Bibók Bea előbbi könyve nálam eléggé magasra tette a lécet, ugyanis az egy olyan átfogó, informatív és szemléltető könyv volt, amiből én nagyon sokat magammal vittem a könyv elolvasása után. Ennél a könyvnél valahogy úgy éreztem, hogy már nem jött át az a fajta katartikus élmény, mint az első könyvnél, de talán ez annak is tudható be, hogy nekem személy szerint olyan érzésem volt olvasás közben, mintha néhány rész ismétlődne,...
Tovább...párkapcsolat
J.D. Barker: Zárt ajtók mögött
J.D. Barker trilógiája után már nem igazán éreztem azt egyik könyvénél sem, hogya szerző olyan zseniálisat alkotott volna, mint A negyedik majom trilógiájával. Ez a kötet nagyon ígéretesen indult, egyből felkeltette a figyelmemet, izgalmas és érdekes volt, de aztán ahogy haladtam a történetben, egyre inkább éreztem azt, hogy kezd ellaposodni a cselekmény és már kevésbé tudta lekötni a figyelmemet. Azt mindenképp nagyon érdekesnek találtam, hogy ez a krimi egy rendkívül...
Tovább...Billy O’Callaghan: Szerelmem, Coney Island
Évek óta tervezem elolvasni ezt a könyvet és azt hiszem pont a legjobb pillanatban olvastam el, mert ez a kötet megint bebizonyította számomra azt, hogy minden olvasmányra meg kell érni, azért hogy igazán be tudjuk fogadni üzenetét. Michael és Caitlin története nem egy átlagos vagy mindennapi szerelmi történet, hanem egy olyan élettörténet, amiben benne vannak azok az életbölcsességek, amelyek által több lesz az ember. Egy nő. Egy férfi. Két házasság....
Tovább...Tove Ditlevsen: Koppenhága-trilógia
Nagyon örülök annak, hogy a Koppenhága-trilógiát egy huzamban olvastam el, mert a három kötet együttesen alkot egy kerek egész történetet. A három kötet külön-külön is megállja a helyét, ezért az sem okoz gondot, ha valaki csak az egyik részét olvassa el, de mivel ez egy memoár és a cselekmény kronologikus sorrendben történik, ezért ajánlott egyik kötetet a másik után elolvasni. Az írónő saját életét meséli el ebben a könyvsorozatban több-kevesebb...
Tovább...Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen
Szinte lehetetlennek érzem azt, hogy olyan Colleen Hoover könyv kerüljön a kezembe, ami nem tetszik. Ez a könyv nem csak különleges könyvborítójával, hanem történetével, szereplőivel, hangulatával és minden izgalmával együtt varázsolt el engem. A már jól ismert, mondhatni tipikus cselekménysor most is jelen van, adott egy mások által rossz fiúnak kikiáltott fiatal kamasz, aki megismerkedik egy szintén fiatal kamasz lánnyal. Szerelmük elég hamar lángra lobban, az előttük való út azonban...
Tovább...Amber Smith: Amilyen most vagyok
A sorozat első kötete engem teljesen lenyűgözött, annyira mélyen megható, elgondolkodtató és érzelemdús volt egy rendkívül fájdalmas témában. Sajnos ez a második kötet szerintem nem lett annyira nagyon jó, mint az első, ennek ellenére tetszett, csak valamiért már nem tudott belőlem olyan katartikus élményt kiváltani, mint az első rész. Helyenként kicsit túl terjedelmesnek, vontatottnak és részletesnek tartottam Eden és Josh történetét, sok újat nem tudunk meg kapcsolatukról, csak annyit, hogy...
Tovább...Jakupcsek Gabriella: Csakazértis szerelem
Jakupcsek Gabriella előző kötetének folytatásaként jelent meg ez a könyv, ami valamilyen szinten továbbgondolja az előző kötet fontosabb mondanivalóit. Addig míg A napos B oldal című könyv a szerző személyes vallomásait és tapasztalatait foglalta össze, ez a könyv már egy interjúkötet, amiben különböző női sorsokat és egy férfi sorsot és történetet ismerünk meg. Akárcsak a szerző korábbi könyve, ez is egy nőkről nőknek szóló önismereti és önfejlesztő könyv, amiben nem...
Tovább...Tisza Kata: Most.
Minden újabb elolvasott Tisza Kata könyv után, ott állok szótlanul, mélyen elgondolkodva, miközben könnyeimmel küzdve, azon gondolkodom, mégis hogyan lehet szavakba önteni mindazt, amit nekem egy ilyen könyv adni tud. De ennél a felismerésnél sokkal fontosabb az a gondolat, hogy hogyan lehet szavakba önteni mindazt, amit annyira fájdalmas hangosan kimondani, hogy az ember szíve szó szerint darabokra törik. Tisza Katának ez minden egyes alkalommal sikerül. Ő a legfájdalmasabb, legtragikusabb élményt,...
Tovább...Angela Murinai: Bossa nova
Nagyon szeretem Angela Murinai könyveit olvasni, együtt tudok rezegni azzal az őszinte, kendőzetlen, helyenként provokatív, néha szarkasztikusan ironikus hangnemmel, amit történeteiben vélek felfedezni. Ez a könyv számomra egy érett, sokat megtapasztalt nő könyve, amiben nem közhelyes mondatok kapnak benne helyet, hanem olyan életmorzsák, amelyek által több lesz az olvasó. Első látásra, mivel női sorsokról szól, ez a könyv, azt mondanám, hogy nőknek szól, de a könyv olvasása közben egyre inkább...
Tovább...Amber Smith: Amilyen akkor voltam
Egy mélyen megható, bátor, szókimondó és rendkívül fájdalmas regény, ami a nemi erőszak és a bántalmazás hosszú évekig tartó kínkeserves, már-már elviselhetetlen poklát mutatja be. Egy tizenéves lány története, az ő hangja és küzdelme, csak egy mindazok közül, akiknek talán sosem lesz alkalma arra, hogy elmondja, elsírja és elgyászolja saját horror történetét. Amber Smith regénye egy fiatal lány, még gyerek történetét meséli el, akinek életét a nemi erőszak után még...
Tovább...