Kay Bratt: Varázsolj haza!

Ennél kedvesebb, bájosabb és szívmelengetőbb könyvet rég olvastam. Első perctől kezdve teljesen magába szippantott, és az elején még csak nem is sejtettem milyen sok fontos társadalmi témát fog boncolgatni ez a könyv.

A kedves és bájos cselekményből a végére egy olyan történet alakul ki, ami nem csak olvasmányos és roppant szórakoztató, de olyan gondolatokat is tartalmaz, amelyek fontos aktuális témákat tárnak az olvasó elé, informálva és edukálva.

Az egész könyvet a szeretet ereje és hatása lengi körül, mindez egy olyan történetbe ágyazva, ami hol kikapcsol, hol álmodozásra, hol pedig elmélyülésre késztet.

A könyv főszereplője Cara, aki egy hátizsákkal és egy talált kutyával indul útnak, azzal a céllal, hogy megkeresse kedvenc írója, Hemingway otthonát. Barangolása közben olyan kalandokba sodródik, amelyek által átgondolja problémákkal teli gyerekkorát, valamint viharos kapcsolatát ikertestvérével.

Utazása során egy kóborkutya lesz útitársa, aki olyan szeretetet és törődést ad Caranak, amit eddigi élete során alig tapasztalt meg.

Ez a kalandos utazás egyben egy önismereti út is lesz, ahol Cara megküzd saját démonaival, elengedi a múlt sérelmeit és nyitni kezd egy új élet felé.

A könyv története reményteli és visszaadja az olvasónak a hitet az emberekben, megmutatva azt, hogy életünk során több olyan emberrel is találkozunk, akik formálják életünk és jellemünk alakulását.

Cara, utazása során önmagára talál rá, visszanyúl azokhoz az erőforrásokhoz, amelyek átsegítik őt stresszes vagy kihívásokkal teli helyzetekben.

Az utazás egy fejlődés, aminek célja gyakran ismeretlen, Cara is csak a végén döbben rá arra, hogy mennyit változott és tanult önmagáról és a világról.

Cara története az erőről, a kitartásról, az újrakezdésről és a bizalomról szól. Mindezt a könyv elején egy kutyától kapja meg, aki leghűségesebb barátja és társa. De a későbbiekben Cara megtapasztalja mindezt emberektől is, akik segítik, támogatják és tanácsokkal látják el.

Rengeteget lehet tanulni Cara történetéből, ugyanis ez a könyv a családról, az anyai szeretetről, a testvérekről, a nevelőszülőségről és a depresszióról szól.

A könyv szerzője annyira könnyedén és olvasmányosan ír, hogy a történet csak úgy visz magával, közben pedig elgondolkodtat.

Ez az a könyv, ahol találkozik egy csodálatos történet, szerethető karakterekkel, társadalmilag fontos témákkal és olyan irodalmi utalásokkal, amelyek nem csak a könyvmolyoknak tud sokat adni, hanem bárkinek aki szeretne úgy elmerülni egy igazán jó könyvben, hogy az nem nyomasztó, hanem felemelő és reményteli.

Könyvmolyok, állatbarátok, kutyakedvelők, szülők és mindazok, akik egy kedves és szórakoztató olvasmányra vágynak, ebben a könyvben teljes mértékben rátalálnak mindarra, ami miatt olyan kellemes kikapcsolódás az olvasás.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az első és az utolsó dolog, amit meg kell tenned ezen a világon, hogy kitartasz, és nem hagyod, hogy összezúzzon.

Varázsolj haza! Book Cover Varázsolj haza!
Kay Bratt
Libri Könyvkiadó Kft.
2021
Füles, Kartonált
401