Hatalmas Musso-rajongó vagyok, az összes könyvét olvastam már. Az izgalom, a váratlan fordulatok és a misztikum miatt szeretem a történeteit, de ez a könyve sajnos nagy csalódás volt számomra. Mindig örömmel veszem kézbe egy új regényét, mert kíváncsi vagyok, ezúttal milyen különös rejtélybe vezet be. Most is abban bíztam, hogy néhány oldal után magával ragad a történet, és megint azon kapom magam, hogy minden szabad percemben olvasni szeretnék.
A könyv alaphelyzete kifejezetten ígéretes: egy tehetős amerikai házaspár gondtalan nyarait egyetlen éjszaka alatt rémálommá változtatja hároméves kisfiuk rejtélyes eltűnése. A francia Riviéra csillogása mögött hazugságok és titkok húzódnak, a nyomozásba pedig egy fiatal írónő is bekapcsolódik, aki a tragédiában következő bestsellerének lehetőségét látja. Ez utóbbi különösen érdekes kérdést vet fel: meddig mehet el valaki egy jó történetért, ha közben mások fájdalmából merít?
Agatha Harding szerepe már a fülszöveg alapján felkeltette az érdeklődésemet. Kíváncsi voltam, hogyan fér meg benne a segítő szándék és a saját sikerének vágya, és vajon hol húzza meg a határt a kettő között. Hiszen miközben ő egy lehetséges regény anyagát keresi, a szülők számára minden új információ a reményt vagy a legrosszabb félelmeik beigazolódását jelentheti. Ebben a helyzetben rengeteg feszültség és emberi ellentmondás rejlik, ezért különösen sajnáltam, hogy az ígéretes kiindulópont ellenére a történet nem tudott igazán magával ragadni.
A fényűző környezet és a családi tragédia közötti kontraszt felkeltette az érdeklődésemet, mégis hiányzott az a magával ragadó élmény, amelyet Musso könyveitől megszoktam. Szerettem volna igazán belemerülni a rejtélybe, aggódni a szereplőkért, és azt érezni, hogy muszáj elolvasnom még egy fejezetet. Ezúttal azonban nem kerültem igazán közel a történethez. Kíváncsi voltam a megoldásra, de közben nem éreztem azt a feszültséget, amely miatt máskor alig tudom letenni a könyveit.
Talán a korábbi olvasmányaim miatt magasak voltak az elvárásaim, de éppen azt a különleges hangulatot és izgalmat kerestem, amiért ennyire megszerettem a szerzőt. Az érdekes alapötlet önmagában most kevés volt ahhoz, hogy emlékezetes olvasmányélményt adjon. Hiányoztak azok a pillanatok, amikor egy mondat vagy egy felismerés megállít, és hirtelen egészen másként kezdem látni a történetet.
Nem sikerült igazán belelátnom a szereplők lelki világába; úgy éreztem, mindent csak távolról szemlélek. Értettem, milyen súlyos tragédia történt velük, de a félelmük és a kétségbeesésük érzelmileg nem jutott el hozzám. Egy gyermek eltűnése önmagában is megrázó, mégis szerettem volna jobban megismerni azokat az embereket, akiknek ez a veszteség felforgatta az életét. Mi jár bennük a várakozás hosszú óráiban? Hogyan tudnak egymáshoz fordulni, amikor semmilyen biztos válaszuk nincs? Olvasóként ezekhez az érzésekhez kerestem utat, de számomra a szereplők távol maradtak. Emiatt a rejtélynek sem lett akkora érzelmi tétje, mint amekkora lehetett volna.
Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akiket vonzanak a csillogó felszín mögött rejtőző titkok, az eltűnések köré épülő rejtélyek és az erkölcsileg kényelmetlen kérdések. Ha a fülszöveg felkeltette az érdeklődéseteket, érdemes lehet saját véleményt alkotni róla. Számomra azonban ez most Musso egyik kevésbé szerethető könyve lett.
Kedvenc idézetem a könyvből:
– Az írás világéletemben menedéket nyújtott a valóság elől […]. – Ez az egyetlen törvényes megoldás, amikor túl félelmetes az élet, és úgy érzem, menekülnöm kell.
Bűntény a paradicsomban
Park Könyvkiadó
2026
Puhatáblás, Ragasztókötött
359
Gyárfás Vera
