anyaság

Az igazán mélyértelmű és értékes könyvek, többet tudnak adni az olvasónak, mint bármi más a világon. Számomra ebbe a kategóriába tartozik Golnaz Hashemzadeh Bonde könyve, az „El kell mondanom”. Nincs olyan dolog ami ne tetszett volna ebben a könyvben. Csodálatos a borítója, magával ragadó a könyv narrációs stílusa, egészen mélyértelmű a mondanivalója és irodalmilag is egy remekmű.

Én a könyv első mondataitól már teljesen a varázsa alá kerültem, ezért az sem titok, hogy nagyon hamar ki is olvastam. Nem egy terjedelmes könyv, rövid kis fejezetekre van bontva és a nagy része egy narráció, ami egy ötvenes évbeli iráni nő történetét adja vissza.

Amellett, hogy ez egy anya-lánya regény, szerintem ez akár memoárnak is megfelelne, hiszen tele van olyan élettapasztalattal és életfilozófiával, ami túlmutat a sok veszteségen, csalódáson és fájdalmon.

A regény narrátora, a jelenben élő ötvenéves iráni Nahid, rákbetegséggel küzd és ezáltal arra kényszerül, hogy számot vessen eddigi életével. Halálos betegsége és az a kevés ideje ami még hátra maradt, dühöt, haragot és tehetetlenséget vált ki belőle. Miközben kezelésekre jár és a végsőkig próbál a gyógyulás reményébe kapaszkodni, visszatekint elmúlt életére és azokra a hibákra, döntésekre és mulasztásokra, amelyek idáig vezették őt.

Nahid, Iránban született és nőtt fel, fiatal egyetemistaként úgy gondolta, halhatatlan és sebezhetetlen. Találkozása, Maszuddal, későbbi férjével, eleinte jól indul, összeköti őket a szabadságért és a forradalomért vívott harc. Ennek a harcnak azonban súlyos következményei lesznek, ami arra kényszeríti a fiatal házaspárt kislányukkal együtt, hogy Iránból Svédországba meneküljenek.

Nahid, ugyan túléli az iráni forradalmat és harcot, de az a plusz harminc év, amit az élettől kap, úgy tűnik hiábavaló és értelmetlen volt. Halálos ágyán kerül oda Nahid, hogy felelevenítse és megpróbálja megérteni ezt az elmúlt harminc évet, ami tele volt sok értelmetlen fájdalommal, mulasztással és rossz döntéssel. És ez az ami számára az igazi halált jelenti, nem az, hogy elmúlik, hanem az a tudat, hogy eddig sem élt, eddigi élete is értelmetlen és hiábavaló volt. Villámcsapásként éri őt az a tudat, hogy az ajándékba kapott harminc év, elpazarolt és elmulasztott idő volt, és innen már nincs kiút vagy menekülés.

Ez a regény legfeszültebb és legszívszaggatóbb része. Bár Nahid azt gondolta, hogy Iránból való menekülésével véget értek a harcok, fiatal feleség és édesanyaként jön rá arra, hogy az igazi harc az, mikor nap mint nap meg kell küzdeni a boldogságunkért. Nehéz sors vár rá Svédországban is, miközben folyamatos harc és viaskodás van benne és körülötte. Próbál ő jó édesanya lenni, de az elszenvedett trauma és fájdalom, lehetetlenné teszi ezt számára. Lánya jövőjének érdekében hagyták el Iránt, férjével még sem tudnak szabadulni attól a bűntudattól és lelkiismeret furdalástól, hogy hátra hagyták családjaikat. Ennél még súlyosabb számukra az a tudat, hogy ők is felelősek a múltban történt dolgok miatt.

30 év hallgatás után, Nahid próbálja még egyszer utoljára elmondani, azt ami elmondhatatlan. Azt, hogy bármerre is sodorjon az élet, a múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Hiába a menekülés, a gyökerei mindig elkísérték őt, bárhova is ment. Lányának próbálja még egyszer elmondani azt, hogy számos tévedése és mulasztása ellenére, szereti.

Nahid súlyos és mélyértelmű kérdéseket tesz fel magának halálos ágyán és még egyszer utoljára harcba száll az élettel. A férjét hibáztatja azért a sok fájdalomért, amit elszenvedett. A lányát hibáztatja azért, mert nem segített neki. Az iráni politikai helyzetet okolja a sok értelmetlen halál és menekülés miatt. Vádaskodik, dacol, harcol, követelőzik, mindent megtesz Nahid, de az akit a legjobban hibáztat az önmaga.

A halál küszöbén mindent megkérdőjelez, amiben eddig hitt, felszámolja döntéseinek következményeit, szembenéz félelmeivel és szorongásaival.

Még most is azon gondolkodom, vajon mi az amit még el kellett mondania Nahidnak. Az, hogy rossz anya volt, az hogy ő a hibás testvére haláláért, az hogy árulóvá vált, csak hogy mentse életét, az hogy cserben hagyta családját, az hogy kudarcot vallott az életben feleség és anyaként, az hogy a harc és a háború mindig értelmetlen, az hogy az élet kiszámíthatatlan és igazságtalan…

Nem tudom pontosan, de szerintem sok az amit ez a mélyértelmű, briliáns és kitűnő könyv el tud, el kell, hogy mondjon. Harc és szerelem, megbánás és újrakezdés, bűntudat és feloldozás, vezeklés és megbocsátás, ezt mondja el Nahid, ez a regény üzenete.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Azt hiszem, erről szól az élet. Arról, hogy éhesek vagyunk. Igyekszem most is olyasmire gondolni, amiért érdemes egész éjjel fennmaradni. De nem jut eszembe semmi, egyetlen árva gondolat sem.

Cím: El kell mondanom
Szerző: Golnaz Hashemzadeh Bonde
Kiadó: Park Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 224

Egy újabb remekmű, egy zseniálisan jól megírt regény, imádtam minden egyes lapját. Az „Eldobott gyerekek” a 2. világháború utáni időt dolgozza fel, szívszorítóan őszintén és érzelemdúsan.

Témája nagyon emlékeztet egy másik könyvre, az “Elrabolt életek“-re, de ezt a könyvet még annál is jobban élveztem. Nem teljesen helyénvaló az, ha azt mondom, hogy élveztem ezt az olvasmányt, figyelembe véve a könyv nagyon komor és komoly témáját és hangulatát, de irodalmi szempontból szerintem ez tényleg nagyon jó könyv.

Szeretek olyan könyveket olvasni, amelyek több száz oldalon mesélnek el egy történet, főleg ha ez a történet szórakoztatón, ízlésesen és különlegesen van előadva. Ennél a könyvnél észre se vettem a sok száz oldalt, mivel annyira olvastatta magát és annyira feszegette a határokat, hogy nehéz volt abba hagyni, mivel nem is annyira a történet, mint inkább a sok érzelem volt az ami magával ragadott.

Diney Costeloe lépésről lépésre építi fel a regény izgalmas cselekményét, de már az elején egyből belevág a történet fájdalmas részébe, amivel felkelti az olvasó érdeklődését.

A történet a 2. világháború után, az 1948-as Angliájában indul. Egy olyan országban, ahol a háborúnak még mindig lehet érezni keserű nyomait. Utcák és házak tűntek el a bombázások alatt, családok szakadtak szét, gyerekek maradtak árván, feleségek pedig özvegyen.

Rita és Rosie, alig kilenc és ötévesek, mikor özvegy édesanyjuk újra férjhez megy egy erőszakos és durva férfihoz. Ezáltal a két kislány élete örökre megváltozik. Eleinte nagyanyjukhoz kerülnek, aki gondozásába veszi a két kis unokát, de egy váratlan esemény, újból elszakítja a két testvért családjától.

Édesanyjuk új férje, ravaszságával és gonoszságával ráveszi a lányok anyját, hogy adja be őket egy intézménybe. Rita és Rosie így egy árvaházba kerülnek, ami életük legszörnyűbb élményévé válik.

Ez a szörnyű élmény egy másik színhelyen folytatódik, amikor az árvaház vezetősége, egy csapat árvát áttelepít Angliából Ausztráliába. Rita és Rosie, egy hajón utazik, a többi másik eldobott árvával, egy olyan országba ami örökre megpecsételi sorsukat.

Erős gyomor kell a könyv elolvasásához, hiszen borzalmas dolgok kerülnek elmesélésre. Szörnyülködéssel olvastam az árvaházi körülményeket, azt a brutalitást és embertelen bánásmódot, amit ott átéltek ezek az eldobott gyerekek. Teljesen kilátástalan és reménytelen a helyzetük, senkire sem számíthattak, csak önmagukra.

Számomra nagyon sok témát feszegetett ez a könyv.

Az egyik ilyen téma a háború borzalmas következményei, amelyek életeket, családokat és közösségeket romboltak le. Családok kerültek teljesen kiszolgáltatott és reménytelen helyzetbe, szinte semmilyen eséllyel az újrakezdéssel.

A másik téma az özvegy nők, édesanyák kilátástalan és korlátozott esélye a háború utáni élethez. Munka, férfi nélkül, szinte lehetetlen volt a mindennapi megélhetésük megteremtése.

Rita és Rosie édesanyja összeroskadt ennek terhe alatt, ezért lemondott gyerekeiről, bár ő úgy gondolta, ez csak egy átmeneti megoldás.

Ez pedig a könyv legégetőbb kérdéséhez vezet: Hogyan mondhat le egy anya a gyerekéről? Végig olvastam a könyvet, forgattam a kérdést jobbról balról, mégsem találtam rá magyarázatot. Mert szerintem erre nincs magyarázat, kifogás vagy elfogadható érv.

Anya és gyereke örökre összetartoznak. Ezt senki és semmi, soha nem kellene, hogy elválassza.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nem az a legfontosabb, mit olvas az ember, hanem hogy mindig olvasson. Az olvasás lényege, hogy élvezzük, úgyhogy ha tetszik egy könyv, mélyedj csak el benne bátran.

Cím: Eldobott gyerekek
Szerző: Diney Costeloe
Kiadó: Alexandra Könyvesház Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Kartonált
Oldalak száma: 576

Első ismerkedésem Ruta Sepetys-el a „Tengerbe veszett könnyek” olvasása során történt meg, ami azóta is kedvenc könyvemmé vált. A második könyv, amit a szerzőtől olvastam, igencsak nagy hatással volt rám, bár ez kicsit más olvasásélményt nyújtott, mint az előző könyv.

Bár az az igazság, hogy Ruta Sepetys szinte bármiről írhat, ugyanis engem nagyon lenyűgöz az, ahogyan elmeséli a történeteket és hogy milyen jól ismeri az emberi elmét. Pont ezért vannak olyan nagy hatással rám az ő könyvei. Csak Ruta Sepetys tud úgy mesélni, hogy az olvasó teljesen bele tudja magát képzelni az adott környezetbe, és ezáltal bele is szeret a történet szereplőibe.

A „Kalitkába zárt álmok” az 1950-es évek New Orleans-ban játszódik. Josie, a regény főhőse, a francia negyedben, rossz hírű prostituált anyja árnyékában, arra kényszerül, hogy egyedül nézzen szembe az élet nehézségeivel és kőkeményen dolgozzon meg álmaiért.

Josie, egy fiatal, okos és bátor, alig tizennyolc éves lány, aki, ki akar törni ebből a mocskos, elfajult és bűnös városból, ezért titokban szövögeti álmait. Terveket szövöget arról, hogy hogyan hagyja el a várost, és kezd el főiskolára járni egy másik helyen. Tervei azonban meghiúsulni tűnnek, mikor egy rejtélyes gyilkosság napfényre kerül, amibe Josie is belekeveredik, akarata ellenére.

Josie egy bordélyházban takarít, mellette pedig egy könyvesboltban dolgozik. Úgy tűnik ilyen körülmények mellett esélytelen a kitörés, de neki sikerülni fog, csak kicsit másképp, mint ahogy azt az olvasó reméli.

Bátorságának, kitartásának és lelki erejének köszönhetően a végsőkig harcol álmaiért, és nem lép anyja bűnös nyomdokaiba.

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Érdekes volt betekintést nyerni az alvilág, a bordélyházak, a prostituáltak életébe, ami tele volt elfajzott és bűnös tettekkel. Ebben a mocskos világban, nagyon nagy kontraszt volt, egy olyan okos, szép és talpraesett lányról olvasni, aki már gyerekként arra kényszerül, hogy egyedül boldoguljon. Alig tizenkét évesen egyedül beköltözik a könyvesbolt feletti lakásba, takarít abban a bordélyházban, ahol anyja prostituálkodik, közben pedig világirodalmi könyveket olvas és híres íróktól idéz. Engem elbűvölt ez az erős kontraszt. Ezért szerettem meg ennyire Josie karakterét.

Hiába a sok csillogás, bájos esték és luxus autók, az alvilág mocskát, titkát és bűnét, nem tudta elnyomni. Josie magasan kiemelkedik ebből a világból, első perctől kezdve bele se illet. Ezért is látta szegény, minden valamivel okosabb és műveltebb férfiban az apját, mert hinni akart abban, hogy ő mégsem teljesen romlott, anyja és taszító környezete ellenére.

Annak ellenére, hogy egész életét eme mocskos világban töltötte, egy önző és bűnös anya mellett nőtt fel, apátlanul és céltalanul, neki mégis sikerült kiemelkednie és felülemelkednie.

A sok mellékszereplő nagyon sokat hozzátett a regény olvasási élményéhez. Mindegyik szereplő szerethető volt valamiért, hiszen mindannyian hozzájárultak valamilyen szinten Josie sorsának alakulásáért.

A regény vége kicsit meglepett és váratlanul ért, kicsit úgy éreztem mintha túl hamar ért volna véget, és ezért számomra kicsit nyitva maradt Josie története.

Ennek ellenére nagyon megkedveltem a könyvet és nagyon megérintett Josie története. Ha más nem is, de egy biztos üzenete mindenképp van a könyvnek: Az álmainkért mindig érdemes küzdeni!

Kedvenc idézetem a könyvből:

Néha elindulunk egy úton úgy, hogy azt hisszük, egy irányba visz, és valahol egészen másutt kötünk ki. De ez jól van így. A lényeg, hogy elinduljunk.

Cím: Kalitkába zárt álmok
Szerző: Ruta Sepetys
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 332

Szeretek olyan könyveket olvasni, melyeknek már a címe sokat elárul a könyv tartalmáról és így legalább már jó előre meg tudom tippelni, hogy tetszeni fog-e az olvasmány vagy sem.

Elég hátborzongató maga a könyv története, ez több mint egy thriller. Magát a cselekményt, egy anya szemszögéből olvashatjuk, aki izgalmasan meséli el a történéseket, az anyaságról szóló érzéseit, valamint kapcsolatát kisfiához.

Joan egy átlagos napot tölt el az állatkertben, négyéves kisfiával. Lincoln, egy szófogadó, okos és kíváncsi kisgyerek, aki örömmel fedezi fel az állatkertet. Gondtalanságuk azonban hamar véget ér, ugyanis hirtelen lövöldözések szakítják meg állatkerti látogatásukat. Az édesanya próbál elrejtőzni kisfiával, miközben folyamatosan azon agyal hogyan hallgattassa el kisfiát, hogy a lövöldözőek ne vegyék őket észre. Elképzelhetetlen az a rémálom amit ők ketten átélnek az állatkertben, miközben az édesanya utolsókig küzd azért, hogy megmentse életüket. Logikusan és racionálisan tervez meg minden egyes lépést menekülésük útján, sokszor szembesülve olyan kemény döntésekkel, melyek emberileg vagy erkölcsileg még őt is próbára teszik.

Nagyon izgalmas és feszültséggel teli az a történet, amit az édesanya elmesél, akarva-akaratlanul is az ember el kezdi a helyébe képzelni magát. Mély emberi érzelmek, anyai ösztönök, rossz és jó közötti különbség…ezek mind olyan dolgok, melyek ebben a könyvben megtalálhatóak.

Annak ellenére, hogy maga a lövöldözés és a sok halott a földön nagyon rémisztő, a szerzőnek mégis sikerült nem ezt állítani a könyv középpontjába, hanem a szoros anya-gyerek kapcsolatot. Egy olyan, vitathatatlanul szoros kötelék ez, mely talán még az állati ösztönökön is túlmutat.

Szerintem ez a könyv egy fajta „dicshimnusz”-t állít az édesanyákról, akik sokszor a legvadabb helyzetekben is helytállnak és erő felett küzdenek gyermekükért.

Tulajdonképpen az egész könyv az életben maradásról, a menekülésről és a határtalan anyai szeretetről szól. A terror cselekmény eseményeit főleg Joan szavaiból ismerjük meg, de azért néhány mellékszereplő is megszólal és mesél a tömegmészárlás brutális részleteiről.

Ez nem egy véres krimi vagy thriller, inkább egy lélektani elmélkedés az emberi ösztönökről és erkölcsről.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Féltés és megengedés, találgatás és tervezgetés, az adok-kapok megfelelő aránya – ebből áll a gyereknevelés.

Cím: Lidércnyomás
Szerző: Gin Phillips:
Kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 318

Szeretek olyan filmeket nézni, melyek könyvek alapján készültek. De sosem esem abba a tévedésbe, hogy először a filmet nézem meg, és utána olvasom el a könyvet. Mindig a könyv olvasásával kezdem először, és ez mindig jó döntésnek bizonyul Mert a könyv sokkal részletesebb és fantáziadúsabb, több teret ad az elmélkedésnek és az elcsodálkozásnak.

„A szoba” erre tökéletes példa. Ez a gyermeki hangnemben íródott mű engem teljesen elvarázsolt, lelkileg teljesen megrendített és nagy hatással volt rám.

Jack, az ötéves kisfiú számára a Szoba jelenti az egész világot. Ebben a Szobában él Anyával együtt. A Szobán kívül mást nem ismer a külvilágból, hiszen itt született. A Szoba az otthont és az egész világot jelenti Jacknek, itt alszik, itt eszik, itt játszik, itt tanul és itt álmodozik.

Amíg a Szoba Jack számára az otthont és a biztonságot jelenti, addig Anyának ez börtönt jelent, hiszen tizenkilenc éves kora óta, már hét éve, rabul ejtette egy Patásnak nevezett ember. Fia iránti szeretetből egy képzelt világot teremt neki, csak azért, hogy megvédje őt a fájdalmas igazságtól, egy olyan rémisztő igazságtól, melynek Anya mindennapi elszenvedője. Kilátástalannak látszik a helyzetük, hiszen az alig tizenkét négyzetméteres szoba kezd egyre szűkebb lenni kettejüknek, ezért Anya kigondol egy tervet, melyet Jacknek kell véghez vinnie. Ha sikerül, ez az egyetlen esélyük a menekülésre.

De vajon a Kint könnyebb lesz? Hogyan fog boldogulni a kinti világban egy olyan gyerek, aki ötéves koráig teljes tudatlanságban élt, elszigetelve a világtól, egy „biztonságos” burokban? Milyen élet vár anyára és fiára, annyi év fogság után? Vissza tudja-e adni a kinti élet mindazt, amit a Szoba elvett tőlük?

A történet szívfacsaró, megrázó és magával ragadó. Azért mégiscsak elviselhető a borzalmas történet olvasása, mert egy kisfiú szájából hangzik el, akinek szemén keresztül varázslatosnak tűnik a Szoba. Számára a kinti világ csak a tévében létezik. Az Anya érzelmeit és gondolatait nem igazán ismerjük meg, csak a gyermeki elmeséléseken keresztül sejthetünk meg mindebből valamit.

Egyfelől ott van a könyvben a gyermeki naivitás, könnyedség, vidámság és játékosság, másfelől pedig a kőkemény valóság és egy édesanya önfeláldozó, legyőzhetetlen és önzetlen szeretete.

Ezt a könyvet nem lehet elfelejteni, az ember évek múlva is fog emlékezni rá.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– A szabadság azt jelenti, hogy mindent lehet?

– Nem, nem. Inkább azt… hogy senki sem mondja meg, hogy mit csinálj.

Cím: A szoba
Szerző: Emma Donoghue
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2016
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 387

Amikor megszületik egy gyerek, megszületik az anya is. Nagyon szép és felemelő érzés anyának lenni, de legalább ugyanolyan nehéz is. A kérdések, a kételyek, a bizonytalanság folyamatosan ott cikáznak az ember fejében. Sokan, sokféleképpen éljük meg az anyaságot, de azért legtöbbünkben ott van a vágy az iránt, hogy „elég jó anyák” legyünk.

Vida Ágnes „Anyapszichológia” könyve, élethűen, őszintén és közvetlen módon érinti ezt a témát.

Mai világunkban egyre bizonytalanabbak az édesanyák, miközben egyre több kérdés merül fel bennük: Jó anya vagyok? Jól nevelem gyerekem? Vajon mások is így csinálják? Szüntelenül hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, miközben neurotikus, túl aggódó anyákká válunk. Anyaként, társként, munkaerőként folyamatosan úgy érezzük, hogy bizonyítanunk kell és helyt kell álljunk szerepeinkben.

Vida Ágnes az anyaság lélektanával foglalkozik ebben a könyvben, végig kíséri azt az utat, amit egy anya tesz meg, mikor kislányból nővé, nőből pedig anyává válik. Az anyák belső világával és utazásával foglakozik a könyv, miközben próbálja megmagyarázni és feloldani az anyák félelmét, bűntudatát, lelkiismeret furdalását és bizonytalanságát.

Boldog és kiegyensúlyozott gyereket csak az tud felnevelni, aki maga is boldog és kiegyensúlyozott. Ezért annyira fontos az anyák lélektanával is foglalkozni. Mert nem minden édesanya számára felhőtlen az anyaság, nem mindenkinél jönnek könnyen az anyai ösztönök, és nem mindenki tudja egyből beleélni magát az új szerepbe.

Vida Ágnes üzenete bátorító, lelkesítő és motiváló. Arra ösztönzi az anyákat, hogy befele forduljanak, találják meg önmagukat és lelki egyensúlyukat, ahhoz hogy a legjobbat tudják nyújtani gyerekeiknek.

Anyaként nem az a cél, hogy másoknak megfeleljünk, vagy mindig a végkimerülésig teljesítsünk, hanem az hogy az anyaságot és a gyereknevelést, az élet természetes velejárójaként éljük meg.

Az anyaság egy élethosszig tartó folyamat, miközben folyamatosan új dolgokat tanulunk meg és sajátítunk el.

A leendő, első gyermeküket váró édesanyáknak nagy segítség lehet ez a könyv, sok hasznos tanáccsal.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az anyaság nem állapot, hanem utazás.

Cím: Anyapszichológia
Szerző: Vida Ágnes
Kiadó: Kismamablog Kiadó
Kiadás éve: 2014
Borító: Puhatáblás, Ragasztókötött
Oldalak száma: 245

A gyerekem alig volt pár hónapos, mikor kezembe került ez a könyv. Annyira magával ragadott, hogy nem tudtam letenni, se a gyereket a kezemből, se a könyvet. Így ez volt az első közösen elolvasott könyvünk. Imádtam!!! Nevettem, örültem, elgondolkodtam, ötleteltem, jegyzeteltem és sírtam, miközben végig olvastam.

Pamela Druckerman, az amerikai újságírónő, Párizsban töltött évei alatt utána járt a francia gyereknevelés „tudományának”. Francia divatról, francia konyháról már mindenki hallott. De mitől olyan különleges a francia gyereknevelés?

Pamela Druckerman, „francia” anyaként ennek járt utána és csodás elméletekkel és gyakorlatokkal állt elő. Nagyon egyszerű és lényegre törő az üzenete, egyesek szerint talán régi módi, de akkor is hatásos: anyának lenni nem 24 órás szolgálatot jelent, anyának is jár a szünet, hiszen nem minden a gyerek körül forog. A szerző, Párizsban élő amerikai nőként és anyaként tapasztalja meg azt, hogy a francia gyerekek nem hisztiznek, jól neveltek, normálisan étkeznek és szüleik nem idegroncsok. Az egyensúly megtalálása a kulcs, valamint az, hogy az anyaságra, ne mint lemondásokkal teli életre tekintsünk, hanem a kiteljesedés és önmegvalósítás másik formájára.

Sok a hasznos tapasztalat a könyvben, a gyakorlati tipp, annak ellenére, hogy egyes részek kicsit utópisztikusak. Mivel nyelvezete humoros, könnyed, olvasmányos és anekdotikus, ezért izgalmas és szórakoztató olvasmány. Ez nem egy hagyományos gyereknevelési útmutató, sokkal inkább egy félig-meddig önéletrajz, siker- és kudarc élményekkel, humorral és öniróniával.

Én egyetértetek a könyv főbb vonalaival, még akkor is ha úgy érzem könyvből gyereket nem lehet nevelni, de azért nem árt több szemléletet is figyelembe venni.

Mivel laza és vidám a könyv hangneme, ezért szerintem sokan találhatnak benne jó ötleteket vagy elveket a gyerekneveléssel kapcsolatban. Kitűnő olvasmány, főleg azoknak a bizonytalan anyáknak, akik egy kis önbizalomra vagy visszaigazolásra vágynak.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A cadre azt jelenti, hogy a gyerekek számára nagyon határozott korlátokat állítanak, a korlátokon belül viszont nagyon nagy szabadságot kapnak.

Cím: Nem harap a spenót
Szerző: Pamela Druckerman
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Borító: Cérnafűzött, Keménytáblás
Oldalak száma: 352

Megindító történet, érzelmes regény „Az anya”. Első könyvem amit Robert Lawson-tól olvastam, és szerintem ez egy jó kezdet volt.

Lisa, egy egyáltalán nem hétköznapi fiatal lány. Külseje tökéletességet és szépséget sugall, belsőleg azonban egy megtört és reményvesztett fiatal lány. Mivel családjától semmi szeretetet vagy támogatást nem kapott meg gyerekkorban, ezért elég hamar arra kényszerül, hogy egyedül nézzen szembe az élet nehézségeivel. Ahhoz, hogy fentartsa magát, éjszakánként egy night clubban táncol és szórakoztatja a sok kiéhezett férfit. Egyik éjszaka ajánlatot kap egy titokzatos férfitől, aki sok pénzt ajánl fel neki egy közösen eltöltött éjszakáért. Lisa, kilátástalan anyagi helyzete miatt belemegy a férfi ajánlatába és játékába, ez azonban élete egyik legszörnyűbb döntésévé válik. A férfi brutálisan bánik vele, megerőszakolja és kihasználva magára hagyja. Hamarosan kiderül, hogy Lisa teherbe esett a szörnyű éjszaka után és abortuszon gondolkodik. Barátnője Karen, eltántorítja ettől a gondolattól, meggyőzvén Lisát arról, hogy az életben minden okkal történik. Lisa, minden erejét összeszedve, küzd magáért és a gyermekéért, próbál álmaiba és reményeibe kapaszkodni. Gyereke születését, élete új esélyeként fogja fel, és a végsőkig küzd érte. Embert próbáló nehézségeken és kudarcokon megy át, de az összetört és megkeseredett nőből, érett, felelősségteljes és szerető anya lesz.

Őszinte, mély és érzelmekkel telített regény, egy küzdő és kitartó anya sorsát mutatja be. Szeretethiányos és magányos lányból, erős és érett anya lesz.

Egy élethű könyv, mely az anyaság legszebb, mégis olykor legnehezebb időszakát meséli el. Tele van a könyv életbölcsességekkel, lelket simogató történetekkel és szívből fakadó tiszta szeretettel.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Bármennyire meggyötörhet az élet, a mosolyod elárulja, mennyi fény él benned, amit semmilyen sötétség nem tud elhamvasztani.

Cím: Az anya
Szerző: Robert Lawson
Kiadó: Trivium Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Borító: Puhatáblás, Ragasztókötött
Oldalak száma: 345

Ha valaki valami nagyon könnyen olvasható, egyszerű könyvet szeretne olvasni, vagy csak unalmas óráit szeretné valamivel kitölteni, akkor a „Fél testben, ép lélek”, erre a célra megfelelő. Nem egy irodalmi remekmű, csak egy könnyed olvasmány, ami kikapcsol és szórakoztat.

Nekem személy szerint a könyv borítója kicsit jobban is tetszett, mint maga a történet.

Kicsit tipikus is a kerettörténet: Sarah Nickerson, a karrierista szuperanya, aki egy nagyvállalat alelnöke, túlterhelt és túlteljesítő harvardi diplomás, valamint három gyermek édesanyja. Férjével, gyerekeivel és bébiszitterével Boston jómódú külvárosában élnek. Életét annyira behálózza a sok feladat, a gyerekek körüli programok, a konferenciák és táblázatok sokasága, hogy alig van ideje lélegezni ebben az agyonzsúfolt napirendben. Egy szörnyű esemény örökre megváltoztatja addigi életét: autójával balesetet szenved, ami olyan agyi sérüléseket okoz, ami kitörli világának bal oldalát. Bal oldali neglektben szenved, ami azt jelenti, hogy nem vesz tudomást teste bal oldaláról, valamint semmi másról, ami világának bal oldalán van. Hosszú kórházi lábadozás után, újabb esélyt kap arra, hogy rendbe tegye kapcsolatát anyjával, többet legyen családjával és elgondolkodjon jövőjéről.

Miközben harcol függetlensége és egészsége visszaszerzéséért, átértelmezi világát és életét, és el kezd tudatosabban odafigyelni környezetére és szeretteire.

Maga a történet nem annyira izgalmas vagy fordulatos, azonban számomra érdekes volt a bal oldali neglektről olvasni, egy olyan neurológiai szindrómáról, ami mindeddig ismeretlen volt számomra.

Sarah küzdelme és elszántsága azonban figyelemre méltó, ugyanakkor a szerző alapos munkája is erről a szörnyű betegségről.

A küzdő karrierista anya megtapasztalja a kétségbeesést, a kételyt, a reményt, az elfogadást, az alkalmazkodást, a türelmet és a szeretetet. Harcol egy újabb élet lehetőségéért.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az agyam mindig is inkább ragaszkodott dolgokhoz, mintsem elengedte volna őket.

Cím: Fél testben ép lélek
Szerző: Lisa Genova
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2014
Borító: Kartonált
Oldalak száma: 368

Katartikus élmény volt Nagy Judit „Ébredéseim” könyvét olvasni. Letehetetlen ez a könyv, minden egyes mondatával azonosulni tudtam.

Megrendítő és mégis olyan őszinte, sallangmentes mindaz amit elmesél Judit az anyaságról, a nőiességről és a karrierről.

Judit élete idillikus: sikeres a televíziózásban, férjhez megy élete szerelméhez és egy egészséges kislánynak ad életet. A szülés utáni pillanatokban azonban minden elsötétül előtte, és több mint egy nap után tér magához. A sötétség és eszméletlenség pillanataiban, élet és halál között, nőből anyává válik. Csakhogy ennek feldolgozása, megélése és átélése ennél sokkal több és keményebb munkát igényelt. Önismereti utazása során megtapasztalja az élet és halál közti vékony falat, a nőiesség és anyaság közti egyensúly megteremtését és a szülési traumából való felépülést. Ennél őszintébben és nyíltabban szerintem nem is lehetne mesélni az anyaság testi-lelki változásairól.

Nehéz megemészteni és átrágni a könyv történeteit, üzenetét és érzelmeit. De mégis kicsit enyhít a könyv hangnemén az, hogy a történteket, nem csak Judit, hanem férje és dúlája szemszögéből is megismerhetjük.

Súlyos traumát tár elénk a szerző, de olyan közvetetten és fantasztikusan írja meg. Kíméletlen őszinteséggel ír Judit a szüléstörténetről és a halálélményről. Mégsem negatív hangulatú ez a könyv, hiszen nem a halálról, hanem az életről szól. Arról a tíz évről szól ez a vallomás, mely szükséges volt ahhoz, hogy Judit felépüljön a szülés traumájából, önmagára találjon és megküzdjön saját érzéseivel. Hogy miként hatott mindez anyaságára, nőiességére és személyiségére, az a könyvben olvasható.

Ezt a megrázó történetet, a szülés testi-lelki utóhatásait, valamint a sok évnyi küzdelmet Nagy Judit briliánsan írja meg könyvében.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Ugyan fájt minden tagom, és sokszor azt hittem, hogy nem bírok felállni, valahogy mégis mentem tovább. De két év után annyira kimerültem, hogy már nem is találtam önmagam. Egy ismeretlen nő nézett rám vissza a tükörből.

Cím: Ébredéseim
Szerző: Nagy Judit
Kiadó: Zazie Books Kft.
Kiadás éve: 2017
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 202