szépirodalom

Egészen új tapasztalat volt számomra a következő olvasmány, a szórakoztató irodalomnak egy olyan könyve, ami bár irodalmilag szerintem nem annyira értékes, mégis megfelel egy könnyed és laza kikapcsolódásnak. Életmódbeli tanácsadásnak, valamint önfejlesztő útmutatónak elég jó, irodalmilag azonban szerintem nagyon lapos és egyhangú.

Regényesített formában könnyebben megy ezeknek az életmódbeli tanácsoknak és módszereknek az átadása, megkímélve az olvasót egy száraz és unalmas tanfolyamtól.

A regény stílusából és felépítéséből mindenképp ki lehet érezni azt, hogy a könyv szerzője elsősorban egy motivációs trainer és egy személyiségfejlesztő coach, ugyanis a hangsúly ezeken az elemeken van.

Egészen kreatív és szórakoztató szemszögből közelíti meg a könyv szerzője azt a fajta „erősebbkutya-szindrómát”, amit regényében kifejt. Mivel konkrét tippekkel és hasznos tanácsokkal látja el olvasót, ezért sikerül fenntartani egy ideig az olvasó érdeklődését, mégsem mondhatom el azt, hogy bennem maradandó élményt hagyott volna ez a könyv.

A regény központjában egy harmincas, munkakedvelő és elkötelezett fiatal nő áll, akinek cége, olyan embereken segít, akik szeretnének életvitelükön és gondolkodásukon változtatni. A változást és a fejlődést egy csoportterápián belül tapasztalják meg az oda látogatók, akik hajlandóak nem csak önmagukon dolgozni, de mernek szembeszállni az olyan oroszlán típusú emberekkel, akik felsőbbrendűnek érzik magukat és uralkodnak mások felett.

Ebbe a terápiás csoportba kerül be Maximilien Vogue is, a gazdag és sikeres üzletember, aki szintén terápiára szorul, hiszen nála is erősen jelen van az „erősebbkutya-szindróma”.

Romane, a terápia csoportvezetője, kreatív és konkrét példákkal és gyakorlatokkal segít azokon az embereken, akik évekig lenéző, hatalomittas vagy felsőbbrendű emberként viselkedtek családi-, baráti- vagy munkahelyi kapcsolataikban.

Humoros és érzelemdús utat járnak be a csoport tagjai, akiknek végül sikerül megtalálni saját útjukat, amely által egy boldogabb és beteljesültebb életet élhetnek.

A regény témaválasztása betalált nálam. Igazán fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk az olyan témákkal és ember típusokkal, amelyek által saját személyiségünk fejlődhet. Tanulságos és kézzel fogható konkrét tanácsokat és módszereket lehet ebből a könyvből tanulni.

A regényt átszövő szerelmi szál, számomra azonban túl romantikus és idillikus. Ez a része nagyon hasonlít egy tündérmesére, ahol minden szép és jó, a végén pedig mindenki boldog. Mivel a romantikus szál túl erősen jelen van ebben a könyvben, ezért a karakterek kidolgozása elég gyenge és lapos.

A könyv üzenete, az elfogadás és a nyitottság, mindenképp figyelemreméltó, viszont a könyv stílusa és hangulata nem sok olvasási élményt nyújt. Könnyed és laza szórakoztató olvasmánynak megfelel, de ne várjunk tőle katartikus élményeket, mert ez „csak” egy bájos, egyszerű és meseszerű kis történet, ahol minden jó előre kiszámítható és kevés benne az izgalom.

Könnyen és gyorsan lehet haladni vele, a végén azonban elég üresnek érezheti magát tőle az ember, mert sokat nem tesz hozzá az életéhez. Önsegítő és személyiségfejlesztő praktikákat nyújt, de nagyon amatőr és lapos szinten. Sajnos nagyon hiányzik belőle az írói fantázia és tehetség, mert ezek nélkül ez csak egy olyan könyv, amit végigolvas az ember, de utána nem sok minden marad meg benne.

Bárcsak több izgalmas és fordulatos eseményszál lett volna benne, mert így talán nagyobb hatást ért volna el. Így, ez a regény csak egy humoros és vicces könyv, ami egyfajta eligazítást mutat az oroszlánok megszelídítéséhez.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Akarata ellenére senkit nem lehet megváltoztatni. Ellenben amikor valaki saját maga dönt úgy, hogy megváltozik, elképesztő eredményeket lehet elérni.

Cím: Az a nap, amikor az oroszlánok salátát fognak enni
Szerző: Raphaelle Giordano
Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 304

Egy trilógia első részét vettem kezembe a napokban, hiszen nagy rajongója vagyok a történelmi romantikus regényeknek. Először olvastam Juliet Greytől egy könyvet, de szerintem méltó vetélytársa C.W. Gortner-nek, aki szintén ebben a kategóriában remekel történelmi regényeivel.

Annak ellenére, hogy még csak az első részét sikerült elolvasni a regénynek, már most tetszik a szerző stílusa, a részletes, körülíró és lassan kibontakozó vonal, ami által egy mindent átfogó, teljes képet kapunk Marie Antoinette életéről. Amúgy is nagy rajongója vagyok ennek a történelmi kornak, főleg Mária Terézia életéről olvastam eddig többet, de legfiatalabb lányának élete, legalább olyan izgalmas és intrikákkal teli, mint az édesanyjáé. Nagy öröm volt számomra a Habsburg uralkodói udvar mellett a francia udvart is megismerni, amelyek között nagy különbségeket fedeztem fel.

Mint minden történelmi regénynek, ennek is lassan folydogáló és vontatott a stílusa, de aki szeret részletesen belemenni egy adott történelmi korszak politikai, társadalmi és kulturális viszontagságaiba, annak ez nem jelent gondot. Az eseményekkel együtt fejlődik az olvasó is, aki teljesen bele tudja magát képzelni ebbe a korba, hiszen a részletes leírás pont ezt a célt szolgálja.

A trilógia első könyvében, a „Királyné lettem” című regényben, a fiatal Marie Antoinette ifjúkorát ismerjük meg, aki politikai célokat és érdekeket követve, feleségül megy a szintén kamasz, leendő francia királyhoz, XVI. Lajoshoz.

A könyv első felében még csak ismerkedünk az alig 11-12 éves Marie Antoinette-tel, akit maga az osztrák császárné, Mária Terézia, készít fel arra, hogy belőle egy napon francia királynő váljon. Ez a rész a naiv, gyerekes és tudatlan hercegnőt mutatja be, aki még tudatában sincs feladatának felelősségével, mégis alázatosan és méltóságteljesen veti alá magát sorsának.

A regény második fele a 14 éves fiatal francia feleséget mutatja be, aki egyre jobban ráébred nemesi származásának erejére és hatalmára, és ezt megpróbálja előnyére kovácsolni. Házassága első évei azonban magányosan, elszigetelten és unalmasan telnek, napjait csak az intrika és ármány keresztezi. Hiába a királyi udvar és pompa, ha nem tudja férje szeretetét és vonzódását magáénak tudni.

A cselekmények fokozatosan épülnek egymásra, a sorok között azonban már kiolvasható a forradalmi feszültség, ami ott várakozik. Egészen élethű képet kapunk a francia uralkodásról, mindezt fűszerezi az írói fantázia, ami által gördülékenyebben olvashatóak a történelmi adatok és információk.

Marie Antoinette gyerekkorát és házas életének első éveit öleli fel ez a regény, együtt a 18. század uralkodói és királyi udvarok történeteivel.

Most sem tudtam elmenni amellett, hogy milyen különlegesre sikeredett a könyv borítója, ami külön pontot érdemel. Szépen felépített regény ez, a naiv és játékos kislány szemszögéből indul a történet, és ott fejeződik be, ahol már egy érett és talpraesett királynőt ismerhetünk meg.

Ez mindenképp egy izgalmas és fordulatos történelmi könyv, színes és szórakoztató. A királyi udvar és fényűzés megannyi titkaiba nyerünk betekintést, ahol az etikett, a hagyomány és a látszat mindennél fontosabb. Az intrika, a cselszövés, a ridegség és a pletyka világában nehezen áll helyet Marie Antoinette is, és az elhúzódó részek már jó előre kivetítik azt az unalmas, magányos és egyhangú életet, ami rá vár.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A saját nyájában a fekete bárány sem tudhatja, hogy ő az egyetlen, aki nem olyan, mint a többi.

Cím: Királyné lettem
Szerző: Juliet Grey
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2012
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 458

A „Monszun Indiában” számomra egy nagy kedvenc lett, nagyon élveztem a könyv minden egyes oldalát. Annyira érdekes volt a történet, a cselekmény fokozása és a feszültséggel teli megannyi pillanat benne, hogy alig tudtam letenni.

Csak dicsérő és elismerő szavakat tudok erről a könyvről írni, mert a könyv borítójától egészen a tartalmáig és a karakterek kidolgozásáig, minden megnyerő benne.

Annyira fordulatos, feszültséggel teli, rejtélyes ez a regény, hogy kár lenne kihagyni egy ilyen olvasmányt. Minden szükséges elem meg van benne, amitől számomra igazán érdekes és szórakoztató olvasmánnyá válik: szerelem, kaland, titokzatosság, rejtély és egzotikum.

A történet két fontos részből áll, ami két különböző helyszínen játszódik. A történet első fele Angliában, pontosabban egy vidéki kis településen játszódik, ahol megismerjük a regény főszereplőjét, Kitet.

Kit, egy képzett ápolónő, aki a 2. világháborúban egy londoni kórházban dolgozott és közben bábának is tanult. Egy elszenvedett trauma során azonban visszavonul anyjával a vidéki birtokra, hogy kiheverje ezt az élményt. Ott segít a birtok tulajdonosának, aki egyben családi barátjuk is, egy jótékonysági szervezet elindításában, ami helyileg Indiában van. Közben megismerkedik egy indiai orvossal, Antóval, és kezdetét veszi egy viharos és kalandos szerelem. Hirtelen felindulásból házasságot kötnek és együtt indulnak vissza, Anto szülővárosába és családjához, Indiába.

Ezzel zárul a regény első fele, amit egy sokkal érdekesebb és még kalandosabb második rész követ.

Az új helyszínnel a szereplők is változnak, ugyanis most Antó családtagjait és ezek életét ismerjük meg. Bár az indiai táj egzotikus és fantasztikus, ez még sem könnyíti meg a fiatal házaspár első éveit. Házasságukat nem csak Kit anyja ellenzi, hanem Antó szülei is, akik erősen ragaszkodnak a hagyományhoz és nehezen tudják elfogadni brit menyüket.

Nehéz, megpróbáltatásokkal és veszélyekkel teli évek várnak rájuk. Antó megpróbál orvosként elhelyezkedni egy olyan világban, ami éppen egy nagy átalakuláson megy át, a függetlenné válás után. Kit az általa és Daisy által támogatott szülőotthonban végzi munkáját, ami sok váratlan feszültséget, gondot és kihívást idéz elő életében.

A fiatal szerelmespár együtt és külön-külön próbál szakmailag és személyileg érvényesülni, egy hagyományokkal és babonákkal teli világban. Mindketten angol oktatásban részesültek, ezért nehezen alkalmazkodnak és találják meg helyüket egy olyan világban, ahol a kasztrendszer még mindig erősen jelen van. Mint egy monszun úgy vannak ők jelen Indiában, mindent felforgató és átgondoló terveikkel és cselekedeteikkel. Új szemléletük, átreformáló cselekedetük és szenvedélyes életük nagy hatással van az indiai emberekre akik épp a hagyomány és az új világ között örlődnek. A függetlenedés, a fejlődés és a változások nem csak Kitet és Antót állítják nagy kíhívások elé, hanem India egyszerű embereit is, akik nehezen tudnak felnőni ehhez az új élethelyzethez.

Gyakran érzi azt az ember, hogy ez a változás mindent elsöpör, mint egy monszun, a vihar után azonban minden letisztul, és a romokból valami egészen csodálatos épül fel.

Egészen csodálatosan alakul Kit és Antó története, miközben saját identitásukat keresik, ugyanakkor az indiai hagyománytisztelő kultúrába is próbálnak beilleszkedni. Saját házasságukat is próbálják a felszínen tartani, ami egyre nehezebbé válik, ugyanis Antó családja eleinte nagyon eltaszító és ítélkező a fiatal angol feleséggel szembe.

Meseszerű az egész történet, bájos és romantikus elemekkel, valamint kalandos és fordulatos csavarokkal.

Az indiai kultúrát, hagyományokat és a kasztrendszert csak a történetek peremén ismerjük meg, ezek kevesebb hangsúlyt kapnak a regényben, mint a szerelmespár kalandos története. A romantikus oldal a leghangsúlyosabb a regényben, kevés történelmi adattal és információval. Ettől válik a regény egy könnyed olvasmánnyá, amiben a család, a szerelem és a hagyományok nagy hangsúlyt kapnak.

Gyors és pörgős a regény stílusa, akárcsak az a világ, amiben a fiatal szerelmespár él. A terhelő titkok, az egzotikus történetek és a család fontossága teszik ezt a regényt olyan különlegessé.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A kéz az enyém, de Isten cselekszik…

Cím: Monszun Indiában
Szerző: Julia Gregson
Kiadó: I.P.C. Mirror Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Borító: Kartonált
Oldalak száma: 446

A „Valószínűtlen szerelem” számomra egy olyan olvasmány volt, ami sajnos nem hozta meg azt az élményt, amire számítottam. Egészen különleges borítója és érdeklődést felkeltő fülszövege miatt kezdtem neki, de sajnos csalódtam benne.

Első ránézésre egy szerelmi történetre vagy egy történelmi romantikus regényre számítottam, de ez a könyv megosztó érzéseket hagyott bennem. Még most értem igazán, mitől sikeredett ennyire kaotikusnak és zűrzavarosnak ez a könyv, de az tény, hogy egy ilyen történet elmesélése több mint 500 oldalon keresztül, enyhe túlzásnak tűnik.

Maga a kerettörténet szerintem nagyon jó ötlet, de a sok mellékszereplő, a sok szerteágazó apró kis jelentéktelen esemény, helyenként unalmassá és lapossá tette a regényt. A regény felvezetése nagyon unalmas és kaotikus, több oldalon keresztül csak mind olyan szereplőket ismerünk meg, akik között szinte semmi összefüggés nincs, cselekménye pedig aligha van a regénynek.

Bevallom, a festészet és a műkincs kereskedelem, távol áll tőlem, de a könyv olvasása után, ez csak még rosszabb lett. Túl részletesnek és zavarónak tartottam azt a sok információt és elmélyülést ebben a témában, hiszen cselekmény nélkül, ezek csupán száraz adatok maradtak, amelyek sajnos semmit nem tettek hozzá a regény olvasásának élvezetéhez. Érdekes és szórakoztató is lehetett volna a könyv, ha regényesebbre sikeredik, több cselekményszállal és kiemelkedő szereplőkkel.

A regény főszereplője, Annie, egy 31 éves szerelem csalódott fiatal nő, aki egy régiségboltban megvásárol egy értéktelennek és hamisítványnak tűnő régi festményt. Élete eléggé monoton, egyhangú és céltalan, főleg egy alkoholista anya mellett és egy olyan munka mellett, ami eddig szinte semmilyen szakmai sikert nem hozott neki. Az ominózus festmény vásárlása során, élete egy olyan fordulatot vesz, amire még ő sem számított. Akaratán kívül, egyre többen kezdenek érdeklődni a festmény után, miután Annie is elkezdi gyanítani a festmény igazi értékét. A festmény után való nyomozása során, Annie egyre több érdekes figurával ismerkedik meg, és közben a szerelem is rátalál.

Ami megnyerő volt ebben a könyvben, az a festmény története, ami szinte életre kel a regény lapjait olvasva, miközben megismerjük az európai történelem legsötétebb éveit és történeteit.

A szereplők karakterének kidolgozása nem nyerte el tetszésemet, túl sok volt benne a mellékszereplő, akiknek szerintem semmi értelmük nem volt a regény cselekménye szempontjából.

Egyedül Annie karaktere lett volna érdekes, ő azonban alig kapott figyelmet a regényben.

Nagyon kevés a cselekmény és történés a könyvben, nagyon élesek a váltások a különböző helyszínek és történetek között és nehezen lehet követni a szálak alakulását.

Nem nevezném ezt a könyvet szórakoztató regénynek, romantikus történetnek vagy történelmi könyvnek. Én semmi kalandosat vagy szórakoztatót nem találtam benne, nehezen tudta lekötni a figyelmemet, pedig vártam a feszültséggel teli részeket, amelyek több száz oldalon keresztül elmaradtak. Gasztroregénynek vagy detektív regénynek talán jobban megfelelne, hiszen ezek a legérdekesebb részei a könyvnek. Annie főzési kísérletei, amiket a festmények inspirálnak, valamint a festmény történetének nyomozása és felkutatása, a könyv legkiemelkedőbb részei.

A könyv vége kezdett érdekessé válni, de a szerző olyan hirtelen összecsapta a regény kimenetelét, hogy ez is csak egy csalódás lett. Az igaz, hogy a könyv végén minden a helyére kerül, de még így is, hiányérzetem maradt a könyv befejezése után.

Ízlések és pofonok, de ez a regény nem nyerte el a tetszésemet. Sokszor éreztem azt, hogy legszívesebben abba hagynám az olvasását, de kíváncsi voltam a végkifejletre.

Kevés benne a romantika, semmi feszültség vagy csattanó nincs benne, rengeteg a mellékszereplő és kidolgozatlan a történet. Akik azonban érdekeltek a műkereskedelemben, a festészetben és a művészvilágban, azoknak talán tetszésükre lesz ez a regény. Híres mesterek műveit lehet benne megismerni, valamint egy részletet a náci Németország történetéből, ami szorosan összefügg az elüldözött zsidók vagyontárgyaival.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Történhet velünk a halálnál rosszabb is: az, hogy elfelejtünk élni.

Cím: Valószínűtlen szerelem
Szerző: Hannah Rothschild
Kiadó: Park Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 556

Az igazán jó regények, számomra azok, amelyek elolvasása után is úgy érzem, hogy bármikor újra olvasnám. Legtöbbször ezek a regények az elején nem igazán fognak meg, de ahogy haladok a könyv olvasásával egyre jobban és jobban magával ragad az olvasmány és teljesen belemerülök a könyv világába.

Pontosan ez történt velem akkor is, amikor elolvastam Robert Seethaler „A trafikos” című regényét. Én személy szerint zseniálisnak, briliánsnak és kitűnőnek tartom. Imádtam minden egyes sorát, a trafikos karakterét, a regény egyszerű cselekményét és azt a sok-sok mélyértelmű filozofikus és pszichológiai mondanivalót, amit ez a regény közvetített számomra.

Az, hogy ebben a regényben a fikció találkozik a valósággal, a történelem az írói fantáziával, a humor a drámával, csak még különlegesebbé tette számomra a regényt.

Franz, a regény főszereplője, egy fiktív karakter, aki tizenhét évesen otthagyja osztrák szülőfaluját és édesanyját, hogy Bécsben, egy trafikos tanoncaként próbáljon szerencsét. Naiv, egyszerű, tudatlan fiatal fiúként érkezik Bécsbe, de csupán egy év alatt olyan élményekben lesz része, ami által a tizenhét éves fiúból érett férfi lesz.

Munkája során megismerkedik a híres pszichoanalitikus Sigmund Freuddal, akivel egy igazán különleges és nem mindennapi barátságot alakít ki. A két teljesen különböző férfi között egy olyan barátság alakul ki, ami teljesen megváltoztatja Franz eddigi gondolkodását és érzelmeit a világról, önmagáról és a szerelemről. Miközben a világ feje tetejére áll és egy újabb világháború küszöbén áll az emberiség, Franz azzal van elfoglalva, hogy megtalálja és megfejtse a szerelmet. Anezkával való kapcsolata csak rövid ideig tart, de épp elegendő ahhoz, hogy a fiatal Franz elbizonytalanodjon eddigi, életről és szerelemről vallott gondolkodásával kapcsolatban.

Csodálatos az, ahogyan Franz a szemünk előtt felnő, és az, ahogyan világ történései körülötte, hatnak rá. Eleinte idegennek és nem odavalónak érzi magát Bécsben, hiszen egész életét egy egyszerű kis falucskában töltötte, ahol idillikusan élt édesanyjával és mit sem sejtett a világ dolgairól. Édesanyjával folytatott levelezései csodásan ábrázolják azt az idillikus világot, ami után még mindig sóvárog, ami azonban egy újabb világ megismerésével már soha vissza nem szerezhető. Franz, Bécsben megismeri az emberi gyűlölet, kegyetlenség és árulás olyan mély bugyrait, ami által arra kényszerül, hogy felnőjön és ráébredjen a világ és az emberek kegyetlenségére.

A levelezések mellett, ott van a sok beszélgetés és találkozás a pszichoanalitikus Freuddal, ami igazi gyöngyszeme a regénynek. Azt a nyomasztó és borongós élethangulatot, ami akkor Bécsben uralkodott, felváltja ez az eleven és dinamikus találkozás, ami a doktor úr és egy trafikos tanonc között alakul ki. Ezek a párbeszédek tele vannak megannyi érzelmi töltettel és filozofikus gondolattal, ami még nagyobb kontrasztba állítja Franz világát a körülötte lévő világgal. Tele vannak élettel, ezek a beszélgetések, melyek által egy fiú felnőtté válását követhetjük végig, miközben a körülötte lévő világ egy vissza nem fordítható katasztrófa felé közeledik.

A szerelmi szál számomra csak egy mellékes fonala volt a regénynek, ami ugyan sokat tett hozzá Franz karakterfejlődéséhez, azonban szerintem mégsem ez volt a legmeghatározóbb az életében.

Freud és Anezka mellett, megismerjük Ott Trsnjek trafikost is, akitől Franz tanul, nem csak mesterséget, hanem emberséget és egy életre szóló leckét is.

Franz barátsága és ismeretsége ezzel a három különböző emberrel hozzájárul jellemvonásának alakulásához, valamint további élete történéseihez.

Annak ellenére, hogy a regény döcögősen indul el, a vége hatásos befejezést ígér. Ez az, ami számomra megkoronázta az egész regényt és amiért érdemes volt elolvasni.

Szépirodalmi szempontból szerintem ez egy remekmű. A 2.világháborúról nem csak úgy lehet írni, hogy véres és halálos történeteket mesélünk, hanem hétköznapi emberek sorsán keresztül éljük meg, a háború drámai következményeit, ami nem ismert se barátságot, se szerelmet, se emberséget.

Szerintem pontosan erről szól ez a regény. Arról, hogyan kényszerül felnőtté válni Franz egy olyan világban, amit épp hogy csak elkezdett megismerni, és ami pillanatok alatt szétrombolt mindent, amiben addig hinni próbált.

Bennem maradandó élményt hagyott a könyv, az egyik legjobb könyv amit az utóbbi időben olvastam.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nem kell megérteni a vizet ahhoz, hogy fejest ugorjunk belé!

Cím: A trafikos
Szerző: Robert Seethaler
Kiadó: Park Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 280

Az igazán mélyértelmű és értékes könyvek, többet tudnak adni az olvasónak, mint bármi más a világon. Számomra ebbe a kategóriába tartozik Golnaz Hashemzadeh Bonde könyve, az „El kell mondanom”. Nincs olyan dolog ami ne tetszett volna ebben a könyvben. Csodálatos a borítója, magával ragadó a könyv narrációs stílusa, egészen mélyértelmű a mondanivalója és irodalmilag is egy remekmű.

Én a könyv első mondataitól már teljesen a varázsa alá kerültem, ezért az sem titok, hogy nagyon hamar ki is olvastam. Nem egy terjedelmes könyv, rövid kis fejezetekre van bontva és a nagy része egy narráció, ami egy ötvenes évbeli iráni nő történetét adja vissza.

Amellett, hogy ez egy anya-lánya regény, szerintem ez akár memoárnak is megfelelne, hiszen tele van olyan élettapasztalattal és életfilozófiával, ami túlmutat a sok veszteségen, csalódáson és fájdalmon.

A regény narrátora, a jelenben élő ötvenéves iráni Nahid, rákbetegséggel küzd és ezáltal arra kényszerül, hogy számot vessen eddigi életével. Halálos betegsége és az a kevés ideje ami még hátra maradt, dühöt, haragot és tehetetlenséget vált ki belőle. Miközben kezelésekre jár és a végsőkig próbál a gyógyulás reményébe kapaszkodni, visszatekint elmúlt életére és azokra a hibákra, döntésekre és mulasztásokra, amelyek idáig vezették őt.

Nahid, Iránban született és nőtt fel, fiatal egyetemistaként úgy gondolta, halhatatlan és sebezhetetlen. Találkozása, Maszuddal, későbbi férjével, eleinte jól indul, összeköti őket a szabadságért és a forradalomért vívott harc. Ennek a harcnak azonban súlyos következményei lesznek, ami arra kényszeríti a fiatal házaspárt kislányukkal együtt, hogy Iránból Svédországba meneküljenek.

Nahid, ugyan túléli az iráni forradalmat és harcot, de az a plusz harminc év, amit az élettől kap, úgy tűnik hiábavaló és értelmetlen volt. Halálos ágyán kerül oda Nahid, hogy felelevenítse és megpróbálja megérteni ezt az elmúlt harminc évet, ami tele volt sok értelmetlen fájdalommal, mulasztással és rossz döntéssel. És ez az ami számára az igazi halált jelenti, nem az, hogy elmúlik, hanem az a tudat, hogy eddig sem élt, eddigi élete is értelmetlen és hiábavaló volt. Villámcsapásként éri őt az a tudat, hogy az ajándékba kapott harminc év, elpazarolt és elmulasztott idő volt, és innen már nincs kiút vagy menekülés.

Ez a regény legfeszültebb és legszívszaggatóbb része. Bár Nahid azt gondolta, hogy Iránból való menekülésével véget értek a harcok, fiatal feleség és édesanyaként jön rá arra, hogy az igazi harc az, mikor nap mint nap meg kell küzdeni a boldogságunkért. Nehéz sors vár rá Svédországban is, miközben folyamatos harc és viaskodás van benne és körülötte. Próbál ő jó édesanya lenni, de az elszenvedett trauma és fájdalom, lehetetlenné teszi ezt számára. Lánya jövőjének érdekében hagyták el Iránt, férjével még sem tudnak szabadulni attól a bűntudattól és lelkiismeret furdalástól, hogy hátra hagyták családjaikat. Ennél még súlyosabb számukra az a tudat, hogy ők is felelősek a múltban történt dolgok miatt.

30 év hallgatás után, Nahid próbálja még egyszer utoljára elmondani, azt ami elmondhatatlan. Azt, hogy bármerre is sodorjon az élet, a múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Hiába a menekülés, a gyökerei mindig elkísérték őt, bárhova is ment. Lányának próbálja még egyszer elmondani azt, hogy számos tévedése és mulasztása ellenére, szereti.

Nahid súlyos és mélyértelmű kérdéseket tesz fel magának halálos ágyán és még egyszer utoljára harcba száll az élettel. A férjét hibáztatja azért a sok fájdalomért, amit elszenvedett. A lányát hibáztatja azért, mert nem segített neki. Az iráni politikai helyzetet okolja a sok értelmetlen halál és menekülés miatt. Vádaskodik, dacol, harcol, követelőzik, mindent megtesz Nahid, de az akit a legjobban hibáztat az önmaga.

A halál küszöbén mindent megkérdőjelez, amiben eddig hitt, felszámolja döntéseinek következményeit, szembenéz félelmeivel és szorongásaival.

Még most is azon gondolkodom, vajon mi az amit még el kellett mondania Nahidnak. Az, hogy rossz anya volt, az hogy ő a hibás testvére haláláért, az hogy árulóvá vált, csak hogy mentse életét, az hogy cserben hagyta családját, az hogy kudarcot vallott az életben feleség és anyaként, az hogy a harc és a háború mindig értelmetlen, az hogy az élet kiszámíthatatlan és igazságtalan…

Nem tudom pontosan, de szerintem sok az amit ez a mélyértelmű, briliáns és kitűnő könyv el tud, el kell, hogy mondjon. Harc és szerelem, megbánás és újrakezdés, bűntudat és feloldozás, vezeklés és megbocsátás, ezt mondja el Nahid, ez a regény üzenete.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Azt hiszem, erről szól az élet. Arról, hogy éhesek vagyunk. Igyekszem most is olyasmire gondolni, amiért érdemes egész éjjel fennmaradni. De nem jut eszembe semmi, egyetlen árva gondolat sem.

Cím: El kell mondanom
Szerző: Golnaz Hashemzadeh Bonde
Kiadó: Park Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 224

C.W. Gortner szerintem egy profi, ami a romantikus történelmi regényeket illeti. „A vatikáni hercegnő” számomra egy kellemes olvasmánynak bizonyult, kellő történelmi információval és regényesített részekkel. Regényében ezúttal is érezni lehet az alapos kutatómunkát, a könyv tele van számos hiteles történelmi adattal, amit a szerző írói fantáziájának köszönhetően, kellemes és szórakoztató olvasmánnyá alakít. Amellett, hogy betekintést nyerünk az olasz reneszánsz korba és megismerjük a spanyol származású Borgia családot, egy részletes lélektani elemzést is nyerünk a regény szereplőinek bemutatásával.

A történelem megannyi különböző információval szolgál a 15. század végéről, valamint a 16. század elejéről, amit Gortner alávet saját szerzői fantáziájának és egy különálló képet fest a fiatal vatikáni hercegnőről, aki szépségének és talpraesettségének köszönhetően, túlélt egy olyan kort, ahol ő mint a pápa lánya csupán bábúként, szövetségek megerősítésére és politikai intrikák elérésére szolgált.

A regény középpontjában Lucrezia Borgia áll, VI. Sándor pápa lánya. Az ő életútját kísérhetjük végig, ami tele van ármánykodással, intrikákkal, szövetségekkel és számtalan nehézséggel és fájdalommal.

Egyáltalán nem mesébe illő az ő élete, hiszen egy olyan korban nő fel, ahol az árulás, a bosszú és a gyilkosság mindennapos. Ő maga is egy törvénytelen kapcsolatnak a gyümölcse, a hírhedt reneszánsz pápa lánya, aki teljes odaadással szereti és szolgálja apját. Sorsa, apja és fivérei kezében van, akik alig tizenhárom évesen kiházasítják és egy olyan házasságba kényszerítik, ami számára csak szenvedést és súlyos következményeket hoz magával. A naiv, egyszerű és tudatlan kislány arra kényszerül, hogy hamar felnőjön és rájöjjön arra, hogy komoly döntéseket kell hozzon annak érdekében, hogy életben tudjon maradni. Családja ármánykodásainak és intrikáinak az áldozatává válik, valamint a nemesek közti hatalomharc jelentéktelen bábujává.

Első házasságát sikerül végül érvényteleníti és ezáltal úgy tűnik, hogy Lucrezia újabb esélyt kap a boldogságra. Második házassága is rövid ideig tart, csupán két évig, de ez már nem egy kényszerházasság, hanem egy szerelmi házasság, ami kicsit enyhíti a zord körülményeket. De ennek a házasságnak is drámai vége lesz, ami által a fiatal vatikáni hercegnő, újabb vereséget és csalódást él meg.

Harmadik házasságáról keveset tudunk meg a regényből, csupán annyit, hogy ez is egy érdekházasság volt, amiből több gyerek is született.

Lucrezia karaktere és élete abban a változatban, ahogyan Gortner ismerteti az olvasóival, csak egyik lehetséges változata a történelemnek. Ő nem egy erkölcstelen és cselszövő személyiségként mutatja be a fiatal hercegnőt, hanem egy olyan esendő és védtelen lánynak, akinek a történelem eme korszakában egyetlen esélye a túlélésre, a házasság és a család iránti lojalitás volt. Az ő véleménye és érzései nem számítottak, ő maga sem számított, csak az, hogy uralkodó gyermekeket szüljön.

Én érdeklődéssel és kíváncsian olvastam végig a történetét, hiszen egy brutális, szívtelen és erkölcstelen korban, neki sikerült jóságot, együttérzést és szeretetet tanúsítani. Keményen és kitartóan harcolt minden női intuíciójával és erejével, azért hogy megvédje szeretteit, és saját érdekeit félre téve, igazi mély és nemes érzelmekről tett tanúbizonyságot. Igazi túlélő és harcos, akinek ugyan kevés jelentőség jutott a történelem során, mégis karaktere és élete valami maradandót hagyott az utókorra.

Nekem nagyon tetszett ez a romantikus történelmi regény, van benne romantika, szerelem, ármány, cselszövés, intrika, szövetség, árulás, bosszú és gyilkosság, vagyis minden, amitől egy igazán értékes szépirodalmi műnek számít.

Kedvenc idézetem a könyvből:

…milyen csodálatos szabadon, és nem kötelességből szeretni.

 

 

Cím: A vatikáni hercegnő
Szerző: C. W. Gortner
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 424

Puha takaró, forró tea és egy jó könyv a legjobb kikapcsolódás, amit én el tudok képzelni. Ez alkalommal egy olyan könyvet olvastam, ami nem csak, hogy jó olvasmánynak bizonyult, de még a teaültetvényekről is szólt.

„A teaültetvényes felesége” egy könnyed, bájos és romantikus olvasmány. Könnyen és gyorsan lehet vele haladni, ugyanis a szöveg nagyon jól olvastatja magát, a regény cselekménye kellően feszült és izgalmas, a szereplők pedig szerethetők és bájosak.

Nekem nagyon tetszett Gwen története, egy olyan tizenkilenc éves álmodozó, reményekkel teli és ártatlan fiatal lány története ez, aki férjhez menve, azt reméli az élettől, hogy csupa öröm és szerelem tölti majd meg. Otthagyja angliai otthonát és családját, hogy Ceylon legyen az új otthona, ahol egy teaültetvényes felesége lesz.

Eleinte idillikusnak tűnik maga a ceyloni környezet és Gwen házassága is, de hamar kiderül, hogy férje több igazságot is eltitkol előle, ami egész életüket meg fogja határozni. A kezdeti fellángoló szerelemből, távolságtartás és kiszámíthatatlanság lesz, ami által Gwen és férje, Laurence, úgy tűnik kezdenek eltávolodni egymástól. Gwen teherbe esése újabb reményekkel tölti el a szerelmeseket, de az ikrek születése egy olyan drámai döntés elé állítja Gwent, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatja életüket és súlyos következményekkel fog járni.

Lebilincselően izgalmas végig olvasni Gwen történetét, ahogyan próbál helyes döntéseket hozni, úgy hogy közben ezeknek a döntéseknek a következménye, egy életre szóló fájdalom és bűntudat lesz.

Gwen karaktere elég összetettre sikeredett, nehéz volt eligazodni az ő cselekedetein. Gyakran próbálja az erős, határozott és magabiztos nőt mutatni, de ugyanakkor éles váltással egyből beleesik a kis naiv, kiszolgáltatott és tudatlan lány szerepébe.

Nekem nagyon tetszett a könyv felépítése, a történet kibontakozása lépésről lépésre történik, fokozva a feszültséget és izgalmat, végig könnyen követhető a cselekménysorozat. Nagyon sok benne a drámai helyzet, ami által ez a romantikus regény olyan lesz mint egy thriller.

A regény vége azonban kicsit összecsapottnak tűnik, hirtelen ér véget, annak ellenére, hogy a szerző még itt is meglepi az olvasót egy váratlan fordulattal. Nem szeretem mikor így ér véget egy regény, hiszen annyi évnyi szenvedést és fájdalmat, szerintem nem lehet ilyen „idillikusan” lezárni. Ez mesébe illő.

Ezért is az egész történet kicsit olyan mint egy tündérmese. Gwen, a szépséges és jóságos fiatal menyasszony, férjhez megy egy gazdag, figyelmes és szerető férfihoz. Kezdetben úgy tűnik, hogy fiatal feleségként egy kényelmes és kiváltságos élet vár rá. De ahogy egyre jobban belemélyedünk a történetbe, egyre több olyan elem is felmerül a regényben, ami próbára teszi nem csak a könyv főhősnőjét, de a regény többi szereplőit is.

A romantikus történet mellett, némi betekintést nyerünk a faji megkülönböztetések kérdésébe, Ceylon történelmi mozgalmaiba, az egyenjogúságért való tüntetésekbe, valamint a gazdasági világválságba.

Szomorú, lassan folydogáló és szívszorító Gwen története, aki áldozatává válik a családi titkoknak, és ezáltal egy olyan döntést hoz meg, ami örökre megváltoztatja életét.

Nagyon nagy ellentétek állnak egymással szemben a könyvben. Ezek közül a legnagyobb kontraszt, a gazdag európai emberek élete a Ceylon szigeten, ellentétben a teaültetvényen dolgozó színesbőrűek kilátástalan és kiszolgáltatott életével. Éles a váltás a két világ között, ami sajnos csak a sorok között olvasható ki, ugyanis mint minden romantikus regényben, itt is a szerelemé a főszerep.

Én szívesen olvastam volna többet is a teaültetvényen dolgozó emberek életéről, valamint arról is, hogy hogyan is készül a tea.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Senki nem mondta neki, hogy anyának lenni azt jelenti, hogy a szíve megdermed a félelemtől és a vágytól, hogy még több szeretetet adhasson. Azt sem mondta senki, milyen közel áll egymáshoz ez a két érzés.

Cím: A teaültetvényes felesége
Szerző: Dinah Jefferies
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 412

A következő könyv, ambivalens érzéseket váltott ki belőlem, és sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nem igazán tetszett. Persze végigolvastam, mert vártam arra a nagy katartikus élményre a könyv végén, de sajnos számomra ez nem történt meg.

Azért érdekelt az a könyv, mert a fülszövege alapján, a regény cselekményének egy olyan meghatározó történelmi eseményhez van köze, ami számomra érdekes. Azt gondoltam, hogy ebben a könyvben a 2001. szeptember 11-dikei eseményekről is szó lesz, de ez alig jött elő a könyvben, sőt úgy éreztem, hogy csak erőltetve volt ez a szál. Az, hogy a könyv két főszereplője ezen a napon ismerkedik meg, szerintem abszolute semmit nem tesz hozzá a kapcsolatuk és az életük alakulásához.

Azzal semmi bajom, hogy ez egy szerelmi történet, viszont az, hogy mennyire nyálas-csöpögős, az már egyszerűen elviselhetetlen. Számomra ez már nem a romantikus regények kategóriájába tartozik, sokkal inkább felel meg, valamilyen tini lánysztorinak, mert semmi tartalom nincs a sok édes-mázas szöveg mögött.

Nagyon egyszerű a regény kerettörténete. Két fiatal egyetemista, Lucy és Gabe, pont az ikertornyok tragédiájának napján ismerkednek meg. Ettől a naptól kezdve elkezdődik viharos, kalandos, szenvedélyes és kiszámíthatatlan szerelmi történetük.

Lucy az, aki elmeséli közös szerelmi történetüket, ahhoz, hogy a végén megértsük, döntésének helyességét. A sors vagy saját döntésük, ezt ki-ki maga dönti el, úgy hozza, hogy útjaik elválnak, egy rövid szerelmi kapcsolat után. Lucy New Yorkban marad és ott alapít családot, Gabe pedig Közép-Keleten ér el nagy sikereket fotós-újságíróként. Több kontinens és több év is elválasztja őket egymástól, de ők valahogy mindig visszatalálnak egymáshoz. Tizenhárom éven át féltékenykedés, megcsalás, álmok, célok, határozzák meg viharos kapcsolatukat, míg végül az élet egy fontos döntés elé állítja őket.

Keserédes, szomorú és érzelmi káosz az egész regény. Én semmi érdekeset vagy szépet nem találtam Lucy és Gabe kapcsolatában, szerintem a szerelmük inkább volt egy fellángolás, mint egy igazi érett felnőtt szerelem. Fiatal egyetemistaként ismerték meg egymást, csak a szenvedély vezette őket, és az évek során a szerelmük semmit nem változott, és nem fejlődött. Lucy karaktere egyenesen idegegesítő és frusztráló, egy kis buta, naiv, tudatlan kislánynak tűnik, aki folyton a fehér lovon ülő hercegét várja.

Csöpög a könyv a sok szenvedéstől és világfájdalomtól, semmi értelmes dolog nincs benne. Persze érdekes lehetne elmerengeni azon, hogy az életünket saját döntéseink vagy egyéb kívülálló dolgok határozzák meg, de ez sajnos nem valósul meg, mert a szerelmi szál túl nyomasztó és erőltetett a regényben, így mellette minden háttérbe szorul.

Próbáltam megtalálni benne, azt a sok gyönyörű, könnyfakasztó és csodás érzést, de sehogy sem sikerült. Végigolvastam, mert nagyon reméltem egy igazi csattanós véget, mert azt meg kell, hogy mondjam, hogy a szerző kellően fokozta a feszültséget a könyvében, és épp ezért lettem és is kíváncsi a végkifejletre. De bizony a nagy elvárások kudarcba fulladtak, mert középszerűnek éltem meg az egészet. Sőt gyakran éreztem azt, hogy olyan szürkeárnyalatos a könyv, mintha ahhoz hasonlítana.

Hiába próbálkozott az írónő a mélyértelmű és filozófiai kérdésekkel, ez szerintem nem jött össze. A két főszereplő számomra elhomályosította ezt az egészet, mert kapcsolatukban szó sincs az igazi szerelemről, ez csak egy átlagos szerelmi történet, semmi különleges nincs benne.

Ami pozitív a könyvben, az a sok könyv, művészet és színdarab ami a sorok között megtalálható. Kár, hogy a sok pozitív és értelmes életbölcsesség nem kapott elég figyelmet, mert így értékesebb lenne, nem csak egy átlagos szerelmi történet.

Kedvenc idézetem a könyvből:

…ha az élet valamilyen sport lenne, felállnék, és azt kiabálnám: Szabálytalanság! vagy Ismétlés!…

Cím: A fény, amit elvesztettünk
Szerző: Jill Santopolo
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2018
Borító: Puhatáblás
Oldalak száma: 335

Mikor kezembe vettem ezt a könyvet, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyire a hatása alá fogok kerülni. Mély lélektani könyvnek és felnőtt tanmesének tartom. Ugyanakkor szülőként olvasva ezt a könyvet, akár gyereknevelési könyvként is megállja a helyét, hiszen nagyon sok pszichológiai és életmódbeli igazság van benne megfogalmazva.

Minél több idő telik el a könyv olvasása óta, annál jobban érlelődik bennem a könyv mondanivalója és mély üzenete.

Ez az első könyvem amit az iráni írónőtől olvasok, de biztos, hogy nem az utolsó. Nagyon sokat hozzátett a könyv hangulatához és értékéhez az a dolog, hogy egy ilyen mély értelmű könyvet egy iráni nő írt meg, tudván azt, hogy milyen szerepet töltenek be a nők Iránban.

Mielőtt elkezdtem volna olvasni a könyvet, sokáig néztem a könyv borítóját, ami annyira megnyerő és szép. Csodálatosan ábrázolja a könyv borítója azt az ártatlan, tiszta lelkű és okos kisfiút, aki a könyv főszereplője.

A könyv cselekménye két szemszögből van elmesélve. Az egyik hang, az ötéves Saháb hangja, aki lázadásból nem beszél, így próbálja büntetni szüleit és azokat, akik ez miatt fogyatékosnak gondolják és kigúnyolják. A másik hang, Saháb édesanyjáé, aki férje és gyereke között próbál igazságot tenni, miközben nagyon szenved gyereke némasága, valamint férje nemtörődömsége miatt.

A kerettörténet által nem csak Saháb családját, rokonait és az iráni kisvárosi lakóközösséget ismerhetjük meg, hanem az iráni kultúrát, szokást és a családban betöltött szerepek fontosságát is.

Saháb, az ártatlan és naiv kisfiú, azért menekül a némaság világába, mert úgy érzi, hogy családja nem törődik vele, a felnőttek nem értik meg őt, a gyerekek pedig csak kigúnyolják és kihasználják. Egy fantáziavilágot alakít ki magát, benne két elképzelt kis baráttal, akik valójában lelki világának két különböző vetületét ábrázolják. Saháb, bátyja és kishúga mellett, nehezen tud érvényesülni, nem érti a felnőttek világát, és csak arra vágyik, hogy édesapja elfogadja őt olyannak, amilyen, és szeresse.

Egyszerre csodás és megdöbbentő végigkísérni Saháb lelki válságát, miközben a kisgyerekből egyszercsak felnőtt lesz, aki mindvégig egyedül magára számíthatott.

Az, hogy egy ötéves kisfiú a némaságot választja, valójában egy égbekiáltó lázadás, ellenkezés és segélyhívás. De a körülötte lévő felnőttek annyira elvannak a saját életük nehézségeivel és problémáival, hogy nincs idejük és energiájuk arra, hogy segítsenek ennek a gyereknek megérteni a világot és megadni neki azt a feltétel nélküli szeretetet, ami alapból minden gyereknek jár(na).

Fájdalmas, megható és szívszorító olvasni ennek az elveszett, magára hagyott és védtelen gyereknek a történetét, akire senki sem figyel fel, mindenki megbélyegzi őt fogyatékosnak, miközben benne egy okos, ügyes és jóhiszemű gyerek lakozik.

A kiszolgáltatott és védtelen gyerek mellett, az édesanya is jelentős meghatározója a regény cselekményének. Az ő helyzete se egyszerű, ugyanis álmait, vágyait, munkáját áldozza fel a család érdekében, mindazért hogy meglegyen a látszata annak, hogy ők egy boldog és harmonikus családban élnek. De az igazság az, hogy ő is szenved. Szenved férje nemtörődömsége, ridegsége és felülrendeltsége miatt. Iráni nőként nem sok joga van, számára az egyetlen beteljesülést az anyaság és a háztartás vezetése jelentheti.

Az édesapa karaktere a legtaszítóbb a regényben, akitől mindegyik családtag tart és fél. Az ő szemszögét nem is igazán ismerjük meg, hiszen ő nem szólal meg, csak a regény utolsó részében, egy pár rövid mondat erejéig. Családapaként úgy gondolja, hogy egyetlen feladata a család megélhetésének a biztosítása. Nem érti meg fiát, nem lát bele gyermeke lelkébe és nem tudja támogatni és segíteni feleségét. Nemcsak ötéves fia ellen vét, hanem egész családja ellen, mikor megvonja tőlük szeretetét, gondoskodását és idejét.

És ekkor tevődik fel a kérdés: Meg lehet-e bocsátani egy olyan gyermekkort, ami tele volt sérelmekkel, mulasztásokkal és bántalmazásokkal? Erre a kérdésre a regény utolsó mondatában kapunk választ.

Édesanyaként, nekem nagyon sokat adott ez a könyv. Megint rávilágított arra a tényre, hogy milyen törékeny és egyedi is a gyermekek ártatlan lelki világa és mennyire fontos erre kellőképpen odafigyelni. A regény olvasása közben újra és újra rádöbbentem arra, hogy milyen hatalmas felelősséggel is jár a gyereknevelés, milyen könnyen és hamar el lehet rontani dolgokat. De ha az ember időben észreveszi, mindig javíthat rajta, mert a gyerekek csodás világa mindig mindenre nyitott, ami szép és nemes.

Legfontosabb üzenete a könyvnek, hogy gyereket könyvből nem lehet nevelni, csak szívből és szeretettel. Egy gyereknek, mindössze csak ennyire van szüksége.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A szavaknak ereje van. Ha a megfelelő kifejezéseket a megfelelő időben alkalmazod, mások csak úgy füstölögnek a méregtől, anélkül hogy bármilyen testi erőszakot alkalmaznál.

Cím: A megbocsátás könyve
Szerző: Parinoush Saniee
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 264