, de mindez már jobban érthető, ha megismerjük June életét, akinek már anyja is házasságtörő volt.

Végkifejletként számomra mindenképp az az üzenete a könyvnek, hogy a házasságtörés mindig csak szenvedést és fájdalmat okoz, legyen az az elkövetője vagy az elszenvedője ennek.

Kedvenc idézetem a könyvből:

… az ember azt gondolja az oldalról, amelyiken áll, hogy az mindig a jó oldal.

Cím: A házasságtörő
Szerző: Noelle Harrison
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2011
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 424

Az első történelmi regény, amit C. W. Gortner-től olvastam az „A királynő esküje”. Nagyon megkedveltem a szerző stílusát, és mivel szeretem ezt az irodalmi műfajt, ezért több könyvet is szeretnék Gortner-től olvasni. A legjobban az fogott meg az ő stílusában, hogy korhűen ábrázolja a történelmi eseményeket, alaposan és pontosan meséli el az adott korszakot. Az írói fantáziát leginkább a szereplők kidolgozásában láttam, ami nagyon szimpatikus volt, mert így a száraz történelmi események egyensúlyban maradtak a könyv regényesített részeivel.

Értékes és tartalmas regénynek tartom, mert a könyv nem csak arra összpontosít, hogy bemutassa a 15. századi Spanyolország politikáját, hanem Kasztíliai Izabellát nagyon körülményesen és emberien mutatja be.

Nagyon sok új információt és történelmi adatot tudtam meg a könyv segítségével. Az, hogy ez a könyv egy olyan meghatározó női történelmi személyiséget dolgoz fel, akinek uralkodása, élete hatással volt az Újvilág felfedezésének elindításához, csak még többet hozzáadott a könyv értékéhez.

Kasztíliai Izabellát tíz évesen ismerjük meg, akit fivérével együtt, anyjától elszakítva, Henrik király udvarába küldik. Nehéz élet és sors vár rá, ugyanis a királyi intrikák és cselszövések áldozata lesz, de tizenhét évesen, Kasztília trónörököse lesz. A királyi koronát sok harc és küzdelem árán sikerül megőriznie, de harcos szellemének, katolikus hitének és női bátorságának köszönhetően, sikerül neki egyesíteni egy széthullott országot és előrelátóan uralkodni.

Annak ellenére, hogy Izabella karaktere sokszor ellentmondásos, nehezen követhető, azért mégis kiemelkedő és figyelemre méltó uralkodásának kora. Karaktere izgalmas és feszültséggel teli, bár cselekedetei néha megkérdőjelezhetők.

Történelmi regényként igazán pörgős és szórakoztató, ugyanis korhű, hiteles és könnyed. Sokkal szórakoztatóbb és személyesebb élményt nyújt így megismerni a történelem eme korszakát, mint száraz adatokat olvasni vagy tanulni iskola padokban ülve.

Gortner nagyon ügyesen bánik a szavakkal és a mondatszerkezetekkel, a könyv csak úgy olvastatja magát, miközben egyik fontos esemény követi a másikat. Izabella mellett még sok egyházi és politikai személyiséget ismerhetünk meg, akiknek ugyanúgy betekinthetünk belső vívódásaikba és cselekedeteik indítékaiba.

Olvasóként együtt haladtam és sodródtam én is az eseményekkel és váltam a könyv részévé.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Senki sem hitte volna, hogy nagy tettekre születtem.

Cím: A királynő esküje
Szerző: C. W. Gortner
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 448

Meglepett ez a könyv, ugyanis ez az első könyvem, amit Guillaume Musso-tól olvasok és tetszett. A könyv borítója egyáltalán nem fogott meg, de maga a történet az igen.

Nagyon bájosan indul a kerettörténet. Adott egy repülőtér, egy férfi és egy nő, valamint két mobiltelefon. A zsúfolt és hektikus várakozóteremben egymásba ütköznek és a nagy kapkodásban, véletlenül elcserélik mobiltelefonjaikat. Mire erre rájönnek, már több ezer kilométer választja el őket egymástól. Két teljesen különböző életet élnek, a világ két teljesen ellentétes pontján. Madeline, Párizsban üzemelteti virágboltját, Jonathan San Fraciscoban vezet egy éttermet. Mindketten engednek a kíváncsiságnak és a csábításnak és belenéznek a másik telefonjába. Az üzeneteket, leveleket olvasva olyan titkot fedeznek fel egymásról, ami végül is összeköti őket. Miközben egymás üzeneteit közvetítik a másiknak, rendeléseket, foglalásokat adnak át a másiknak, olyan személyes dolgokat is megtudnak egymásról, ami egy közös pont lesz a regény további részeiben.

Musso regénye igazi lendületes és bájos romantikus történet, vegyítve némi misztikus, sorsszerű és krimi elemekkel. Ebből a szemszögből közelítve egyáltalán nem tűnik véletlenszerűnek Madeline és Jonathan találkozása, valamint telefonjaik elcserélése. A feszültség fokozását és az érdeklődés fenntartását úgy oldja meg a szerző, hogy a két főszereplő váltott nézőpontjain keresztül ismerteti velünk az eseményeket.

Eleinte kicsit kaotikusnak és értelmetlennek tűnik a sok elem keverése, ugyanis romantika, misztikum és krimi, kicsit soknak tűnhet egy regényben. De szerintem Musso ezt jól megoldotta és ezáltal kellemes és könnyed olvasmánnyá vált regénye. A romantikus szál a legdominánsabb a regényben, ezért is kicsit eltörpül mellette a krimi szál, ami kicsit kidolgozatlannak tűnik. Romantikus krimiként van hirdetve, két olyan műfaj, ami kedvenceim közé tartozik, de szerintem ez inkább romantikus regény, mint krimi. És ha mindez nem lenne már így is elég, egy kis thriller is belekeveredik a regénybe, mikor a két főszereplő megismeri a másik rejtett titkát a múltról és közös nyomozásba kezdenek.

A könyv hangneme és stílusa megnyerő, főleg az a melankolikus hangulat ami árad a sorokból. Egyfajta reménység és biztatás jön át a könyv lapjairól, az életbe és az emberiségbe vetett hit, miszerint mindig újra lehet kezdeni, mert az élet mindig ad egy új esélyt. Ugyanakkor el is gondolkodtat a regény: Mi a Sors és mi a Véletlen?

Kedvenc idézetem a könyvből:

Csak akkor leszel jobban, ha végre megszabadulsz a kísérteteid terhétől.

Cím: Az angyal hív
Szerző: Guillaume Musso
Kiadó: Park Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Borító: Puhatáblás, Ragasztókötött
Oldalak száma: 411

Sajnos ez a könyv nem pont az volt, mint amire én számítottam a fülszöveg alapján. Könnyed olvasmány, de kicsit talán túl egyszerű, kidolgozatlan és száraz is.

A regény cselekménye két szálon fut. A múltbéli események során egy fiatal cselédlányt ismerünk meg, aki Londonba szökik egy jobb élet reményében, ott azonban a sors közbe szól és élete váratlan fordulatot vesz. Több mint kétszáz évvel a múltbéli események után, Harry Flint költözik be, Anne, a cselédlány egykori otthonába. Harry épp egy válást próbál kiheverni és az újrakezdés lehetőségét keresi új otthonában. Családfájának kutatása során olyan titkokat fedez fel, amelyek valamilyen szinten összekötik őt a múlttal, ugyanakkor lehetőséget adnak neki egy újabb szerelem kezdetének.

A két szálon futó történet izgalmasa, de sajnos Anne története valahogy háttérbe szorul, több hangsúly van a jelenbeli Harry történetén. A szerelemi, romantikus szál erősen végigvezeti a regény esemény fonalát, de kevés benne a címben említett szellemjárás. Ezért is szerintem kicsit megtévesztő és nem helyénvaló a könyv címe, ugyanis a szellemjárás csak egyik mellékszála a cselekménynek, de semmiképp nem ez a legmeghatározóbb a könyvben.

A két történet összekapcsolódik és a múlt hatással van a jelenkori eseményekre is. A krimi és a romantika áll egymással szemben, de sajnos mindez eléggé középszerűen van leírva és kidolgozva. Szerintem Anne története több figyelmet is elbírt volna, ezt a részt valahogy túl rövidnek és hiányosnak tartottam.

Mivel én szeretem a rövid fejezeteket, ezért számomra egyáltalán nem volt zavaró a gyors és éles váltás a két különböző idősík között.

Ami tetszett a könyvben és ezt mindenképp szeretném kiemelni, azok a rövid kis idézetek, amelyek minden fejezet elején olvashatók voltak. Számomra ezek megnyerőek és tetszésemre voltak.

A könyv borítója is szép, ezért és a könyv címéért vettem meg, de mint kiderült a cím elég csalóka. Tehát ha valakit pont a szellemek világa érdekel, akkor az csalódni fog, mert ez a könyv nem arról szól. Ez inkább egy szerelmi történet, némi krimi elemekkel vegyítve.

Nem mondhatom, hogy ez a könyv színvonalas irodalmi olvasmány, de egyszeri olvasásnak megfelel. Unalmas, borongós estéken megfelel mint kikapcsolódási lehetőség. De nem az a könyv, ami mély nyomokat hagy az olvasóban vagy elgondolkodtat.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Tudod, milyenek a nők. Ha gyűlölnek valakit, a végén beleszeretnek.

Cím: Szellemjárás
Szerző: Alan Titchmarsh
Kiadó: General Press Kiadó
Kiadás éve: 2013
Borító: Keménytábla
Oldalak száma: 374