szépirodalom

Az első történelmi regény, amit C. W. Gortner-től olvastam az „A királynő esküje”. Nagyon megkedveltem a szerző stílusát, és mivel szeretem ezt az irodalmi műfajt, ezért több könyvet is szeretnék Gortner-től olvasni. A legjobban az fogott meg az ő stílusában, hogy korhűen ábrázolja a történelmi eseményeket, alaposan és pontosan meséli el az adott korszakot. Az írói fantáziát leginkább a szereplők kidolgozásában láttam, ami nagyon szimpatikus volt, mert így a száraz történelmi események egyensúlyban maradtak a könyv regényesített részeivel.

Értékes és tartalmas regénynek tartom, mert a könyv nem csak arra összpontosít, hogy bemutassa a 15. századi Spanyolország politikáját, hanem Kasztíliai Izabellát nagyon körülményesen és emberien mutatja be.

Nagyon sok új információt és történelmi adatot tudtam meg a könyv segítségével. Az, hogy ez a könyv egy olyan meghatározó női történelmi személyiséget dolgoz fel, akinek uralkodása, élete hatással volt az Újvilág felfedezésének elindításához, csak még többet hozzáadott a könyv értékéhez.

Kasztíliai Izabellát tíz évesen ismerjük meg, akit fivérével együtt, anyjától elszakítva, Henrik király udvarába küldik. Nehéz élet és sors vár rá, ugyanis a királyi intrikák és cselszövések áldozata lesz, de tizenhét évesen, Kasztília trónörököse lesz. A királyi koronát sok harc és küzdelem árán sikerül megőriznie, de harcos szellemének, katolikus hitének és női bátorságának köszönhetően, sikerül neki egyesíteni egy széthullott országot és előrelátóan uralkodni.

Annak ellenére, hogy Izabella karaktere sokszor ellentmondásos, nehezen követhető, azért mégis kiemelkedő és figyelemre méltó uralkodásának kora. Karaktere izgalmas és feszültséggel teli, bár cselekedetei néha megkérdőjelezhetők.

Történelmi regényként igazán pörgős és szórakoztató, ugyanis korhű, hiteles és könnyed. Sokkal szórakoztatóbb és személyesebb élményt nyújt így megismerni a történelem eme korszakát, mint száraz adatokat olvasni vagy tanulni iskola padokban ülve.

Gortner nagyon ügyesen bánik a szavakkal és a mondatszerkezetekkel, a könyv csak úgy olvastatja magát, miközben egyik fontos esemény követi a másikat. Izabella mellett még sok egyházi és politikai személyiséget ismerhetünk meg, akiknek ugyanúgy betekinthetünk belső vívódásaikba és cselekedeteik indítékaiba.

Olvasóként együtt haladtam és sodródtam én is az eseményekkel és váltam a könyv részévé.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Senki sem hitte volna, hogy nagy tettekre születtem.

Cím: A királynő esküje
Szerző: C. W. Gortner
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 448

Meglepett ez a könyv, ugyanis ez az első könyvem, amit Guillaume Musso-tól olvasok és tetszett. A könyv borítója egyáltalán nem fogott meg, de maga a történet az igen.

Nagyon bájosan indul a kerettörténet. Adott egy repülőtér, egy férfi és egy nő, valamint két mobiltelefon. A zsúfolt és hektikus várakozóteremben egymásba ütköznek és a nagy kapkodásban, véletlenül elcserélik mobiltelefonjaikat. Mire erre rájönnek, már több ezer kilométer választja el őket egymástól. Két teljesen különböző életet élnek, a világ két teljesen ellentétes pontján. Madeline, Párizsban üzemelteti virágboltját, Jonathan San Fraciscoban vezet egy éttermet. Mindketten engednek a kíváncsiságnak és a csábításnak és belenéznek a másik telefonjába. Az üzeneteket, leveleket olvasva olyan titkot fedeznek fel egymásról, ami végül is összeköti őket. Miközben egymás üzeneteit közvetítik a másiknak, rendeléseket, foglalásokat adnak át a másiknak, olyan személyes dolgokat is megtudnak egymásról, ami egy közös pont lesz a regény további részeiben.

Musso regénye igazi lendületes és bájos romantikus történet, vegyítve némi misztikus, sorsszerű és krimi elemekkel. Ebből a szemszögből közelítve egyáltalán nem tűnik véletlenszerűnek Madeline és Jonathan találkozása, valamint telefonjaik elcserélése. A feszültség fokozását és az érdeklődés fenntartását úgy oldja meg a szerző, hogy a két főszereplő váltott nézőpontjain keresztül ismerteti velünk az eseményeket.

Eleinte kicsit kaotikusnak és értelmetlennek tűnik a sok elem keverése, ugyanis romantika, misztikum és krimi, kicsit soknak tűnhet egy regényben. De szerintem Musso ezt jól megoldotta és ezáltal kellemes és könnyed olvasmánnyá vált regénye. A romantikus szál a legdominánsabb a regényben, ezért is kicsit eltörpül mellette a krimi szál, ami kicsit kidolgozatlannak tűnik. Romantikus krimiként van hirdetve, két olyan műfaj, ami kedvenceim közé tartozik, de szerintem ez inkább romantikus regény, mint krimi. És ha mindez nem lenne már így is elég, egy kis thriller is belekeveredik a regénybe, mikor a két főszereplő megismeri a másik rejtett titkát a múltról és közös nyomozásba kezdenek.

A könyv hangneme és stílusa megnyerő, főleg az a melankolikus hangulat ami árad a sorokból. Egyfajta reménység és biztatás jön át a könyv lapjairól, az életbe és az emberiségbe vetett hit, miszerint mindig újra lehet kezdeni, mert az élet mindig ad egy új esélyt. Ugyanakkor el is gondolkodtat a regény: Mi a Sors és mi a Véletlen?

Kedvenc idézetem a könyvből:

Csak akkor leszel jobban, ha végre megszabadulsz a kísérteteid terhétől.

Cím: Az angyal hív
Szerző: Guillaume Musso
Kiadó: Park Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Borító: Puhatáblás, Ragasztókötött
Oldalak száma: 411

Sajnos ez a könyv nem pont az volt, mint amire én számítottam a fülszöveg alapján. Könnyed olvasmány, de kicsit talán túl egyszerű, kidolgozatlan és száraz is.

A regény cselekménye két szálon fut. A múltbéli események során egy fiatal cselédlányt ismerünk meg, aki Londonba szökik egy jobb élet reményében, ott azonban a sors közbe szól és élete váratlan fordulatot vesz. Több mint kétszáz évvel a múltbéli események után, Harry Flint költözik be, Anne, a cselédlány egykori otthonába. Harry épp egy válást próbál kiheverni és az újrakezdés lehetőségét keresi új otthonában. Családfájának kutatása során olyan titkokat fedez fel, amelyek valamilyen szinten összekötik őt a múlttal, ugyanakkor lehetőséget adnak neki egy újabb szerelem kezdetének.

A két szálon futó történet izgalmasa, de sajnos Anne története valahogy háttérbe szorul, több hangsúly van a jelenbeli Harry történetén. A szerelemi, romantikus szál erősen végigvezeti a regény esemény fonalát, de kevés benne a címben említett szellemjárás. Ezért is szerintem kicsit megtévesztő és nem helyénvaló a könyv címe, ugyanis a szellemjárás csak egyik mellékszála a cselekménynek, de semmiképp nem ez a legmeghatározóbb a könyvben.

A két történet összekapcsolódik és a múlt hatással van a jelenkori eseményekre is. A krimi és a romantika áll egymással szemben, de sajnos mindez eléggé középszerűen van leírva és kidolgozva. Szerintem Anne története több figyelmet is elbírt volna, ezt a részt valahogy túl rövidnek és hiányosnak tartottam.

Mivel én szeretem a rövid fejezeteket, ezért számomra egyáltalán nem volt zavaró a gyors és éles váltás a két különböző idősík között.

Ami tetszett a könyvben és ezt mindenképp szeretném kiemelni, azok a rövid kis idézetek, amelyek minden fejezet elején olvashatók voltak. Számomra ezek megnyerőek és tetszésemre voltak.

A könyv borítója is szép, ezért és a könyv címéért vettem meg, de mint kiderült a cím elég csalóka. Tehát ha valakit pont a szellemek világa érdekel, akkor az csalódni fog, mert ez a könyv nem arról szól. Ez inkább egy szerelmi történet, némi krimi elemekkel vegyítve.

Nem mondhatom, hogy ez a könyv színvonalas irodalmi olvasmány, de egyszeri olvasásnak megfelel. Unalmas, borongós estéken megfelel mint kikapcsolódási lehetőség. De nem az a könyv, ami mély nyomokat hagy az olvasóban vagy elgondolkodtat.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Tudod, milyenek a nők. Ha gyűlölnek valakit, a végén beleszeretnek.

Cím: Szellemjárás
Szerző: Alan Titchmarsh
Kiadó: General Press Kiadó
Kiadás éve: 2013
Borító: Keménytábla
Oldalak száma: 374

„A zsidó menyasszony” nem volt egy könnyű olvasmány, hiszen tele volt olyan misztikus és kabbalisztikus elemekkel, amelyeket nehezen tudtam megérteni. Ennek ellenére tetszett a regény cselekménye, főleg a főhősnő megtett önismereti útja.

Saci, a regény főszereplője, egy átlagos hétköznapi lánynak tűnik, aki pszichológiát tanul és közben próbálja önmagát megtalálni a zene, a szórakozás, a szerelem által. Az élet azonban egyáltalán nem könnyíti meg sorsát, ugyanis egyik fájdalmas esemény követi a másikat: szülei elválnak, véget ér egy szerelmi kapcsolata és kudarcba fullad öngyilkossági kísérlete.

Egy újabb ismerkedés során, egy olyan zsidó férfival ismerkedik meg, aki megbabonázza és elvarázsolja őt, zenei és vallási karizmatikus elveivel és életstílusával. Ekkor dönti el Saci, hogy Izraelbe utazik, felkutatja családja zsidó gyökereit, és megpróbálja megtalálni önmagát.

Saci Izraelbe való utazása, sok új élményt és tapasztalatot hoz magával, ez nem csak egy spirituális utazás kezdete, hanem egy önismereti folyamat is.

Engem megfogott és érdekelt ez a folyamat és útkeresés, azonban az ahogyan mindez le lett írva a könyvben unalmasnak tűnt. Csak azért olvastam végig, mert utálok félbehagyni könyveket, de amúgy a könyv stílusa egyáltalán nem megnyerő. Túl sok benne a vallásos rész, nagyon alapos és szájbarágós, ami kicsit sem szórakoztató. Ami élvezetes és szórakoztató a könyvben, a nagy kontraszt egy budapesti elveszett és bizonytalan lány, és egy önmagát, a szerelmet és zsidó gyökereit kereső nő között.

Azok a részek, ahol betekintést nyerünk az izraeli életbe, valamint a zsidó kultúrába, szokásokba és hagyományokba, érdekesnek tűntek.

Ez a könyv azonban számomra nem sok újat mutatott. Teljesen ismerős a felállított alaphelyzet: adott egy lelki szegény és sérült fiatal lány, aki csalódottságában elindul szerencsét próbálni a nagy világban. Azt is meg tudom érteni, hogy mindent hátrahagyva menekül egy új világba. Számomra ez egyáltalán nem vakmerőség vagy butaság, inkább bátorság és tudatosság. Ami azonban érthetetlen számomra az a férfiakhoz való viszonya. Naivnak és butának éreztem sokszor a főhősnőt, aki vakon megbízik egy olyan férfiban, akit alig ismer.

Identitáskereső, útmutató könyvként elég jó, de irodalmi szempontból szerintem középszerű és helyenként még unalmas is. Egyedül az útkeresés és a lelki fejlődés volt megnyerő ebben a könyvben: az ahogyan egy elveszett, boldogtalan lány megtalálja gyökereit és önmagát.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Két ember akkor szereti igazán egymást, ha fel tudnak magukból adni valamit, és a változás során valami újat, egy közös valóságot hoznak létre együtt.

Cím: A zsidó menyasszony
Szerző: Margit Patrícia Eszter
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Borító: Cérnafűzött, Keménytáblás
Oldalak száma: 634

„A láthatatlan fény” messze az egyik legjobb könyv amit eddig olvastam. Irodalmilag egy remekmű, olvasmány szempontból kiváló szórakoztatás és emberileg nézve egy különleges történet.

Két párhuzamos történet áll egymással szembe, két fiatal kamasz sorsának ötvözésén keresztül ismerjük meg a 2. világháború pusztító és kegyetlen körülményeit. A történet egyik főszereplője, Marie-Laure, egy francia vak lány, aki apja által sok időt tölt el a Természettudományi Múzeumban. Miután a nácik megszállják Párizst, Marie és apja arra kényszerülnek, hogy egy tengerparti kisvárosban húzódjanak meg.

A másik főszereplő, Werner, egy német árva fiú, aki egy matematikai zseni és mindenféle rádiókhoz ért. Különleges képességének köszönhetően egy német náci iskolába kerül, ahol kénytelen lesz megismerkedni a 2. világháború embertelen oldalával.

Két fiatal kamasz életét követhetjük nyomon 4 éven keresztül. Sorsuk különböző módon alakul, az egyik menekülni kényszerül, a másik egy tőle idegen idealizmust kényszerül követni.

Ebben a csodás és egyedi lírai remekműben, a 2. világháború komor és pusztító sötétsége, utat tör magának a láthatatlan fény által, ami nem más mint az emberiség értéke. Családokat, gyerekeket ismerünk meg, akik a sok borzalom ellenére is küzdenek azért, hogy emberek maradjanak. Miközben a helyszínek és idősíkok változnak, a regény egyre izgalmasabbá és letehetetlenné válik.

Szerintem ez a regény zseniálisra sikeredett. A drámai hatás minden egyes fejezetben egyre csak nő, a történetek és a szereplők nemes és értékes emberi érzéseket váltanak ki az olvasóból, ami által katartikus élménnyé válik az olvasás.

Amellett hogy szépirodalmi szempontból kiváló és csodás, mivel minden egyes szófordulat és mondat hatásos, nagyon letisztult és egyedi. Persze mint minden világháborús könyvben, ebben is benne van a sok borzalom és kilátástalanság, de a szerzőnek sikerül valahogy egészen emberi szemszögből megvilágítani mindezt. A humánumba vetett hit és bizalom minden egyes mondatból kiolvasható.

Én személy szerint nagy híve vagyok a rövid és hatásos fejezeteknek, ezért ez még többet hozzáadott a könyv értékéhez. Jogos a Pulitzer-díj, ugyanis ez a könnyed stílus, bájosan megfogalmazott cselekmény, a két szerethető főszereplő, teljesen magával ragad és egyedivé teszi a könyvet.

Ez a szívszorító és gyönyörű szépirodalmi remekmű minden dicséretet megérdemel. A leírások, a tájképek, a nyomasztó hangulat, a váltott szemszög mind-mind arra szolgál, hogy a háborút civilek szempontjából ismerjük meg. Nem csak a két főszereplő által ismerjük meg a 2. világháború kegyetlenségeit, hanem több megszállt területek emberein keresztül, akik önzetlenséget, jóságot és megbocsátást tanúsítanak tetteikkel és szavaikkal.

Aki menthetetlen kedvelője a világháborús könyveknek, akárcsak én, annak ez a könyv garantált olvasásélményt fog nyújtani.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Tudod, mi a történelem legnagyobb tanulsága? Az, hogy a történelem az, aminek a győztesek mondják.

Cím: A láthatatlan fény
Szerző: Anthony Doerr
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 544

Nagyon nagy Jane Austen rajongó vagyok, ezért is fogott meg a következő könyv, “Longbourn árnyékában” ami persze össze se hasonlítható Jane Austen „Büszkeség és balítélet” könyvével, de annyira bájos és aranyos megközelítése ennek a remekműnek, hogy engem teljesen rabul ejtett és beleszerettem. Több olyan szerző könyvét is olvastam már, akik megpróbálták Jane Austen könyveit újragondolni és tovább folytatni, de sajnos ez legtöbbször sikertelenül valósult meg.

Jo Baker könyve szerintem nem egy utánzása Jane Austen stílusának, hanem egy egészen más megvilágítása a történetnek, ami néhol humoros, néhol egészen komoly.

Ez egy csodálatos romantikus és szerelmes regény, ami az eredeti történet egy másik felét mutatja be. Szerintem egészen szórakoztatóra sikeredett az eredeti történet újramesélése, egészen más megvilágításból ismerjük meg a Bennet család tagjait, valamint a szolgák életét.

Ebben a regényben most nem a Bennet lányokon van a hangsúly, hanem a szolgáké, a házvezetőnőé és a cselédeké a főszerep. Longbourn cselédei és szolgái épp úgy élnek meg intrikákat, romantikát és csalódottságot, mint az emeleten levő úri lányok.

A könyv olvasása során a szerző olyan élethelyzeteket, humoros eseteket és karakteres szereplőket állít az olvasó elé, ami egészen más megvilágításba helyezi a Bennet lányok életét és sorsát. Hiszen az a kényelmes és gondok nélküli élet, amit a Bennet lányok megéltek, csak a szolgák és cselédek áldozatos, hűséges és sokszor kemény munkájuk árán jöhetett létre.

Ezt a könyvet úgy érdemes elolvasni, mint az eredeti mű hátterének megábrázolását. Ezek a szolgák és cselédek ugyanúgy tele vannak álmokkal, célokkal, szívfájdalmakkal, csak élethelyzetükből és társadalmi rangbesorolásukból adódóan, egészen más eszközökhöz kell, hogy folyamodjanak.

A viktoriánus kor felidézése ebben a könyvben is elvarázsolt engem. Jo Baker ügyesen használta fel az eredeti műből jól ismert környezetet és szereplőket, de nem utánozta le Jane Austen stílusát. Itt most nem a nemesek életén van a hangsúly, hanem belelátni olyan eldugott helyekre és életekbe, amelyek lehet, hogy nem idézik fel a Jane Austen által ismert szellemes iróniát, de humoros és élethű megvilágításba helyezik az akkori szolgák életét.

Ebben a könyvben a korfestés, a társadalomrajz és a karakterek elegáns kidolgozása nincs olyan magas szinteken mint Jane Austen-nél, de én ezt most nem is hiányoltam.

Ez egy kendőzetlen, de mégis realisztikus és bájos szerelmi történet. Szerintem nagy hiba az eredeti műhöz hasonlítani és aszerint értékelni, hiszen ez egy méltó kiegészítése az eredetinek, de nem utánzása.

Kedvenc idézetem a könyvből:

„Sarah megértette, miért bűn a hallgatózás: mert az ember csak összezavarodik és boldogtalan lesz.”

Cím: Longbourn árnyékában
Szerző: Jo Baker
Kiadó: I.P.C. Könyvek Kft.
Kiadás éve: 2013
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 408

Úgy terveztem, hogy a „Napsütötte Toszkána” című könyvet egy napsütéses nyaraláson fogom elolvasni, de sajnos más könyvek megelőzték, ezért őszi bekuckózós délutánokon olvastam el, ami nem hogy elvett volna a könyv hangulatából, hanem még kellemesebbé tette az olvasmányt.

Kicsit meglepődtem az oldalak olvasása közben, mert nem erre számítottam. Imádom Olaszországot, az olasz ételeket, az olasz életstílust és az olasz tájakat, ezért is már jó előre tudtam, hogy kedvelni fogom a könyvet. Ez így is volt, de nekem kicsit hiányzott az igazi cselekmény a könyvből, mert ez végig „csak” egy élménybeszámoló volt.

Tetszett az, hogy a szerző saját élettapasztalatát és olasz életérzését adta vissza könyvében, de szerintem ez kicsit kaotikusra sikeredett, ugyanis nagyon éles a váltás a különböző témák között. Mivel konkrét cselekménye nincs a könyvnek, ezért akár szakácskönyv, útikönyv vagy dokumentumregény is lehetne.

Persze imádtam a hangulatát és teljesen bele tudtam magamat képzelni abba a környezetbe, de a kevesebb néha több elv szerint, itt is jobb lett volna egy kicsivel kevesebb élménybeszámoló, és valamivel több konkrét cselekmény.

Az amerikai írónő arról számol be könyvében, hogy megvásárol egy régi házat egy hozzátartozó olajfaligettel Toszkánában, ami életének egy új fejezetét szimbolizálja. Ezt az új életfejezetet meséli el a szerző nagyon részletesen és pontosan, sok érzelemmel, humorral és életkedvvel. A sok elbeszélés során betekintést nyerünk egy ház megvásárlásának a bonyodalmaiba, a felújítás nehézségeibe, a vidék múltjába, valamint a tipikus olasz dolce far nienté-be, vagyis az édes semmittevésbe. Több száz oldalon keresztül piaci bevásárlások, olasz receptek, baráti vacsorák és romantikus esték elevenednek fel a könyv lapjain.

Frances Mayes nagyon szépen és érzékien fogalmazza meg az olasz életstílust, úgy hogy közben magával ragadja az olvasó fantáziáját és hatással van az érzékszerveire is.

Én teljesen át tudtam magam adni ennek az érzésnek, éreztem a friss fűszernövények illatát, a gyümölcsök édes aromáját, az ételek ínycsiklandó ízét, valamint az olasz táj elbűvölő, hangulatos és csodaszép helyeit.

Én túl soknak találtam a részletes beszámolókat, ez helyenként nyomasztó és már-már unalmas is volt. Nagyon hullámzónak tartottam az egész könyvet, voltak olyan részek amelyekben teljesen el tudtam merülni, de olyan leírások is, amelyeket teljesen feleslegnek tartottam.

Talán önéletrajzi vagy gasztro regényként állja meg a legjobban a helyét ez a könyv. Én jobban örültem volna annak, ha többet megtudok az írónő magánéletéről, férjéről és gyerekéről, bármi ami kicsit személyesebb, és amitől, én mint olvasó, közelebb érzem magamhoz a könyvet.

Ami viszont nagyon is átjött ebből a könyvből az az életigenlés és a derűs jókedv. Minden egyes oldal áradozik erről az érzésről, amit legjobban az olaszok tudnak megélni, és amit nekünk is jó lenne megtanulni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Ahol vagy, az vagy. Minél közelebb áll a szívedhez egy hely, minél mélyebben van benned, annál jobban összefonódik vele az identitásod, az egész lényed. Az ember sohasem véletlenszerűen választ ki egy helyet – a hely, amelyet választ magának, elárulja, mi az, amire valóban vágyik.

Cím: Napsütötte Toszkána
Szerző: Frances Mayes
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 373

Jodi Picoult kedvenc íróim közé tartozik, így számomra teljesen egyértelmű, hogy minden egyes könyve élvezet számomra, teljesen bele tudok merülni a történetekbe és imádom a tárgyalásos jeleneteket.

Főleg azért szeretem annyira az ő könyveit, mert mindig olyan megnyerő és érdekes a témaválasztása, tele sok fájdalommal, igazságtalansággal, némi humorral is, de főleg sok-sok hétköznapi eseménnyel és etikai kérdéssel. Az ő regényeiben soha semmi nem egyértelmű, hiszen könnyen megy a nézőpont váltás, attól függően, hogy épp kivel tud az olvasó jobban azonosulni. Nincs ez másképp a „Magányos farkas” című könyvében se, ahol az írónő egy nagyon komoly témát boncolgat, tele nyomasztó és feszültséget gerjesztő helyzetekkel.

Jodi Picoult nem riad vissza attól, hogy olyan témákat feszegessen, amelyek talán sok esetben még tabunak számítanak, neki sikerül ezeket a korlátokat ledönteni, alapos és precíz részletességgel körüljárni egy témát, úgy, hogy az olvasó teljesen bele tudja magát képzelni ebbe a helyzetbe. Ettől válnak az ő történetei olyan elevenné, miközben az olvasó akarva-akaratlanul is felveszi a bírálói szerepet. Ez egyfajta lelki utazás, ahol jobban elmélyülünk a szereplők lelki világában, ugyanakkor saját értékrendünket is megkérdőjelezzük.

Jodi Picoult egy egészen súlyos kérdést tesz fel ebben a regényben: Ki dönt élet és halál fölött? Mi nevezhető életnek? Ki mit tenne hasonló helyzetben?

Nehéz ezekre a kérdésekre választ adni, hiszen mindannyian szubjektíven közelítjük meg a halál kérdését.

Maga a könyv két fontos részből áll. Az egyik részben megismerjük az édesapa életét és a farkasok világát. Jodi Picoult most is nagyon empatikusan és érzelemdúsan világít rá az állatok világára, sok információval halmoz el és egy csodás képet fest le, ember és állat közötti kapcsolatáról.

A könyv másik része, a főszereplő tragédiájával foglalkozik, mikor is a farkasszakértő édesapa egy autóbaleset folytán kómába esik, és arra kényszerül, hogy családja döntsön sorsa felől. Lánya, még csak tizenhét éves, kiskorúságánál fogva, jogilag nem beszámítható az ő döntése. Másfelől azért mégiscsak apja egyik legközelebbi hozzátartozója. Fia, már nagykorú, ő azonban az utóbbi években alig tartotta a kapcsolatot apjával, mégis úgy tűnik ráhárul most ez a felelősség. Volt felesége sem mentesül a felelősség és döntéshozatal alól, annak ellenére, hogy neki már új családja van. Ők hármak kell, hogy meghozzák a döntést az apa, volt férj élete vagy halála felett.

De hogyan lehet dönteni valaki élete fölött, akihez személyes élmények, sérelmek, fájdalmak és örömteli pillanatok is fűződnek?

Három teljesen különböző karakter, az elhanyagolt feleség, az elmenekülő fiú és a bizonytalan kamaszlány sorsfordító döntés előtt állnak, mely súlyos etikai kérdéseket von maga után.

Egyáltalán nem egyértelmű a válasz az eutanázia kérdésére, főleg akkor nem, ha több szemszögből is megvizsgáljuk. Jogilag, orvosilag, emberileg egészen más és más vélemények születnek.

Számomra mégis a legfontosabb üzenete ennek a könyvnek az, hogy az élet sérülékeny és semmit sem lehet készpénznek venni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Tudod, mi a különbség az álom és a cél között?, kérdezte mindig. A terv.

Cím: Magányos farkas
Szerző: Jodi Picoult
Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 384

Nagyon nehezen kezdtem neki könyvrecenziót írni, Szöllősi Mátyás „Simon Péter” című szépirodalmi művéről, hiszen egyfelől még mindig a könyv hatása alatt vagyok, másfelől pedig még mindig nem tudom, hogyan fogalmazzam meg azt amit én „megértettem” a könyvből és ami számomra fontos vagy értékes volt benne.

Bevallom, nagyon tetszett a könyv és hamar kiolvastam, csakhogy miután elolvastam az utolsó oldalát is, valahogy úgy éreztem, hogy itt még nem érhet véget a „történet”. Hiányérzetem volt, hiszen végig azt reméltem, hogy a regény végére össze fognak állni a különböző történetek és egy kerek egészet fognak alkotni. Hát ez nem így történt.

Azonban mielőtt egyáltalán neki kezdtem volna az olvasásnak, sokáig nézegettem a könyv borítóját és címét. Én a címe alapján egyből a bibliai Simon Péterre gondoltam, akit Jézus elhívott tanítványának, aki őt a kereszthalál előtt háromszor is megtagadta, Jézus azonban feltámadása után neki jelent meg és bízta rá a pásztori tisztet. Nehezen tudtam elvonatkoztatni ettől az asszociációtól, végig kerestem a párhuzat a bibliai Simon Péter és a regényi Simon Péter között. De sajnos alig találtam párhuzamot köztük. Mégis, a legfontosabb párhuzam, amit én kettőjük között találtam, az a csüggedés, a gyermeki kíváncsiság és a szeretetreméltó emberi esendőség.

A bibliai Simon Péter csak Jézus elhívása után válik „kősziklává” (Péter nevének jelentése), előtte folyamatosan kételkedik, tagad, fellelkesedik utána elcsügged, míg végül felismeri igazi küldetését és Jézus nyomdokai lép.

A regényben szereplő Simon Péter végig egy válságon megy keresztül, ami által ő mindent megkérdőjelez, amiben eddig hitt és amit eddig a világról gondolt. Válságának oka mindvégig megfejthetetlennek tűnik, és az eseményekkel való sodródás csak még jobban a mélybe rántja, amúgy is zaklatott elméjét.

Annak ellenére, hogy nehezen fejtettem meg a regény „mondanivalóját”, rengeteg érdekes és figyelemre méltó gondolatra találtam benne.

A könyv több egymástól teljesen független kis történetből és eseményből áll, amelyek a regény végére sem állnak össze, ezért is olyan érdekes és feszültséggel teli minden egyes mozzanat és esemény, aminek Simon Péter tanúja.

A könyvben nem is azon van a hangsúly, hogy a különböző történeteknek mi a cselekménye, vagy kik a szereplői, inkább az a fontos, hogy milyen világnézetek, hitbéli kérdések, emberi eszmék és értékek ütköznek egymással. A sok különböző szösszenet, olyan elementáris és központi kérdéseket vet fel, ami elgondolkodtatja nem csak Simon Pétert, hanem az olvasót is: Mit jelent hinni? Mennyire kell nyitottnak és együtt érzőknek lennünk másokkal? Mennyit vagyunk hajlandóak mások terhéből magunkra vállalni? Mi a helyes emberi cselekedet? Mi határozza meg cselekedeteinket?

A könyv lapjait olvasva egyre csak nő a feszültség és a homály, hiszen minden esemény, párbeszéd vagy szereplő, csak egyre több és több kérdést vet fel. És így valójában soha nem ér véget a regény, ezért is volt nekem olyan hiányérzetem a végén, de rájöttem, hogy az emberi lét nagy kérdéseire sosem tudunk a végére járni.

Szöllősi Mátyás regénye ezt remekül ábrázolja. Az emberi lét megfejthetetlen, ember és Isten közötti kapcsolat tele van rejtélyekkel, az emberi cselekvés pedig mindig megkérdőjelezhető, hiszen szubjektív.

Egyedi és bravúros műnek tartom, hiszen a könyv mindenkinek mást ás mást üzen, attól függően, hogy ki és milyen életkörülmények között olvassa.

Sok ideig sokkolt ez a regény, dühös voltam mert nem értettem az eseményeket és nem tudtam megfejteni a sorok mögött rejtőző üzeneteket. A könyvben alig történik valami, én mégse tudtam letenni, mert folyton hajtott a vágy, hogy megtaláljam azt a mozzanatot, ami mindent megmagyaráz. Nem találtam meg, de szerintem ez nem véletlen. Arra viszont rájöttem, hogy ahogyan Simon Péter keresi a válaszokat, az önigazolást, az elfogadást és magyarázatot tetteire, úgy én is mint olvasó, minden egyes történetből tanultam valamit, ami hozzátett emberi mivoltomhoz.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az ember mindig éppen olyan, amilyen. A többi csupán feltételezés.

Cím: Simon Péter
Szerző: Szöllősi Mátyás
Kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 256

A könyv borítójából és címéből, arra következtettem, hogy egy vicces, humoros regényt fogok olvasni. Bár a könyv stílusa könnyed és szórakoztató, azért a sorok között elég komoly életbölcsesség és élettapasztalat olvasható ki belőle, csak sajnos nem igazán sikerült ezt izgalmasan átadni az olvasónak.

„Harold Fry valószínűtlen utazása” egyszerre kaland- és lélektani regény.

Harold Fry, a regény főhőse, egy egyszerű idős, magányos nyugdíjas, akinek napjai egyhangúan telnek, mindaddig míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, aki halálos ágyán van. Harold Fry egy rögtönzött levélben válaszol 20 éve nem látott barátnőjének, Queenienek, és elhatározza, hogy gyalog teszi meg a hozzá vezető több száz kilométert. Azzal a hittel és reménnyel indul el, hogy ameddig ő úton van, addig Queenie barátnője nem hal meg. Kalandokkal, emlékekkel, reménnyel és küzdelmekkel teli útja, végül elhozza Harold Frynak a megbékélést múltjával és veszteségeivel.

Ami engem nagyon megfogott ebben a könyvben az maga az út volt. Nevezhetnénk ezt zarándok útnak, elszámolásnak a halál előtt, vezeklésnek, vagy akár egy egyszerű kalandnak. Számomra nem azon volt a hangsúly, hogy mi mindenre emlékszik vissza Harold Fry ezen az utazáson, milyen események történnek vele, mire jön rá, mit tanul meg, hanem az, hogy milyen körülmények között történik mindez. Ugyanis egy igazán szélsőséges, kicsit sem könnyű és veszélytelen helyzetben, az ember hajlamos újragondolni és átértékelni dolgokat. Harold Fry kivonul a zajos, ingerrekkel teli világából, és elindul egy olyan útra, ami teljesen ismeretlen számára, tele van veszélyekkel és nem kevés kockázattal jár. Annyira hirtelen és gyorsan hozza meg ezt a döntést, hogy úgy tűnik, mintha menekülne valami elől, hiszen még feleségét is hátra hagyja. De amint egyre inkább magába fordul és kizárja a külső világot, sikerül neki elmerengeni az út szépségein és számot vetni múltjával.

A zarándok út mellett, ez egyfajta meditációval is felér, hiszen Harold Fry az élet nagy kérdésein kezd el merengeni és reflektálni. Ha csak a felszínt nézzük, akkor ez az egész nem szól másról, csak egy öreg ember szeszélyes kalandjáról, de ha jobban belevetjük magunkat, akkor hamar világossá válik, hogy egy idős ember csüggedéséről, magányáról, megbánásairól és elmulasztásairól szól az egész. Abban hisz és azt reméli, hogy egy ilyen út talán még jóvá teheti a múlt hibáit, talán még van lehetőség a feloldásra és megbékélésre.

Tetszett a sok leírás a könyvben, de mivel kevés cselekmény volt benne, ezért gyakran elkalandozott a figyelmem és nehezen tudtam beleélni magam. A szépen megfogalmazott gondolatok megmaradtak, de ezenkívül nem volt semmi kiemelkedő a könyvben.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az élet egészen más, ha keresztülsétál rajta az ember.

Cím: Harold Fry valószínűtlen utazása
Szerző: Rachel Joyce
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Borító: Kartonált, Ragasztókötés, Visszahajló Füllel
Oldalak száma: 320