20. század

Alice Walker: Bíborszín

Kevés olyan könyv van, ami akkora hatást gyakorolt volna rám, mint Alice Walker „Bíborszín” című könyve. Egyfelől úgy érzem, hogy a könyv elolvasása után szó szerint szavak nélkül maradtam. Egyszerűen képtelenség szavakba önteni azt, ami ebben a regényben ott lapul a nehéz nyelvezet, és a kiszolgáltatott sorsú emberek élete mögött. Másrészről pedig úgy érzem, hogy erről a „csodák könyvéről” nagyon sokat lehetne írni, mert üzenete kortalan és határtalan. A regény...

Tovább...

Pam Jenoff: A követ lánya

Kedvenc műfajom a szépirodalom. Ebben a kategóriában, „A követ lánya” nagyszerű olvasmánynak bizonyult, a történelem és a romantika bájosan ötvöződik benne. Ez volt az első könyvem amit Pam Jenoff-tól olvastam, de nagyon megkedveltem a stílusát és mindenképp szeretnék még olvasni tőle könyveket. A könyv az első világháború utáni korszakot idézi fel, megnyerően bemutatva a kor szellemiségét és az emberi sorsokat. Párizsban indul a regény cselekménye, ahol az első világháború győztes...

Tovább...

Santa Montefiore: A Valentina utolsó útja

Santa Montefiore igazi mestere a romantikus regényeknek. Kellő mennyiségben használja a romantikus szálat, ötvözve a női sorsok alakulásával. „A Valentina utolsó útja” romantikus családregény. Nagyon megnyerő a borítója és szórakoztató a könyv tartalma. Felnőtt meséhez hasonlít az egész regény, miközben idillikus képet fest Olaszországról, a szerelemről és egy különlegesen csodálatos nőről. A regény cselekménye két idősíkon fut. A könyv jelenében, az 1970-es évek elején Alba-t ismerjük meg, aki Londoban él...

Tovább...

Kateřina Tučková: Gerta ​Schnirch meghurcoltatása

„Gerta Schnirch meghurcoltatása” számomra egy olyan könyv volt, amit azért olvastam el, mert valaki ajánlotta nekem, mivel nagyon szeretem a 2. világháborúról szóló regényeket. Maga a könyv borítója is ijesztő és hátborzongató, de a benne elmesélt történet még inkább megérinti az olvasót. Ez a könyv a történelem egy olyan korszakát mutatja be, amit már oly sokan írtak meg regényeikben, és ami mai napig is egy meg nem fejtett és oldott...

Tovább...

Piers Paul Read: Életben maradtak

Számomra minden könyv olvasása élvezetet okoz, ezt az élvezetet már csak az tudja felülmúlni, ha egy igaz történet alapján írott könyvet olvasok. A következő könyv, „Életben maradtak”, is ebbe a kategóriába sorolható, kiváló dokumentum regény. 1972 októberében egy rögbicsapat tagjai, azok szurkolói és a személyzet, elindulnak egy bérelt repülőgéppel Chilébe, hogy ott megmérkőzzenek néhány meccsen. A rossz látási viszonyoknak következtében, a gép nekiütközik az Andok egyik csúcsának és lezuhan. A...

Tovább...

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Rég olvastam ennyire jó könyvet, mint a „Tengerbe veszett könnyek”. Annyira nagy hatással volt rám ez a könyv, hogy még most is azon elmélkedem, hogy vajon sikerült-e a könyv minden egyes oldalát magamba szívnom, hiszen annyira különleges. Nagyon komor a könyv borítója, és ugyanolyan a benne levő történet is. Drámai, tragikus, kilátástalan, és végül mégiscsak reményteli és felemelő. Imádtam minden egyes oldalát, bárcsak még több lett volna belőle. A 2....

Tovább...

Elisabeth Gifford: Elhallgatott szavak

Több könyvet is olvastam már ami angol tájvidéken játszódik, és ezek a történetek mindig magukkal tudnak ragadni. Ez a történet is Anglia mélabús és borongós tájain játszódik. Maga a könyv cselekménye lassacskán indul és halad, de így annál több figyelem marad a csodás tájak és emberi sorsok megfigyelésére. A történet középpontjában egy esküvő áll, amit két család szervez meg gyermekeik számára. Egy meseszép angol vidéki ház kertjében lenne az idillikus...

Tovább...

Natasha Solomons: A Tyneford-ház

Szenvedélyes könyvmoly vagyok, órákig tudok olvasni megállás nélkül. Ezt a szenvedélyemet sorozatok nézése egészíti ki. Nagyon szeretem a viktoriánus kórról szóló könyveket, na meg persze a sorozatokat is. „A Tyneford-ház” könyvet azért vettem meg, mert olyanok ajánlották, akik Downton Abbey rajongók. Ezzel a fülszöveggel engem már meg is nyert a könyv. A könyv cselekménye az 1938-as években indul, egy fiatal zsidó származású bécsi lánnyal. Elise Landaunak hirtelen kell ott hagynia...

Tovább...

Kristin Hannah: Fülemüle

Ezt a könyvet címe és borítója alapján vettem meg, annyira megfogott mindkettő. A regény témája megint csak nagy kedvencem, a második világháború fájdalmas, érzelmes történetei kerülnek előtérbe. A „Fülemüle” két nővér történetét mutatja be, két olyan erős nő történetét, akik kőkeményen harcoltak a 2.világháborúban, azért hogy életben maradjanak. A két nővér különbözőbb nem is lehetne, vérmérsékletük, életfelfogásuk, tapasztalatuk és ideáljaik elválasztják egymástól. Mindketten küzdenek a szabadságért, a szerelemért és a...

Tovább...

Kate Morton: Az elfeledett kert

„Az elfeledett kert” nagy kedvencem, amúgy szinte mindegyik könyv, amit Kate Morton-tól olvastam. Az események felvezetése nagyon izgalmas, tele titokkal, hazugsággal, csalással. Meseszerű az egész történet: 1913-ban egy Ausztráliába tartó hajón magára hagynak egy kislányt, aki egyedül érkezik meg az ausztrál kikötőbe. Csak egy kis bőrönd van nála, benne egy meséskönyvvel. Az ijedt és magányos kislányt örökbe fogadja a kikötőmester és felesége, és mint saját lányukat nevelik fel. A lány...

Tovább...