Rólam

Vannak, akik szórakozásból olvasnak, és vannak, akik műveltségüket akarják olvasmányaikkal gyarapítani, de én a harmadik olvasóra gondolok, arra, akinek az olvasás életfunkció és ellenállhatatlan kényszer – csak ez az igazi olvasó. Szerb Antal: A világirodalom története

Hét évesen tanultam meg olvasni, azóta folyamatosan, naponta olvasok. Kezdetben csak betűket tanultam meg olvasni az iskolában, később már tankönyvi feladatokat és történeteket, míg később meséket és novellákat, utána jöttek a regények és szakkönyvek.

Volt úgy hogy könyvtárban olvastam, volt úgy hogy éjszakákat fentmaradtam és a paplan alatt olvastam, volt úgy hogy utazás közben olvastam, volt úgy hogy betegen ágyban feküdve olvastam, volt úgy hogy másoknak felolvastam. De soha nem volt úgy hogy ne olvassak.

Nem telik el olyan nap az életemben, hogy ne vennék a kezembe egy könyvet. Ma már nem szeretek könyvtárba járni, nem szeretek könyveket kölcsönözni, de még csak ismerősöktől sem szoktam elkérni könyveket. Számomra az az igazi kaland, ha minden könyvet amit olvasok, megvásárolok és ezzel díszítem ki otthonomat. Könyveim nem berendezési tárgyak, hanem kincsek, melyek gazdagabbá és teljesebbé teszik életemet.

Izgalommal és várakozással tölt el, minden egyes könyv amit megvásárolok, alig várom hogy kiolvasása után megtalálja méltó helyét könyvespolcomon. Otthonomban egy külön szobát rendeztem be, csak a könyveimnek és az olvasásnak. Örömmel és izgalommal tölt el minden egyes könyv elolvasása, hiszen koromtól és életkörülményeimtől függően, mindig mást és mást üzen számomra egy könyv. Az olvasás formál, tanít, int, védelmez, felkészít és fejleszt. Néha egy teljesen más valóságot teremt meg, máskor pedig a valóságba rángat vissza.

Számomra igenis „élnek” a könyvek, nem csak halott fehér papírok fekete tintával rajta. Minden könyv története elvarázsol, szereplőivel azonosulni tudok, képzeletem csak úgy szárnyal minden egyes elolvasott mondat után.

Az olvasás a legjobb terápia és szeméyiségfejlesztés számomra. Csak időt és nyitottságot követel. Elmerülök, kikapcsolok, átszellemülök olvasás közben. Számomra nincs rossz könyv, minden kategóriában és különböző nyelveken olvasok könyveket. Minden könyvben találok valami jót, minden könyv hozzá tesz valamit az életemhez.

Egy jó könyvet mindig magammal viszek. Ezek a könyvek nem a könyvespolcaimon vesznek el élettelenül, hanem elfoglalják méltó helyüket: néha az éjjeli szekrényemen világítanak, néha az autó kesztyűtartójában várakoznak, néha a strandtáska napkrémjei közt üldögélnek, néha meg a nappali padlóján pihennek. Éltem minden terét és helyét betöltik a könyvek. Szenvedéllyel és szenvedélyesen olvasok.

Mert hiszem azt, hogy:

Minden elolvasott könyv, egy újabb megélt élet. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko

Hiszem azt, hogy mindannyiunk élete jobb lenne, ha napi szinten olvasnánk. Jobb emberekké válnánk tőle. Mert az olvasás élvezet, élmény, egy eszköz és egy lehetőség.

Próbáld ki és soha többé nem akarsz olvasás és könyvek nélkül létezni. Hidd el, megéri! 😊