világirodalom

Min Jin Lee: Pacsinkó

Nagyon szeretek családregényeket olvasni, és szerintem „Pacsinkó” minden idők legjobb családregénye. A regény hangulata és stílusa, a szereplők karaktere és a csodás leírások engem teljesen elvarázsoltak.

Olyan élet történeteket és emberi sorsokat ismerünk meg a regényen keresztül, amelyek nem csak, hogy magukkal ragadnak és elbűvölnek, de el is gondolkodtatnak az emberi identitás és a boldogság keresés nagy kérdéseiről.

Ebben a regényben 4 generációt ismerhetünk meg, négy koreai családot, akik Japánba menekülnek és ott próbálnak boldogulni. Keményen dolgoznak a megélhetőségükért és erősen kitartanak az emberi nemes értékek mellett, mint a család, a becsület és a szeretet. Mindez azonban hiábavalónak tűnik, ugyanis a japán emberek csak megvetéssel, gúnnyal és kiközösítéssel fordulnak feléjük. Komoly identitás keresés és megtalálás ez az egész család számára, akiknek szívük mindig is az otthon felé húz, megélhetőségük és életben maradásuk azonban csak Japánban remélhető.

Épp ezért a könyvet végig kíséri egy fajta letargikus, melankolikus és feszültséggel teli hangulat, miközben emberi sorsok bontakoznak ki a könyv lapjain. Ezek az emberek mind élnek az élet adta lehetőséggel és próbálnak kitörni abból a szegénységből és szociális hátráltatásból, amit a sors rájuk mért, de oly kevés sikerrel járnak.

Nekem különlegesen tetszettek a narratív részek, amelyek ebben az esetben nem tűntek unalmasnak vagy vontatottnak, sokkal inkább alátámasztották a könyv hangulatát és az emberi sorsok kilátástalannak tűnő helyzetét. A váltott szemszögön keresztül betekintést nyerünk ezekbe az emberi sorsokba, azok mélységével és sokszínűségével együtt.

A regény fő motívuma a család és azok az értékek, amelyek képesek egy családot több generáción át is összetartani. Izgalmas családtörténeteken keresztül ismerjük meg a szerelem erejét, a döntések következményeit és a család biztonságot adó fészkét. Drámai és tragikus történetek ezek, amelyek mindvégig lebilincselik az olvasó figyelmét. Olyan emberi sorsokat ismerünk meg, akik sodródva a történelem eseményeivel, saját boldogságukat és helyüket a világban próbálják megtalálni.

A könyv tele van olyan anyai példákkal, akik áldozatkészen és hűségesen gondoskodnak férjeikről és gyerekeikről. Ők az igazi hősök, akik mernek dacolni és szembe menni a sorssal, azért hogy családjuknak a legjobbat tudják biztosítani. Ezek az anyák nem ismernek határokat és akadályokat, keményen harcolnak és kitartanak családjuk mellett.

Az apák szerepe is nagyon fontos ebben a regényben, ugyanis ők azok akik hol intellektuális, holt kétkezi, hol szellemi munkával próbálják a család fennmaradását biztosítani, közben pedig életre szóló értékeket adnak tovább fiaiknak.

Mindannyian túlélők és harcosok ebben a regényben, sorsuk mégis gyakran ér tragikus véget. Történetük az 1900-as években indul, mégis olyan értékeket és mondanivalókat közvetít, amelyek halhatatlanok, hitelesek és ugyanolyan aktuálisak ma is. Egészen elképesztő az a hozzáértés és tapintatosság, ahogyan a szerző belelát ezeknek az embereknek az életükbe, a gondolkodásukba és a lelki világukba.

Csodálatos és elbűvölő, ugyanakkor drámai és nyomasztó ez a regény. Irodalmilag viszont egy zseniális remekmű, amely mély nyomokat hagy az olvasóban és örökre szóló olvasási élményt nyújt.

Öröm volt olvasni minden egyes mondatát, hiszen kevés olyan könyvet olvastam eddig, amelyik ilyen nyíltan és őszintén foglalkozik az emigránsok életével, a hovatartozással, az identitás kereséssel, a haza megtalálásával és az otthon megteremtésével.

Az elmúlt idők legszínvonalasabb és legeredetibb szépirodalmi műve ez a regény.

Kedvenc idézetem a könyvből:

De az emberek akkor is beszélnek. Bármi lehet, úgyis szörnyűségeket fognak terjeszteni. Én már megszoktam.

Pacsinkó Book Cover Pacsinkó
Min Jin Lee
Alexandra Könyvesház Kft.
2018
Kötve, Védővel
543

Alice Walker: Bíborszín

Kevés olyan könyv van, ami akkora hatást gyakorolt volna rám, mint Alice Walker „Bíborszín” című könyve. Egyfelől úgy érzem, hogy a könyv elolvasása után szó szerint szavak nélkül maradtam. Egyszerűen képtelenség szavakba önteni azt, ami ebben a regényben ott lapul a nehéz nyelvezet, és a kiszolgáltatott sorsú emberek élete mögött. Másrészről pedig úgy érzem, hogy erről a „csodák könyvéről” nagyon sokat lehetne írni, mert üzenete kortalan és határtalan. A regény főszereplőjének szavaival élve: lehet az ember csúnya, fekete, buta, alárendelt vagy bármi más, de mégis itt van a Földön, mert az élethez mindenkinek joga van. Ezt a jogot nem mástól kapjuk meg, nem más minősítése tesz minket erre érdemesnek, nem kiharcoljuk magunknak, hanem vele születünk.

A történet főhőse, egy afroamerikai csúnyának és butának vélt fiatal lány, Celie, aki egy férfiak által uralt gettó környezetben él. Élete teljesen kilátástalan és kiszolgáltatott. Fekete emberként és nőként a hierarchia legalján áll. Egyetlen feladata a férfiak minden testi-lelki vágyának kielégítése és kiszolgálása. Magányos, szeretetlen és kiúttalan életéből a spiritualitás felé fordul. Istenhez beszél, rávetítve az egyetlen olyan férfi szerepet, amit ismer. Még az Istennel való kapcsolatában is alárendeli magát egy felsőbb hatalomnak, azt remélve, hogy minden szenvedése egyszer majd örömre talál a túlvilágban.

Ebből a kiúttalan helyzetből, két nő segítségével sikerül Celie-nek kiemelkedni. Az egyik, szeretett nővére, Nettie, akinek levelezései életben tartják és reményt keltenek benne. A másik, imádott barátnője, Shug, akitől megtanul szeretni. A két szeretett nőhöz fűződő kapcsolata során, Celie ráébred saját öntudatára. A férfiak által uralt álszent világ lassan kezd darabokra hullani, miközben megtanulja felfedezni és szeretni önmagát, testét és a benne rejlő nőiséget.

Megindító, néhol durva, máshol szívszaggató, legtöbbször pedig fájdalmas és szomorú a könyv.

Celie története nekem több szempontból is volt egészen különleges.

Először is mindannyiunknak szükségünk van a hitre. Egy olyan hitre, ami kapaszkodót és reménységet nyújt nehéz és kilátástalan helyzetekben.

A másik nagyon fontos elem: a szeretet ereje. A színtiszta, őszinte, önzetlen szeretet, mely összeköti az embereket, és amely nélkül képtelenek vagyunk létezni.

A harmadik a férfi és női egyenlőség, a faji egyenlőség, mind olyan témák, amik mai napig tisztázatlanok. Mai napig nagyon összemosódnak a nemi szerepek, ami rengeteg konfliktushoz és egyenlőtlenséghez vezet.

Na és akkor ott van még a szexualitás kérdése. Ezzel se állunk jobban. Az a fajta női alávetettség és alárendeltség, amit Celie megél, bizony sok mai kapcsolatban még mindig jelen van.

És akkor ott van még Celie egyszerű tőmondatokból álló monológja. Az egyszerű, néhol durva, máshol érthetetlen szavak, de így próbál felszínre törni mindaz a sok érzelem és átélt dolog, amit Celie egyszerűségében képtelen megfogalmazni. Itt ébredünk rá arra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a szavak és mondatok, amiket kimondunk. A szavak teremteni és rombolni tudnak.

És a legvégén ott van a bíborszín. A királyi, pompás, örömteli szín, amit minden ember fel kell tudjon fedezni saját életében. A bíborszín a szépség, öröm, teljesség és elfogadás színe. Mert minden durvaság és erőszak ellenére, pont ez a könyv üzenete: Az örömteli, szabad és teljes életre mindenkinek joga van!

Kedvenc idézetem a könyvből:

De én nem tudom hogyan kűzgyek. Örülök ha aszt tudom, hogyan maraggyak életbe.

Bíborszín Book Cover Bíborszín
Alice Walker
Európa Könyvkiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
344

Sten Nadolny: A lassúság felfedezése

Nagy rajongója vagyok a szépirodalmi műveknek, hiszen oly sok különleges és egyedi remekműre bukkantam már ebben a kategóriában, ami nagyban befolyásolta eddigi olvasmányélményeimet.

A következő könyvről és szerzőről, bevallom őszintén, mindaddig míg valaki figyelmembe nem ajánlotta, nem is hallottam róla. És ha ez így maradt volna, nagyon sokat veszítettem volna, hiszen „A lassúság felfedezése” Sten Nadolny-tól, egy kiváló remekmű, mely mély nyomot hagyott bennem.

Szó szerint szavak nélkül maradtam miután elolvastam. Nem azért mert olyan megrendítő, fordulatos vagy eseménydús lenne a könyv története, hanem azért mert kiváló a stílusa, remek a felépítése és akarva-akaratlanul magába szippant az a lassúság ami már a könyv címében, és a könyv minden oldalán érzékelhető.

Zseniálisnak és bravúrosnak tartom azt, hogy ebben a rohanó, néha bolond, teljesen digitalizált világban, egy ilyen könyv olvasása közben minden lelassul. Nem a könyv cselekménye az ami magával ragad, hiszen nem is ezen van a hangsúly a regényben, hanem az idő és a dolgok lelassítása.

Soha nem olvastam még így egy könyvet, mint Nadolny könyvét. Ráérősen, lelassítva, odafigyelve minden részletre. Kiélveztem a mondatok stílusát, a szavak hatását, a sorok között elrejtett mondanivalót. Ez nem egy pörgős könyv, nem egy szórakoztató olvasmány, hanem egy igazi, komoly, irodalmi remekmű. Ezt a könyvet nem lehet csak úgy gyorsan átfutni, nem lehet részeket kihagyni belőle. Nehéz olvasmánynak tartottam, de valamiért nem tudtam letenni, mindig újabb és újabb részeket akartam elolvasni.

Röviden szeretném bemutatni a regény „cselekményét”, hiszen úgysem tudom visszaadni azt a hatást amit ez a könyv gyakorolt rám.

A regény egy valós történelmi személy, John Franklin életét dolgozza fel. John gyerekkori álma, hogy tengerész legyen, bár lassúsága, szaggatott beszéde, nehézkes járása miatt ez szinte lehetetlennek tűnik. A regény elején úgy tűnik mindenki félkegyelműnek tartja, mintha visszamaradt volna a fejlődésben. Ő azonban mit sem törődik mindezzel és hátrányából előnyt kovácsol. Jelentkezik a haditengerészethez, több csatában is részt vesz, harcol, tanul és szerelmes lesz. Rendkívüli adottságának köszönhetően mindent könnyen megtanul és megjegyez, odafigyel a részletekre és képes felülkerekedni a dolgokon. Több felfedezőútra is elindul, azért hogy valóra váltsa álmát és megtalálja az Északnyugati átjárót.

Sten Nadolny, John Franklin, a híres sarkkutató életpályáját mutatja be, fiktív regényi történetekkel, amelyek csak még többet adnak a kutató legendás életéhez és tengerészi szenvedélyéhez.

Igazi kaland- és fejlődésregény Sten Nadolny könyve, amelyben a lassúság egészen más értelmet és értelmezést kap. Sten Nadolny könyvét olvasva, az ember rájön, hogy a lassúság nem egy hátrány, nem egy betegség, amit a mai társadalom oly szívesen megcímkéz és megbélyegez, hanem egy erény, ami oly sok lehetőséget kínál. Hiszen semmi sem örök, csak a jelen pillanat, amelyet John Franklin oly természetesen és emberien megél, ami a mai embernek már szinte lehetetlennek tűnik. Mindezt úgy teszi, hogy közben körülötte harcok dúlnak, emberek vadul kapálóznak a műszaki haladás korában, ő pedig mindent, szinte lassított felvétel módban követ, figyel, elemez és megjegyez.

Zseniális dolog így írni könyvet az időről, a lassúság apró örömeiről és csodájáról.

Ennek a könyvnek az olvasására meg kell érni és nyitottnak kell lenni. Ez a könyv csak annyit tud adni minden olvasónak, amennyit az olvasó hajlandó maga is beleadni a könyvbe. Át kell élni és érezni a könyv hangulatát és életfilozófiáját, és akkor válik igazi, különleges és értékes olvasmánnyá „A lassúság felfedezése”. A könyv olvasása során az olvasó együtt indul el John Franklin-nal a felfedező utakra, és rájön, hogy úgy ahogy a felfedező kutatónak sem az út vége volt a cél, hanem maga az út, úgy az olvasónak is a könyv szelleme és az idő lelassítása az, ami fontossá és értékessé válik.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Háromféle időpont van: a megfelelő, az elszalasztott és az elsietett.

A lassúság felfedezése Book Cover A lassúság felfedezése
Sten Nadolny
Fekete Sas Könyvkiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
400

Jaume Cabré: Én vétkem

Mikor kezembe vettem Jaume Cabré „Én vétkem”’ című könyvét és azt láttam rajta, hogy „A regények regénye”, elképzelhetetlen volt számomra, hogy nélküle térjek haza a könyvesboltból.

Eddigi olvasmányaim közül ez az egyik legkiválóbb, legeredetibb és legértékesebb könyv, amit eddig olvastam. Gyönyörű a borítója, magával ragadó a története és mélyreható az üzenete. Nagyon élvezetes olvasmány és különleges a stílusa.

Adriá Ardévol korai Alzheimer-kórral küzd alig hatvanéves korban. Mielőtt ez a betegség végleg elszakítaná őt a valóságtól, felidézi gyermekkori emlékeit. Visszaemlékezik dadájára, aki gondját viselte, rideg és távolságtartó anyjára, valamint titokzatos apjára, akinek erőszakos halála miatt, felelősnek érzi magát és bűntudat gyötri. Egész gyermekkora tele volt rejtélyekkel, titkokkal, megválaszolatlan kérdésekkel, magánnyal és szeretetlenséggel. Egyetlen menedéke a család antikvitás boltja volt, melyben egy értékes Storioni hegedű tündökölt. Apja halála után, élete még inkább komorrá és sötétté vált, tele bűntudattal és kétségekkel.

Visszaemlékezése során olyan helyeket és időket elevenít fel, melyek a középkortól egészen a koncentrációs táborokig elnyúlnak.

Maga a könyv mérete és erős témája, igazi irodalmi remekművé minősíti ezt a nagyregényt. Jaume Cabré regénye mindent teljesít, amiért könyve, irodalmilag magas elismerést és tiszteletet érdemel. A szereplők annyira karakteresek, hogy az olvasó azonnal beléjük szeret és azonosul velük. A történet légköre nem nyomasztó, hanem dinamikus és vibráló. A drámai helyzetek fokozatosan épülnek fel, ezzel is fokozva az események feszültségét. Végül pedig a sok száz oldal egyáltalán nem válik unalmassá, hiszen a részletes elmesélés és időzítés csak még többet ad a történethez.

Pont ezek a dolgok miatt, annyira élvezetes és magával ragadó Cabré regénye, mivel folyamatosan fent tudja tartani az olvasó figyelmét.

Szerintem ez kétségkívül az egyik legjobb és legelgondolkodtatóbb nagyregény, ami ebben a műfajban íródott. Zseniális alkotás bűnről, bűntudatról és bűnhődésről. Nem csak egyéni, hanem történelmi bűnökről is szól a regény, és a megbocsátás és jóvátétel erejéről. Több helyszín, több szereplő, több narrációs stílus mind arról árulkodik, micsoda mestermű ez a nagyregény.

Adriá Ardévol és hegedűjének története a lehető legszebb képet festi a világ működéséről, emberi kapcsolatokról, hibákról és tévedésekről.

Én ezt a könyvet mindenkinek ajánlom, én bármikor újra olvasnám. Ez a könyv nyújtottam nekem eddigi legjobb olvasmányélményemet.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Én soha semmihez nem voltam megfelelő korban. Vagy túl fiatal voltam, vagy túl öreg vagyok.

Én vétkem Book Cover Én vétkem
Jaume Cabré
Libri Könyvkiadó Kft.
2014
Keménytábla, Védőborító
684