kortárs

Szöllősi Mátyás: Simon Péter

Nagyon nehezen kezdtem neki könyvrecenziót írni, Szöllősi Mátyás „Simon Péter” című szépirodalmi művéről, hiszen egyfelől még mindig a könyv hatása alatt vagyok, másfelől pedig még mindig nem tudom, hogyan fogalmazzam meg azt amit én „megértettem” a könyvből és ami számomra fontos vagy értékes volt benne.

Bevallom, nagyon tetszett a könyv és hamar kiolvastam, csakhogy miután elolvastam az utolsó oldalát is, valahogy úgy éreztem, hogy itt még nem érhet véget a „történet”. Hiányérzetem volt, hiszen végig azt reméltem, hogy a regény végére össze fognak állni a különböző történetek és egy kerek egészet fognak alkotni. Hát ez nem így történt.

Azonban mielőtt egyáltalán neki kezdtem volna az olvasásnak, sokáig nézegettem a könyv borítóját és címét. Én a címe alapján egyből a bibliai Simon Péterre gondoltam, akit Jézus elhívott tanítványának, aki őt a kereszthalál előtt háromszor is megtagadta, Jézus azonban feltámadása után neki jelent meg és bízta rá a pásztori tisztet. Nehezen tudtam elvonatkoztatni ettől az asszociációtól, végig kerestem a párhuzat a bibliai Simon Péter és a regényi Simon Péter között. De sajnos alig találtam párhuzamot köztük. Mégis, a legfontosabb párhuzam, amit én kettőjük között találtam, az a csüggedés, a gyermeki kíváncsiság és a szeretetreméltó emberi esendőség.

A bibliai Simon Péter csak Jézus elhívása után válik „kősziklává” (Péter nevének jelentése), előtte folyamatosan kételkedik, tagad, fellelkesedik utána elcsügged, míg végül felismeri igazi küldetését és Jézus nyomdokai lép.

A regényben szereplő Simon Péter végig egy válságon megy keresztül, ami által ő mindent megkérdőjelez, amiben eddig hitt és amit eddig a világról gondolt. Válságának oka mindvégig megfejthetetlennek tűnik, és az eseményekkel való sodródás csak még jobban a mélybe rántja, amúgy is zaklatott elméjét.

Annak ellenére, hogy nehezen fejtettem meg a regény „mondanivalóját”, rengeteg érdekes és figyelemre méltó gondolatra találtam benne.

A könyv több egymástól teljesen független kis történetből és eseményből áll, amelyek a regény végére sem állnak össze, ezért is olyan érdekes és feszültséggel teli minden egyes mozzanat és esemény, aminek Simon Péter tanúja.

A könyvben nem is azon van a hangsúly, hogy a különböző történeteknek mi a cselekménye, vagy kik a szereplői, inkább az a fontos, hogy milyen világnézetek, hitbéli kérdések, emberi eszmék és értékek ütköznek egymással. A sok különböző szösszenet, olyan elementáris és központi kérdéseket vet fel, ami elgondolkodtatja nem csak Simon Pétert, hanem az olvasót is: Mit jelent hinni? Mennyire kell nyitottnak és együtt érzőknek lennünk másokkal? Mennyit vagyunk hajlandóak mások terhéből magunkra vállalni? Mi a helyes emberi cselekedet? Mi határozza meg cselekedeteinket?

A könyv lapjait olvasva egyre csak nő a feszültség és a homály, hiszen minden esemény, párbeszéd vagy szereplő, csak egyre több és több kérdést vet fel. És így valójában soha nem ér véget a regény, ezért is volt nekem olyan hiányérzetem a végén, de rájöttem, hogy az emberi lét nagy kérdéseire sosem tudunk a végére járni.

Szöllősi Mátyás regénye ezt remekül ábrázolja. Az emberi lét megfejthetetlen, ember és Isten közötti kapcsolat tele van rejtélyekkel, az emberi cselekvés pedig mindig megkérdőjelezhető, hiszen szubjektív.

Egyedi és bravúros műnek tartom, hiszen a könyv mindenkinek mást ás mást üzen, attól függően, hogy ki és milyen életkörülmények között olvassa.

Sok ideig sokkolt ez a regény, dühös voltam mert nem értettem az eseményeket és nem tudtam megfejteni a sorok mögött rejtőző üzeneteket. A könyvben alig történik valami, én mégse tudtam letenni, mert folyton hajtott a vágy, hogy megtaláljam azt a mozzanatot, ami mindent megmagyaráz. Nem találtam meg, de szerintem ez nem véletlen. Arra viszont rájöttem, hogy ahogyan Simon Péter keresi a válaszokat, az önigazolást, az elfogadást és magyarázatot tetteire, úgy én is mint olvasó, minden egyes történetből tanultam valamit, ami hozzátett emberi mivoltomhoz.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az ember mindig éppen olyan, amilyen. A többi csupán feltételezés.

Simon Péter Book Cover Simon Péter
Szöllősi Mátyás
Európa Könyvkiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
256

Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása

A könyv borítójából és címéből, arra következtettem, hogy egy vicces, humoros regényt fogok olvasni. Bár a könyv stílusa könnyed és szórakoztató, azért a sorok között elég komoly életbölcsesség és élettapasztalat olvasható ki belőle, csak sajnos nem igazán sikerült ezt izgalmasan átadni az olvasónak.

„Harold Fry valószínűtlen utazása” egyszerre kaland- és lélektani regény.

Harold Fry, a regény főhőse, egy egyszerű idős, magányos nyugdíjas, akinek napjai egyhangúan telnek, mindaddig míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, aki halálos ágyán van. Harold Fry egy rögtönzött levélben válaszol 20 éve nem látott barátnőjének, Queenienek, és elhatározza, hogy gyalog teszi meg a hozzá vezető több száz kilométert. Azzal a hittel és reménnyel indul el, hogy ameddig ő úton van, addig Queenie barátnője nem hal meg. Kalandokkal, emlékekkel, reménnyel és küzdelmekkel teli útja, végül elhozza Harold Frynak a megbékélést múltjával és veszteségeivel.

Ami engem nagyon megfogott ebben a könyvben az maga az út volt. Nevezhetnénk ezt zarándok útnak, elszámolásnak a halál előtt, vezeklésnek, vagy akár egy egyszerű kalandnak. Számomra nem azon volt a hangsúly, hogy mi mindenre emlékszik vissza Harold Fry ezen az utazáson, milyen események történnek vele, mire jön rá, mit tanul meg, hanem az, hogy milyen körülmények között történik mindez. Ugyanis egy igazán szélsőséges, kicsit sem könnyű és veszélytelen helyzetben, az ember hajlamos újragondolni és átértékelni dolgokat. Harold Fry kivonul a zajos, ingerrekkel teli világából, és elindul egy olyan útra, ami teljesen ismeretlen számára, tele van veszélyekkel és nem kevés kockázattal jár. Annyira hirtelen és gyorsan hozza meg ezt a döntést, hogy úgy tűnik, mintha menekülne valami elől, hiszen még feleségét is hátra hagyja. De amint egyre inkább magába fordul és kizárja a külső világot, sikerül neki elmerengeni az út szépségein és számot vetni múltjával.

A zarándok út mellett, ez egyfajta meditációval is felér, hiszen Harold Fry az élet nagy kérdésein kezd el merengeni és reflektálni. Ha csak a felszínt nézzük, akkor ez az egész nem szól másról, csak egy öreg ember szeszélyes kalandjáról, de ha jobban belevetjük magunkat, akkor hamar világossá válik, hogy egy idős ember csüggedéséről, magányáról, megbánásairól és elmulasztásairól szól az egész. Abban hisz és azt reméli, hogy egy ilyen út talán még jóvá teheti a múlt hibáit, talán még van lehetőség a feloldásra és megbékélésre.

Tetszett a sok leírás a könyvben, de mivel kevés cselekmény volt benne, ezért gyakran elkalandozott a figyelmem és nehezen tudtam beleélni magam. A szépen megfogalmazott gondolatok megmaradtak, de ezenkívül nem volt semmi kiemelkedő a könyvben.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az élet egészen más, ha keresztülsétál rajta az ember.

Harold Fry valószínűtlen utazása Book Cover Harold Fry valószínűtlen utazása
Rachel Joyce
Maxim Könyvkiadó Kft.
2013
Kartonált, Ragasztókötés, Visszahajló Füllel
320

Jodi Picoult: Találj rám

Mindig nagyon szívesen olvasok Jodi Picoult regényt, hiszen annyira olvasmányosak és érdekesek könyvei, hogy mindig sikerül valami újat találni bennük.

A „Találj rám” talán kicsit másabb mint a többi könyve, tele van misztikummal és rejtéllyel, de nagyon szórakoztató, leköti az olvasó figyelmét és magával ragad a történet. Az már nem titok Jodi Picoult regényeiről, hogy a szerző mindig valami újat alkot, mindig van benne egy nem várt csavar vagy fordulat és nehéz, súlyos témákat feszeget könyvében. Eleinte nekem kicsit nehezen illett be a történetbe a misztikum és a természetfeletti, de utána sikerült eligazodni benne és már minden a helyére került. Minden könyve meglepően és nem várt fordulattal végződik, de ennek a könyvnek a „feloldozása” mindent visz. Tényleg nem erre számítottam.

Ebben a könyvben négy ember élete kereszteződik. Az a közös bennük, hogy mindannyian ott voltak azon a bizonyos helyen, de különböző időben. Mindannyiuk életét befolyásolta az a történés ami ott történt.

A történet egyik szereplője, Jenna, a tizenhárom éves kislány, aki anyukáját keresi, Alice-t. Anyukája utáni nyomozásában, másik két szereplő segít be neki, Virgil és Serenity. Virgil, a nyomozó, még mindig nem tud kibékülni a tíz éve történt baleset körülményeivel. Serenity, a médium pedig véletlenül csöppen bele ebbe az egész történetbe, de neki is fontos szerepe lesz az elefántrezervátumban történt baleset megfejtésében.

Nagyon sok érdekes eleme volt a könyvnek, ami nekem kimondottan tetszett.

Az egyik ilyen elem az elefántok világa és személyisége. Nagyon tetszett az a sok új információ amit megtudtam ezekről az állatokról, tetszett az a kutatás az elefántok gyászáról, amit Alice végzett, ami egy párhuzam volt az emberi gyásszal. Az elefántok már szinte emberi szintre lettek emelve ebben a könyvben, ami nagyon sokat hozzátett a könyv hangulatához. Ez enyhített egy kicsit a téma komorságán.

Ebből a könyvből most kivételesen hiányzott a bírósági tárgyalás és az ott elhangzott vádak és ítéletek. Jodi Picoult itt ebben a regényben, inkább az emberi kapcsolatok nehézségeire teszi a hangsúlyt, ami minden bírósági ítélkezés nélkül is, elég súlyos. Most kívételesen nem hiányoltam a jogi megközelítést, hiszen volt elég családi zűrzavar, ami elvette erről a figyelmemet.

Ebben a könyvben ott van a súlyos téma, a kíméletlen őszinteség és a társadalomkritika.

A történet több szemszögből kerül elmesélésre, párhuzamosan futnak a cselekményszálak, miközben egyre több információt tudunk meg az elefántok világáról.

Nagyon részletesen és jól vannak kidolgozva a történet szereplői, minden információmorzsának nagy jelentősége van, hiszen ezek a végén egy teljes képet alkotnak.

Kiváló ahogyan a természet találkozik a természetfelettivel Jodi Picoult könyvében, a tárgyilagosság helyét átveszi a misztikum, a valóság egybeolvad a mesével.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A gyűlölködőkkel foglalkozni olyan, mint mosogatni a Titanicon. Mi értelme?

Találj rám Book Cover Találj rám
Jodi Picoult
Athenaeum Kiadó Kft.
2014
Puhatáblás, Ragasztókötött
456

Diney Costeloe: Eldobott gyerekek

Egy újabb remekmű, egy zseniálisan jól megírt regény, imádtam minden egyes lapját. Az „Eldobott gyerekek” a 2. világháború utáni időt dolgozza fel, szívszorítóan őszintén és érzelemdúsan.

Témája nagyon emlékeztet egy másik könyvre, az “Elrabolt életek“-re, de ezt a könyvet még annál is jobban élveztem. Nem teljesen helyénvaló az, ha azt mondom, hogy élveztem ezt az olvasmányt, figyelembe véve a könyv nagyon komor és komoly témáját és hangulatát, de irodalmi szempontból szerintem ez tényleg nagyon jó könyv.

Szeretek olyan könyveket olvasni, amelyek több száz oldalon mesélnek el egy történet, főleg ha ez a történet szórakoztatón, ízlésesen és különlegesen van előadva. Ennél a könyvnél észre se vettem a sok száz oldalt, mivel annyira olvastatta magát és annyira feszegette a határokat, hogy nehéz volt abba hagyni, mivel nem is annyira a történet, mint inkább a sok érzelem volt az ami magával ragadott.

Diney Costeloe lépésről lépésre építi fel a regény izgalmas cselekményét, de már az elején egyből belevág a történet fájdalmas részébe, amivel felkelti az olvasó érdeklődését.

A történet a 2. világháború után, az 1948-as Angliájában indul. Egy olyan országban, ahol a háborúnak még mindig lehet érezni keserű nyomait. Utcák és házak tűntek el a bombázások alatt, családok szakadtak szét, gyerekek maradtak árván, feleségek pedig özvegyen.

Rita és Rosie, alig kilenc és ötévesek, mikor özvegy édesanyjuk újra férjhez megy egy erőszakos és durva férfihoz. Ezáltal a két kislány élete örökre megváltozik. Eleinte nagyanyjukhoz kerülnek, aki gondozásába veszi a két kis unokát, de egy váratlan esemény, újból elszakítja a két testvért családjától.

Édesanyjuk új férje, ravaszságával és gonoszságával ráveszi a lányok anyját, hogy adja be őket egy intézménybe. Rita és Rosie így egy árvaházba kerülnek, ami életük legszörnyűbb élményévé válik.

Ez a szörnyű élmény egy másik színhelyen folytatódik, amikor az árvaház vezetősége, egy csapat árvát áttelepít Angliából Ausztráliába. Rita és Rosie, egy hajón utazik, a többi másik eldobott árvával, egy olyan országba ami örökre megpecsételi sorsukat.

Erős gyomor kell a könyv elolvasásához, hiszen borzalmas dolgok kerülnek elmesélésre. Szörnyülködéssel olvastam az árvaházi körülményeket, azt a brutalitást és embertelen bánásmódot, amit ott átéltek ezek az eldobott gyerekek. Teljesen kilátástalan és reménytelen a helyzetük, senkire sem számíthattak, csak önmagukra.

Számomra nagyon sok témát feszegetett ez a könyv.

Az egyik ilyen téma a háború borzalmas következményei, amelyek életeket, családokat és közösségeket romboltak le. Családok kerültek teljesen kiszolgáltatott és reménytelen helyzetbe, szinte semmilyen eséllyel az újrakezdéssel.

A másik téma az özvegy nők, édesanyák kilátástalan és korlátozott esélye a háború utáni élethez. Munka, férfi nélkül, szinte lehetetlen volt a mindennapi megélhetésük megteremtése.

Rita és Rosie édesanyja összeroskadt ennek terhe alatt, ezért lemondott gyerekeiről, bár ő úgy gondolta, ez csak egy átmeneti megoldás.

Ez pedig a könyv legégetőbb kérdéséhez vezet: Hogyan mondhat le egy anya a gyerekéről? Végig olvastam a könyvet, forgattam a kérdést jobbról balról, mégsem találtam rá magyarázatot. Mert szerintem erre nincs magyarázat, kifogás vagy elfogadható érv.

Anya és gyereke örökre összetartoznak. Ezt senki és semmi, soha nem kellene, hogy elválassza.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nem az a legfontosabb, mit olvas az ember, hanem hogy mindig olvasson. Az olvasás lényege, hogy élvezzük, úgyhogy ha tetszik egy könyv, mélyedj csak el benne bátran.

Eldobott gyerekek Book Cover Eldobott gyerekek
Diney Costeloe
Alexandra Könyvesház Kft.
2018
Kartonált
576

Kristen Harnisch: A borász lánya

Ha egy kedves kis történetre vágyik az ember, amit egy bekuckózó délutánon olvashat, akár egy jó pohár bor mellett, akkor „A borász lánya” mindenképp egy jó választás.

Sara Thibault, szüleivel él együtt egy szőlőbirtokon, és arról álmodozik, hogy egy napon majd ő veszi át apjától ezt az örökséget, és tovább viszi a családi hagyományt. A szőlőbirtokot azonban egy tragikus esemény folytán, anyja eladásra kínálja egy rivális családnak, A Lemieux családnak, akinek fia feleségül veszi Sara nővérét, Lydiát. Sara alig tudja feldolgozni apja halálát, máris ott van az újabb csapás, a szőlőbirtok elvesztése, ami számára az egész világot jelenti.

Lydia házassága az idősebb Lemieux fiúval, azonban egy újabb tragikus eseményt hoz magával, aminek következtében a Thibault lányok Amerikába menekülnek. Sarat itt újra össze hozza a sors a rivális család fiatalabb fiával, és ekkor dönti el, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy visszaszerezze apja franciaországi szőlőbirtokát, ezzel váltva valóra régi álmát, hogy a gazdaságot felvirágoztatja és kiváló borásszá válik.

Sara és Philippe találkozása sorszerű, hiszen mindketten meg akarják bosszulni a múlt sérelmeit. Philippe elégtételt szeretne venni bátyja halála miatt, Sara pedig az elveszített szőlőbirtokért.

Kristen Harnisch romantikus regénye a 19. század végét eleveníti fel történetében, ahol a szerelem, a bosszúvágy és az árulás ötvözik egymást. Két család történetén keresztül közelebbről is megismerjük a borászat világát, a szőlőtermesztés kihívásait, valamint a borkészítés csodás szakaszait.

A regény legfontosabb karaktere, Sara, aki bátorságának és kitartásának köszönhetően, elindul az önmagára való találás saját útján.

A regény első fele kicsit nehézkesen indul, a cselekmény kissé vontatott és unalmas, aztán a második felénél már sokkal izgalmasabb, ugyanis ez a rész Sara életútvonalát és küzdelmét mutatja be, amikor megérkezik a Napa völgybe és ott próbál szerencsét.

Két fiatal története ez, egy fiatal lány és egy fiatal fiú elindulnak az Újvilágba, hogy szerencsét próbáljanak. Még él bennük az Óvilág hagyománya és emléke, de egy múltbéli gyilkosság úgy tűnik örökre szétválasztja őket. A borászat iránti nagy szenvedélyük az, ami közelebb hozza őket egymáshoz, és elindít egy szerelmi szálat köztük.

Kellemes, könnyed kis történet, érzelemdús, de ugyanakkor semmi extrával.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Sarának eszébe jutott, hogy ő maga olyan, mint a gyertya fényéhez vonzódó molylepke. Naiv és ösztönös, magával ragadta a hely szépsége és a kecsegtető lehetőség, hogy végre elérje célját. Lehet, hogy egy ostoba, nyughatatlan lány, de hogy eltökélt, az biztos.

A borász lánya Book Cover A borász lánya
Kristen Harnisch
Lazi Könyvkiadó Kft.
2014
Puhatáblás, Ragasztókötött
304

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Kedvenc szerzőim közé tartozik Jodi Picoult. Történetei mindig izgalmasabb, legváratlanabb csattanókkal és fordulatokkal, és egészen élethűen megábrázolt emberi karakterekkel, akikkel könnyedén azonosul az olvasó.

Azért olyan különleges a szerző stílusa, mert egy hétköznapi esemény feldolgozása mindig több szemszögből van megvilágítva és a végén mindig nyitva marad a történet, ezzel is rábízva az olvasóra a történet tovább gondolását, leszűrvén ki-ki a neki szánt mondanivalót.

A regény két tipikus, hétköznapi amerikai családot mutat be, akik tizennyolc éven át harmonikus családi barátságban és szomszédi kapcsolatban álltak egymással. Gyerekeik, Chris és Emily, együtt nőttek fel, az évek folyamán a gyermeki barátságból szerelem lett. Egy szörnyű tragédia azonban örökre szétválasztja ezt a két családot. Emily öngyilkos lesz, és úgy tűnik, hogy ehhez Chrisnek is valami köze van, hiszen a végzetes lövés Chris apjának fegyveréből származik. A fegyverben azonban maradt még egy golyó, amit úgy tűnik a két kamasz Chrisnek szánt, ugyanis valami fura egyezség alakult ki köztük, amit mindenki elől eltitkoltak. Christ el kezdik szerelme meggyilkolásának gyanújával megvádolni, miközben Emily tragikus halála ennél sokkal bonyolultabb.

A szörnyű halálos tragédia nagyon sok titkok felszínre hoz, de a legnagyobb kérdés mégis az, hogy mit titkolt el ez a két fiatal kamasz és miben egyeztek meg. Egyedül Chris tudja a teljes igazságot, ő azonban hallgat.

Jodi Picoult megint nagy bravúrral teszi fel az életbevágóan fontos kérdéseket: Mi az igazán fontos egy barátságban? Mennyire ismeri a szülő a gyerekét? Meddig vagyunk képesek elmenni a szerelem nevében?

Szerintem ez megint csak egy remek olvasmány. Nem könnyű megemészteni a regény cselekményét, sokszor elgondolkodtat és szavak nélkül hagyja az olvasót, de Jodi Picoult minden regényének ez a célja, hogy megdöbbentse olvasóját, hiszen így maradandó hatást gyakorol a könyv az olvasóra.

A sok változatos karakter, a váltott szemszögből megismert események emelik a cselekmény feszültségét és drámáját, a végén pedig ott a feloldozás, de ez mégsem könnyít a regény hangulatán, hiszen már semmi sem lesz olyan mint régen. Ezért is olyan nyomasztóak Jodi Picoult regényei, mert a regény elolvasása után még sokáig ott dolgozik az olvasóban a könyv mondanivalója.

Jodi Picoult-hoz hűen, van benne nyomozás, tárgyalásos jelenet és romantikus szál.

A „Sorsfordítók” fantasztikusan jó könyv, megrendítő, elgondolkodtató és tanulságos. Ez a könyv egyszerre krimi, családregény és romantikus könyv.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Egy gyermek halála nem veszteség, hanem katasztrófa, pusztulás, pokol.

Sorsfordítók Book Cover Sorsfordítók
Jodi Picoult
Athenaeum Kiadó Kft.
2014
Kartonált, Ragasztókötés, Visszahajló Füllel
560

Anne Tyler: Egy spulni kék cérna

A következő könyvet csupán a címe és a fülszövege miatt, nem hinném, hogy megvettem volna. Azonban a könyv hátoldalán lévő szöveg, azonnal felhívta rá a figyelmemet, ugyanis ez áll rajta: „Száz év magány a XX. Század Amerikájában”. Mivel a „Száz év magány” Gabriel García Márquez-től a kedvenc regényeim közé tartozik, így már mindenképp el akartam olvasni.

Sosem bánom meg azt, ha elolvasok egy könyvet, de ez a könyv nagyon nem tetszett nekem és egyáltalán nem állja meg a helyét a fent említett összehasonlítás.

Nagyon nehéz megfogalmazni azt, hogy miről is szólt ez a könyv, mert tényleg borzalmasan unalmas és semmitmondó. A könyv egy négy generációból álló amerikai család szürke hétköznapjait mutatja be, teljesen monoton és unalmas stílusban. Abby és Red a könyv központi szereplői, nekik születik négy gyerekük, majd ezeknek a gyerekeknek is gyerekeik lesznek. Visszatekintve pedig egy korábbi generációt is megismerünk, Red szüleit. Az élet körforgásával gyerekek születnek meg, életek tragikusan végződnek, újabb családok alakulnak ki, miközben úgy tűnik minden a régi, de közben folyamatos a változás.

A családi ház, amiben laknak szintén együtt „fejlődik” a családdal, hat a sorsukra, közben pedig csak úgy van jelen az életükben, mint egy élettelen tárgy, mint egy kék spulni.

Számomra ez egy átlagon aluli könyv, semmi érdekeset vagy izgalmasat nem véltem felfedezni benne. Végig untatott és egyáltalán nem tudta lekötni a figyelmemet. Abszolúte semmi köze a világirodalmi műhöz, a „Száz év magány”-hoz, én ezt egyenesen sértőnek tartom, hogy egy ilyen könyvet egy világirodalmi remekműhöz hasonlítanak egyesek.

Én nagyon szeretem a családregényeket, de ezzel nagyon nehezen haladtam. Végigolvastam megannyi száz oldalt, és úgy érzem, hogy a könyv semmiről nem szólt. Teljesen értelmetlen a történet, semmi mondanivalója nincs, és hiányzik belőle szinte minden ami szükséges egy jó könyvhöz. Unalmasak és jellemtelenek a szereplők, kidolgozatlan a történet és túl sok benne a felesleges információ.

Nekem nagyon nagy csalódás volt ez a könyv, el sem tudom képzelni, hogy Amerikában ez hogy lehetett sikerlistás.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A problémás gyerekek szülei egyvalamit sosem mondanak ki. Méghozzá azt, hogy mekkora megkönnyebbülés, amikor a gyerekük élete végül rendeződik. De vajon mit kezdjenek azzal a haraggal, amely az évek során felgyülemlett bennük?

Egy spulni kék cérna Book Cover Egy spulni kék cérna
Anne Tyler
Tericum Kiadó Kft.
2015
Keménytábla, Védőborító
388

Karin Alvtegen: Szégyen

Nagyon szeretek svéd krimiket olvasni, számomra nagyon izgalmasak és szórakoztatóak ezek a regények. Én azt szeretem a svéd krimikben, hogy a gyilkosság nyomozása és felderítése mellett, nagy hangsúly van a szereplők lélektani elemzésén. Indulataik, tetteik, motivációjuk, gondolatuk, mindaz ami elvezet egy gyilkost egy bűncselekmény elkövetéséhez, a svéd krimikben mindig górcső alá kerül és több szemszögből van megvilágítva.

Karin Alvtegen pszichokrimije két teljesen különböző nő sorsának alakulását mutatja be, akik gyermek- és ifjúkori gyötrelmes emlékeik miatt, nehezen tudnak szabadulni a múlt fogságából.

Monika, az okos, sikeres és fiatal orvosnő, akire úgy tűnik, hogy rátalált a szerelem. Maj-Britt, egy idősödő, túlsúlyos és magányos nő, aki évek óta nem hagyta el otthonát. Két váratlan esemény, egy baleset és egy levél, arra kényszeríti ezt a két nőt, hogy nézzen szembe a múltjával, és annak borzalmas tetteivel és következményeivel.

A két női főszereplő élete megint csak egy jó példa arra, hogy a múlt árnyékai elől nem lehet elmenekülni, előbb vagy utóbb úgyis szembe kell néznünk ezekkel a traumákkal.

Monika és Maj-Britt is, csak úgy tudnak felszabadult életet élni, ha a gyermekkori traumáikat feldolgozzák, mert azok határozzák meg a jelenlegi életüket. A múltbéli események, a vallásos közösség és a szülők, olyan nagy terhet tettek két nő életére, hogy ők ezek miatt, évekig szégyenként hordták el magukban mindazt a sok elkövetett bűnt, amiért ők nem teljes mértékben voltak felelősek.

Eléggé nyomasztó és depresszív a könyv hangulata, azonban megfelelő egy őszi esős délutáni olvasáshoz. Nagyon lehangoló a két nő élettörténete, épp ezért is olyan meglepő a könyv vége, hiszen az előző oldalak hangulata alapján, én személy szerint nem erre a befejezésre számítottam.

Én ettől a könyvtől valamivel többet vártam el, kicsit túl lapos és rideg volt.

Ebben a történetben valahogy mindenki sérült és beteg, mind olyan szégyenfoltokat hordoznak magukon, amire az olvasó csak rémülettel tud reagálni. És a sok borzalom elolvasása után, a végén ott van a szereplők feloldozása, ami szerintem egyáltalán nem illik ebbe a képbe.

Még nem igazán tudom eldönteni, hogy akkor most egy krimit, egy drámát, egy thrillert vagy egy lélektani regényt olvastam. Mindenből volt egy kicsi benne, de egyik rész sem volt úgy igazán jól kidolgozva.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nem futhat elég gyorsan az ember, ha az, ami elől menekül, benne lakozik.

Szégyen Book Cover Szégyen
Karin Alvtegen
Animus Kiadó kft.
2014
Füles, Kartonált
288

Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok

Első ismerkedésem Ruta Sepetys-el a „Tengerbe veszett könnyek” olvasása során történt meg, ami azóta is kedvenc könyvemmé vált. A második könyv, amit a szerzőtől olvastam, igencsak nagy hatással volt rám, bár ez kicsit más olvasásélményt nyújtott, mint az előző könyv.

Bár az az igazság, hogy Ruta Sepetys szinte bármiről írhat, ugyanis engem nagyon lenyűgöz az, ahogyan elmeséli a történeteket és hogy milyen jól ismeri az emberi elmét. Pont ezért vannak olyan nagy hatással rám az ő könyvei. Csak Ruta Sepetys tud úgy mesélni, hogy az olvasó teljesen bele tudja magát képzelni az adott környezetbe, és ezáltal bele is szeret a történet szereplőibe.

A „Kalitkába zárt álmok” az 1950-es évek New Orleans-ban játszódik. Josie, a regény főhőse, a francia negyedben, rossz hírű prostituált anyja árnyékában, arra kényszerül, hogy egyedül nézzen szembe az élet nehézségeivel és kőkeményen dolgozzon meg álmaiért.

Josie, egy fiatal, okos és bátor, alig tizennyolc éves lány, aki, ki akar törni ebből a mocskos, elfajult és bűnös városból, ezért titokban szövögeti álmait. Terveket szövöget arról, hogy hogyan hagyja el a várost, és kezd el főiskolára járni egy másik helyen. Tervei azonban meghiúsulni tűnnek, mikor egy rejtélyes gyilkosság napfényre kerül, amibe Josie is belekeveredik, akarata ellenére.

Josie egy bordélyházban takarít, mellette pedig egy könyvesboltban dolgozik. Úgy tűnik ilyen körülmények mellett esélytelen a kitörés, de neki sikerülni fog, csak kicsit másképp, mint ahogy azt az olvasó reméli.

Bátorságának, kitartásának és lelki erejének köszönhetően a végsőkig harcol álmaiért, és nem lép anyja bűnös nyomdokaiba.

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Érdekes volt betekintést nyerni az alvilág, a bordélyházak, a prostituáltak életébe, ami tele volt elfajzott és bűnös tettekkel. Ebben a mocskos világban, nagyon nagy kontraszt volt, egy olyan okos, szép és talpraesett lányról olvasni, aki már gyerekként arra kényszerül, hogy egyedül boldoguljon. Alig tizenkét évesen egyedül beköltözik a könyvesbolt feletti lakásba, takarít abban a bordélyházban, ahol anyja prostituálkodik, közben pedig világirodalmi könyveket olvas és híres íróktól idéz. Engem elbűvölt ez az erős kontraszt. Ezért szerettem meg ennyire Josie karakterét.

Hiába a sok csillogás, bájos esték és luxus autók, az alvilág mocskát, titkát és bűnét, nem tudta elnyomni. Josie magasan kiemelkedik ebből a világból, első perctől kezdve bele se illet. Ezért is látta szegény, minden valamivel okosabb és műveltebb férfiban az apját, mert hinni akart abban, hogy ő mégsem teljesen romlott, anyja és taszító környezete ellenére.

Annak ellenére, hogy egész életét eme mocskos világban töltötte, egy önző és bűnös anya mellett nőtt fel, apátlanul és céltalanul, neki mégis sikerült kiemelkednie és felülemelkednie.

A sok mellékszereplő nagyon sokat hozzátett a regény olvasási élményéhez. Mindegyik szereplő szerethető volt valamiért, hiszen mindannyian hozzájárultak valamilyen szinten Josie sorsának alakulásáért.

A regény vége kicsit meglepett és váratlanul ért, kicsit úgy éreztem mintha túl hamar ért volna véget, és ezért számomra kicsit nyitva maradt Josie története.

Ennek ellenére nagyon megkedveltem a könyvet és nagyon megérintett Josie története. Ha más nem is, de egy biztos üzenete mindenképp van a könyvnek: Az álmainkért mindig érdemes küzdeni!

Kedvenc idézetem a könyvből:

Néha elindulunk egy úton úgy, hogy azt hisszük, egy irányba visz, és valahol egészen másutt kötünk ki. De ez jól van így. A lényeg, hogy elinduljunk.

Kalitkába zárt álmok Book Cover Kalitkába zárt álmok
Ruta Sepetys
Maxim Könyvkiadó Kft.
2013
Füles, Kartonált
332

Amir Gutfreund: A mi holokausztunk

A szépirodalmi kortárs irodalom kedvenc műfajom, azon belül pedig a 2. világháborúról szóló könyvek. „A mi holokausztunk” egy olyan könyv, amit csupán a címe miatt vettem meg, mert tudtam, hogy érdekel a téma. Amir Gutfreund szerintem valami egészen egyedit és különlegeset alkotott meg könyvében, ugyanis a holokausztot nem az elszenvedők, vagy a tettesek szemszögéből eleveníti meg, hanem két olyan gyermek szemléletén keresztül, akik mindeddig semmit sem tudtak a 2. világháború eme sötét korszakáról.

Két teljesen hétköznapi gyerek, Amir és Efi, próbálják megérteni környezetük furcsaságait és megfejteni azt, hogy mit is jelent az a szó, hogy „holokauszt”. Eleinte csak falakba és néma csendbe ütköznek, de egyszer csak elkezdenek mesélni a szülők, nagyszülők, szomszédok és ismerősök. Minden egyes elbeszélés egy újabb helyszínre viszi az olvasót, de mindegyik történetben közös az átélt szenvedés és reménytelenség.

Amir, a regény egyik elbeszélője, egyben a könyv szerzője is, a holokauszt utáni generáció egyik túlélője, aki csak annyit lát, hogy a nagyszülei generációja nagyon furcsán viselkedik, mintha egyre több lenne köztük az elmebeteg.

Ebből a meg nem értésből, az állandó elutasításból és találgatásból, jut el a két gyermek odáig, hogy kutakodni és érdeklődni kezdenek, nagyszüleik történetei, beszámolói és élményei után, amivel megfejthetik a holokausztot. Nagyon kreatív és trükkös technikákat alkalmaznak, hogy közelebb kerüljenek az igazsághoz és megértsék szüleik és nagyszüleik átélt traumáit.

Gyerekként a felnőttek nem tartják őket elég érettnek ahhoz, hogy megértsék a holokausztot, de a két gyermekből felnőtt lesz, és akkor döbbennek rá, hogy a sok elmesélt történet, könyvtári kutakodás és személyes élmény sem elegendő ahhoz, hogy ép ésszel fel tudják fogni azt, amin az előttük való generáció átment.

Megérteni mi, akik a holokauszt után születtünk, úgysem fogjuk sohasem, csak az segíthet ha ezek az emberek leírják, elmesélik, kibeszélik magukból mindazt amit a 2. világháború idején átéltek.

Sok megrázó és meghökkentő holokauszt történetet olvastam már, melyek mind nagy hatással voltak rám. Gutfreund könyve azért volt más ezektől a könyvektől, mert a sok felsorolt eseményt és történetet, amit a környezete szereplői elmesélnek, ő azt eleinte valamilyen könnyed, kicsit humoros stílusban adja elő, ahogy egy gyerek látja és átéli mindazt, amit lát és hall. De ezek a „viccesnek” tűnő történetek, súlyos drámákat rejtenek magukban, és a sok bolondnak vagy őrültnek vélt ember mögött, ott rejtőzködik a megélt tragédia, amit az író még felnőttként sem tud megemészteni.

És szerintem a regény pont ezt a kérdést teszi fel minden egyes olvasónak: Kívülállóként meg lehet-e érteni mindazt, ami akkor történt?

A könyv olvasása során sok érzelem ébred fel az olvasóban, a tehetetlenségtől egészen az empátiáig, tudván azt, hogy egy ilyen esemény szinte bármikor újra bekövetkezhet. Mert a holokausztot megváltoztatni, eltörölni már nem tudjuk, de vajon tanultunk e belőle?!

Én azért tartom nagyon jó könyvnek, mert a sok elmesélt történeten túl, rámutat olyan problémákra is, amik mai napig is aktuálisak, faji-, vallási- vagy nemzeti megkülönböztetésekre, melyek megoldásra várnak.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Pompásan működött a hallgatás ösztöne, ha valki olyan dolgokon ment át, mint ők.

A mi holokausztunk Book Cover A mi holokausztunk
Amir Gutfreund
Európa Könyvkiadó Kft.
2013
Keménytábla, Védőborító
584