Elif Shafak Tekintet című regénye kétségtelenül különleges és mély gondolatokat hordoz a szépségről, a testképről, a társadalmi ítélkezésről és arról, hogyan formál bennünket mások tekintete. A négyszáz évet átívelő idősíkok, a gyakori kitérők, a mítoszok és filozófiai elmélkedések azonban sokszor megtörték a cselekmény lendületét, így olvasás közben inkább elveszettnek éreztem magam, mint kíváncsinak. A szereplők sorsa érdekes volt, de számomra nem alakult ki az az érzelmi kötődés, amely végigvitt volna ezen a szokatlan szerkezetű történeten.
A könyv lényegében arról szól, hogyan válunk olyanná, amilyennek mások látnak bennünket, és milyen nehéz megtalálni a saját arcunkat egy ítélkező világban.
A történet középpontjában egy törpe férfi (Bé-Cé) és egy túlsúlyos nő áll, akik szeretik egymást, de a külvilág ítélkező pillantásai miatt csak álruhában mernek együtt mutatkozni. A regény azt vizsgálja, hogyan képes a társadalom kirekeszteni azokat, akik eltérnek a „szépségideáltól”.
A könyv egyik legnagyobb kihívása számomra az volt, hogy a történet folyamatosan ugrál időben és térben. A regény nem lineárisan épül fel: az Oszmán Birodalomból Szibériába, onnan Franciaországba, majd vissza Isztambulba vezet bennünket. Első olvasásra ezek a történetszálak szinte teljesen függetlennek tűnnek egymástól, ezért könnyű elveszíteni a fonalat.
Ahogy azonban haladunk előre, egyre világosabbá válik, hogy a szerzőt nem a klasszikus értelemben vett cselekmény érdekli. A különböző korszakok és szereplők ugyanannak a kérdésnek a különböző arcait mutatják meg: mit jelent szépnek vagy csúnyának lenni, milyen kívülállóként élni egy ítélkező világban, és hogyan alakítja életünket mások tekintete.
A regény egyik legérdekesebb motívuma Bé-Cé különleges műve, a Tekintetek szótára, amelyben a történelemből, vallásokból, mítoszokból és babonákból gyűjti össze a tekintettel kapcsolatos történeteket és hiedelmeket. Ez a képzeletbeli könyv nem pusztán egy mellékszál, hanem a regény filozófiai középpontja. Azt sugallja, hogy egyetlen pillantás is óriási erővel bírhat: lehet szeretetteljes és elfogadó, de lehet megalázó, birtokló vagy romboló is, és képes egész életeket meghatározni.
Valójában a Tekintet sokkal kevésbé szól a cselekményről, mint az emberi lélekről. Elif Shafak olyan kérdéseket tesz fel, amelyek minden korban aktuálisak: miért ítélünk meg valakit a külseje alapján? Ki dönti el, hogy ki számít szépnek vagy csúnyának? Mennyire éljük a saját életünket, és mennyire próbálunk megfelelni mások elvárásainak? Létezhet-e valódi szabadság egy olyan társadalomban, ahol folyamatosan figyeljük egymást, és közben mi magunk is állandóan mások tekintetének kereszttüzében élünk?
Éppen ezért ez a regény inkább filozófiai utazás, mint hagyományos történet. Aki sodró cselekményt és könnyen követhető eseményeket keres, valószínűleg nehezen fog kapcsolódni hozzá. Aki viszont szeret elmélyedni az emberi természet, az identitás és a társadalmi előítéletek kérdéseiben, annak sok gondolatot adhat.
Elif Shafak nem egy klasszikus történetet mesél el ebben a könyvben, hanem esszéket, mítoszokat, történelmi kitérőket és szimbólumokat sző össze egy regénnyé. A cselekmény helyett inkább gondolatokat és hangulatokat épít.
Ha egy erős történetet és folyamatos eseményeket vársz, akkor meglehet, hogy csalódást fog okozni ez a könyv. Ha viszont szereted az elgondolkodtató, rétegzett irodalmat, a végére a sok mozaikdarab fokozatosan összeáll.
Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a filozofikus, szimbolikus, lassan kibontakozó történeteket, és nem bánják, ha a cselekménynél fontosabbak az eszmék és a társadalmi kérdések. Ha viszont inkább sodró lendületű, könnyen követhető és érzelmileg erős regényt keresel, akkor valószínűleg ez a történet nem lesz a kedvenced.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Néha… váratlanul megsérülünk. De minden seb begyógyul. Idővel var képződik rajta és beborítja. Elrejti. Mert egyetlen seb sem akarja, hogy lássák.
Tekintet
Európa Könyvkiadó
2026
Füles, Kartonált
2026
Csáki-Sipos Kata
