váltott szemszög

Nagy falat volt a következő könyv elolvasása, ugyanis jó sok gondolkodnivalót adott nekem, mint olvasó. Még most sem tudom hova tenni ezt a könyvet, mert nagyon összezavart. Vagyis inkább úgy fogalmaznám meg, hogy hatással volt rám és elindított bennem valamit. És ezen a ponton jövök rá arra, hogy az igazán hatásos könyvek mindig hagynak bennem egy űrt miután elolvasom őket. Ezeknél a könyveknél soha nem kerek a történet, mindig befejezetlenül ér véget a könyv és még sok ideig ott lappang az olvasó agyában a könyv üzenete.

Első találkozásom volt az írónővel, eddig még soha nem olvastam könyvet Mariana Leky-től, annak ellenére, hogy ő jelenleg nagy sikernek örvend Németországban.

Az egyik német újság szerint, ez egy „csodálatos, okos, szórakoztató, mély értelmű könyv”. Szerintem az összes jelzőből a „mély értelmű” illik a legjobban erre a könyvre. Már maga a könyv címe is merengésre ad okot, ugyanis nagyon hasonlít egy híres idézethez a Kishercegből: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”.

És ez a könyv pont erről szól. Arról, ami nap mint nap a szemünk előtt van, mégse látjuk. De ahogy eltűnik a szemünk elől, egyből elkezdjük látni.

A regény olyan mint egy felnőtt tanmese. Könnyed, lágy, hangulatos és tanító jellegű. A regény cselekménye egy kis német falucskában játszódik, ahol úgy tűnik, hogy az élet egyhangúan és monoton hangnemben folydogál. De ha górcső alá vesszük a falucska szereplőit, akkor egyből vibráló személyekké válnak, akik mindannyian próbálnak több-kevesebb sikerrel megküzdeni az élet különböző oldalaival és feladataival. Selma, a hetven éves idős asszony, aki meghatározó szerepet tölt be a falu életének alakulásában, a regény központi szereplője. Sokan félnek és tartanak tőle, ugyanis valahányszor Selma egy okapival álmodik, az mindig azt jelenti, hogy valaki 24 órán belül meg fog halni a faluban. Legtöbben a faluban azt se tudják, hogy néz ki egy okapi, de egy biztos, hogy mindannyian hisznek Selma álmában és abban, hogy ő a halál hírnöke.

„Az okapi egy fura állat, ami az őserdőben él…ő a legnagyobb testű utoljára felfedezett emlős. Olyan mintha egy zebra, egy tapír, egy őz, egy egér és egy zsiráf keveréke lenne.” Eleinte viccesnek és hihetetlennek tűnt ez a megfogalmazás, de utána néztem és tényleg létezik ilyen állat, és valóban úgy néz ki, mint ahogy azt a könyvben olvashatjuk.

A könyv onnantól kezd igazán érdekessé válni, mikor is a falu lakói értesülnek Selma álmáról, és ez az álom elkezdi befolyásolni életüket és cselekedeteiket. Egyesek egyenesen vágynak a halálra és mindent szépen elkészítenek, hogy kellően tudjanak találkozni a halállal. Mások állandó készenléti állapotban vannak és valósággal rettegnek ennek bekövetkeztétől. Érdekes megfigyelni azt, hogy a falu lakói csak akkor kezdenek el cselekedni, mikor szembesülnek azzal, hogy milyen törékeny és véges is az élet. Addig hiába van előttük mindaz, ami esetleg a boldogulásukat, a szabadságukat vagy épp a szerelmüket jelentené, mindaddig nem veszik ezt észre, míg a halál a küszöbükön nem áll. Ettől hirtelen felélednek a falu lakói, ugyanis egyébként monoton és egyhangú életük, hirtelen varázslatossá és dinamikussá válik. Titkok kerülnek felszínre, régi álmok és tervek válnak valóvá, valamint titkolt érzelmek utat törnek maguknak.

Egészen lenyűgöző belelátni ezeknek az embereknek a lelki világukba, mély emberi érzelmeket megismerni, valamint velük együtt ünnepelni a barátságot, a szeretetet és a szerelmet.

Annak ellenére, hogy eleinte kicsit kaotikusnak tűnik minden, nehéz beazonosítani a szereplőket, valamint a különböző idősíkokat, a végén minden összeáll és értelmet nyer.

Mély lélektani könyv ez, fűszerezve némi humorral, szarkazmussal és iróniával.

Csodálatos olvasmány és szórakoztató kikapcsolódás.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Hogy lehet valaki ennyire vallásos, amikor Isten pont a legrosszabb arcát mutatta meg neki?

Cím: Amit csak a szívével lát az ember
Szerző: Mariana Leky
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 328

Kedvenc szerzőim közé tartozik Jodi Picoult. Történetei mindig izgalmasabb, legváratlanabb csattanókkal és fordulatokkal, és egészen élethűen megábrázolt emberi karakterekkel, akikkel könnyedén azonosul az olvasó.

Azért olyan különleges a szerző stílusa, mert egy hétköznapi esemény feldolgozása mindig több szemszögből van megvilágítva és a végén mindig nyitva marad a történet, ezzel is rábízva az olvasóra a történet tovább gondolását, leszűrvén ki-ki a neki szánt mondanivalót.

A regény két tipikus, hétköznapi amerikai családot mutat be, akik tizennyolc éven át harmonikus családi barátságban és szomszédi kapcsolatban álltak egymással. Gyerekeik, Chris és Emily, együtt nőttek fel, az évek folyamán a gyermeki barátságból szerelem lett. Egy szörnyű tragédia azonban örökre szétválasztja ezt a két családot. Emily öngyilkos lesz, és úgy tűnik, hogy ehhez Chrisnek is valami köze van, hiszen a végzetes lövés Chris apjának fegyveréből származik. A fegyverben azonban maradt még egy golyó, amit úgy tűnik a két kamasz Chrisnek szánt, ugyanis valami fura egyezség alakult ki köztük, amit mindenki elől eltitkoltak. Christ el kezdik szerelme meggyilkolásának gyanújával megvádolni, miközben Emily tragikus halála ennél sokkal bonyolultabb.

A szörnyű halálos tragédia nagyon sok titkok felszínre hoz, de a legnagyobb kérdés mégis az, hogy mit titkolt el ez a két fiatal kamasz és miben egyeztek meg. Egyedül Chris tudja a teljes igazságot, ő azonban hallgat.

Jodi Picoult megint nagy bravúrral teszi fel az életbevágóan fontos kérdéseket: Mi az igazán fontos egy barátságban? Mennyire ismeri a szülő a gyerekét? Meddig vagyunk képesek elmenni a szerelem nevében?

Szerintem ez megint csak egy remek olvasmány. Nem könnyű megemészteni a regény cselekményét, sokszor elgondolkodtat és szavak nélkül hagyja az olvasót, de Jodi Picoult minden regényének ez a célja, hogy megdöbbentse olvasóját, hiszen így maradandó hatást gyakorol a könyv az olvasóra.

A sok változatos karakter, a váltott szemszögből megismert események emelik a cselekmény feszültségét és drámáját, a végén pedig ott a feloldozás, de ez mégsem könnyít a regény hangulatán, hiszen már semmi sem lesz olyan mint régen. Ezért is olyan nyomasztóak Jodi Picoult regényei, mert a regény elolvasása után még sokáig ott dolgozik az olvasóban a könyv mondanivalója.

Jodi Picoult-hoz hűen, van benne nyomozás, tárgyalásos jelenet és romantikus szál.

A „Sorsfordítók” fantasztikusan jó könyv, megrendítő, elgondolkodtató és tanulságos. Ez a könyv egyszerre krimi, családregény és romantikus könyv.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Egy gyermek halála nem veszteség, hanem katasztrófa, pusztulás, pokol.

Cím: Sorsfordítók
Szerző: Jodi Picoult
Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2014
Borító: Kartonált, Ragasztókötés, Visszahajló Füllel
Oldalak száma: 560

Szeretek krimiket, és főleg thrillereket olvasni. A következő könyvet inkább a nagy reklám miatt vettem meg és kezdtem el olvasni, mivel két másik olyan könyvhöz hasonlítottak, amiket már olvastam és elnyerték tetszésemet.

„A lány a múltból” egy igazi pszichothriller, tele érdekes fordulatokkal és lélektani elemzésekkel.

A könyv fő motívuma a tökéletes otthon keresése és magtalálása. Edward, a zseni építész, egy olyan lakást álmodik és tervez meg, melynek minden egyes sarka tökéletesen van kivitelezve. Ez egy kifogástalan lakás, modern, letisztult és egyedi; tiltottak a képek, a könyvek, a tévé, stb.

De ebbe a házba csak azok költözhetnek be, akik előtte tökéletesen válaszolnak meg egy kérdéssorozatot és írásba adják, hogy az ingatlanon semmit sem fognak változtatni. A szigorú szabályzat ellenére nagy sikert és érdeklődést arat lakása, hiszen több jelentkező is arra várakozik, hogy beköltözhessen álmai otthonába.

Két különböző nő története, a jelen és a múlt találkozik ebben a könyvben, és mindez egy baljós végzettel fejeződik be. Emma és Jane is birtokba veszik a Folgate Street egyes szám alatti lakást, mit sem sejtve arról, hogy ez a döntésük teljesen meg fogja változtatni életüket.

Az első beköltözött lány, Emma, nem éli túl, és úgy tűnik ennek valami köze van a lakáshoz. Utána Jane költözik be a tökéletes házba, de hamarosan kiderül, hogy a ház különlege szelleme az ő életére is nagy hatással lesz.

Váltott szemszögből olvashatjuk a regény cselekményét. A múltból Emmát ismerjük meg, míg a jelenben Jane mesél. Mindkét nő túl van már élete tragikus eseményen, ezért számukra a házba való beköltözés egy menekülést és újrakezdést is jelent. Sorsuk több ponton is hasonlít, közös összekötőpontjuk pedig, Edward, a lakás tervezője. A két idősík a könyv végén összefonódik, ezzel is megoldva a rejtélyt.

A könyv témája mindenképp egyedi és könnyen olvastatja magát. Izgalmas és szórakoztató női thriller.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az egyetlen személy, akit valóban megváltoztathatunk, mi magunk vagyunk.

Cím: A lány a múltból
Szerző: J. P. Delaney
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 360

Kedvenc szerzőim közé tartozik Jodi Picoult, az összes könyvét elolvastam már. Olvastam már tőle németül, angolul és persze magyarul is. Könyvei elég ismerősek, hiszen több könyvéből már film változat is készült.

Az „Apró csodák” könyve, személy szerint nagy kedvencem. Annyira érdekes a témája, hogy én alig tudtam letenni a könyvet, mindenhova magammal vittem, csak hogy még egy fejezetet tudjak olvasni belőle.

Ruth Jefferson már több mint húsz éve végzi alaposan és lelkiismeretesen szakápolónői munkáját, egy kórház újszülött osztályán. Váratlanul egy olyan újszülötthöz osztják be, akinek szülei a fehér felsőbbrendűség hívei és elutasítják az afroamerikai szakápolónőt. A kórház vezetősége eleget tesz a szülők kérésének és eltávolítják az afroamerikai Ruth ápolónőt, a csecsemő gondozásától. A nem rég született csecsemő azonban hirtelen életveszélyes állapotba kerül és csak Ruth van egyedül a csecsemő szobájában, aki segíthetne neki. De őt eltiltották a csecsemőtől, szigorún tilos bármilyen módon is kapcsolatba lépnie vele. Mit tegyen? Engedelmeskedjen a kórház előírásainak vagy maradjon hű, ápolónőként tett életmentő fogadalmához?

Ruth habozik megkezdeni az életmentést, ezért a család emberöléssel vádolja meg. Esete Kennedy közvédőhöz kerül, aki megpróbálja őt felmenteni e súlyos vád alól, de csak azzal a feltétellel, ha a faji kérdéseket mellőzik a tárgyalás ideje alatt. A tárgyalás ideje alatt sok minden kiderül azokról az erkölcsi, társadalmi és szociális elvekről, amit mindketten tévesen láttak, és ami sajnos mai társadalmunkat is érinti.

Jodi Picoult bravúrral írta meg ezt a regényt, miközben súlyos társadalmi témákat érintett könyvében. Nem könnyű megemészteni a regény mondanivalóját, ugyanúgy mint ahogy egyértelmű álláspontot is nehéz választani. A szerzőnek mégis sikerült tapintatosan és profizmussal olyan témákat érinteni, mint a kiváltság, előítélet, faji felsőbbrendűség, rasszizmus és igazság. Mindezt úgy oldja meg, hogy az olvasóra bízza a mondanivaló tovább gondolását.

Ebben a könyvben semmi sem egyértelmű, és pont ettől válik ez a regény egy irodalmi remekművé.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Tudja, hogy van: az élet megy tovább. Mi mást tehetnénk, mint hogy mi is vele megyünk?

Cím: Apró csodák
Szerző: Jodi Picoult
Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Borító: Füles, Kartonált
Oldalak száma: 479

Nagyon nagy volt a reklám „A lány a vonaton” könyv körül, szinte mindenhol ezzel a könyvvel szembesültem. Világszerte nagyon nagy sikert ért el Paulas Hawkins debütáló regénye. Így én is megvettem magamnak és neki álltam elolvasni a regényt. Eleinte nehézkesen indult az olvasása, nem igazán sikerült megérteni a cselekményt, és a szereplőkkel sem tudtam kiigazodni.

Szokatlanul indul a regény cselekménye, azonban a feszültség lapról lapra fokozódik. Rachel, az ingázó lány, minden reggel felszáll a vonatra, hogy napi rutinját megkezdje. Ahogy halad a vonattal, egyre több mindent vesz észre az elhaladó tájból. Figyelme egy kertes ház hátsó udvarán ragad meg, ahol egy szerelmespárra figyel fel. Innentől kezdve megszállottan figyeli őket minden nap, el is nevezi őket, Jessnek és Jasonnak. Úgy rémlik neki, mintha már ismerné őket valahonnan, miközben sóvárogva figyeli tökéletes életüket. Egy nap azonban valami megdöbbentőnek lesz tanúja, ami akarva akaratlanul mindent megváltoztat Rachel és a fiatal pár életében. Az eddig messziről szemlélt élet, most már saját életének részévé válik.

Ebben a regényben semmi nem az aminek tűnik. A vonat a könyv fő motívuma, miközben újabb és újabb szereplők jelennek meg, visszaemlékezések, ködös pillanatok és homályos múlt. Gyorsan váltakoznak a szereplők, a helyszínek és a cselekmény is kicsit ködös. A szereplők drámája azonban nagyon is valós és hétköznapi.

A regényben érintett témák, az alkoholizmus és a depresszió szerintem igenis fontos és aktuális témák, ami a sorok között ki is olvasható. Tökéletes példája Rachel annak, hogy milyen mélységekbe tud taszítani a szenvedélybetegség és milyen az, ha életed egy másik ember irányítása alatt van. Nagyon depresszív és lehangoló a könyv hangneme, sok benne a bánat, félelem és szenvedés.

Megnéztem a könyv alapján készült filmet is, de bárcsak ne tettem volna, mert szerintem nem tudta visszaadni a könyv szellemét, és azt az állandó rettegést és félelmet ami a cselekmény körül kirajzolódik.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az élet nem bekezdés, a halál pedig nem zárójel.

Cím: A lány a vonaton
Szerző: Paula Hawkins
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2015
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 319

Nagy elvárásokkal kezdtem neki az újabb könyvnek, „A víz mélyén”. Mivel a regény szerzője, Paula Hawkins, már ismert volt, ezért gondoltam, hogy egy jó kis thrillerre számíthatok. Meg is voltak benne azok az elemek amelyek felkeltették figyelmemet, a feszültség fokozása, az emberi ösztönök ismerete, a fordulatos csavarok, de azért mégis kicsit zavarosnak tűnt a történet, mert sok szálon futott a regény cselekménye

A könyv fő motívuma a várost átszelő folyó, ami úgy tűnik el van átkozva, hiszen több lány és asszony élete ért ott már véget. Ez a folyó sok rejtélyes „öngyilkosság” tetthelyévé vált már az elmúlt években amelyek úgy tűnik, hogy valamilyen szinten kapcsolatban vannak egymással. Most is egy fiatal élettelen nőt, egy édesanyát, húznak ki a víz sötét mélységéből, ahonnan pár hónappal azelőtt egy tinédzser lány ugyanígy végezte. A két új eset felbolygatja némileg a történéséket, miközben új titkok és rejtélyek kerülnek napvilágra. Felmerül a kérdés, hogy mi a közös ezekben a rejtélyes halálesetekben: öngyilkosság, baleset vagy gyilkosság?

Sok a titok és a rejtély ebben a könyvben, melyek mindent behálóznak, miközben a történetet több szemszögből, több szereplő által ismerjük meg. A krimire és a thrillerre tipikusan jellemző hátborzongató hangulat ebben a regényben is megvolt, de szerintem nem sikerült teljességgel lekötni az olvasó figyelmét. Minden alkalommal mikor úgy gondoltam, hogy rájöttem a tettesre, miközben már mindenkit gyanítottam, kiderült, hogy tévedtem és egy újabb fordulattal néztem szembe.

Sok a váltakozó szereplő a történetben, akik mind kapcsolódnak valamilyen szinten a könyv fő motívumához, a folyóhoz. Többen is veszítették el szeretteiket ebben a folyóban, ezért párhuzamosan több történetet kell követnie az olvasónak. A nyomozás végén persze a krimi ügye is megoldódik, de a szereplők lelki világa, a múltbeli lelki és testi sérelmek feldolgozása nagyobb hangsúlyt kapott.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Amikor valaki félrelép, akkor a feleség miért mindig a másik nőt szokta gyűlölni? Miért nem a férjét gyűlöli? A férj árulta el, a férj fogadott örök hűséget neki, meg hogy örökkön örökké…

Cím: A víz mélyén
Szerző: Paula Hawkins
Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2017
Borító: Keménytábla, Védőborító
Oldalak száma: 367