halál

Mariana Leky: Amit csak a szívével lát az ember

Nagy falat volt a következő könyv elolvasása, ugyanis jó sok gondolkodnivalót adott nekem, mint olvasó. Még most sem tudom hova tenni ezt a könyvet, mert nagyon összezavart. Vagyis inkább úgy fogalmaznám meg, hogy hatással volt rám és elindított bennem valamit. És ezen a ponton jövök rá arra, hogy az igazán hatásos könyvek mindig hagynak bennem egy űrt miután elolvasom őket. Ezeknél a könyveknél soha nem kerek a történet, mindig befejezetlenül ér véget a könyv és még sok ideig ott lappang az olvasó agyában a könyv üzenete.

Első találkozásom volt az írónővel, eddig még soha nem olvastam könyvet Mariana Leky-től, annak ellenére, hogy ő jelenleg nagy sikernek örvend Németországban.

Az egyik német újság szerint, ez egy „csodálatos, okos, szórakoztató, mély értelmű könyv”. Szerintem az összes jelzőből a „mély értelmű” illik a legjobban erre a könyvre. Már maga a könyv címe is merengésre ad okot, ugyanis nagyon hasonlít egy híres idézethez a Kishercegből: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”.

És ez a könyv pont erről szól. Arról, ami nap mint nap a szemünk előtt van, mégse látjuk. De ahogy eltűnik a szemünk elől, egyből elkezdjük látni.

A regény olyan mint egy felnőtt tanmese. Könnyed, lágy, hangulatos és tanító jellegű. A regény cselekménye egy kis német falucskában játszódik, ahol úgy tűnik, hogy az élet egyhangúan és monoton hangnemben folydogál. De ha górcső alá vesszük a falucska szereplőit, akkor egyből vibráló személyekké válnak, akik mindannyian próbálnak több-kevesebb sikerrel megküzdeni az élet különböző oldalaival és feladataival. Selma, a hetven éves idős asszony, aki meghatározó szerepet tölt be a falu életének alakulásában, a regény központi szereplője. Sokan félnek és tartanak tőle, ugyanis valahányszor Selma egy okapival álmodik, az mindig azt jelenti, hogy valaki 24 órán belül meg fog halni a faluban. Legtöbben a faluban azt se tudják, hogy néz ki egy okapi, de egy biztos, hogy mindannyian hisznek Selma álmában és abban, hogy ő a halál hírnöke.

„Az okapi egy fura állat, ami az őserdőben él…ő a legnagyobb testű utoljára felfedezett emlős. Olyan mintha egy zebra, egy tapír, egy őz, egy egér és egy zsiráf keveréke lenne.” Eleinte viccesnek és hihetetlennek tűnt ez a megfogalmazás, de utána néztem és tényleg létezik ilyen állat, és valóban úgy néz ki, mint ahogy azt a könyvben olvashatjuk.

A könyv onnantól kezd igazán érdekessé válni, mikor is a falu lakói értesülnek Selma álmáról, és ez az álom elkezdi befolyásolni életüket és cselekedeteiket. Egyesek egyenesen vágynak a halálra és mindent szépen elkészítenek, hogy kellően tudjanak találkozni a halállal. Mások állandó készenléti állapotban vannak és valósággal rettegnek ennek bekövetkeztétől. Érdekes megfigyelni azt, hogy a falu lakói csak akkor kezdenek el cselekedni, mikor szembesülnek azzal, hogy milyen törékeny és véges is az élet. Addig hiába van előttük mindaz, ami esetleg a boldogulásukat, a szabadságukat vagy épp a szerelmüket jelentené, mindaddig nem veszik ezt észre, míg a halál a küszöbükön nem áll. Ettől hirtelen felélednek a falu lakói, ugyanis egyébként monoton és egyhangú életük, hirtelen varázslatossá és dinamikussá válik. Titkok kerülnek felszínre, régi álmok és tervek válnak valóvá, valamint titkolt érzelmek utat törnek maguknak.

Egészen lenyűgöző belelátni ezeknek az embereknek a lelki világukba, mély emberi érzelmeket megismerni, valamint velük együtt ünnepelni a barátságot, a szeretetet és a szerelmet.

Annak ellenére, hogy eleinte kicsit kaotikusnak tűnik minden, nehéz beazonosítani a szereplőket, valamint a különböző idősíkokat, a végén minden összeáll és értelmet nyer.

Mély lélektani könyv ez, fűszerezve némi humorral, szarkazmussal és iróniával.

Csodálatos olvasmány és szórakoztató kikapcsolódás.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Hogy lehet valaki ennyire vallásos, amikor Isten pont a legrosszabb arcát mutatta meg neki?

Amit csak a szívével lát az ember Book Cover Amit csak a szívével lát az ember
Mariana Leky
Tericum Kiadó Kft.
2018
Füles, Kartonált
328

Jodi Picoult: Magányos farkas

Jodi Picoult kedvenc íróim közé tartozik, így számomra teljesen egyértelmű, hogy minden egyes könyve élvezet számomra, teljesen bele tudok merülni a történetekbe és imádom a tárgyalásos jeleneteket.

Főleg azért szeretem annyira az ő könyveit, mert mindig olyan megnyerő és érdekes a témaválasztása, tele sok fájdalommal, igazságtalansággal, némi humorral is, de főleg sok-sok hétköznapi eseménnyel és etikai kérdéssel. Az ő regényeiben soha semmi nem egyértelmű, hiszen könnyen megy a nézőpont váltás, attól függően, hogy épp kivel tud az olvasó jobban azonosulni. Nincs ez másképp a „Magányos farkas” című könyvében se, ahol az írónő egy nagyon komoly témát boncolgat, tele nyomasztó és feszültséget gerjesztő helyzetekkel.

Jodi Picoult nem riad vissza attól, hogy olyan témákat feszegessen, amelyek talán sok esetben még tabunak számítanak, neki sikerül ezeket a korlátokat ledönteni, alapos és precíz részletességgel körüljárni egy témát, úgy, hogy az olvasó teljesen bele tudja magát képzelni ebbe a helyzetbe. Ettől válnak az ő történetei olyan elevenné, miközben az olvasó akarva-akaratlanul is felveszi a bírálói szerepet. Ez egyfajta lelki utazás, ahol jobban elmélyülünk a szereplők lelki világában, ugyanakkor saját értékrendünket is megkérdőjelezzük.

Jodi Picoult egy egészen súlyos kérdést tesz fel ebben a regényben: Ki dönt élet és halál fölött? Mi nevezhető életnek? Ki mit tenne hasonló helyzetben?

Nehéz ezekre a kérdésekre választ adni, hiszen mindannyian szubjektíven közelítjük meg a halál kérdését.

Maga a könyv két fontos részből áll. Az egyik részben megismerjük az édesapa életét és a farkasok világát. Jodi Picoult most is nagyon empatikusan és érzelemdúsan világít rá az állatok világára, sok információval halmoz el és egy csodás képet fest le, ember és állat közötti kapcsolatáról.

A könyv másik része, a főszereplő tragédiájával foglalkozik, mikor is a farkasszakértő édesapa egy autóbaleset folytán kómába esik, és arra kényszerül, hogy családja döntsön sorsa felől. Lánya, még csak tizenhét éves, kiskorúságánál fogva, jogilag nem beszámítható az ő döntése. Másfelől azért mégiscsak apja egyik legközelebbi hozzátartozója. Fia, már nagykorú, ő azonban az utóbbi években alig tartotta a kapcsolatot apjával, mégis úgy tűnik ráhárul most ez a felelősség. Volt felesége sem mentesül a felelősség és döntéshozatal alól, annak ellenére, hogy neki már új családja van. Ők hármak kell, hogy meghozzák a döntést az apa, volt férj élete vagy halála felett.

De hogyan lehet dönteni valaki élete fölött, akihez személyes élmények, sérelmek, fájdalmak és örömteli pillanatok is fűződnek?

Három teljesen különböző karakter, az elhanyagolt feleség, az elmenekülő fiú és a bizonytalan kamaszlány sorsfordító döntés előtt állnak, mely súlyos etikai kérdéseket von maga után.

Egyáltalán nem egyértelmű a válasz az eutanázia kérdésére, főleg akkor nem, ha több szemszögből is megvizsgáljuk. Jogilag, orvosilag, emberileg egészen más és más vélemények születnek.

Számomra mégis a legfontosabb üzenete ennek a könyvnek az, hogy az élet sérülékeny és semmit sem lehet készpénznek venni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Tudod, mi a különbség az álom és a cél között?, kérdezte mindig. A terv.

Magányos farkas Book Cover Magányos farkas
Jodi Picoult
Athenaeum Kiadó Kft.
2017
Füles, Kartonált
384

Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása

A könyv borítójából és címéből, arra következtettem, hogy egy vicces, humoros regényt fogok olvasni. Bár a könyv stílusa könnyed és szórakoztató, azért a sorok között elég komoly életbölcsesség és élettapasztalat olvasható ki belőle, csak sajnos nem igazán sikerült ezt izgalmasan átadni az olvasónak.

„Harold Fry valószínűtlen utazása” egyszerre kaland- és lélektani regény.

Harold Fry, a regény főhőse, egy egyszerű idős, magányos nyugdíjas, akinek napjai egyhangúan telnek, mindaddig míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, aki halálos ágyán van. Harold Fry egy rögtönzött levélben válaszol 20 éve nem látott barátnőjének, Queenienek, és elhatározza, hogy gyalog teszi meg a hozzá vezető több száz kilométert. Azzal a hittel és reménnyel indul el, hogy ameddig ő úton van, addig Queenie barátnője nem hal meg. Kalandokkal, emlékekkel, reménnyel és küzdelmekkel teli útja, végül elhozza Harold Frynak a megbékélést múltjával és veszteségeivel.

Ami engem nagyon megfogott ebben a könyvben az maga az út volt. Nevezhetnénk ezt zarándok útnak, elszámolásnak a halál előtt, vezeklésnek, vagy akár egy egyszerű kalandnak. Számomra nem azon volt a hangsúly, hogy mi mindenre emlékszik vissza Harold Fry ezen az utazáson, milyen események történnek vele, mire jön rá, mit tanul meg, hanem az, hogy milyen körülmények között történik mindez. Ugyanis egy igazán szélsőséges, kicsit sem könnyű és veszélytelen helyzetben, az ember hajlamos újragondolni és átértékelni dolgokat. Harold Fry kivonul a zajos, ingerrekkel teli világából, és elindul egy olyan útra, ami teljesen ismeretlen számára, tele van veszélyekkel és nem kevés kockázattal jár. Annyira hirtelen és gyorsan hozza meg ezt a döntést, hogy úgy tűnik, mintha menekülne valami elől, hiszen még feleségét is hátra hagyja. De amint egyre inkább magába fordul és kizárja a külső világot, sikerül neki elmerengeni az út szépségein és számot vetni múltjával.

A zarándok út mellett, ez egyfajta meditációval is felér, hiszen Harold Fry az élet nagy kérdésein kezd el merengeni és reflektálni. Ha csak a felszínt nézzük, akkor ez az egész nem szól másról, csak egy öreg ember szeszélyes kalandjáról, de ha jobban belevetjük magunkat, akkor hamar világossá válik, hogy egy idős ember csüggedéséről, magányáról, megbánásairól és elmulasztásairól szól az egész. Abban hisz és azt reméli, hogy egy ilyen út talán még jóvá teheti a múlt hibáit, talán még van lehetőség a feloldásra és megbékélésre.

Tetszett a sok leírás a könyvben, de mivel kevés cselekmény volt benne, ezért gyakran elkalandozott a figyelmem és nehezen tudtam beleélni magam. A szépen megfogalmazott gondolatok megmaradtak, de ezenkívül nem volt semmi kiemelkedő a könyvben.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az élet egészen más, ha keresztülsétál rajta az ember.

Harold Fry valószínűtlen utazása Book Cover Harold Fry valószínűtlen utazása
Rachel Joyce
Maxim Könyvkiadó Kft.
2013
Kartonált, Ragasztókötés, Visszahajló Füllel
320

Susan Spencer-Wendel: Mielőtt végleg elmegyek

A következő könyvnél, „Mielőtt végleg elmegyek”, a címe fogott meg legelőször, és ennek több oka is van. Először is egy nagyon ismert dalra emlékeztet, ami szép emlékeket idéz fel bennem. Másodszor, azért fogott meg a könyv, mert már a címéből következtettem arra, hogy egy ember halál előtti napjait mutatja be. A harmadik ok a könyv alcíme, „Egy boldog év”, ami kíváncsivá tett, így már minden okom meg volt arra, hogy elolvassam.

Önéletrajzi könyv ez, igaz történet alapján, hiszen egy negyvenkét éves újságírónő írja meg élete utolsó egy évét, miután egy halálos betegséget fedeznek fel nála, mely az izomzatot támadja meg, míg a végén az ember teljesen leépül. Csupán egy éve marad Susannek, amit még viszonylag egészségesen eltölthet családjával és barátaival. És ő a legjobbat hozza ki ebből az egy évből. Feladja újságírói karrierjét, hogy egy felejthetetlen és boldog évet töltsön el szeretteivel. Egészen kalandos és izgalmas utazásokra indul el, hét hozzá legközelebb álló emberrel hét különböző helyre utazik. Utazásai során eljut Budapestre, Ciprusra, a Bahamákra és még megannyi szép helyre. Ezek a helyszínek mind szép emlékeket idéznek fel a múltjából, ugyanakkor új emlékeket teremtenek és hagynak hagyatékul szeretteinek. Mindeközben állapota egyre csak romloik, már járni és írni is alig tud, mégis kezének egyetlen működőképes hüvelykujjával megírja élete történetét.

Kétségkívül szomorú ez a történet, tele melankóliával, halál félelemmel, búcsúzással, de ugyanakkor nem ez a hangnem dominál a könyv lapjain. Susan, a feleség, édesanya, barátnő, nővér, szomszéd, munkatárs, egy felbecsülhetetlen ajándékot hagy szeretteire: életörömöt és életünneplést. Nem menekül az önsajnálatba, nem panaszkodik, nem kesereg, optimizmusának, életerejének és humorának köszönhetően, boldogan tölti el élete utolsó egy évét.

Égbekiáltó a könyv üzenete: minden napnak megvan a maga varázsa és csodája, az életet most kell élni, mert csak úgy érdemes igazán élni, ha szeretünk és boldogságban élünk.

Susan hozzállása, lelki ereje és kitartása magával sodor és reménységet ébreszt az olvasóban. Példaértékű, az az alázat és méltóság, ahogyan szembenéz a halállal és kész mindent elfogadni amit az élet még adni tud neki.

De jó is lenne, ha mindenkinek megadatna az a lehetőség, hogy úgy készüljön fel a végső útra, ahogyan Susan tette.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Hát, ha nem tudod megváltoztatni a helyzetet, változtasd meg a hozzáállásodat – mondtam neki. – A tudatodat te irányítod.

Mielőtt végleg elmegyek Book Cover Mielőtt végleg elmegyek
Susan Spencer-Wendel
Libri Könyvkiadó Kft.
2013
Puhatáblás
430

Singer Magdolna: Mindhalálig

Vannak könyvek, amelyekre már nem is emlékszem pontosan, hogy miért vettem meg őket. Talán a borítója miatt, vagy valaki ajánlotta nekem, vagy csak épp érdekesnek tűnt a fülszövege. Erre a könyvre, szerintem valamilyen szinten mindegyik állítás vonatkozik.

A könyv témája, a hospice, nagyon is érdekel, épp ezért türelmetlenül vágtam neki az olvasásnak. Megfogott a sok érdekes gondolat és elmélkedés a halálról, gyászról és veszteségről, főleg mivel egy szakember szájából hangzott el mindez. De a könyv inkább mint szaktanácsadás fogott meg, és nem mint irodalmi mű, amit hiányoltam a könyv olvasása során. Talán pont ezért sem volt annyira nagy hatással rám ez a könyv.

A könyv tömören egy sikeres férfiről, Istvánról szól, aki annak ellenére hogy mindene megvan, elégedetlen életével. Vállalkozása, felesége, gyereke mellett is üresnek érzi magát, mindaddig még el nem kezd önkénteskedni egy hospice intézményben. Innentől kezdve élete kivirul, hiszen olyan emberek osztják meg vele életük élményeit, akiktől ő is tanulni tud. Mások történeteit hallgatva, akik oly közel vannak már a halálhoz, rájön, hogy saját életét is újra kell gondolja. A megoldatlan családi konfliktusok és az eltitkolt fájdalmak elől már nem tud menekülni, egyetlen esélye az, hogy szembenéz velük.

A könyv elolvasása nem váltott ki belőlem katartikus élményt, de mégis jó volt egy olyan témáról olvasni, ami sokak által még mindig tabuként van kezelve, pedig a halál az élet része. Szerintem ennek a regénynek pont ez a célja, hogy tágítsa látókörünket és falakat döntsön le a témával kapcsolatban. Mert könnyű lehet ám beszélni a halálról, de olyan emberek közelében lenni és meghallgatni gondolataikat és érzéseiket, akik oly közel vannak már a véghez, egészen más megvilágításba helyezi a halálról és az életről való gondolkodásunkat.

Kedvenc idézetem a könyvből:

(…) Azt is nagyon bírtam, hogy az idő mindent begyógyít. Igazán? És hogy csinálja? Nem, nem az idő gyógyít meg, hanem a küzdelem, amivel átverekszed magad a szenvedésen. Közben telik az idő is, ez kétségtelen. De semmiféle eszköze nincs a sebek begyógyítására.

Mindhalálig Book Cover Mindhalálig
Singer Magdolna
Libri Könyvkiadó Kft.
2014
Cérnafűzött, Keménytáblás
426

Anita Diamant: A vörös sátor

Sok könyvnek megnyerő a borítója, ennek a könyvnek azonban tényleg különleges a borítója, és talán pont ezért is keltette fel figyelmemet, bár a címe alapján nem igazán tudtam mi vár rám. De nagyon jó döntés volt megvenni és elolvasni ezt a könyvet, mert nagyon megtetszett.
Bibliai időkben kezdődik a könyv története, de a történet további részében nem igazán marad meg a Biblia szavaihoz való hűség, még akkor is ha a nevek és cselekmények hasonlítanak valamilyen szinten a bibliai eseményekhez.

A családregény Jákób fiainak történetét meséli el, valamint annak egyetlen lányát, Dínát mutatja be az olvasónak. Dína, a könyv főszereplője, aki betekintést nyer és részt vesz az asszonyok mindennapi életében. Ezek az asszonyosok a vörös sátorban gyűlnek össze, távol a férfiak társaságától. Holdtöltekor itt gyűlnek össze az asszonyok és mesélik el egymásnak, féltve őrzött titkaikat, valamint női életbölcsességüket. Nemzedékről nemzedékre őrzik ezt a hagyományt, tovább adva tudásukat és élettapasztalatukat a szülésről és halálról, örömről és bánatról, szerelemről és testi vonzalomról. Egy kalandos utazást kísérhetünk végig: Kánaánból az Eufráteszen át egészen Egyiptomig. Egy olyan utazás ez, melyen Dína elbeszélése alapján megismerjük népes családját, annak szokásait és hagyományait.

Dína személyes elmesélése egy időtlen történet a nőiesség titkairól és bölcsességeiről, egy vallomás anyákról ás lányaikról, akik annyi mindent megélnek és elszenvednek, egy férfiak által dominált világban.

Nekem személy szerint katartikus élményt okozott a könyv olvasása, hiszen minden fontos dolog benne van, ami a női lét mivoltját képezi, már annyi évszázadon keresztül. A bibliai korszak, az ősi idők, tele szertartásokkal, szokásokkal és hiedelmekkel, pedig egy egészen varázslatos helyre és időbe kalauzolnak.

Szerintem ez egy csodálatosan megírt könyv, nagyon jó a történet felépítése, és olvasmányos a szerző elmesélésének stílusa. Fantasztikus a hangulata, magával ragadó a stílusa és elgondolkodtató a mondanivalója a regénynek.
Minden nőnek ajánlom, élete folyamán legalább egyszer elolvasni ezt a könyvet.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nemcsak a szülésre nem készülhet föl az ember, hanem arra a pillanatra sem, amikor először megpillantja az első gyermekét.

A vörös sátor Book Cover A vörös sátor
Anita Diamant
Libri Könyvkiadó Kft.
2018
Puhatáblás, Ragasztókötött
398

Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzője

„Az elveszett tárgyak őrzője” könyvet, első látásra borítója miatt vettem meg. Olyan színes a borítója, és titokzatos a címe, hogy kíváncsivá tett ez a könyv.

A könyv főszereplője Anthony Peardew, egy öregember, aki évekkel ezelőtt elveszítette menyasszonyát és a tőle kapott medált. Azóta reményvesztetten és összetörve, csak annak szenteli életét, hogy újra megtalálja ezt az elveszített ékszert. Abban reménykedik, hogy a medál megtalálásával újra együtt lehet kedvesével. Ezért napjait azzal tölti, hogy London utcáin kóborolva, minden elveszített tárgyat megőriz, felcímkéz és dolgozószobájában rejteget. Magányosságát, csak az enyhíti, hogy az elveszett tárgyakból novellákat írogat és ezáltal kincsekként őrzi meg őket. Anthony, szinte már megszállott gyűjtögetése ezeknek az elveszett tárgyaknak, egy fajta vezeklés és gyászfeldolgozás. Így próbálja a menyasszonya elvesztése után hagyott űrt, feldolgozni, és az elveszett tárgyak elmesélésével újra életre kelteni.

Asszisztensére, Laurára, marad az a feladat, hogy az öregember halála után, megkeresse és visszajuttassa ezeket az elveszett tárgyakat, eredeti tulajdonosukhoz. Mivel Laura is szerelem csalódott, ezért bátortalanul indul el ezen a kalandos úton, azonban két segítője is akad, akiknek köszönhetően sikerül a tárgyakat visszajuttatni tulajdonosukhoz. Kihasználva ezeket a lehetőségeket, Laura is egyre jobban megnyílik, feldolgozza múltját és esélyt ad egy újabb szerelemnek. A könyv többi szereplői mind esendő, egyszerű emberek, akiknek sorsa valamilyen szinten egybefonódik, és az elveszített tárgyak köré összpontosul.

Ez a könyv nem az intellektuális kihívása miatt érdekes, inkább egy felnőtt mesére hasonlít. Van benne fantázia, humor, könnyedség és happy end. Mégis oly bájos és magával ragadó, hiszen minden egyes elveszített tárgy valamilyen emberi érzelmet hordoz magában: szerelem, gyász, rivalizálás, elmúlás, stb. Ezek a jelentéktelennek tűnő tárgyak, emberi sorsokat és történeteket rejtegetnek magukban. Azzal, hogy visszakerülnek tulajdonosukhoz, újabb sorsokat változtatnak meg.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Mindannyian apró kis porszemek vagyunk ezen a világon. Nem nyerhetünk mindig, és nem is lehetünk mindig boldogok. De van valami, amit mindig megtehetünk: törekedhetünk a győzelemre és a boldogságra.

Az elveszett tárgyak őrzője Book Cover Az elveszett tárgyak őrzője
Ruth Hogan
General Press Kiadó
2018
Puhatáblás, Ragasztókötött
312