Anthony Doerr: A láthatatlan fény
„A láthatatlan fény” messze az egyik legjobb könyv amit eddig olvastam. Irodalmilag egy remekmű, olvasmány szempontból kiváló szórakoztatás és emberileg nézve egy különleges történet.
Két párhuzamos történet áll egymással szembe, két fiatal kamasz sorsának ötvözésén keresztül ismerjük meg a 2. világháború pusztító és kegyetlen körülményeit. A történet egyik főszereplője, Marie-Laure, egy francia vak lány, aki apja által sok időt tölt el a Természettudományi Múzeumban. Miután a nácik megszállják Párizst, Marie és apja arra kényszerülnek, hogy egy tengerparti kisvárosban húzódjanak meg.
A másik főszereplő, Werner, egy német árva fiú, aki egy matematikai zseni és mindenféle rádiókhoz ért. Különleges képességének köszönhetően egy német náci iskolába kerül, ahol kénytelen lesz megismerkedni a 2. világháború embertelen oldalával.
Két fiatal kamasz életét követhetjük nyomon 4 éven keresztül. Sorsuk különböző módon alakul, az egyik menekülni kényszerül, a másik egy tőle idegen idealizmust kényszerül követni.
Ebben a csodás és egyedi lírai remekműben, a 2. világháború komor és pusztító sötétsége, utat tör magának a láthatatlan fény által, ami nem más mint az emberiség értéke. Családokat, gyerekeket ismerünk meg, akik a sok borzalom ellenére is küzdenek azért, hogy emberek maradjanak. Miközben a helyszínek és idősíkok változnak, a regény egyre izgalmasabbá és letehetetlenné válik.
Szerintem ez a regény zseniálisra sikeredett. A drámai hatás minden egyes fejezetben egyre csak nő, a történetek és a szereplők nemes és értékes emberi érzéseket váltanak ki az olvasóból, ami által katartikus élménnyé válik az olvasás.
Amellett hogy szépirodalmi szempontból kiváló és csodás, mivel minden egyes szófordulat és mondat hatásos, nagyon letisztult és egyedi. Persze mint minden világháborús könyvben, ebben is benne van a sok borzalom és kilátástalanság, de a szerzőnek sikerül valahogy egészen emberi szemszögből megvilágítani mindezt. A humánumba vetett hit és bizalom minden egyes mondatból kiolvasható.
Én személy szerint nagy híve vagyok a rövid és hatásos fejezeteknek, ezért ez még többet hozzáadott a könyv értékéhez. Jogos a Pulitzer-díj, ugyanis ez a könnyed stílus, bájosan megfogalmazott cselekmény, a két szerethető főszereplő, teljesen magával ragad és egyedivé teszi a könyvet.
Ez a szívszorító és gyönyörű szépirodalmi remekmű minden dicséretet megérdemel. A leírások, a tájképek, a nyomasztó hangulat, a váltott szemszög mind-mind arra szolgál, hogy a háborút civilek szempontjából ismerjük meg. Nem csak a két főszereplő által ismerjük meg a 2. világháború kegyetlenségeit, hanem több megszállt területek emberein keresztül, akik önzetlenséget, jóságot és megbocsátást tanúsítanak tetteikkel és szavaikkal.
Aki menthetetlen kedvelője a világháborús könyveknek, akárcsak én, annak ez a könyv garantált olvasásélményt fog nyújtani.
Kedvenc idézetem a könyvből:
– Tudod, mi a történelem legnagyobb tanulsága? Az, hogy a történelem az, aminek a győztesek mondják.
A láthatatlan fény
Alexandra Kiadó
2018
Keménytábla, Védőborító
544
