karácsony

Claire Keegan: Ilyen apróságok

Nehezen találom a megfelelő szavakat ehhez a kötethez, mert egyszerre éreztem túl soknak és túl kevésnek. Nagyon érdekelt a témája, emiatt sokkal többet is olvastam volna ebből a történetből, de mivel ez egy nagyon szomorú történet, ezért talán pont elegendő ennyi belőle. Írország hangulata, a tájak és a mély emberi érzelmek mindenképp átjönnek, még úgy is, hogy ennek a rövidke kis kötetnek alig van néhány szereplője, sőt a cselekménye is...

Tovább...

Richard Osman: Az utolsó ördög

Ebben a rendkívül humoros, vicces, ugyanakkor megható és egyedi krimi sorozatban egyszerűen lehetetlen csalódni, mert annyira különleges a története és annyira szimpatikusak a benne lévő szereplők, hogy minden egyes kötet olvasása csupa szórakozás és kikapcsolódás. Nem árt a sorozat köteteit sorban egymás után olvasni, ugyanakkor mindegyik regénynek külön története van és önmagában is érthető. A kötet korábbi szereplői minden újabb kötetben felbukkannak, de ehhez sok új szereplő kapcsolódik, ezért helyenként...

Tovább...

Karen Swan: Karácsonyi képeslapok

Karen Swan karácsonyi kötete nem csak egy romantikus történettel ajándékozza meg olvasóit, hanem egy izgalmas, fordulatokkal teli és bájos történettel. Ez a kötet könnyedén olvastatja magát, ugyanis középpontjában egy olyan szerelmi történet áll, amiben sok a meglepetés faktor, ugyanakkor kellően feszültséggel teli is. Két fontos cselekményszálon fut ez a történet. Az egyik szálon egy női főszereplőt ismerünk meg, aki férjével és kislányával látszólag egy boldog házasságban él. Ugyanakkor a karácsony...

Tovább...

Laura Barnett: Ajándékok

Egy bekuckózós könyv, aminek télies hangulata egyből a karácsonyt idézi elő az olvasóból. Ez egy olyan olvasmány, amiben több különböző történet kap benne helyet. Szereplői mind hétköznapi átlagos emberek, akik az élet mindennapi gondjaival és feladataival küzdenek. Mindannyian életük egy-egy szegmensét mesélik el. Ezekben az életmorzsákban benne van az öröm és a boldogság, ugyanakkor a küzdés és a tenni akarás is. Kreatív módokon fonódik össze ebben a könyvben több ember...

Tovább...

Karen Swan: Éjfélkor a hóban

Karen Swan könyvei mindig felüdülést és kikapcsolódást jelentenek nekem. Kellemes és pihentető érzés egy ilyen romantikus, könnyed és laza olvasmánnyal tölteni el a hideg és sötét téli estéket. Bár ebben a könyvben nagyon hangsúlyos a szerelmi vonal, ennek ellenére jó néhány komolyabb téma is helyet kap ebben a könyvben. A könyv főszereplője Clover Phillips, aki egy díjnyertes rendező, több sikeres munkával a háta mögött épp egy ausztriai síparadicsomba tart. Ezúttal...

Tovább...

Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony

Lelkes olvasóként és szenvedélyes könyvmolyként szinte lehetetlen úgy elmenni egy olyan könyv mellett, mint ez a mostani, aminek borítója, fülszövege és címe egy könyvesboltról szól. És az csak ráadás, hogy ez a könyv nem csak a könyvek szeretetéről szól, hanem a meghitt és fényekkel teli karácsonyi időszakról is. Ebben a romantikus és könnyed könyvben eleinte nehezen indul el a történet. A könyvesbolt és a női főszereplő megismerése után kezd úgy...

Tovább...

Jenny Hale: Karácsony a Kandalló Vendégházban

Ez az a könyv, ami igazi karácsonyi hangulatot tud varázsolni olvasás közben. A rendkívül hangulatos és idillikus borító mellett, egy igazán megható és meghitt karácsonyi történet bújik meg. Nagyon szimpatikus szereplők, egy nagyon kedves és bájos történet, valamint a semmihez sem hasonlítható karácsonyi hangulat teszik ezt a könyvet olyan élvezetessé. Ez a romantikus történet nem csak a karácsonyi hangulatot idézi meg, hanem egy olyan szerelmi történetbe is betekintést nyújt olvasóinak,...

Tovább...

Michelle Marly: White Christmas

Irving Berlin története elevenedik meg ebben a könyvben, azoknak a híres, ismert és közkedvelt daloknak a megszületése van ennek a könyvnek a középpontjában, amelyek már sokunk számára ismerősek. A White Christmas ikonikus dal megszületésének a történetét adja vissza ez a könyv, annak a zsidó férfinak az életét, akinek ebben a könyvben egy életszakaszát lehet megismerni. Ez a zsidó származású férfi egy olyan megható és időtlen karácsonyi dalt alkotott meg, ami...

Tovább...

Jules Wake: Hóesés Notting Hillben

Ez egy tipikus karácsonyi és télies hangulatú könyv. Érzelemdús, hangulatos és bájos története magával ragad, szereplői nagyon szimpatikusak és az egész könyv egyetlen kikapcsolódás és szórakozás. A könyv középontjában a karácsonyi készülődés és az ünnepi hangulat van, ezért minden olyan elem, ami ilyenkor elengehetetlen, benne van ebben a könyyvben. A mézeskalács illata, a fények csillogása, a fenyőfa díszítése, a hóember építése és a betlehemes. Emiatt olyan szívmelengető ez a romantikus...

Tovább...

Karen Swan: Karácsony Tiffanynál

Ez a karácsonyi és télies hangulatot árasztó könyvborító egy bájos, kedves és ízig-vérig romantikus történetet foglal magába. Bár a könyv címe és borítója nagyon erősen karácsonyi hangulatot sugall, a könyvben azért nem annyira hangsúlyos a karácsony, sokkal inkább egy fizikai és lelki utazás különböző állomásai kerülnek középpontba. Ez a könyv egyszerre szól a barátságról, egy házasság kudarcáról, az élet kihívásairól, valamint egy új szerelem kezdetéről. A könyv főszereplője Cassie, aki...

Tovább...