Mikor elolvastam a könyv fülszövegét, egyből úgy éreztem, hogy ez egy nekem való könyv, mert anyaként úgy gondoltam, hogy ez a könyv mindenképp hatással lesz rám.
Olvastam már könyvet ebben a témában, és nagyon tetszett, pont emiatt elég magasra tettem a mércét, és valami miatt úgy érzem, ez a könyv nem pont azt adta nekem, amire én számítottam. A hiányérzet annak tudható be, hogy jó néhány kérdésemre úgy érzem a könyv elolvasása után sem kaptam választ.
Bár témáját, illetve nagyon tetszett, az apró kis hiányérzet megmaradt bennem, mert olvasás közben végig olyan érzésem volt, mintha a könyv szerzője kiöntené nekem a lelkét, de a mondanivaló, az üzenet vagy a tanulság, mindez elmaradt a könyvben.
Van kezdete a könyvnek, de nincs vége, így nincs végkifejlet vagy összegzés benne, csak közvetítés és információmegosztás, de az ütős vagy csattanó mondanivalót én nagyon hiányoltam.
Ennek ellenére, megállás nélkül, egy délután alatt ki is olvastam ezt a kis könyvecskét, mert nagyon gördülékeny az olvasása, története erősen hat az érzelmekre és csak úgy visz magával ez a szívszaggató családi történet.
Ami egyből felkeltette az érdeklődésemet az a rövid fejezetek elején megjelenő Presser-idézet, ami segít ráhangolódni egy olyan történetre, aminek középpontjában a nevelőszülőség áll.
Emellett nagyon nagy erőssége ennek a könyvnek az a kendőzetlen őszinteség és szinte már fájóan meghitt és intim kitárulkozás, ami által lehetetlen nem beleélni magunkat a Stájn család életébe.
Olvasóként néha úgy éreztem, mintha illetlenül bekukucskálnék ennek a családnak az életébe, és olyan családi drámai helyzeteknek lennék a szemtanúja, amelyek nem is rám tartoznak.
De igen is rám tartoznak, és minél több embernek kellene ilyen őszinte és hiteles személyes élménybeszámolókat olvasnia, hogy túl a marketingen és a szóbeszédeken, egy reális képet kapjunk arról, hogy mivel is jár az, ha egy család magához vesz egy gyereket, és a szülők nevelőszülőkké válnak.
A könyv tele van rengeteg hasznos, hiteles és edukatív információval.
Pofátlanul őszinte és nagyon nyers ez a könyv, nem is biztos, hogy ez mindenkinek a tetszésére való, nálam mindenképp megnyerő volt ez a fajta közlési forma. Szülőként meg végképp tudom azt, hogy semmi túlzás vagy nagyítás nincs abban, amit a szerző elmesél szülői vagy nevelőszülői tapasztalatairól.
Pont emiatt van a könyvnek egyfajta szarkasztikus és önironikus hangneme, amire megint csak rá kell hangolódni, de ez enyhíti és puhítja azokat a részeket, amelyek érzelmileg nagyon megterhelőek és fájdalmasak.
Stájn Emma nyíltan és őszintén mesél arról, hogy milyen sok nehézséggel, áldozattal, kudarcélménnyel és előítélettel jár az, ha valaki nevelőszülőként magához vesz egy gyereket.
Én ebből a könyvből csakis a nevelőszülőség nehéz oldalait olvastam ki, ami azt hiszem minden szülő vagy leendő szülő számára elsőre eléggé elrettentő tud lenni. Engem egyáltalán nem zavart az, hogy itt kizárólag drámai és fájdalmas élettapasztalatokról olvashattam, mert végre egy könyv, ami mer az életnek az igazán durva és pokolian nehéz oldalairól is írni.
Nincs ebben a könyvben semmi pozitívum, sőt egy boldogan véget érő családi történetre sem lehet számítani, csupán a nagybetűs élet megannyi undorító és szörnyű kegyetlensége van benne.
Laikus emberként vagy olvasóként azt gondolnánk, hogy a nevelőszülőség egy nemes és példaértékű feladat. El sem tudjuk képzelni milyen embert próbáló feladatokkal és kihívásokkal jár egy olyan gyermeket nevelni, aki testileg-lelkileg sérült és megannyi traumát hordoz magában.
Stájn Emma önéletrajzi könyvén keresztül mesél, vérbeli gyerekei és nevelt gyermeke történetéről. Miközben végigolvassuk ennek a családnak a meghitt és bensőséges történetét, örökölt családi traumákon kezdünk elgondolkodni, valamint azon, hogy a szeretet nem mindig elegendő, vannak olyan mély lelki traumák, amiket még a legnagyobb szeretet sem tud feloldani és meggyógyítani.
Amennyire rövid terjedelmű ez a könyv, pont annyira magával ragadó, ugyanis lényegre törően, nyíltan és provokatívan fogalmaz, pont emiatt hiteles és őszinte.
Sallangmentes elbeszélő stílusa egyszerre informál és teszi helyére a dolgokat a nevelőszülőséggel való előítéletek és téves hitrendszerek terén.
Ez egy kemény és megrázó könyv, ami nagyon sok új információval szolgálhat a laikus olvasónak a nevelőszülőségről, ugyanakkor a szerző önreflexiós gondolatai arra buzdítanak, hogy saját szülői szerepünket is átgondoljuk és belelássunk azon szülők életébe, akik belevágnak a nevelőszülőségbe.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Szörnyű érzés fájdalmat okozni valakinek, akit szeretsz, csak hogy megvédd a másikat, aki iránt ugyanúgy érzel. De a legszörnyűbb az egészben a választás.
Kőbölcső
Libri Könyvkiadó Kft.
2021
Keménytábla, Védőborító
168
