Ez a könyv számomra tipikusan az a történet volt, amit jólesett olvasni, szerettem benne elidőzni, mégsem tudott igazán mély nyomot hagyni bennem.
Cassie karakterét már az elejétől könnyű volt megkedvelni. Harminchét évesen egyáltalán nem ott tart az életben, ahol talán korábban elképzelte: nincs tökéletes otthona, férje vagy mintaszerű családi élete, miközben a legjobb barátnője, Lucy látszólag mindezt megkapta. Tetszett, hogy a könyv nem próbálta Cassie életét tragédiaként bemutatni csak azért, mert nem illik bele a klasszikus „boldogan éltek” képbe. Van munkája, humora, barátai, önálló élete, még akkor is, ha időnként ő maga is úgy érzi, hogy valami hiányzik belőle.
Talán éppen ezért volt számomra szerethető a története. Mert nagyon emberi az az érzés, amikor körbenézünk, és azt látjuk, hogy mások mintha már minden fontos állomáshoz megérkeztek volna, miközben mi még mindig keressük a saját helyünket. Cassie sokszor hasonlítja magát Lucy életéhez, de közben lassan rá kell jönnie arra is, hogy kívülről még a legtökéletesebbnek tűnő élet sem feltétlenül olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
Szerettem azt is, hogy a könyv finoman megmutatja: nincs egyetlen helyes időpont arra, hogy megtaláljuk a szerelmet, új irányt vegyen az életünk, vagy egyszerűen csak rájöjjünk, mire vágyunk valójában. Harminchét évesen sem késő változtatni, újrakezdeni vagy elengedni azt a képet, amit évekkel korábban elképzeltünk magunknak. Néha pedig éppen akkor történik valami váratlan, amikor már szinte lemondtunk róla, hogy az élet még meg tud lepni bennünket.
Cassie és Marc kapcsolata természetesen az egyik legerősebb része a történetnek. Tizenhat évnyi ellenszenv után összezárva megszervezni Lucy tökéletes születésnapi hétvégéjét szinte garantálja a csipkelődést, a feszültséget és azokat a pillanatokat, amikor az ember már sejti, hogy a gyűlölet mögött talán egészen más érzelmek is rejtőznek. Szeretem az ilyen „utállak, de talán mégsem” dinamikát, és voltak köztük kifejezetten szórakoztató jelenetek. Különösen tetszett, ahogy a kezdeti ellenszenvük lassan repedezni kezdett, és egyre több apró gesztusból lehetett érezni, hogy valójában sokkal jobban ismerik egymást, mint azt be szeretnék vallani. Ettől a kapcsolatuk nemcsak szórakoztató, hanem időnként meglepően érzelmes is lett.
Ami miatt nálam mégsem lett ez egy kedvenc könyv, az leginkább az, hogy bizonyos részeket hosszabbnak éreztem a kelleténél, és érzelmileg sem tudott mindig annyira közel kerülni hozzám a történet, mint amennyire szerettem volna. Voltak megható és keserédes pillanatai, de közben többször azt éreztem, hogy a könyv egy helyben toporog, mielőtt igazán továbbmozdulna.
Mégis szerettem azt az üzenetét, amit a végére magammal vittem a könyvből, hogy egy boldog életnek nem feltétlenül kell úgy kinéznie, ahogy fiatalabb korunkban elképzeltük. Nem kell mindennek tökéletesnek lennie, nem kell minden tervet kipipálnunk, és néha éppen a váratlan fordulatok visznek el oda, ahol végül tényleg jól érezzük magunkat.
Azoknak ajánlom ezt a könyvet akik szeretik a keserédes, romantikus történeteket, amelyekben a szerelem mellett legalább ennyire fontos szerepet kap a barátság, az életközepi újratervezés és annak elfogadása, hogy nem minden úgy alakul, ahogy eredetileg elképzeltük.
Különösen jó választás lehet nyár végére ugyanis van benne nosztalgia, humor, romantikus feszültség, egy kis szomorúság és az a különleges érzés, amikor tudjuk, hogy valami véget ér, de közben talán valami egészen új kezdődik.
Bár ez a könyv nem lett számomra egy felejthetetlen olvasmány, de volt benne valami szerethető és emberi. Egy könnyedebb történet, amely közben azért emlékeztet arra is, hogy a boldog befejezés nem mindig az, amit előre megírtunk magunknak.
A nyár utolsó napjai
Athenaeum Kiadó
2026
Füles, Kartonált
431
Szkokán Boglárka
