B.A.Paris újabb könyve az „Összeomlás”. Mivel a „Zárt ajtók mögött” elég magasra tette a lécet, ezért ettől a könyvtől is sokat vártam…és szerintem nem is csalódtam. Maga a történet jó, mégis néhol kicsit vontatottnak éreztem az egészet.
Cass Anderson, a könyv főszereplője, egy éjszaka épp hazafele tart egy partiról, mikor is mulasztásból nem áll meg segíteni egy autóban ülő nőnek. Másnap az autóban ülő nőt holtan találják, a vélemények szerinte gyilkosság áldozata lett. Cass úgy érzi mindez az ő hibája, hiszen ha megállt volna, lehet, hogy megmenthette volna a nő életét. Az események után következő néma telefonhívások, az őrületbe kergetik és úgy érzi követik és figyelik minden lépését. Felemészti a bűntudat és elméje már nem tudja megkülönböztetni a valóságot a képzelettől. Közben egyre furább és furább dolgok történnek vele: elfelejt dolgokat, aláír olyan papírokat, melyeket sose látott, és az elméje felett is elveszíti az uralmat. Nem tudja elfelejteni azt a szörnyű éjszakát, mikor cserben hagyta az autóban ülő nőt, aki utána meghalt. Az emiatt érzett bűntudat felemészti és már-már az őrületbe kergeti. A névtelen telefonhívások csak tetőzik ezt az érzést. Arra gyanakszik, hogy ő is demenciában szenved, mint édesanyja, ezért férje és legjobb barátnője tanácsát és segítségét kéri.
A lépésenként felépített borzalom és izgalom, a regény végén eléri a csúcspontot. Ez egy igazi pszichothriller, ahol a történet lélektani része kap hangsúlyt, valamint az emberi elme befolyásolhatósága.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Annyira hiányzik a régi életem, hogy szinte testi fájdalmat érzek.
Összeomlás
Művelt Nép Könyvkiadó
2017
Puhatáblás, Ragasztókötött
367
