Könyvkritika

Laurent Gounelle-től már olvastam egy könyvet, ezért újabb könyvét vettem kezembe, mert tudtam, hogy sok tanulságos dolog van benne. „Az ember, aki boldog akart lenni”, egy könnyed, szórakoztató és személyiségfejlesztő könyv. Hasonlóan az előző könyvhöz, „Az Isten inkognitóban jár”, ebben a könyvben is az emberi kapcsolatokon és a lelki fejlődésen van a hangsúly.

A könyv főszereplője egy idillikus helyen tartózkodik, Balin, napsütés, pálmafák és tenger veszi őt körül. Kívülről úgy tűnik mindene megvan, ami szükséges a boldogsághoz. De ő mégsem találja meg lelki békéjét és egyensúlyát ebben a földi Paradicsomban. Így jut el a könyv főhőse, Julian, a sziget gyógyítójához, aki megállapítja, hogy fizikailag semmi baja, csak épp lelkileg beteg. Így kezdődik el Julian rejtélyes kalandja, melynek célja a boldogság megtalálása. Utazása során, a bölcs spirituális vezető segítségével, olyan életfeladatokkal és elmélkedésekkel szembesül, amelyek ráébresztik az élet igazi értelmére. Olyan utat jár be, melynek célja a lelki béke és egyensúly megtalálása, ami csakis úgy érhető el, ha előtte az ember megszabadul gátlásaitól, félelmeitől, beidegződéseitől, valamint alaptalan hiedelmeitől. Juliannek sikerül meglátni az élet napos és boldog oldalát, és rájön arra, hogy a gondolatoknak teremtő erejük van.

Számomra tanulságos és intő jellegű volt a könyv üzenete. Szerintem sokunknak segíthet ez a könyv, egy-egy életszakasz nehézségein keresztül. Nyitottságot és kellő hitet követel a könyv olvasása, ahhoz hogy be tudjuk fogadni az életbölcsességeket és képesek legyünk változtatni életkörülményeinken.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Senki sem lehet boldog addig, amíg más emberek vagy események áldozatának érzi magát. Nagyon fontos megértenie, hogy az ember mindig maga dönt az életéről, bárhogyan alakul is. (…) A saját életének maga az igazgatója. Ön a parancsnok.

Egy újabb történelmi regényt olvastam el, tele romantikus szálakkal. Helyenként sok benne a szerelmi történet, de azért a háborús és kémkedős részek nagyon izgalmasak.

A regény cselekménye kék idősíkon zajlik, két váltott nézőpontból ismerjük a regény cselekményét. A második világháborút követő időből, megismerjük a fiatal amerikai egyetemista lányt, Charlie-t, aki fiatalon teherbe esik és emiatt viszályban áll családjával. Szülei nem támogatják őt, ezért amikor Európába kerül, elindul megkeresni szeretett unokatestvérét, Roset, aki a háborúban eltűnt. Nyomozása során eljut Eve Gardinerhez, aki segít neki megkeresni eltűnt unokatestvérét. Ismerkedésük által Eve is elmeséli első világháborús élményeit, elárulva féltve őrzött titkát. Eve egy női kémhálózat ügynöke volt, de lelepleződött, aminek eredményeként súlyos traumákat élt át. Ez az ellenszenves és háború megviselt nő először nem is akar segíteni a fiatal Charlienak, de egy közös férfi ismerősük hallatán, Eveben felébred a bosszúvágy. Immár ketten vágnak neki Franciaországnak, hogy kiderítsék közös ellenségükről az igazságot. Charlie békére szeretne lelni, Eve pedig az ellene elkövetett bűnöket szeretné megbosszulni.

Két mindenre elszánt nő sorsát olvashatjuk ebben a regényben. Vannak benne drámai helyzetek, bonyolult események és karakteres szereplők. A történet egyre érdekesebbé válik minden egyes fejezettel, amikor is a múlt és a jelen egyre közelebb kerül egymáshoz, míg a végén kialakul a tökéletes lezárás. Erős női karaktereket ismerhetünk meg a regényben, olyan nőket akik mindent kockára tettek a hazájuk megvédéséért.

A történelmi-, a kém- és a női regény együtt találkozik ebben a könyvben. Nagyon izgalmas a történet felépítése, érdekes követni a szereplők kibontakozását és végigkísérni az emberi érzelmeket. Nagyon jó volt olyan erős és bátor nőkről olvasni, akik nem a fronton harcoltak, de mindent megtettek azért, hogy hazájukat szolgálják és hazafiasságukat bebizonyítsák. Minden tisztelet ezeknek a nőknek, akik nélkül egészen másképp alakult volna a történelem.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Kétféle virág létezik, amikor nőkről van szó – mondta Eve. – Az, amelyik elvan egy szép váza biztonságában, és az, amelyik életben marad minden körülmények között… még veszedelemben is. Lili az utóbbi volt. Maga melyik?

Nagyon nagy volt a reklám „A lány a vonaton” könyv körül, szinte mindenhol ezzel a könyvvel szembesültem. Világszerte nagyon nagy sikert ért el Paulas Hawkins debütáló regénye. Így én is megvettem magamnak és neki álltam elolvasni a regényt. Eleinte nehézkesen indult az olvasása, nem igazán sikerült megérteni a cselekményt, és a szereplőkkel sem tudtam kiigazodni.

Szokatlanul indul a regény cselekménye, azonban a feszültség lapról lapra fokozódik. Rachel, az ingázó lány, minden reggel felszáll a vonatra, hogy napi rutinját megkezdje. Ahogy halad a vonattal, egyre több mindent vesz észre az elhaladó tájból. Figyelme egy kertes ház hátsó udvarán ragad meg, ahol egy szerelmespárra figyel fel. Innentől kezdve megszállottan figyeli őket minden nap, el is nevezi őket, Jessnek és Jasonnak. Úgy rémlik neki, mintha már ismerné őket valahonnan, miközben sóvárogva figyeli tökéletes életüket. Egy nap azonban valami megdöbbentőnek lesz tanúja, ami akarva akaratlanul mindent megváltoztat Rachel és a fiatal pár életében. Az eddig messziről szemlélt élet, most már saját életének részévé válik.

Ebben a regényben semmi nem az aminek tűnik. A vonat a könyv fő motívuma, miközben újabb és újabb szereplők jelennek meg, visszaemlékezések, ködös pillanatok és homályos múlt. Gyorsan váltakoznak a szereplők, a helyszínek és a cselekmény is kicsit ködös. A szereplők drámája azonban nagyon is valós és hétköznapi.

A regényben érintett témák, az alkoholizmus és a depresszió szerintem igenis fontos és aktuális témák, ami a sorok között ki is olvasható. Tökéletes példája Rachel annak, hogy milyen mélységekbe tud taszítani a szenvedélybetegség és milyen az, ha életed egy másik ember irányítása alatt van. Nagyon depresszív és lehangoló a könyv hangneme, sok benne a bánat, félelem és szenvedés.

Megnéztem a könyv alapján készült filmet is, de bárcsak ne tettem volna, mert szerintem nem tudta visszaadni a könyv szellemét, és azt az állandó rettegést és félelmet ami a cselekmény körül kirajzolódik.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az élet nem bekezdés, a halál pedig nem zárójel.

„A szolgálólány meséje” egy tipikusan olyan könyv számomra, amit egyszer sikerült elolvasnom, de szerintem még egyszer nem menne. Nem azért mert nem tetszett a könyv, hanem azért mert annyira nyomasztó és felkavaró a könyv cselekménye. A könyv alapján készült sorozatot pedig végképp nem követem, mert ez még nyomasztóbb lenne.

Tömören arról szól a könyv, hogy létezik egy olyan állam, mely olyan disztópiát dédelget, amely szerint az állam lakóinak egyetlen céljuk és értelmük az életben, az maga a szülés. Ennek érdekében, ez az ország, mely vallási fundamentalista elvekre alapszik, különleges nevelőintézetekben készíti fel azokat a termékeny lányokat, akik később az elit családokhoz kerülnek és teherbe esnek az ház uralkodójától, mindez a feleségek jelenlétében.

Ebben az államban minden nőnek fontos feladata van. A szürke ruhás nők a szolgálók, a kék ruhás nők a feleségek, a vörös ruhás nők pedig a termékeny szolgalányok. Mind közül a termékeny lányok a legértékesebbek, hiszen ők felelnek a népesség fennmaradásáért.

Fredé is egy ilyen hasznos asszony, aki képes a szülésre, amire oly kevesen képesek, így bekerül a Parancsnok házába. Fredé próbál beilleszkedni a hétköznapokba, megfelelni a vallásos dogmáknak és főleg megfoganni. Ugyanis ha két éven belül nem fogan meg vagy eltévelyedik, akkor kiűzik a Nemnők közé. Az ő története akkor kezd bonyolulttá válni mikor egyik este a Parancsnok kérésére egyedül megy be annak hálójába.

Megrázó és torokszorító az a vízió amit a szerző lefest ebben a könyvben a nők szerepéről. Egy olyan szerep, melynek egyetlen célja és beteljesülése, a teljes alárendeltség és megfosztás minden emberi méltóságtól.

Én kicsit nehezen tudtam értelmezni a regényt, kicsit túl sok volt benne a szolga, az urak és a katonák. Borzongtam attól a képtől ahogyan leírta a szerző a termékeny nők életét, gondolatvilágát és lelkivilágát. „Tárolóedényeknek” nevezte őket, akiknek a külseje mit sem számított, csupán a belső női fogamzóképes szervük.

Időnként kicsit nehézkes a könyv olvasása, de maga a történet mindenképp érdekes, akkor is ha nem épp szórakoztató irodalom. Azonban nagyon jó a társadalmi és történelmi háttér bemutatása, valamint az igazságtalanság és elnyomás portréjának leírása.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nemcsak egyféle szabadság létezik (…). Van szabadság valamire és szabadság valamitől.

Szeretek olyan filmeket nézni, melyek könyvek alapján készültek. De sosem esem abba a tévedésbe, hogy először a filmet nézem meg, és utána olvasom el a könyvet. Mindig a könyv olvasásával kezdem először, és ez mindig jó döntésnek bizonyul Mert a könyv sokkal részletesebb és fantáziadúsabb, több teret ad az elmélkedésnek és az elcsodálkozásnak.

„A szoba” erre tökéletes példa. Ez a gyermeki hangnemben íródott mű engem teljesen elvarázsolt, lelkileg teljesen megrendített és nagy hatással volt rám.

Jack, az ötéves kisfiú számára a Szoba jelenti az egész világot. Ebben a Szobában él Anyával együtt. A Szobán kívül mást nem ismer a külvilágból, hiszen itt született. A Szoba az otthont és az egész világot jelenti Jacknek, itt alszik, itt eszik, itt játszik, itt tanul és itt álmodozik.

Amíg a Szoba Jack számára az otthont és a biztonságot jelenti, addig Anyának ez börtönt jelent, hiszen tizenkilenc éves kora óta, már hét éve, rabul ejtette egy Patásnak nevezett ember. Fia iránti szeretetből egy képzelt világot teremt neki, csak azért, hogy megvédje őt a fájdalmas igazságtól, egy olyan rémisztő igazságtól, melynek Anya mindennapi elszenvedője. Kilátástalannak látszik a helyzetük, hiszen az alig tizenkét négyzetméteres szoba kezd egyre szűkebb lenni kettejüknek, ezért Anya kigondol egy tervet, melyet Jacknek kell véghez vinnie. Ha sikerül, ez az egyetlen esélyük a menekülésre.

De vajon a Kint könnyebb lesz? Hogyan fog boldogulni a kinti világban egy olyan gyerek, aki ötéves koráig teljes tudatlanságban élt, elszigetelve a világtól, egy „biztonságos” burokban? Milyen élet vár anyára és fiára, annyi év fogság után? Vissza tudja-e adni a kinti élet mindazt, amit a Szoba elvett tőlük?

A történet szívfacsaró, megrázó és magával ragadó. Azért mégiscsak elviselhető a borzalmas történet olvasása, mert egy kisfiú szájából hangzik el, akinek szemén keresztül varázslatosnak tűnik a Szoba. Számára a kinti világ csak a tévében létezik. Az Anya érzelmeit és gondolatait nem igazán ismerjük meg, csak a gyermeki elmeséléseken keresztül sejthetünk meg mindebből valamit.

Egyfelől ott van a könyvben a gyermeki naivitás, könnyedség, vidámság és játékosság, másfelől pedig a kőkemény valóság és egy édesanya önfeláldozó, legyőzhetetlen és önzetlen szeretete.

Ezt a könyvet nem lehet elfelejteni, az ember évek múlva is fog emlékezni rá.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– A szabadság azt jelenti, hogy mindent lehet?

– Nem, nem. Inkább azt… hogy senki sem mondja meg, hogy mit csinálj.

Nagy elvárásokkal kezdtem neki az újabb könyvnek, „A víz mélyén”. Mivel a regény szerzője, Paula Hawkins, már ismert volt, ezért gondoltam, hogy egy jó kis thrillerre számíthatok. Meg is voltak benne azok az elemek amelyek felkeltették figyelmemet, a feszültség fokozása, az emberi ösztönök ismerete, a fordulatos csavarok, de azért mégis kicsit zavarosnak tűnt a történet, mert sok szálon futott a regény cselekménye

A könyv fő motívuma a várost átszelő folyó, ami úgy tűnik el van átkozva, hiszen több lány és asszony élete ért ott már véget. Ez a folyó sok rejtélyes „öngyilkosság” tetthelyévé vált már az elmúlt években amelyek úgy tűnik, hogy valamilyen szinten kapcsolatban vannak egymással. Most is egy fiatal élettelen nőt, egy édesanyát, húznak ki a víz sötét mélységéből, ahonnan pár hónappal azelőtt egy tinédzser lány ugyanígy végezte. A két új eset felbolygatja némileg a történéséket, miközben új titkok és rejtélyek kerülnek napvilágra. Felmerül a kérdés, hogy mi a közös ezekben a rejtélyes halálesetekben: öngyilkosság, baleset vagy gyilkosság?

Sok a titok és a rejtély ebben a könyvben, melyek mindent behálóznak, miközben a történetet több szemszögből, több szereplő által ismerjük meg. A krimire és a thrillerre tipikusan jellemző hátborzongató hangulat ebben a regényben is megvolt, de szerintem nem sikerült teljességgel lekötni az olvasó figyelmét. Minden alkalommal mikor úgy gondoltam, hogy rájöttem a tettesre, miközben már mindenkit gyanítottam, kiderült, hogy tévedtem és egy újabb fordulattal néztem szembe.

Sok a váltakozó szereplő a történetben, akik mind kapcsolódnak valamilyen szinten a könyv fő motívumához, a folyóhoz. Többen is veszítették el szeretteiket ebben a folyóban, ezért párhuzamosan több történetet kell követnie az olvasónak. A nyomozás végén persze a krimi ügye is megoldódik, de a szereplők lelki világa, a múltbeli lelki és testi sérelmek feldolgozása nagyobb hangsúlyt kapott.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Amikor valaki félrelép, akkor a feleség miért mindig a másik nőt szokta gyűlölni? Miért nem a férjét gyűlöli? A férj árulta el, a férj fogadott örök hűséget neki, meg hogy örökkön örökké…

Fábián Janka, kedvenc magyar íróm, akinek újabb könyvét a „Koszorúfonatot” olvastam. Az igazság az, hogy eddig még nem olvastam tőle olyan könyvet, amelyik ne tetszett volna. És az sem mellékes, hogy Fábián Janka könyveinek egészen különleges a borítójuk, én imádom őket. Nem hiába az ő könyvei foglalják el a legtöbb és a legjobb helyet a könyvespolcomon.

Ebben a könyvben is jelen van az izgalmas történet, na meg persze a történelmi szál. Én teljes mértékbe bele tudom magam élni a szerző által leírt történelmi korszakba, nagyon szeretem szereplői karakterét és a regény nyelvezetét.

A „Lotti öröksége” könyvből már ismertek az 1867-es magyar–osztrák kiegyezési időszak mozgalmas eseményei. Ezek a hírek Zemplén megye birtokára, Ágfára is eljutnak, ahol két lány dédunoka nevelkedik, Lotti és Móric dédunokái. Ella és Blanka családi tragédiák miatt kénytelenek elhagyni a családi birtokot, de Tinka mamának köszönhetően Budapesten új életet kezdhetnek.

Az idősebb lány, dédnagyanyja, Lotti nyomdokaiba lép, és Svájcba utazik, hogy elvégezze orvosi tanulmányait. Blanka, a kisebbik lány neveltetéséről a bécsi nagynéni gondoskodik, Lotti harmadik lánya, Charlotte néni. A két testvér némileg eltávolodik egymástól, de tudják, hogy bármikor számíthatnak egymásra. A két lány kapcsolata többször is próbára kerül, amikor is újabb és újabb tragikus események főszereplőivé válnak, de végül révbe ér a két nővér, mindketten megtalálják boldogságukat.

Ahogy ez már megszokott dolog Fábián Jankától, ebben a regényben is több történelmi időt és helyszínt ismerhetünk meg: az 1867-es koronázást, a bécsi világkiállítást, Pest, Buda és Óbuda egyesülését, valamint Rudolf trónörökös halálának körülményeit.

Ebben a könyvben a családtörténet szépen egybefonódik a történelmi háttérrel és a történelmi személyiségekkel. Ebben a regényben is érezhető a női sorson való hangsúly, a nő ereje és küzdelme egy férfiközpontú társadalomban. A női egyenjogúság felé tartó úton, remek példa volt Ella és Blanka története.

Fábián Janka könyveit olvasni mindig szórakoztató és kikapcsolódó.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Egyszer fent, egyszer lent – mondogatta. Minden egyes megmentett élettel gazdagabb leszel, és ha valakiért csak annyit tudsz tenni, hogy könnyítesz a szenvedésein, hát az is épülésedre szolgál majd.

Ezt a könyvet címe és borítója alapján vettem meg, annyira megfogott mindkettő. A regény témája megint csak nagy kedvencem, a második világháború fájdalmas, érzelmes történetei kerülnek előtérbe.

A „Fülemüle” két nővér történetét mutatja be, két olyan erős nő történetét, akik kőkeményen harcoltak a 2.világháborúban, azért hogy életben maradjanak. A két nővér különbözőbb nem is lehetne, vérmérsékletük, életfelfogásuk, tapasztalatuk és ideáljaik elválasztják egymástól. Mindketten küzdenek a szabadságért, a szerelemért és a túlélésért, egy olyan országban melyet a németek megszálltak és háború vesz körül.

A történet Franciaország 1939-es éveiben indul, egy csendes kis faluban. Vianne, a fiatal feleség és édesanya, próbál kapaszkodni a régi életébe, miközben körülötte minden megváltozik. A regény elején épp férjétől búcsúzik, aki a frontra indul. Vianneban még él a remény afelől, hogy Franciaország megúszhatja a háborút, de csalódnia kell, mert a náci hatalom hamarosan Franciaországot is megszállja. Nem csak kis faluját szállják meg a németek, hanem házát is, ugyanis egy német katona költözik be hozzá. Vianne kislányával együtt szörnyű helyzetbe kerül, élelem, pénz és reménység nélkül. Kőkeményen küzd ez az édesanya, hogy megvédje és életben tartsa kislányát, a rengeteg átélt szörnyűség ellen.

Vianne húga, a tizennyolc éves, nyughatatlan és szenvedélyes Isabelle, beleszeret egy partizán férfiba, akivel együtt úgy érzi szembeszállhat a náci hatalom ellen. Párizsiak ezrei menekülnek a háború borzalmai elől, Isabelle azonban abban látja élete értelmét, hogy szembeszálljon a nácikkal, és minél több ember életét mentse meg. Bátorsága és határozottsága nem ismert határokat, aktívan vesz részt a francia ellenállási mozgalomban.

Szívszorító és érzékeny a két nővér története, akik lélek erejüknek és bátorságuknak köszönhetően kitartóan harcoltak, a németek által uralt és szétszabdalt Franciaországban. Az ő életük és tapasztalatuk által ismerjük meg a háború borzalmait, a pusztítás erejét és a szenvedést.

Nekem egy életre szóló élmény volt a könyv olvasása. Irodalmi és történelmi szempontból rendkívül értékesnek tartom ezt a könyvet. Gyönyörű, kiváló és megrázó ez a könyv.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Ha e hosszú élet során megtanultam valamit, az így szól: a szerelemben felfedezzük azt, akivé válni akarunk, a háborúban felfedezzük azt, akik vagyunk.

Vannak könyvek, melyeknek története annyira magával ragad, hogy olvasás közben teljesen megfeledkezem a külvilágról. Számomra ilyen volt az „Elrabolt életek”. Nem könnyű megemészteni a regény történetét, főleg úgy, bár a könyv szereplői fiktívek, maga a történet azonban valós tényezőkre épül.

A történet két idősíkban kerül elmesélésre. A jelenben Avery nyomozása kerül előtérbe, a múltban May keserű sorsú gyermekkorát ismerjük meg.

Az 1939-es események elmesélése, az idős May szájából hangzanak el. May, az egykori Rill Foss, szegénységben, de annál nagyobb szeretetben élt négy kistestvérével és szüleivel a Mississippi folyó egyik lakóhajóján. Szülei távolléte alatt, Rillre maradt az a feladat, hogy vigyázzon testvéreire. Egy napon azonban idegen férfiak jelentek meg a lakóhajón és elrabolták őket. A Tennessee-i Árvaházba kerültek, ahol azzal hitegették őket, hogy hamarosan visszatérhetnek szüleikhez. Ez a terv azonban hamar meghiúsulni tűnt, hiszen a gyerekekre egészen más jövő várt.

A jelenben, Avery, egy gazdag és kiváltságos, szövetségi ügyésznőt ismerünk meg. Egy intelligens és törekvő karrierista nőt, aki már megszokta azt, hogy mindent megkap az élettől. Apja súlyos betegsége miatt, visszatér a szülői házba. Egy véletlen találkozás alkalmával, megismerkedik az idős May-el, aki elmeséli neki élete történetét. Avery elindul ezeken a nyomozati szálakon, és hamar rájön arra, hogy családja nagy titkokat rejteget, melyek nagyanyjához, Judy Staffordhoz szorosan kötődnek. Averynek sikerül feltárni a múlt sötét és fájdalmas titkait, valamint azt a rejtélyt is, hogy milyen szálak fűzik May-t az ő nagyanyjához, Judyhoz.

A jelenbeli nyomozati események, váltakoznak a múltbeli örökbefogadási időszak eseményeivel, a végére azonban összeáll a kép. Nem könnyű megemészteni az örökbefogadott gyerekek történeteit, a gyerekereskedelem szörnyű titkait, valamint a befolyásos emberek megrázó tetteit.

Jogosan nyerte el ez a könyv a 2017-es év legjobb történelmi regényét, hiszen Lisa Wingate valós eseményeken alapuló története megrendítő, elgondolkodtató és megrázó olvasmány.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Bármennyire szeretjük is a régmúlt melódiáját, bármilyennek is képzeljük a jövő dallamát, mindig a jelen dallamára kell táncolnunk, különben kiesünk a ritmusból, és elvétjük a lépést. Ha olyan zenére akarunk táncolni, ami nem ahhoz a jelenethez tartozik, csak botladozni fogunk.

Amikor megszületik egy gyerek, megszületik az anya is. Nagyon szép és felemelő érzés anyának lenni, de legalább ugyanolyan nehéz is. A kérdések, a kételyek, a bizonytalanság folyamatosan ott cikáznak az ember fejében. Sokan, sokféleképpen éljük meg az anyaságot, de azért legtöbbünkben ott van a vágy az iránt, hogy „elég jó anyák” legyünk.

Vida Ágnes „Anyapszichológia” könyve, élethűen, őszintén és közvetlen módon érinti ezt a témát.

Mai világunkban egyre bizonytalanabbak az édesanyák, miközben egyre több kérdés merül fel bennük: Jó anya vagyok? Jól nevelem gyerekem? Vajon mások is így csinálják? Szüntelenül hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, miközben neurotikus, túl aggódó anyákká válunk. Anyaként, társként, munkaerőként folyamatosan úgy érezzük, hogy bizonyítanunk kell és helyt kell álljunk szerepeinkben.

Vida Ágnes az anyaság lélektanával foglalkozik ebben a könyvben, végig kíséri azt az utat, amit egy anya tesz meg, mikor kislányból nővé, nőből pedig anyává válik. Az anyák belső világával és utazásával foglakozik a könyv, miközben próbálja megmagyarázni és feloldani az anyák félelmét, bűntudatát, lelkiismeret furdalását és bizonytalanságát.

Boldog és kiegyensúlyozott gyereket csak az tud felnevelni, aki maga is boldog és kiegyensúlyozott. Ezért annyira fontos az anyák lélektanával is foglalkozni. Mert nem minden édesanya számára felhőtlen az anyaság, nem mindenkinél jönnek könnyen az anyai ösztönök, és nem mindenki tudja egyből beleélni magát az új szerepbe.

Vida Ágnes üzenete bátorító, lelkesítő és motiváló. Arra ösztönzi az anyákat, hogy befele forduljanak, találják meg önmagukat és lelki egyensúlyukat, ahhoz hogy a legjobbat tudják nyújtani gyerekeiknek.

Anyaként nem az a cél, hogy másoknak megfeleljünk, vagy mindig a végkimerülésig teljesítsünk, hanem az hogy az anyaságot és a gyereknevelést, az élet természetes velejárójaként éljük meg.

Az anyaság egy élethosszig tartó folyamat, miközben folyamatosan új dolgokat tanulunk meg és sajátítunk el.

A leendő, első gyermeküket váró édesanyáknak nagy segítség lehet ez a könyv, sok hasznos tanáccsal.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az anyaság nem állapot, hanem utazás.