világirodalom

Ez egy csendes, kellemes és gyöngéd könyv. Egyszerre édes és keserű, örömteli és fájdalmas, akárcsak maga az élet. Az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, lágyan dallamos mint egy szonáta, ugyanakkor elsöprően mélyértelmű.

Egészen különleges és egyedi az a barátság, ami Gustav Perle és Anton Zweibell között alakul ki, ami egy életen át kitart. Gyermeki naivsággal és tudatlansággal próbálják ők megérteni a felnőttek világát, valamint a 2. világháború szörnyű dolgait, amiről ők oly keveset tudnak az idillikus kis svájci városkájukban. Gustav, egyedüli gyerekként nő fel mogorva és magába zárkózó anyjával, aki nem örül fia barátságának a zsidó fiúval, Antonnal. Ennek ellenére Gustav egyre jobban és jobban elkezd kötődni és részt venni barátja és családja életében, miközben telnek az évek és a két gyerekből felnőtt ember lesz. Gustav és Anton két teljesen különböző életútra térnek felnőttként, de mélységes és meghitt baráti kapcsolatuk egy életen át tart.

Egészen megindító és érzelmes az, ahogyan ez a két kisfiú próbálja megérteni a nagybetűs életet. Barátságuk hol elmélyül, hol eltávolodik, de mindig visszatalálnak egymáshoz és kölcsönösen segítik egymást a felnőtté válásban.

Egészen érdekes a regény felépítése és szerkezete is. Az első részben a két tízéves gyereket ismerjük meg, valamint családjaik életkörülményeit.

A második rész visszatér a múltba, ahol Gustav anyját, Emili-t ismerheti meg az olvasó, valamint magyarázatot kap arra, hogy honnan is ered komorsága és antiszemitizmusa. Gustav szüleinek története kicsit sem egyszerű, mégis magyarázatul szolgál a jelenbeli események alakulásáért.

A harmadik rész már a két felnőtt férfi életének alakulásával foglalkozik.

A regény cselekménye lassan és csendesen folydogál, főleg anya és fia szemszögéből kerülnek megvilágításra az élet nehéz dolgai. Ők ketten küzdenek egymással, egymásért és egymás ellen, miközben tudatlanságuk miatt az életnek csak egy bizonyos részét látják és ismerik. Egymásban próbálnak vigaszra lelni, de egyikük sem tudja hogyan kell szeretni, mert nem volt kitől tanulni a szeretetet. Szomorú és fájdalmas a köztük levő kapcsolat, ennek ellenére Gustav ragaszkodóan kötődik anyjához, akitől élete végégig reméli a szeretetet és az elismerést.

Az egész könyv hangulatára jellemző a melankolikus, borús és ködös érzés. Nincsenek nagy érzelmi megnyilvánulások ebben a könyvben, mégis magával tud ragadni a sok rejtett, ki nem mondott és elfojtott érzelem ami a kapcsolatokat jellemzi ebben a regényben.

A szeretet, a figyelem és az elismerés utáni vágyakozás jellemzi ezeket a kapcsolatokat. Ez legjobban anya és fia között nyilvánul meg, ahol az évekig tartó csendes és lágy kiáltozás szinte szomjúhozik a szeretet megélése után. Az anya-fia kapcsolatot felülírja a zsidóság, a 2. világháború, az emberség kérdése, amelyek lágyan szólnak a háttérben, mint egy csendes dallam, ugyanakkor válaszokat követelnek.

Hullámzóan váltakozó a hangulata a könyvnek, akárcsak egy szonáta dallama és ritmusa. Hol magával ragadnak az események és az érzelmek, hol elcsendesül és megpihen minden és csak várakozik.

Csodálatos történet a barátságról, az élet nehézségeiről, az egyén fejlődéséről, valamint a hétköznapok kiszámíthatatlanságáról és veszteségeiről.

Igényes, alaposan kidolgozott és színvonalas irodalomi mű. A könyv erőssége szerintem lágy és könnyed elbeszélési stílusa, amibe bele lehet feledkezni és el lehet merülni benne. Hitelesek és szerethetőek a regény karakterei is.

Az a legjobb benne, hogy nem a holokausztot helyezi előtérbe, hanem két fiú barátságát, ami akarva-akaratlanul is felveti ezeket a súlyos kérdéseket. Rengeteg a személyes dráma és veszteség ebben a könyvben, ennek ellenére sikerül átadnia egy olyan érzetet, ami simogatóan és gyöngéden hat az emberi lélekre. A nagybetűs élet esendősége, kiszámíthatatlansága és bonyolultsága az ami engem megfogott ebben a regényben.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Mert ilyen az élet. Sosem térhetünk vissza, ha valami egyszer már a múlté.

Cím: Gustav-szonáta
Szerző: Rose Tremain
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2017
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 318

Anyaként egyértelmű volt, hogy sokat fog jelenteni nekem ez a könyv, de azt sosem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lesz rám. Kívül-belül gyönyörű ez a könyv, provokatív és izgalmas.

Ez a könyv egyszerre tud humoros, vicces, könnyed, nyomasztó és elgondolkodtató lenni. Szerintem nyugodt szívvel jelenthetem azt ki, hogy még sosem olvastam ilyen szerkezetű és stílusú könyvet az anyaságról.

A könyv viccesen és játékosan indul, ugyanis egy pénzérme segítségével, egy negyvenhez közeli nő az élet fontos kérdéseit próbálja megválaszolni. Ez a motívum végigkíséri a könyvet, ami egyfajta könnyedséget és lazaságot ad hozzá, az amúgy is nagyon komoly témához.

Mit jelent ma anyának lenni? Mivel jár az anyaság? Hogyan egyeztethetők össze az egyéni vágyak, álmok és célok az anyasággal? Ezek mind olyan kérdések amiket a szerző nemcsak olvasóinak, hanem saját magának is feltesz. Nemhiába van tele ez a könyv megannyi kérdéssel, ugyanis mégis ki tudna egyértelmű választ adni az anyaságra.

A szerző könyvében nagyon őszintén, nyíltan, sallangmentesen beszél saját belső vívódásairól, küzdelmeiről és kételyeiről, ami több éven át is gyötri és foglalkoztatja őt. Rengeteg érvet és ellenérvet felhoz az anyaság mellett és ellen, de közben sosem állít valami konkrétat. Mintha mindkét oldal védőbírája lenne, de közben képtelen a saját álláspontfoglalásra.

Édesanya vagyok és nagyon is jól tudom mennyire nehéz egy ilyen döntést meghozni, és milyen következményei és hatásai vannak az anyaságnak egy nő életére nézve. Mégsem botránkoztatott meg ez e könyv, annak ellenére, hogy nem minden mondatával értek egyet. Azt nem mondanám, hogy ez a könyv lenne a „feminista próza…tündöklő ékköve”, de valóban különleges és megosztó.

Én a könyv elolvasása után se tudom eldönteni, hogy akkor most akar-e vagy sem gyereket az írónő, és könyve pont ezt a határozatlanságot, az elveszettséget és a bizonytalanságot igazolja. Merészen és bátran próbálja felvállalni azt, hogy ő nem érez késztetést az anyaságra, közben pedig sajnáltatja is magát és lelke mélyén talán vágyik is rá. Még az sem biztos, hogy egy gyerekre vágyik, csupán valamire vagy valakire, ami vagy aki betölti a benne lévő nagy űrt. Szerelemmel, munkával, írással, barátokkal, családdal és egy esetleges gyermekkel próbálja mindazt a szeretetet és törődést pótolni, amiben nagy hiányt szenved.

Kicsit sajnáltam és bántam azt, ahogyan véget ért ez a sokévnyi küzdelem a könyvében. Nincs konkrét álláspont, csupán menekülés az antidepresszánsok világába, letagadva és szőnyeg alá seperve mindazt, amiről több száz oldalon át ír az írónő.

Azzal semmi bajom ha valaki nem az anyaság mellett dönt, számomra ez semmiképp nem minősíti az illető nőt, ugyanakkor nem gondolom azt, hogy több vagy kevesebb lenne bármelyik másik anyánál. Ahogyan a szerző is nagyon jól megfogalmazza, egy nő aki nem anya, csak egyik életet éli a sok élhető életek közül. Ezért is tetszik az a része a könyvnek, ahol mer kiállni a nagyvilág elé és felvállalni lelke legmélyebb és legvadabb érzéseit az anyasággal kapcsolatban. Az rendben van, hogy valaki nem akar gyereket. De miért lenne szükséges ezt folyton folyvást igazolni, bebizonyítani és érvekkel alátámasztani? Azért mert ez egy társadalmi elvárás, azért hogy így könnyítsen a lelkiismeretén vagy csak azért, hogy provokációt és feltűnést keltsen?! Mindezt úgy kérdezem, hogy nem tudom rá az egyértelmű választ és a könyvből se derült ki.

Ennek ellenére nagyon megnyerő az, ahogyan a női lét bonyolult mivoltáról mesél, amivel szerintem minden nő tud azonosulni.

Engem nem riasztott el ez a könyv, semmiben sem bizonytalanított el, annak ellenére, hogy én már rég meghoztam azt a döntést, hogy anya leszek. Sokkal inkább felnyitotta a szememet, részletesen megmutatta nekem a másik oldal nézőpontját is, ami ugyanúgy egy életforma és életcél, mint számomra az anyaság. Az a szomorú dolog és tény marad a könyv elolvasása után, hogy nőként még mindig nagyon kemény bírálat és elvárás elé vagyunk állítva. Társadalmilag képtelenség megfelelni egy olyan értékrendszernek, ami nem egyénre szabott és ami sokszor sántít. Függetlenül attól, hogy valaki anya vagy sem, a kemény ítélkezés és bírálat, mindegyik csoport tagjaira egyformán lesúlyt.

Én nagyon örülök annak, hogy ez a könyv a kezembe került, anyaként is sokat adott nekem, sok olyan gondolat volt benne, amit érdemes elraktározni és tovább elmélkedni rajta.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Egyébként is, annyi mindennek lehet életet adni ezen a világon a konkrét emberéleten kívül.

Cím: Változások könyve
Szerző: Sheila Heti
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 312

Vannak könyvek, amelyeknek hatása egy életre megmarad. Számomra ez a könyv ebbe a kategóriába tartozik, egyszerűen tökéletes és zseniális. Ez az átfogó és részletes romantikus családregény, annyira magával ragadó és sokszínű, hogy az valami hihetetlen.

Csodálatos korrajzot ad vissza, mesterien kidolgozott emberi karakterek és egy csodás tiltott szerelemről szóló történet. Igazi klasszikus, kiemelkedő női sorsokkal és történetekkel.

A történet középpontjában a Cleary család áll, számos fiú gyermekkel és egyetlen lány gyermekkel. Sorsuk úgy alakul, hogy Új-Zélandról Ausztráliába költöznek, ahol a gazdag nagynéni birtokát veszik gondozásba. A család összes tagjáról egy igazán részletes és érdekes beszámolót olvashatunk, de a legkiemelkedőbb karakterek ebben a családban, azok maguk a nők. A nagynéni, a nagymama, az anya és lánya, mind olyan személyek akik érzelmeiket tudatosan irányítják és rejtve tartják, de ez gyakran a vesztüket jelenti. Csodálatos a két generáció anya-lánya közötti kapcsolat, ami megannyi árnyalatban és színben mutatkozik meg. Minden emberi kapcsolatra ez jellemző amúgy ebben a regényben, bizonytalanság, büszkeség, gyarlóság és önfeláldozás. Az anyák sorra buknak meg anyai és női szerepükben, nem tanulnak egymás hibáiból, nem merik érzéseiket kinyilvánítani, miközben az élet és az igazi boldogság úgy megy el mellettük, hogy ők azt észre se veszik.

A férfi szereplők már nem annyira hangsúlyosak ebben a regényben, mint a női karakterek, de azért nekik is fontos szerepük van. Kicsit egyvonalú és egyhangú az ő szerepük, kevés érzelmet mutatnak meg, főleg a család fenntartásában játszanak nagy szerepet. Szerelem és boldogság alig vagy egyáltalán nem kap helyet az életükben, mindannyian egy álmot vagy eszmét kergetnek, amitől a boldogságukat várják.

A tiltott szerelem, ami eleinte ártatlan gyerekszerelemnek tűnik, végül is rengeteg áldozattal és gyötrelemmel jár. Megfejthetetlen ez a szerelem, néha igaz szerelemnek, néha csupán ábrándnak, máskor pedig egy eszmének tűnik. A szenvedély és a szenvedés közötti határ ebben a szerelemben teljesen összemosódik, a jó és a rossz, az erkölcsi és vallási elvek közötti határ mindig következményekkel jár, amit a regény szereplői úgy tűnik mintha tudatosan vállalnák be, mert bár fáj a tövis szúrása, azért az emberi természet mégis vágyakozik arra, ami bűnös, tiltott vagy társadalmilag elfogadhatatlan.

Mindez egy idillikus környezetben történik, Ausztrália csodás vidékein, ahol bár nehéz az élet, a táj szinte kárpótol minden emberi erőfeszítést. Amilyen lenyűgöző és idillikus, ugyanakkor olyan vad és kiszámíthatatlan is tud lenni ez a táj, ami tökéletes összhangban van az emberi természet sokszínű rétegeivel. Nem csak a családi problémák kerülnek ebben a könyvben középpontba, hanem az akkori kor társadalmi problémái is. Az egyház hatalomvágya, a nők élethelyzete, a háború következményei, a vallás fanatizmusa, a gazdasági helyzet, mind olyan tényezők amelyek erősen befolyásolják a család életének alakulását. Ezektől a dolgoktól függ nem csak megélhetésük, hanem kapcsolataiknak sorsa is.

Az egész könyvre jellemző állandó harc és viaskodás, gyönyörűen meglátszik az emberi kapcsolatokban. A nagyanya harcol érzelmei ellen, egy ábrándot kerget, miközben az igazi szerelem elmegy mellette. Lánya, anyja hibái elől próbál menekül, miközben ugyanazokat a hibákat követi el. Az ő lánya pedig úgy tűnik, hogy teljesen elhatárolódik a női szerepektől, de a kemény kéreg alatt ott lapul az érzékeny női mivolt. A férfiak is harcolnak a maguk módján ebben a regényben, főleg a háború ideje alatt, de az ő harcuk kevésbe érzelmi alapú. Őket a munka és a megélhetőség vezérli, ennél többre nem is vágynak, ezért is adnak át minden hatalmat a nőknek, akik irányítanak és fenntartanak.

A hétköznapi ember viaskodása felett, még ott áll az ember Istennel való küzdelme, amit a vallás, az egyház és a hit vezényel.

Ezért is kap olyan nagy hangsúlyt a női lélek rejtelmessége ebben a regényben, mert minden cselekményi szál e köré összpontosul. A családok története és a generációs problémák főleg női szemszögből kerülnek elmesélésre, de a férfi-nő közötti kapcsolat is fontos ebben a regényben.

Annak ellenére, hogy ez a regény nagyon terjedelmes, egyáltalán nem unalmas, mivel a családi titkok, a történelmi események és a szerelmi szálak nagyon érdekessé és izgalmassá teszik ezt a regényt.

A tövismadár szimbóluma egészen elképesztő ebben a regényben. Az ember önmagában hordja sorsa alakulását, még akkor is ha nem tud róla vagy nem vesz róla tudomást, ellene úgysem tud tenni. Ez az emberi lét velejárója, ami bár gyakran felőröl, mégis elengedhetetlen része az emberi létnek.

Fájdalmas és érzelemdús történet, nem egy tipikus lányregény, hanem egy örök klasszikus.

Gigantikus és monumentális könyv harcról, generációs hibákról, anya-lánya viszonyról, tiltott szerelemről és a hit kérdéseiről.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Isten azt értette, hogy a nő számára minden, ami a gyermekeivel kapcsolatos, fájdalmat okoz. Nagy örömöt, de nagy fájdalmat is

Cím: Tövismadarak
Szerző: Colleen Mccullough
Kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 892

Ez a könyv egyszerre tragikus, drámai és romantikus. Imádom az olyan könyveket, amelyek már első tapintásra egészen különlegesek, és kész élvezet és öröm minden egyes oldal olvasása.

Dorit Rabinyan könyve nem is annyira fikció, ugyanis saját életéből merítette ennek a könyvnek a történetét, ami egy igencsak nehéz témát feszeget, a vegyes házasságok jogosultságát és jövőjét. Ő maga is izraeli nőként egy palesztin férfival osztja meg életét, ami ennek a könyvnek a kiindulópontja.

Ez a könyv számomra egyszerre volt könnyű és nehéz olvasmány. Könnyű azért volt, mert gördülékeny a könyv története, nagyon szépek a megfogalmazások benne és nagyon hatásos a sok elgondolkodtató üzenet benne. A nehézséget pedig maga a könyv témája okozta, az izraeliek és palesztinek közötti állandó harcoskodás, ami ebben a könyvben egy szerelmi történeten keresztül kerül górcső alá.

Hilmi, a tehetséges művész palesztin fiú, nagy álmokkal és vágyakkal érkezik Amerikába, a lehetőségek országába. New Yorkban találkozik egy tel-avivi zsidó lánnyal, akivel elindul viharos és hullámzó kapcsolatuk. Otthoni tájakon ez a kapcsolat elképzelhetetlen lenne, ugyanis a vallási, politikai és társadalmi különbségek elválasztanák őket. Amerikában azonban megtapasztalják nem csak a szenvedélyes szerelmet, hanem a szabadság ízét is. Kapcsolatuk, olyan mint a tenger vize, amit Hilmi gyakran lefest, egyszerre nyugodt és csendes, ugyanakkor háborgó és veszélyes is. Bár úgy tűnik, hogy az élet egymásnak teremtette őket, ők már a kapcsolatuk legelején tisztában vannak azzal, hogy ez a szerelem nem egy életre szól, hanem egy jól meghatározott időszakra. Ősszel ismerkednek meg és a korai nyár elején már véget is ér kapcsolatuk. Néhány hónapig minden napjukat közösen töltik, megélik a pillanat varázsát, de sosem ábrándoznak közös jövőről. Úgy élik meg ezt a szerelmet, hogy szabadon szeretnek, ugyanakkor korlátok közé szorítják kapcsolatukat. A vallási, nyelvi, kulturális különbségek elválasztják őket, ezért gyakran szégyellik is szerelmüket. Főleg Liat, a konzervatív családban felnőtt zsidó lány az, aki próbálja titkolni ezt a tiltott szerelmet és gyakran szégyelli kapcsolatát egy arab férfival.

Ez a legkülönlegesebb ebben a tiltott szerelmi történetben, hogy tele van szenvedéllyel, szenvedéssel, vívódással, szégyennel, reménnyel és elfogadással.

Leírhatatlan az, hogy a szerző milyen hangulatosan és hatásosan adja vissza két fiatal szerelmes, két teljesen különböző világát, ami Amerikában nem tűnik annyira különbözőnek, de otthoni viszonylatban világok választják el őket egymástól. Egyszerre romantikus és melankolikus, viharos és veszélyes az ő kapcsolatuk. Ez a teher annyira megbélyegzi szerelmüket, hogy egyikük sem lát esélyt arra, hogy valamikor az idők folyamán elfogadható lenne egy izraeli és palesztini közötti szerelmes kapcsolat. Szerelmük csak sodródik az árral, néha kiköt a béke és nyugalom szigetén, de hamar újra hullámokba és viharba ütközik. A szenvedély egy idő után szenvedéssé alakul és bár a szerelmesek a végsőkig harcolnak, a víz ereje mégis legyőzi őket.

Keserűen édes, fájdalmasan szívszorító szerelmi történet, két különböző világról egy közös földrajzi területen.

Nekem nagyon tetszett a könyv hangulata, stílusa és szerkezete. Varászlatosnak tűnt megint csak a Közel-Kelet világa, ami bár nagyon messze áll tőlem, azért egyszerre visz magával, mint a víz, és egyszerre rémiszt is meg habos hullámaival.

Nem egy hétköznapi történet, nem egy átlagos könyv, nem egy közhelyes szirupos történet ez, hanem egy kifinomult, sokszínű és árnyalatos modern kori szerelmi történet.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Ezt a hasonlóságot, ezt a bizonyos közös sorstudatot úgy is szokták emlegetni: valahol minden ember szülőföldjének a lenyomata.

Cím: Visz a víz
Szerző: Dorit Rabinyan
Kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 371

Ez a lassan folydogáló lírikus történet egészen különleges. A 19. századi Anglia korát és hangulatát idézi fel, a mesés tájakkal, az emberi kapcsolatok bonyolultságával és a részletekben rejtőző érdekességekkel.

Bár ez a könyv a viktoriánus kort idézi fel, azért a hangsúly valahogy mégsem a nagy emberi érzelmeken van, hanem a borús és melankolikus hangulaton, ami az egész könyvre rányomja a pecsétet. A csavaros történet elég szerteágazó ebben a könyvben, nem annyira kalandos, inkább bonyolult és kicsit misztikus.

Bennem jó érzést váltott ki ez a könyv, helyenként nagyon lekötötte a figyelmemet, de valahogy nem igazán tudtam ráhangolódni. Sok benne a mellékszál, ami helyenként felerősödik, de utána nyomtalanul és halkan lecseng, mintha értelme se lett volna. A nagybetűs ÉLET-ről szóló részek átjönnek ebben a könyvben, de számomra nem állt össze a teljes kép a regény elolvasása után se.

A regényt átszövő szerelmi szál tűnik a legérdekesebbnek ebben a könyvben, de mellette olyan sok minden történik még benne, hogy nehezen tudtam fókuszálni bármelyikre is. Minden egyes cselekménysorozat felkeltette a figyelmemet, de mivel egyiket se találtam igazán hangsúlyosnak, ezért nehéz volt összefüggést találni közöttük.

Kétségkívül van egy hangulata ennek a könyvnek, a stílusa, a megfogalmazások, a leírások, mind egészen különlegesek, de a katartikus élmény számomra elmaradt.

A két főszereplő, Cora és William közti kapcsolat tűnt a legérdekesebbnek ebben a regényben, ahol a barátság, a szerelem, a lelkitárs mélyen ötvözik egymást. Nem egy klasszikus szerelmi kapcsolat ez, hanem tele bonyodalmakkal és akadályokkal. Egészen különlegesen alakul az ő „tiltott” kapcsolatuk, de az is nagyon lényeges ebben a könyvben, hogy ez a kapcsolat milyen hatással van a többi szereplőre, akik ugyanúgy megélik saját drámájukat ebben a könyvben.

Ez az igazán értékes ebben a könyvben, az emberek közötti kapcsolat, a ki nem mondott és meg nem élt érzelmek. Valóság és misztikum áll szemben ebben a könyvben, érzelmek és gondolatok, ábrándozások és csalódások. A misztikus lény körüli fejtegetés az ami tettekre és cselekedetekre sarkallja a regény szereplőt, és ami egy olyan történetet szül, ami körül a hit és a valóság közti határvonal elmosódni látszik. Érdekes volt megfigyelni azt, hogy csupán egy tévhit vagy egy egyszerű kitalált lény milyen hatással tud lenni az emberekre. A kígyó, ez a misztikus lény annyira magával ragadja a könyv szereplőit, hogy azok gyakran olyan dolgokat tesznek meg, amiket emberi ésszel meg nem tudnak magyarázni, mintha ez a kígyó csábítaná és a bűnre sarkallná őket.

A különböző életképek, amiket olvasóként végigkövettem, nagyon érdekesek, főleg a hit és a babona közti szöges ellentét. Elképesztő az, hogy egy lény, amit senki se látott valójában, hogyan tud hatni az emberek életére és érzelmeire. Mert ebben a könyvben nagyon összekuszálódnak az emberi kapcsolatok és érzelmek, a végén már alig lehet átlátni őket. És bár a misztikus lény valóssága nem bizonyosodik meg ebben a regényben, az emberi érzelmek bonyolultsága nagyon is sok szerepet kap benne. És mivel a könyv szereplői nem tudnak megbirkózni gyakran ellentétes és bonyolult érzelmeikkel, ezért a könnyebb utat választják, és belekapaszkodnak egy valósnak vélt szörnybe, ami legalább némi magyarázatot ad a történtekre. Ámítás, menekülés és önbecsapás az egész, de mégis élvezetes.

Jó volt ez a könyv, de valami miatt úgy érzem, nem teljes, mintha valami még hiányozna belőle. Hangulata és stílusa magával ragadott, ennek ellenére azonban nem váltotta be a fülszöveg alapján ígért váratlan fordulatokat.

Kedvenc idézetem a könyvből:

…a legragyogóbb elmék képesek egyszerre két ellentétes dolgot elgondolni.

Cím: Az essexi kígyó
Szerző: Sarah Perry
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2017
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 432

Vannak könyvek, amelyek első látásra, tapintásra és olvasásra elvarázsolnak. Engem elvarázsolt ennek a könyvnek a borítója, a rejtélyes és titokzatos kezdete, de valahogy a könyv előre haladtával nem igazán éreztem már ezt a varászlatot, annak ellenére, hogy nem tudtam letenni és végigolvastam.

Nem mondhatom azt, hogy nagy dolgok történnek ebben a könyvben, kevés benne a cselekmény, és az is lassan folydogál és vontatott. De valami miatt mégis lekötötte a figyelmemet és végig olvastam, mert a hangulata az, ami megfogott. Annyira sokoldalú és sokszínű a szereplők felhozatala ebben a könyvben, hogy már azon elegendő elmerengeni. A különös lény, egy hableány, az aki annyira felkavarja a szereplők életét, és főleg két ember sorsára van nagy hatással, Mr. És Mrs Hancockra.

Mivel a hangsúly nem igazán a cselekményen van, ezért a szereplők jellemábrazolása az ami engem különlegesen érdekelt ebben a könyvben. Főleg a női szereplőkön van a hangsúly, a női sors és karakter egészen különböző és szélsőséges változatai jelennek meg ebben a könyvben. A nők kiszolgáltatott és tehetetlen helyzete megbélyegzi ezt a könyvet, hiszen túl nagy választásuk nincs. Vagy férjhez mennek vagy kurtizánok lesznek, de valahogy mindkét esetben férjüktől vagy épp szeretőjüktől függ megélhetésük. Mindkét esetben a sors és a férfi uralom „rabszolgái”. A nők ebben a regényben ugyanúgy mint a hableány, mintha nem is lennének igazi lények, csupán haszontárgyak, amiket jó megcsodálni és élvezni.

Egészen közelről és részletesen ismerteti a szerző a kurtizánok életét és sorsát ebben a könyvben. Mindez egy olyan történelmi háttérben zajlik, ami tele van ellentétekkel. A 18. századi London vibráló, ugyanakkor nyomor élete egészen nagy kontrasztot alkot ebben a könyvben. A kontraszt az egyszerű munkások és a kereskedők, az úri hölgyek és a kurtizánok között nem is lehetne nagyobb, és ehhez még párosul egy misztikus lény, egy hableány, aki körül minden megváltozik.

A hableány körüli misztikum, rejtélyesség és titokzatosság a könyv végéig kitart, csak a háttérből „szólal” meg lágy és melankolikus hangon. Gyakran az az érzésem volt, hogy a hableány hangja az maga Mrs. Hancock, mintha ő mesélné el sorsának kiszolgáltatott, de egyben izgalmas mivoltát is.

Szerintem ennek a könyvnek a nagy erőssége az adott kor szellemiségének megidézése, ami lírai, melankolikus és néha monoton. Nincsenek nagy fordulatok vagy izgalmas részek a könyvben, itt minden a lassan folydogáló történetmesélésről szól, ahol a valóság keveredik a misztikummal. Nem egy könnyen olvasható hétköznapi történet, de hangulatában és stílusában egészen különleges.

Az emberi sorsok lecsupaszított valósága áll szemben egy nyers és csak a külsőségekkel foglalkozó világban. A környezeti leírások, a kor hangulata és a szereplők jellemábrázolása igazán jók ebben a könyvben. Nem a szépen, a nemesen vagy a csodálatosan van itt a hangsúly, hanem a 18. század legmocskosabb, legnyersebb és legbrutálisabb oldalaian. Ahol küzdelem és harc a mindennapi életbenmaradás, ahol a ranglista és az előítéletek mindennél fontosabbak, ahol a látszat az ami számít. Nyomorúság és kilátástalanság mindenhol, és ebben a nyomorban bukkan fel egy olyan misztikus lény, amire a könyv szereplői vágyakoznak, hiszen csak egy hableány szépsége és titokzatossága tud még valami csodálatosat varázsolni mindennapjaikba.

A vágy és a beteljesülés ritkán ér célba ebben a könyvben. A kurtizánok és a fiatal nők vágyakozása egy jobb életre csupán álom marad, vergődnek és némán tiltakoznak, de végül csak beletörődnek sorsukba. Minden próbálkozásuk mintha eleve kudarca lenne ítélve. Olyanok ők, mint a hableány, egy csodálnivaló látványosság, ami elkápráztat, de valójában semmi igazán értékes nincs mögötte. Nehéz kitörni abból a világból, ami egyre csak húz vissza, ahol erős falak és előítéletek működnek.

Az egész könyv olyan mint egy folyamatos és véget nem érő harc, ahol szinte értelmetlen is a küzdés és kitörés, mert a nyomor és az emberek felszínessége esélyt sem ad a változásra. Ezért a szereplők is csak díszek, akik eljátsszák szerepüket, mindaddig míg senkinek sincs szüksége már rájuk.

Brutálisan valós és nyers a könyv, de ebben rejlik az egyedisége is.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A veszteség nem egyenlő az ürességgel.

Cím: A hableány és Mrs. Hancock
Szerző: Imogen Hermes Gowar
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2019
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 494

Nehezen lehet szavakba önteni, azt amiről ez a könyv szól. A súlyos tettek és tények felülírják az érzelmeket, és bár ez a könyv történelmi pontossággal és precizitással közelíti meg a holokauszt eseményeit, azért mégiscsak nehezen emészthető meg mindaz ami a sorok között kiolvasható.

A regény középpontjában apa és fia története áll, mégis egy családregény ez, mivel az összes családtagra kitér a szerző. Nagyon részletesen, eseménydúsan és történelmi pontossággal olvashatunk egy osztrák zsidó család rémséges történetéről, ami Bécsből indul el és Auschwitzig vezet.

A könyv igaz történet alapján íródott, kiindulópontja az apa naplója, valamint fia beszámolója és visszaemlékezései. Bár történetük maga a földi pokol, mélységes és meghitt kapcsolatuk egészen különleges és emberfeletti. Apa és fia 1939-ben kerülnek egy koncentrációs táborba, ami még csak a kezdete elképzelhetetlen megpróbáltatásaiknak. Mikor az apát Auschwitzba áthelyezik és fia önkéntesen vele tart, akkor derül ki igazán, hogy még a németek se voltak képesek arra, hogy szörnyű tetteikkel eltöröljék a legnemesebb emberi érzelmet: a szeretetet. Ezt legjobban apa és fia kapcsolata támasztja alá ebben a könyvben, de a többi mellékszálon is említésre kerülnek olyan emberek tettei és nevei, akik segítettek a halálra ítélt zsidókon.

Az apa naplóját kiegészíti a szerző nagyon alapos, precíz és mélyreható kutatói munkája, ami teljes képet ábrázol a holokauszt és a koncentrációs táborok pokláról.

Ennek a könyvnek két főszereplője van, akik egymás nélkül nem is tudnak működni. Az amit ők ketten átéltek a koncentrációs táborokban, az még a fikciót és a képzeletet is felülmúlja, de mégis valóságos és megtörtént dolog.

Sok holokausztról írt regényt olvastam már. Ez a regény azonban abban különbözik a többitől, hogy nem csak múltat mesél, hanem egyfajta figyelmeztetést és leckét is közvetít a jövőnek. Mivel apa és fia története „boldogan” ér véget, ezért életben maradásukkal mesélni, közvetíteni és figyelmeztetni tudnak. Mégis minden ilyen holokausztot túlélő történeténetnek az elolvasása után, ott lappang bennem a kérdés: Hogy hogyan tovább? Ez a regény is főleg a holokauszt rémségeinek elmesélésével foglalkozik, de utána nagyon kevés és érdemleges említést kapnak a főszereplők. Ez a hiányossága szerintem minden ilyen holokausztos történetnek, hogy minden figyelem csak a rémséges és szörnyű történetekre irányul. És ez így rendben is van, ugyan is az egyéni és kollektív bűn semmiképp nem bocsátható meg, de mi a történet folytatása a holokauszt után? Én eddig kevés információt kaptam erről. És ez a könyv is azt sugallja, hogy bár az élet megy tovább a holokauszt után is, de a harag, gyűlölet és fájdalom az sosem múlik el. Nagyon érdekelt volna apa és fia további története, de a könyv végén erről kevés és csak felületes említés van.

Szívszorítóan fájdalmas és hátborzongatóan őszinte vallomás ez a könyv. Csodálatos és érzelemdús apa-fia közötti kapcsolat, még a legszörnyűbb időkben is. Nagyon sokoldalú és részletgazdag a könyv, ugyanis a szerző több szemszögből is megvilágítja a 2. világháború szörnyű eseményeit. Nagyon sok benne a lábjegyzék, ami nagy segítség a történelmi adatok és információk eligazodásában. Bár a hangsúly az apa naplóján és a fia elbeszélésein van, azért több ember beszámolója is alapul szolgált a könyv megírásánál.

Ez a könyv kicsit sem túloz, túlreagál vagy elhomályosít dolgokat. Soha nem olvastam még ilyen részletgazdag és történelmileg precíz könyvet.

Nem egy egyszerű olvasmány, de aki történelmi alaposságot és írói bravúrt igényel, annak mindenképp ajánlott ez a könyv.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az ember a szokások rabja, mindenhez hozzá tud szokni. Így megy ez, napról napra.

Cím: A fiú, aki követte az apját Auschwitzba
Szerző: Jeremy Dronfield
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2019
Borító: Keménytábla
Oldalak száma: 512

Mennyi mindent el tud árulni csupán egy név, egy egész emberi sors, tele álmokkal, vágyakkal és kudarcokkal rejtőzik mögötte.

Bernard Schlink könyve egy életnyi női sorsot foglal magába, kezdve egy árva lánnyal akiből egy bölcs és szeretettel teli érett nő lesz. Szívszorító és szívet melengető végigolvasni Olga történetét, miközben sok minden nem történik vele, mégis olyan jó érzés végigolvasni ezt a lírikus, lassan folydogáló és elbeszélő könyvet. És pont ebben rejlik ennek a könyvnek az egyedisége, hogy sokszor nem is kellenek a nagy csattanók, a csavaros fordulatok vagy a bölcs mondatok, elég az egyszerű, szép és lírai leírás.

Bár kevés benne a konkrét esemény vagy cselekmény, azért a sorok között mégis ki lehet olvasni a történelem egy-egy fontos pillanatát, ami meghatározó volt az emberiség számára.

Egyszerűnek tűnik a regény, de nem az. Sokkal inkább az érzelmek, a gondolatok és a leírások uralják a könyvet, mint a jól megszerkesztett cselekményvezetés. Mégis minden benne van, ami szükséges egy jól kidolgozott szépirodalmi műhöz.

Egy erős, ugyanakkor nagyon törékeny nő története ez, aki tele van érzelmekkel, vágyakkal, álmokkal és szeretettel. Életét a szerelem, a barátság és az emberi kapcsolatok határozzák meg. Kicsit sem szokványos vagy mindennapi az ő története, hiszen egy olyan szerelmi történetet mutat be, ami fájdalmas, akadályokkal teli és drámai. Olga kitartása, lelki ereje és elszántsága azonban felülírja az élet összes megpróbáltatását. És ezt a könyv három fontos része tükrözi vissza a legjobban.

Az első részben még csak felületesen ismerjük meg az elárvult és magára hagyott Olgát, aki magán kívül nem sok emberre számíthat. Kitartásának köszönhetően tanítónővé válik és megismerkedik élete szerelmével, aki szintén nem elég bátor ahhoz, hogy kiálljon mellette, inkább elmenekül egy utópikus világba. Olga így megint egyedül marad, és egy betegség során egy családhoz szegődik, ahol varrónőként dolgozik és egy igazán különleges barátságot alakít ki a család legkisebb fiával. Ezt követi a könyv harmadik része, ami Olga Herberthez, szerelméhez írott leveleit tárja fel.

Ezek a szerelmes levelek, amiket Olga egykori barátja talál meg, aki egyben az elbeszélő is, a könyv legszebb részeit képezik. Ezeken a leveleken kersztül jön át a legjobban Olga magányossága, fájdalma, keserűsége. Nehéz Olga világába belátni és megérteni mindazt amit érez vagy gondol, szinte áthatolhatatlan, ahogy maga a könyv is. Miközben teljesen magával ragad és beszippant, ugyanakkor egy fajta távolságot is megkövetel. Nehéz ezt szavakba önteni, ez az érzés csak az olvasás során jön át.

„A felolvasó” után ez megint csak egy zseniális és briliáns könyv, csodálatos könyvborítóval és elbűvölő irodalmi mélységgel. Történetileg és irodalmilag ez megint csak egy remekmű.

Bár a hangsúly Olga életén van, azért a szerző a 20. század történelmi hátterét is nagyon jól visszaadja, ami főleg Olga gondolatain tükröződik vissza. Egészen más megvilágításba kerül az első és második világháború és az azokhoz vezetett körülmények, miközben a történelem „érthetőbbé” válik.

Ebben a regényben nincsenek mellébeszélések vagy túlgondolt értelmezések, itt minden az érzelmek köré összpontosul. Gyönyörű végigolvasni azt az érzelmi hullámvasutat, amin Olga keresztül megy. Van benne szerelem, aggodalom, féltés, szemrehányás, remény, csalódás, elengedés és megbékélés. Olga összes emberi kapcsolatára ez jellemző, bármennyi is bennük a fájdalom vagy keserűség, ő akkor is hű és kitartó marad.

Egyszerű és mégis egy életre szóló olvasmány. Hatásos, mélyértelmű és egyedi. Egyszerűen egyedi!

Kedvenc idézetem a könyvből:

A szerelemben soha nem lehet rendelkezni a másikkal.

Cím: Olga
Szerző: Bernard Schlink
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 288

Ha egy könyv lélegzetelállító, lírai, hatásos és egyedi, akkor számomra az a tökéletes könyv. Szerintem Bernard Schlink „A felolvasó” című könyve mindezt adja és még ennél is többet. Leírhatatlan mennyire katartikus, elbűvölő és magas színvonalú ez a könyv.

Sokan írtak és még mindig írnak a holokausztról, a 2. világháború szörnyű eseményeiről és a sok embertelen tettről. De Bernarad Schlink egészen más szemszögből közelíti meg mindezt. Félretéve a borzalmas történeteket, inkább az emberi elmére, annak mélységeire koncentrál. Nem a tetteket teszi könyve középpontjává, hanem magát az embert. Nem azon van a hangsúly, hogy mit követtek el az emberek, hanem mi motiválta, esetleg akadályozta vagy épp visszatartotta őket. Neki sikerül a miérteket úgy megközelíteni, hogy az semmiképp se vegyen el a tettek súlyosságából, de ugyanakkor ne ítélkező hangnemű legyen, hanem emberi. Emberek milliói haltak meg koncentrációs táborokban, de azok elkövetői is emberek voltak.

Számomra ez a legnagyobb erőssége ennek a könyvnek, hogy az emberre mint egyedi humánra tekintsünk, és nem pedig mint ösztönös állatra. Annyira összetett és bonyolult, ugyanakkor elképesztően egyedi és megismételhetetlen az ember, hogy azt képtelen lenne, egy szörnyű történelmi tragédia alapján megítélni és megmagyarázni.

Az elszenvedő és a tettes között éles a határvonal. A tudatlanság, a beszűkült látókör, az ismeretek hiánya olyan cselekedetekhez vezetik a könyv szereplőit, amelyeknek következményei visszafordíthatatlanok.

Hanna analfabétán, tudás és ismeret nélkül, kerül bele egy olyan helyzetbe, aminek súlyosságát akkor fel sem tudja mérni, sőt akkori erőforrásai alapján talán még jogosultnak is véli döntéseit. Megismerkedése egy nála jóval fiatalabb kamasz fiúval, a náci múlttal való szembenézést követeli meg mindkettőjüktől. A köztük kialakult testi-lelki-szellemi kapcsolat filozófiai és erkölcsi kérdéseket vet fel. A bűn, bűnösség, bűnrészesedés és bűnhődés kérdése itatja át kapcsolatukat. Nem a szerelmi kapcsolatukon van a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy a múlt milyen hatással tud lenni a jelenre és az elkövetett bűnt hogyan lehet feldolgozni vagy megérteni.

Bernarad Schlink filozófiai elmélkedései által próbálja ezt a témát körüljárni könyvében, amelyek nagyon hatásosak és szépségük líraiságukban rejlik. A szerző nem vállal álláspontot, csupán érvelve, magyarázva, kérdezve közelíti meg a koncentrációs táborokban elkövetett bűnök megosztó témáját. Szerintem ezen van a hangsúly ebben a könyvben, nem a szerelmi kapcsolaton, még csak nem is egy kamasz fiú és egy felnőtt nő közötti kapcsolaton, hanem az ebből eredő és az ezt megelőző bűntett súlyosságán. Én nem találtam fontosnak a kettőjük közötti kapcsolat létjogosultságával foglalkozó részeket, szerintem ez csak egy mellékszál ebben a könyvben, még akkor is ha ez nyilván sok ellenszenves és erkölcsi kérdést von maga után. A hangsúly itt is a tettek következményein van, ugyanis Hannának szembe kell néznie náci múltjával, Michaelnek pedig eme szerelmi kapcsolat következményeivel.

A ki nem hevert szerelem és az elkövetett bűn dacolva találkozik ebben a regényben. Egyik részről ott van a fájdalom, az elárulás, a titkolózás, a csalódás, másik részről pedig a bűnhődés, a bánat, a kilátástalanság és a lélek halála.

Nem könnyű mindet megemészteni, feldolgozni vagy akár magyarázatot is találni rá. Mert az élet sosem csak fekete vagy csak fehér, ahogy emberi tetteink is időtől, kortól, erőforrásainktól, lelki-szellemi állapotunktól függenek.

Ezt a könyvet csak nyitott lélekkel és befogadóan lehet olvasni. Remek és kitűnő olvasási élményt nyújt, az ember szinte már-már meg is szédül a lírai leírások és a filozofikus kérdések között, miközben az élet és az emberiség sokszínűsége újabb színvonalra kerül.

A könyv mélysége magával ragadó és elbűvölően csodálatos. A retorikus kérdések nem adnak egyértelmű választ a bűnösség és a bűn alól való feloldozás kérdésére, és pont ezzel érnek el olyan nagy hatást. Nincs mellébeszélés, nincs szépítés ez körül, csupán tárgyilagos, rövid és tömör mondatok. Mert vannak dolgok amikre nincsenek egyértelmű válaszok, sőt gyakran kérdésekre is csak kérdéssel tud felelni az ember, úgy ahogy Hanna is tette:

– De hát, Ön mit tett volna a mi helyünkben?

Kedvenc idézetem a könyvből:

Mitől van, hogy visszatekintve a múltba, azáltal válik töredezetté az is, ami szép volt, hogy csúnya tények takarják el?

Cím: A felolvasó
Szerző: Bernard Schlink
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 254

Nehezen tudom megérteni, hogy ezt a könyvet miért nevezték el az év egyik legjobb könyvének, mert nekem egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Se a könyv témája, se a felépítése, se a nyelvezte nem tetszett. A karakterek ábrázolása egyenesen idegesítő volt, a cselekménye szerteágazó és unalmas, helyenként nagyon sok hiányos történelmi háttérrel. Egyedül a könyv utolsó mondatai azok, amik igazán megfogtak, szép és megható megfogalmazása az igaz szerelemnek.

A regény középpontjában a Roosevelt elnöki házaspár áll, de ez a könyv nem az amerikai elnökről, sokkal inkább annak feleségéről és szeretőjéről szól. A történelem egyik ismeretlen és titkos oldalát mutatja be a szerző, mikor az elnöknő szerelmi életéről ír. Eleinte barátságként indul kapcsolatuk, de a két nő hamar ráébred arra, hogy ők több mint szerelmesek, szeretők vagy barátok, ők rokon lelkek.

A látszat kedvéért az elnöki házaspár együtt marad, de közben mindketten hűtlenek egymáshoz. Ez nem csak számukra, hanem sok más ember számára is, nyílt titok, mégis mindenki játssza a neki osztott szerepet.

Én azt gondoltam, mikor kezembe vettem ezt a regényt, könyv egy történelmi könyvet fogok olvasni Amerika egyik híres elnökéről. Hát ez messziről sem lett az aminek ígérkezett, még csak ismeretterjesztő könyvként sem állja meg a helyét.

Kicsit valószerűtlennek tűnik nekem ennek a két nőnek a szerelmi története, én őszintén semmi szépet és értékeset nem láttam be. A köztük lévő bensőséges kapcsolat nekem nagyon kaotikusnak és szerteágazónak tűnt, nehezen tudtam követni az eseményeket.

Az a rész, ami a szerető, Lorena előéletét mutatja be, egészen érdekesnek tűnt, sok hasznos információval, ami némiképp magyarázatot adott későbbi élete alakulásáért. De ezt a szálat hirtelen váltják fel a különböző idősíkok, amelyek között én szó szerint elvesztem. Sehogy sem tudtam követni a cselekményt, azt se értem milyen szerepük volt a mellékszereplőknek és sehogy sem állt össze az összkép. A szerző helyenként elejt egy-egy morzsát az elnöknő életéről, házasságáról és gyerekeiről, de anélkül, hogy ennek bármilyen fontosságot is tulajdonítana.

Míg Lorena karaktere eléggé letisztultnak tűnt, Eleanor Roosevelt személyisége számomra megfejthetetlen maradt. Egyszerre volt szenvedélyes leszbikus, férje lojális partnere és gyerekei szerető anyja. Bevallom mindez összezavart engem, semmit nem értem már a könyv vége fele.

Ez semmiképp nem egy olyan könyv, amit szívesen még egyszer végig olvasnék. Döcögősen indul be, unalmas a cselekmény felépítése és szinte semmitmondó a története. Nem tudtam megkülönböztetni benne a valósat a fantáziától, lapos és egyoldalú maradt mindvégig. Nekem személy szerint nagyon is hiányzott belőle a történelmi háttér, talán így jobban össze tudtam volna rakni az eseményeket.

Szerelmi történetként talán megállja a helyét, de még így is sok a hiányosság benne.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Amíg van tea, van remény.

Cím: Közös titkaink
Szerző: Amy Bloom
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 247