Úgy gondolom, ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia, függetlenül attól, hogy érzelmileg éretlen szülőkkel nőtt fel vagy sem, ugyanis mindannyiunk környezetében vannak olyan érzelmileg éretlen emberek, akikkel való együttélés vagy kapcsolat elég megterhelő lehet. A könyv első sorban az érzelmileg éretlen szülőkre tér ki, azokra a jellemvonásokra, amikről ezek a szülők felismerhetőek, a négy érzelmileg éretlen szülő altípusára, valamint arra, hogy ezeknek a szülőknek a felnőtt gyermekei milyen utóhatásokkal...
Tovább...társas kapcsolatok
Hajnóczy Soma: Az ifjú Bűvész és a bölcs Nyúl
Formátumában, téma választásában és megjelenítésében nem egy olyan könyv, amit eddig ne olvastam volna, ennek ellenére nekem nagyon tetszett. Nagyon szeretem az olyan könyveket, amelyekben állatoké a főszerep, ugyanis ilyenkor az állatok emberi tulajdonságokkal vannak felruházva és ezáltal valamiért olvasóként is könnyebb megemészteni és esetenként feldolgozni azt a tükörképet, amiket ezek a szereplők állítanak nekünk. Itt egy fiatal bűvész és bölcs nyúl kapcsolatán van a hangsúly, akik között egy olyan...
Tovább...Bibók Bea: Ellopott felnőttkor
Bibók Bea előbbi könyve nálam eléggé magasra tette a lécet, ugyanis az egy olyan átfogó, informatív és szemléltető könyv volt, amiből én nagyon sokat magammal vittem a könyv elolvasása után. Ennél a könyvnél valahogy úgy éreztem, hogy már nem jött át az a fajta katartikus élmény, mint az első könyvnél, de talán ez annak is tudható be, hogy nekem személy szerint olyan érzésem volt olvasás közben, mintha néhány rész ismétlődne,...
Tovább...Moa Herngren: A válás
Egy zseniális könyv, ami két nézőponton keresztül egy több évtizede tartó házasságról és annak válságba került időszakáról mesél. Valójában inkább ennek a házasságnak a végéről olvasunk ebben a könyvben, de a könyv szerzője végigvezet minket ezen az úton, hogy megértsük az előzményeket, a következményeket és az elkerülhetetlen változásokat. Bea és Niklas története egy olyan történet, amiben évekig úgy tűnik, hogy minden rendben van. Megvan a klasszikus családfelállás, anya otthon marad...
Tovább...Gesler Lili: A szeretet atomjai
Egyszerű, kedves, bájos, könnyen érthető, lényegre törő könyv arról, hogy hogyan is néz ki a szeretet a mindennapokban, az a szeretet, ami aktív cselekvő és tettekből ismerhető fel. A könyv központi kérdése, miből tudom, hogy valaki szeret? Gesler Lili, pszichológusként egy olyan kutatásba fogott, aminek az volt a célja, hogy felderítse azokat az atomrészecskéket, amikből megállapítható az, hogy melyek azok a fontos elemek, amiből tudom, hogy szeretve vagyok, valamint a...
Tovább...Makoto Shinkai – Naruki Nagakawa: Ő és a macskája
Van valami az ázsiai irodalomban, ami engem mindig megfog. Az egyszerűséget, a letisztultságot és a könnyedséget fedezem fel minden ilyen könyvben, ami által nem csak az olvasás válik egy kellemes tevékenységgé, hanem maga a könyv hatása is sok ideig velem marad. Nem vagyok egy macskás ember, sokkal inkább kedvelem a kutyákat, viszont ez a könyv teljesen levett a lábamról. Szinte lehetetlen érzelmileg nem meghatódni, mikor az ember egy olyan könyvet...
Tovább...Soltész Ian: Szuperszemélyiség
Egy önsegítő, motivációs, önismereti életmódbeli könyv ez, amiben nagyon sok tömör, lényegre törő és frappánsan megfogalmazott életbölcsesség kap helyet. A könyv szerzője könyvében egy nagyon letisztult, jól felépített és könnyen átlátható elméleti részt nyújt ahhoz, hogy hogyan válhat valakiből szuperszemélyiség. A könyv legelső oldalaitól kezdve lehet érezni az igényes és magas színvonalú munkát, amit egy sok éve tartó személyes önismeret és önfejlesztés, valamint szakmai háttér támaszt alá. Kifejezetten nehéz olvasmánynak...
Tovább...Susan Forward: Anyák, akik nem tudnak szeretni
Egy rendkívül elszomorító, ugyanakkor őszinte és bátor olvasmány, ami nyers és szókimondó őszinteséggel mesél olyan transzgenerációs traumákról, olyan gyerekkori sebekről, amelyekről mai napig tabu nyíltan beszélni, mert a társadalmi és szociális normák még mindig nem erre vannak berendezkedve. A könyv szerzője azonban felhagy az anyamítosszal és saját tapasztalatai, valamint kliensei tapasztalatai által olyan bántalmazó, nárcisztikus, elhanyagoló vagy birtokló anyákról ír, akik a szeretet nevében olyan károkat okoznak gyerekeikben, ebben az...
Tovább...Tisza Kata: Most.
Minden újabb elolvasott Tisza Kata könyv után, ott állok szótlanul, mélyen elgondolkodva, miközben könnyeimmel küzdve, azon gondolkodom, mégis hogyan lehet szavakba önteni mindazt, amit nekem egy ilyen könyv adni tud. De ennél a felismerésnél sokkal fontosabb az a gondolat, hogy hogyan lehet szavakba önteni mindazt, amit annyira fájdalmas hangosan kimondani, hogy az ember szíve szó szerint darabokra törik. Tisza Katának ez minden egyes alkalommal sikerül. Ő a legfájdalmasabb, legtragikusabb élményt,...
Tovább...Tisza Kata: Szakáll Péter illúziói
Tisza Kata zseniálisan megírt, felépített és illusztrált könyve olyan mélységekbe vezeti el olvasóit, amiben olyan érzése van az olvasónak, hogy egyszerre olvas egy szépirodalmi és egy pszichológiai ismeretterjesztő könyvet. Rendkívül tömör, sokoldalú és hasznos könyv ez, amiben mindenki saját elakadásaira, függőségeire és fel nem dolgozott traumáira lelhet. Ebben az önismereti és önfejlesztő könyvben az emberfüggések megannyi árnyalatait és módjait lehet végigkövetni. Konkrét élettörténeteken és beszámolókon keresztül olyan szereplőket ismerünk meg,...
Tovább...