anyaság

Ez egy csendes, kellemes és gyöngéd könyv. Egyszerre édes és keserű, örömteli és fájdalmas, akárcsak maga az élet. Az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, lágyan dallamos mint egy szonáta, ugyanakkor elsöprően mélyértelmű.

Egészen különleges és egyedi az a barátság, ami Gustav Perle és Anton Zweibell között alakul ki, ami egy életen át kitart. Gyermeki naivsággal és tudatlansággal próbálják ők megérteni a felnőttek világát, valamint a 2. világháború szörnyű dolgait, amiről ők oly keveset tudnak az idillikus kis svájci városkájukban. Gustav, egyedüli gyerekként nő fel mogorva és magába zárkózó anyjával, aki nem örül fia barátságának a zsidó fiúval, Antonnal. Ennek ellenére Gustav egyre jobban és jobban elkezd kötődni és részt venni barátja és családja életében, miközben telnek az évek és a két gyerekből felnőtt ember lesz. Gustav és Anton két teljesen különböző életútra térnek felnőttként, de mélységes és meghitt baráti kapcsolatuk egy életen át tart.

Egészen megindító és érzelmes az, ahogyan ez a két kisfiú próbálja megérteni a nagybetűs életet. Barátságuk hol elmélyül, hol eltávolodik, de mindig visszatalálnak egymáshoz és kölcsönösen segítik egymást a felnőtté válásban.

Egészen érdekes a regény felépítése és szerkezete is. Az első részben a két tízéves gyereket ismerjük meg, valamint családjaik életkörülményeit.

A második rész visszatér a múltba, ahol Gustav anyját, Emili-t ismerheti meg az olvasó, valamint magyarázatot kap arra, hogy honnan is ered komorsága és antiszemitizmusa. Gustav szüleinek története kicsit sem egyszerű, mégis magyarázatul szolgál a jelenbeli események alakulásáért.

A harmadik rész már a két felnőtt férfi életének alakulásával foglalkozik.

A regény cselekménye lassan és csendesen folydogál, főleg anya és fia szemszögéből kerülnek megvilágításra az élet nehéz dolgai. Ők ketten küzdenek egymással, egymásért és egymás ellen, miközben tudatlanságuk miatt az életnek csak egy bizonyos részét látják és ismerik. Egymásban próbálnak vigaszra lelni, de egyikük sem tudja hogyan kell szeretni, mert nem volt kitől tanulni a szeretetet. Szomorú és fájdalmas a köztük levő kapcsolat, ennek ellenére Gustav ragaszkodóan kötődik anyjához, akitől élete végégig reméli a szeretetet és az elismerést.

Az egész könyv hangulatára jellemző a melankolikus, borús és ködös érzés. Nincsenek nagy érzelmi megnyilvánulások ebben a könyvben, mégis magával tud ragadni a sok rejtett, ki nem mondott és elfojtott érzelem ami a kapcsolatokat jellemzi ebben a regényben.

A szeretet, a figyelem és az elismerés utáni vágyakozás jellemzi ezeket a kapcsolatokat. Ez legjobban anya és fia között nyilvánul meg, ahol az évekig tartó csendes és lágy kiáltozás szinte szomjúhozik a szeretet megélése után. Az anya-fia kapcsolatot felülírja a zsidóság, a 2. világháború, az emberség kérdése, amelyek lágyan szólnak a háttérben, mint egy csendes dallam, ugyanakkor válaszokat követelnek.

Hullámzóan váltakozó a hangulata a könyvnek, akárcsak egy szonáta dallama és ritmusa. Hol magával ragadnak az események és az érzelmek, hol elcsendesül és megpihen minden és csak várakozik.

Csodálatos történet a barátságról, az élet nehézségeiről, az egyén fejlődéséről, valamint a hétköznapok kiszámíthatatlanságáról és veszteségeiről.

Igényes, alaposan kidolgozott és színvonalas irodalomi mű. A könyv erőssége szerintem lágy és könnyed elbeszélési stílusa, amibe bele lehet feledkezni és el lehet merülni benne. Hitelesek és szerethetőek a regény karakterei is.

Az a legjobb benne, hogy nem a holokausztot helyezi előtérbe, hanem két fiú barátságát, ami akarva-akaratlanul is felveti ezeket a súlyos kérdéseket. Rengeteg a személyes dráma és veszteség ebben a könyvben, ennek ellenére sikerül átadnia egy olyan érzetet, ami simogatóan és gyöngéden hat az emberi lélekre. A nagybetűs élet esendősége, kiszámíthatatlansága és bonyolultsága az ami engem megfogott ebben a regényben.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Mert ilyen az élet. Sosem térhetünk vissza, ha valami egyszer már a múlté.

Cím: Gustav-szonáta
Szerző: Rose Tremain
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2017
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 318

Anyaként egyértelmű volt, hogy sokat fog jelenteni nekem ez a könyv, de azt sosem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lesz rám. Kívül-belül gyönyörű ez a könyv, provokatív és izgalmas.

Ez a könyv egyszerre tud humoros, vicces, könnyed, nyomasztó és elgondolkodtató lenni. Szerintem nyugodt szívvel jelenthetem azt ki, hogy még sosem olvastam ilyen szerkezetű és stílusú könyvet az anyaságról.

A könyv viccesen és játékosan indul, ugyanis egy pénzérme segítségével, egy negyvenhez közeli nő az élet fontos kérdéseit próbálja megválaszolni. Ez a motívum végigkíséri a könyvet, ami egyfajta könnyedséget és lazaságot ad hozzá, az amúgy is nagyon komoly témához.

Mit jelent ma anyának lenni? Mivel jár az anyaság? Hogyan egyeztethetők össze az egyéni vágyak, álmok és célok az anyasággal? Ezek mind olyan kérdések amiket a szerző nemcsak olvasóinak, hanem saját magának is feltesz. Nemhiába van tele ez a könyv megannyi kérdéssel, ugyanis mégis ki tudna egyértelmű választ adni az anyaságra.

A szerző könyvében nagyon őszintén, nyíltan, sallangmentesen beszél saját belső vívódásairól, küzdelmeiről és kételyeiről, ami több éven át is gyötri és foglalkoztatja őt. Rengeteg érvet és ellenérvet felhoz az anyaság mellett és ellen, de közben sosem állít valami konkrétat. Mintha mindkét oldal védőbírája lenne, de közben képtelen a saját álláspontfoglalásra.

Édesanya vagyok és nagyon is jól tudom mennyire nehéz egy ilyen döntést meghozni, és milyen következményei és hatásai vannak az anyaságnak egy nő életére nézve. Mégsem botránkoztatott meg ez e könyv, annak ellenére, hogy nem minden mondatával értek egyet. Azt nem mondanám, hogy ez a könyv lenne a „feminista próza…tündöklő ékköve”, de valóban különleges és megosztó.

Én a könyv elolvasása után se tudom eldönteni, hogy akkor most akar-e vagy sem gyereket az írónő, és könyve pont ezt a határozatlanságot, az elveszettséget és a bizonytalanságot igazolja. Merészen és bátran próbálja felvállalni azt, hogy ő nem érez késztetést az anyaságra, közben pedig sajnáltatja is magát és lelke mélyén talán vágyik is rá. Még az sem biztos, hogy egy gyerekre vágyik, csupán valamire vagy valakire, ami vagy aki betölti a benne lévő nagy űrt. Szerelemmel, munkával, írással, barátokkal, családdal és egy esetleges gyermekkel próbálja mindazt a szeretetet és törődést pótolni, amiben nagy hiányt szenved.

Kicsit sajnáltam és bántam azt, ahogyan véget ért ez a sokévnyi küzdelem a könyvében. Nincs konkrét álláspont, csupán menekülés az antidepresszánsok világába, letagadva és szőnyeg alá seperve mindazt, amiről több száz oldalon át ír az írónő.

Azzal semmi bajom ha valaki nem az anyaság mellett dönt, számomra ez semmiképp nem minősíti az illető nőt, ugyanakkor nem gondolom azt, hogy több vagy kevesebb lenne bármelyik másik anyánál. Ahogyan a szerző is nagyon jól megfogalmazza, egy nő aki nem anya, csak egyik életet éli a sok élhető életek közül. Ezért is tetszik az a része a könyvnek, ahol mer kiállni a nagyvilág elé és felvállalni lelke legmélyebb és legvadabb érzéseit az anyasággal kapcsolatban. Az rendben van, hogy valaki nem akar gyereket. De miért lenne szükséges ezt folyton folyvást igazolni, bebizonyítani és érvekkel alátámasztani? Azért mert ez egy társadalmi elvárás, azért hogy így könnyítsen a lelkiismeretén vagy csak azért, hogy provokációt és feltűnést keltsen?! Mindezt úgy kérdezem, hogy nem tudom rá az egyértelmű választ és a könyvből se derült ki.

Ennek ellenére nagyon megnyerő az, ahogyan a női lét bonyolult mivoltáról mesél, amivel szerintem minden nő tud azonosulni.

Engem nem riasztott el ez a könyv, semmiben sem bizonytalanított el, annak ellenére, hogy én már rég meghoztam azt a döntést, hogy anya leszek. Sokkal inkább felnyitotta a szememet, részletesen megmutatta nekem a másik oldal nézőpontját is, ami ugyanúgy egy életforma és életcél, mint számomra az anyaság. Az a szomorú dolog és tény marad a könyv elolvasása után, hogy nőként még mindig nagyon kemény bírálat és elvárás elé vagyunk állítva. Társadalmilag képtelenség megfelelni egy olyan értékrendszernek, ami nem egyénre szabott és ami sokszor sántít. Függetlenül attól, hogy valaki anya vagy sem, a kemény ítélkezés és bírálat, mindegyik csoport tagjaira egyformán lesúlyt.

Én nagyon örülök annak, hogy ez a könyv a kezembe került, anyaként is sokat adott nekem, sok olyan gondolat volt benne, amit érdemes elraktározni és tovább elmélkedni rajta.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Egyébként is, annyi mindennek lehet életet adni ezen a világon a konkrét emberéleten kívül.

Cím: Változások könyve
Szerző: Sheila Heti
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 312

Az év legjobb könyvének titulálnám a „Kis tüzek mindenütt” könyvet. Annyira magas színvonalú, mélyértelmű, sokoldalú és filozofikus, hogy azonnal rabul ejti az olvasót.

A történet fokozatosan épül fel, minden egyes fordulópont izgalmas és feszültséggel teli, a karakterek gyönyörűen bontakoznak ki és miközben a cselekmény szálai egyre jobban és jobban összefonódnak, a regény vége egy katartikus csattanót rejteget.

Több szálon is fut a regény cselekménye, a múlt eseményei kellemesen és harmonikusan váltakoznak a jelen történéseivel, miközben életbevágó kérdések kerülnek az olvasó elé. A könyv egyszerre foglalkozik az anyaság, a béranyaság, az abortusz, a meddőség, az örökbefogadás, a kamaszkor kényes témáival. Ezeken belül kapnak nagy szerepet a hazugságok, árulások, titkok és döntések következményei.

A regény egy tipikus amerikai kertvárosi történetet mutat be: gazdag, sikeres és többgyerekes amerikai család, akiknek fényűző élete hamar tragikus fordulatot vesz, döntéseik és titkaik következményeképpen. Az ő életük mindennapjaiba kap az olvasó betekintést, ami tele van hazugságokkal, álszentséggel, megjátszással és rengeteg mű dologgal. Az ő életük változik meg drasztikusan és visszafordíthatatlanul, mikor egy egyedülálló édesanya, tini lányával a közelükbe költözik. A két család és a kamasz gyerekek között olyan események sorozata gyűl fel, ami a végén több tragédiához is vezet. Ez a tragédia már a könyv elején említésre kerül, egy apró kis betekintés a végkifejletre, amit az egy évvel azelőtti események elmesélése követ.

Számomra nem is az volt annyira megnyerő ebben a könyvben, hogy az események hogyan alakulnak, hanem az, ahogyan a különböző karakterek reagálnak rájuk. Az anyaság köré tekeredik minden szál a regényben, ami több szemszögből kerül megvilágításra.

Ott van egyfelől a sikeres és gazdag többgyerekes anya, a magányos és zárkózott egyedülálló anya, a bizonytalan és elveszett kínai anya és a megszállottan és kétségbeesetten gyerekre vágyó meddő anya. Mindannyiuk sorsa tele van keserű és nehéz döntésekkel és titkokkal, amelyeknek következményei egész életüket meghatározza. De mindannyiukban közös az anyaságot jellemző határtalan és feltétel nélküli szeretet. Mindegyik anya másképp éli meg az anyaságot és ez határozza meg döntéseiket, de amilyen összetett és kiszámíthatatlan az anyasággal járó élet, olyan sokszínű is.

És nekem pont ez tetszett a legjobban a regényben, a karakterek jellemábrázolása. Celeste Ng közösségében minden karakternek megvan a sajátos személyiségvonása, amivel könnyen tud az olvasó is azonosulni. Miközben az olvasó szemei előtt bontakoznak ki ezek a személyiségvonások, egyre jobban bele lehet látni lelki világukba, ami teljesen magával ragadó.

Szerintem ez egy nagyon jól kidolgozott és igényes regény, az első mondattól az utolsóig fenntartja az olvasó figyelmét. A több nézőpont váltakozása teret ad a merengésre és elgondolkodásra. Sok benne a fordulatos csavar, fokozatosan van adagolva a feszültség és kiváló a befejezés.

Megrázó, elgondolkodtató és izgalmas regény. Annak ellenére hogy maga a történet szinte mindennapi eseményeket mutat be, mégis izgalmas és érdekes, mert rengeteg etikai és erkölcsi kérdést von maga után. A fő szál az anyaság, de ehhez szorosan kapcsolódik a különböző női sorsok alakulása, ami ugyanolyan érdekes.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Gyakran nem a szülők látják legtisztábban a saját gyerekeiket.

Cím: Kis tüzek mindenütt
Szerző: Celeste Ng
Kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 384

Az igazán mélyértelmű és értékes könyvek, többet tudnak adni az olvasónak, mint bármi más a világon. Számomra ebbe a kategóriába tartozik Golnaz Hashemzadeh Bonde könyve, az „El kell mondanom”. Nincs olyan dolog ami ne tetszett volna ebben a könyvben. Csodálatos a borítója, magával ragadó a könyv narrációs stílusa, egészen mélyértelmű a mondanivalója és irodalmilag is egy remekmű.

Én a könyv első mondataitól már teljesen a varázsa alá kerültem, ezért az sem titok, hogy nagyon hamar ki is olvastam. Nem egy terjedelmes könyv, rövid kis fejezetekre van bontva és a nagy része egy narráció, ami egy ötvenes évbeli iráni nő történetét adja vissza.

Amellett, hogy ez egy anya-lánya regény, szerintem ez akár memoárnak is megfelelne, hiszen tele van olyan élettapasztalattal és életfilozófiával, ami túlmutat a sok veszteségen, csalódáson és fájdalmon.

A regény narrátora, a jelenben élő ötvenéves iráni Nahid, rákbetegséggel küzd és ezáltal arra kényszerül, hogy számot vessen eddigi életével. Halálos betegsége és az a kevés ideje ami még hátra maradt, dühöt, haragot és tehetetlenséget vált ki belőle. Miközben kezelésekre jár és a végsőkig próbál a gyógyulás reményébe kapaszkodni, visszatekint elmúlt életére és azokra a hibákra, döntésekre és mulasztásokra, amelyek idáig vezették őt.

Nahid, Iránban született és nőtt fel, fiatal egyetemistaként úgy gondolta, halhatatlan és sebezhetetlen. Találkozása, Maszuddal, későbbi férjével, eleinte jól indul, összeköti őket a szabadságért és a forradalomért vívott harc. Ennek a harcnak azonban súlyos következményei lesznek, ami arra kényszeríti a fiatal házaspárt kislányukkal együtt, hogy Iránból Svédországba meneküljenek.

Nahid, ugyan túléli az iráni forradalmat és harcot, de az a plusz harminc év, amit az élettől kap, úgy tűnik hiábavaló és értelmetlen volt. Halálos ágyán kerül oda Nahid, hogy felelevenítse és megpróbálja megérteni ezt az elmúlt harminc évet, ami tele volt sok értelmetlen fájdalommal, mulasztással és rossz döntéssel. És ez az ami számára az igazi halált jelenti, nem az, hogy elmúlik, hanem az a tudat, hogy eddig sem élt, eddigi élete is értelmetlen és hiábavaló volt. Villámcsapásként éri őt az a tudat, hogy az ajándékba kapott harminc év, elpazarolt és elmulasztott idő volt, és innen már nincs kiút vagy menekülés.

Ez a regény legfeszültebb és legszívszaggatóbb része. Bár Nahid azt gondolta, hogy Iránból való menekülésével véget értek a harcok, fiatal feleség és édesanyaként jön rá arra, hogy az igazi harc az, mikor nap mint nap meg kell küzdeni a boldogságunkért. Nehéz sors vár rá Svédországban is, miközben folyamatos harc és viaskodás van benne és körülötte. Próbál ő jó édesanya lenni, de az elszenvedett trauma és fájdalom, lehetetlenné teszi ezt számára. Lánya jövőjének érdekében hagyták el Iránt, férjével még sem tudnak szabadulni attól a bűntudattól és lelkiismeret furdalástól, hogy hátra hagyták családjaikat. Ennél még súlyosabb számukra az a tudat, hogy ők is felelősek a múltban történt dolgok miatt.

30 év hallgatás után, Nahid próbálja még egyszer utoljára elmondani, azt ami elmondhatatlan. Azt, hogy bármerre is sodorjon az élet, a múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Hiába a menekülés, a gyökerei mindig elkísérték őt, bárhova is ment. Lányának próbálja még egyszer elmondani azt, hogy számos tévedése és mulasztása ellenére, szereti.

Nahid súlyos és mélyértelmű kérdéseket tesz fel magának halálos ágyán és még egyszer utoljára harcba száll az élettel. A férjét hibáztatja azért a sok fájdalomért, amit elszenvedett. A lányát hibáztatja azért, mert nem segített neki. Az iráni politikai helyzetet okolja a sok értelmetlen halál és menekülés miatt. Vádaskodik, dacol, harcol, követelőzik, mindent megtesz Nahid, de az akit a legjobban hibáztat az önmaga.

A halál küszöbén mindent megkérdőjelez, amiben eddig hitt, felszámolja döntéseinek következményeit, szembenéz félelmeivel és szorongásaival.

Még most is azon gondolkodom, vajon mi az amit még el kellett mondania Nahidnak. Az, hogy rossz anya volt, az hogy ő a hibás testvére haláláért, az hogy árulóvá vált, csak hogy mentse életét, az hogy cserben hagyta családját, az hogy kudarcot vallott az életben feleség és anyaként, az hogy a harc és a háború mindig értelmetlen, az hogy az élet kiszámíthatatlan és igazságtalan…

Nem tudom pontosan, de szerintem sok az amit ez a mélyértelmű, briliáns és kitűnő könyv el tud, el kell, hogy mondjon. Harc és szerelem, megbánás és újrakezdés, bűntudat és feloldozás, vezeklés és megbocsátás, ezt mondja el Nahid, ez a regény üzenete.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Azt hiszem, erről szól az élet. Arról, hogy éhesek vagyunk. Igyekszem most is olyasmire gondolni, amiért érdemes egész éjjel fennmaradni. De nem jut eszembe semmi, egyetlen árva gondolat sem.

Cím: El kell mondanom
Szerző: Golnaz Hashemzadeh Bonde
Kiadó: Park Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 224

Egy újabb remekmű, egy zseniálisan jól megírt regény, imádtam minden egyes lapját. Az „Eldobott gyerekek” a 2. világháború utáni időt dolgozza fel, szívszorítóan őszintén és érzelemdúsan.

Témája nagyon emlékeztet egy másik könyvre, az “Elrabolt életek“-re, de ezt a könyvet még annál is jobban élveztem. Nem teljesen helyénvaló az, ha azt mondom, hogy élveztem ezt az olvasmányt, figyelembe véve a könyv nagyon komor és komoly témáját és hangulatát, de irodalmi szempontból szerintem ez tényleg nagyon jó könyv.

Szeretek olyan könyveket olvasni, amelyek több száz oldalon mesélnek el egy történet, főleg ha ez a történet szórakoztatón, ízlésesen és különlegesen van előadva. Ennél a könyvnél észre se vettem a sok száz oldalt, mivel annyira olvastatta magát és annyira feszegette a határokat, hogy nehéz volt abba hagyni, mivel nem is annyira a történet, mint inkább a sok érzelem volt az ami magával ragadott.

Diney Costeloe lépésről lépésre építi fel a regény izgalmas cselekményét, de már az elején egyből belevág a történet fájdalmas részébe, amivel felkelti az olvasó érdeklődését.

A történet a 2. világháború után, az 1948-as Angliájában indul. Egy olyan országban, ahol a háborúnak még mindig lehet érezni keserű nyomait. Utcák és házak tűntek el a bombázások alatt, családok szakadtak szét, gyerekek maradtak árván, feleségek pedig özvegyen.

Rita és Rosie, alig kilenc és ötévesek, mikor özvegy édesanyjuk újra férjhez megy egy erőszakos és durva férfihoz. Ezáltal a két kislány élete örökre megváltozik. Eleinte nagyanyjukhoz kerülnek, aki gondozásába veszi a két kis unokát, de egy váratlan esemény, újból elszakítja a két testvért családjától.

Édesanyjuk új férje, ravaszságával és gonoszságával ráveszi a lányok anyját, hogy adja be őket egy intézménybe. Rita és Rosie így egy árvaházba kerülnek, ami életük legszörnyűbb élményévé válik.

Ez a szörnyű élmény egy másik színhelyen folytatódik, amikor az árvaház vezetősége, egy csapat árvát áttelepít Angliából Ausztráliába. Rita és Rosie, egy hajón utazik, a többi másik eldobott árvával, egy olyan országba ami örökre megpecsételi sorsukat.

Erős gyomor kell a könyv elolvasásához, hiszen borzalmas dolgok kerülnek elmesélésre. Szörnyülködéssel olvastam az árvaházi körülményeket, azt a brutalitást és embertelen bánásmódot, amit ott átéltek ezek az eldobott gyerekek. Teljesen kilátástalan és reménytelen a helyzetük, senkire sem számíthattak, csak önmagukra.

Számomra nagyon sok témát feszegetett ez a könyv.

Az egyik ilyen téma a háború borzalmas következményei, amelyek életeket, családokat és közösségeket romboltak le. Családok kerültek teljesen kiszolgáltatott és reménytelen helyzetbe, szinte semmilyen eséllyel az újrakezdéssel.

A másik téma az özvegy nők, édesanyák kilátástalan és korlátozott esélye a háború utáni élethez. Munka, férfi nélkül, szinte lehetetlen volt a mindennapi megélhetésük megteremtése.

Rita és Rosie édesanyja összeroskadt ennek terhe alatt, ezért lemondott gyerekeiről, bár ő úgy gondolta, ez csak egy átmeneti megoldás.

Ez pedig a könyv legégetőbb kérdéséhez vezet: Hogyan mondhat le egy anya a gyerekéről? Végig olvastam a könyvet, forgattam a kérdést jobbról balról, mégsem találtam rá magyarázatot. Mert szerintem erre nincs magyarázat, kifogás vagy elfogadható érv.

Anya és gyereke örökre összetartoznak. Ezt senki és semmi, soha nem kellene, hogy elválassza.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nem az a legfontosabb, mit olvas az ember, hanem hogy mindig olvasson. Az olvasás lényege, hogy élvezzük, úgyhogy ha tetszik egy könyv, mélyedj csak el benne bátran.

Cím: Eldobott gyerekek
Szerző: Diney Costeloe
Kiadó: Alexandra Könyvesház Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Kartonált
Oldalak száma: 576

Első ismerkedésem Ruta Sepetys-el a „Tengerbe veszett könnyek” olvasása során történt meg, ami azóta is kedvenc könyvemmé vált. A második könyv, amit a szerzőtől olvastam, igencsak nagy hatással volt rám, bár ez kicsit más olvasásélményt nyújtott, mint az előző könyv.

Bár az az igazság, hogy Ruta Sepetys szinte bármiről írhat, ugyanis engem nagyon lenyűgöz az, ahogyan elmeséli a történeteket és hogy milyen jól ismeri az emberi elmét. Pont ezért vannak olyan nagy hatással rám az ő könyvei. Csak Ruta Sepetys tud úgy mesélni, hogy az olvasó teljesen bele tudja magát képzelni az adott környezetbe, és ezáltal bele is szeret a történet szereplőibe.

A „Kalitkába zárt álmok” az 1950-es évek New Orleans-ban játszódik. Josie, a regény főhőse, a francia negyedben, rossz hírű prostituált anyja árnyékában, arra kényszerül, hogy egyedül nézzen szembe az élet nehézségeivel és kőkeményen dolgozzon meg álmaiért.

Josie, egy fiatal, okos és bátor, alig tizennyolc éves lány, aki, ki akar törni ebből a mocskos, elfajult és bűnös városból, ezért titokban szövögeti álmait. Terveket szövöget arról, hogy hogyan hagyja el a várost, és kezd el főiskolára járni egy másik helyen. Tervei azonban meghiúsulni tűnnek, mikor egy rejtélyes gyilkosság napfényre kerül, amibe Josie is belekeveredik, akarata ellenére.

Josie egy bordélyházban takarít, mellette pedig egy könyvesboltban dolgozik. Úgy tűnik ilyen körülmények mellett esélytelen a kitörés, de neki sikerülni fog, csak kicsit másképp, mint ahogy azt az olvasó reméli.

Bátorságának, kitartásának és lelki erejének köszönhetően a végsőkig harcol álmaiért, és nem lép anyja bűnös nyomdokaiba.

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Érdekes volt betekintést nyerni az alvilág, a bordélyházak, a prostituáltak életébe, ami tele volt elfajzott és bűnös tettekkel. Ebben a mocskos világban, nagyon nagy kontraszt volt, egy olyan okos, szép és talpraesett lányról olvasni, aki már gyerekként arra kényszerül, hogy egyedül boldoguljon. Alig tizenkét évesen egyedül beköltözik a könyvesbolt feletti lakásba, takarít abban a bordélyházban, ahol anyja prostituálkodik, közben pedig világirodalmi könyveket olvas és híres íróktól idéz. Engem elbűvölt ez az erős kontraszt. Ezért szerettem meg ennyire Josie karakterét.

Hiába a sok csillogás, bájos esték és luxus autók, az alvilág mocskát, titkát és bűnét, nem tudta elnyomni. Josie magasan kiemelkedik ebből a világból, első perctől kezdve bele se illet. Ezért is látta szegény, minden valamivel okosabb és műveltebb férfiban az apját, mert hinni akart abban, hogy ő mégsem teljesen romlott, anyja és taszító környezete ellenére.

Annak ellenére, hogy egész életét eme mocskos világban töltötte, egy önző és bűnös anya mellett nőtt fel, apátlanul és céltalanul, neki mégis sikerült kiemelkednie és felülemelkednie.

A sok mellékszereplő nagyon sokat hozzátett a regény olvasási élményéhez. Mindegyik szereplő szerethető volt valamiért, hiszen mindannyian hozzájárultak valamilyen szinten Josie sorsának alakulásáért.

A regény vége kicsit meglepett és váratlanul ért, kicsit úgy éreztem mintha túl hamar ért volna véget, és ezért számomra kicsit nyitva maradt Josie története.

Ennek ellenére nagyon megkedveltem a könyvet és nagyon megérintett Josie története. Ha más nem is, de egy biztos üzenete mindenképp van a könyvnek: Az álmainkért mindig érdemes küzdeni!

Kedvenc idézetem a könyvből:

Néha elindulunk egy úton úgy, hogy azt hisszük, egy irányba visz, és valahol egészen másutt kötünk ki. De ez jól van így. A lényeg, hogy elinduljunk.

Cím: Kalitkába zárt álmok
Szerző: Ruta Sepetys
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 332

Szeretek olyan könyveket olvasni, melyeknek már a címe sokat elárul a könyv tartalmáról és így legalább már jó előre meg tudom tippelni, hogy tetszeni fog-e az olvasmány vagy sem.

Elég hátborzongató maga a könyv története, ez több mint egy thriller. Magát a cselekményt, egy anya szemszögéből olvashatjuk, aki izgalmasan meséli el a történéseket, az anyaságról szóló érzéseit, valamint kapcsolatát kisfiához.

Joan egy átlagos napot tölt el az állatkertben, négyéves kisfiával. Lincoln, egy szófogadó, okos és kíváncsi kisgyerek, aki örömmel fedezi fel az állatkertet. Gondtalanságuk azonban hamar véget ér, ugyanis hirtelen lövöldözések szakítják meg állatkerti látogatásukat. Az édesanya próbál elrejtőzni kisfiával, miközben folyamatosan azon agyal hogyan hallgattassa el kisfiát, hogy a lövöldözőek ne vegyék őket észre. Elképzelhetetlen az a rémálom amit ők ketten átélnek az állatkertben, miközben az édesanya utolsókig küzd azért, hogy megmentse életüket. Logikusan és racionálisan tervez meg minden egyes lépést menekülésük útján, sokszor szembesülve olyan kemény döntésekkel, melyek emberileg vagy erkölcsileg még őt is próbára teszik.

Nagyon izgalmas és feszültséggel teli az a történet, amit az édesanya elmesél, akarva-akaratlanul is az ember el kezdi a helyébe képzelni magát. Mély emberi érzelmek, anyai ösztönök, rossz és jó közötti különbség…ezek mind olyan dolgok, melyek ebben a könyvben megtalálhatóak.

Annak ellenére, hogy maga a lövöldözés és a sok halott a földön nagyon rémisztő, a szerzőnek mégis sikerült nem ezt állítani a könyv középpontjába, hanem a szoros anya-gyerek kapcsolatot. Egy olyan, vitathatatlanul szoros kötelék ez, mely talán még az állati ösztönökön is túlmutat.

Szerintem ez a könyv egy fajta „dicshimnusz”-t állít az édesanyákról, akik sokszor a legvadabb helyzetekben is helytállnak és erő felett küzdenek gyermekükért.

Tulajdonképpen az egész könyv az életben maradásról, a menekülésről és a határtalan anyai szeretetről szól. A terror cselekmény eseményeit főleg Joan szavaiból ismerjük meg, de azért néhány mellékszereplő is megszólal és mesél a tömegmészárlás brutális részleteiről.

Ez nem egy véres krimi vagy thriller, inkább egy lélektani elmélkedés az emberi ösztönökről és erkölcsről.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Féltés és megengedés, találgatás és tervezgetés, az adok-kapok megfelelő aránya – ebből áll a gyereknevelés.

Cím: Lidércnyomás
Szerző: Gin Phillips:
Kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 318

Szeretek olyan filmeket nézni, melyek könyvek alapján készültek. De sosem esem abba a tévedésbe, hogy először a filmet nézem meg, és utána olvasom el a könyvet. Mindig a könyv olvasásával kezdem először, és ez mindig jó döntésnek bizonyul Mert a könyv sokkal részletesebb és fantáziadúsabb, több teret ad az elmélkedésnek és az elcsodálkozásnak.

„A szoba” erre tökéletes példa. Ez a gyermeki hangnemben íródott mű engem teljesen elvarázsolt, lelkileg teljesen megrendített és nagy hatással volt rám.

Jack, az ötéves kisfiú számára a Szoba jelenti az egész világot. Ebben a Szobában él Anyával együtt. A Szobán kívül mást nem ismer a külvilágból, hiszen itt született. A Szoba az otthont és az egész világot jelenti Jacknek, itt alszik, itt eszik, itt játszik, itt tanul és itt álmodozik.

Amíg a Szoba Jack számára az otthont és a biztonságot jelenti, addig Anyának ez börtönt jelent, hiszen tizenkilenc éves kora óta, már hét éve, rabul ejtette egy Patásnak nevezett ember. Fia iránti szeretetből egy képzelt világot teremt neki, csak azért, hogy megvédje őt a fájdalmas igazságtól, egy olyan rémisztő igazságtól, melynek Anya mindennapi elszenvedője. Kilátástalannak látszik a helyzetük, hiszen az alig tizenkét négyzetméteres szoba kezd egyre szűkebb lenni kettejüknek, ezért Anya kigondol egy tervet, melyet Jacknek kell véghez vinnie. Ha sikerül, ez az egyetlen esélyük a menekülésre.

De vajon a Kint könnyebb lesz? Hogyan fog boldogulni a kinti világban egy olyan gyerek, aki ötéves koráig teljes tudatlanságban élt, elszigetelve a világtól, egy „biztonságos” burokban? Milyen élet vár anyára és fiára, annyi év fogság után? Vissza tudja-e adni a kinti élet mindazt, amit a Szoba elvett tőlük?

A történet szívfacsaró, megrázó és magával ragadó. Azért mégiscsak elviselhető a borzalmas történet olvasása, mert egy kisfiú szájából hangzik el, akinek szemén keresztül varázslatosnak tűnik a Szoba. Számára a kinti világ csak a tévében létezik. Az Anya érzelmeit és gondolatait nem igazán ismerjük meg, csak a gyermeki elmeséléseken keresztül sejthetünk meg mindebből valamit.

Egyfelől ott van a könyvben a gyermeki naivitás, könnyedség, vidámság és játékosság, másfelől pedig a kőkemény valóság és egy édesanya önfeláldozó, legyőzhetetlen és önzetlen szeretete.

Ezt a könyvet nem lehet elfelejteni, az ember évek múlva is fog emlékezni rá.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– A szabadság azt jelenti, hogy mindent lehet?

– Nem, nem. Inkább azt… hogy senki sem mondja meg, hogy mit csinálj.

Cím: A szoba
Szerző: Emma Donoghue
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2016
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 387

Amikor megszületik egy gyerek, megszületik az anya is. Nagyon szép és felemelő érzés anyának lenni, de legalább ugyanolyan nehéz is. A kérdések, a kételyek, a bizonytalanság folyamatosan ott cikáznak az ember fejében. Sokan, sokféleképpen éljük meg az anyaságot, de azért legtöbbünkben ott van a vágy az iránt, hogy „elég jó anyák” legyünk.

Vida Ágnes „Anyapszichológia” könyve, élethűen, őszintén és közvetlen módon érinti ezt a témát.

Mai világunkban egyre bizonytalanabbak az édesanyák, miközben egyre több kérdés merül fel bennük: Jó anya vagyok? Jól nevelem gyerekem? Vajon mások is így csinálják? Szüntelenül hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, miközben neurotikus, túl aggódó anyákká válunk. Anyaként, társként, munkaerőként folyamatosan úgy érezzük, hogy bizonyítanunk kell és helyt kell álljunk szerepeinkben.

Vida Ágnes az anyaság lélektanával foglalkozik ebben a könyvben, végig kíséri azt az utat, amit egy anya tesz meg, mikor kislányból nővé, nőből pedig anyává válik. Az anyák belső világával és utazásával foglakozik a könyv, miközben próbálja megmagyarázni és feloldani az anyák félelmét, bűntudatát, lelkiismeret furdalását és bizonytalanságát.

Boldog és kiegyensúlyozott gyereket csak az tud felnevelni, aki maga is boldog és kiegyensúlyozott. Ezért annyira fontos az anyák lélektanával is foglalkozni. Mert nem minden édesanya számára felhőtlen az anyaság, nem mindenkinél jönnek könnyen az anyai ösztönök, és nem mindenki tudja egyből beleélni magát az új szerepbe.

Vida Ágnes üzenete bátorító, lelkesítő és motiváló. Arra ösztönzi az anyákat, hogy befele forduljanak, találják meg önmagukat és lelki egyensúlyukat, ahhoz hogy a legjobbat tudják nyújtani gyerekeiknek.

Anyaként nem az a cél, hogy másoknak megfeleljünk, vagy mindig a végkimerülésig teljesítsünk, hanem az hogy az anyaságot és a gyereknevelést, az élet természetes velejárójaként éljük meg.

Az anyaság egy élethosszig tartó folyamat, miközben folyamatosan új dolgokat tanulunk meg és sajátítunk el.

A leendő, első gyermeküket váró édesanyáknak nagy segítség lehet ez a könyv, sok hasznos tanáccsal.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az anyaság nem állapot, hanem utazás.

Cím: Anyapszichológia
Szerző: Vida Ágnes
Kiadó: Kismamablog Kiadó
Kiadás éve: 2014
Borító: Puhatáblás, Ragasztókötött
Oldalak száma: 245