Szabados Ágnes: Van már időd olvasni?

Szabados Ági olvasónaplója szerintem az idei év legnagyobb meglepetése és ajándéka számomra. Mivel mindkettőnket összeköt az olvasás iránti nagy szenvedély, valamint mindketten elkötelezett népszerűsítői vagyunk az olvasásnak, ezért számomra ez az olvasónapló egy igazi kincsnek számít.

Ma már el sem tudom képzelni az életem könyvek és olvasás nélkül, nem is igazán vannak olyan emlékeim gyerekkoromból vagy felnőttkoromból, mikor ne épp egy könyv varázslatos világába menekültem volna. Az olvasás mindig is életem meghatározó része volt, számomra ez ugyanolyan létfontosságú, mint a levegő és a táplálék. Mindig is szerettem könyveket olvasni, de nem álltam meg csupán ennyinél, hanem mindig is lejegyeztem egy kis füzetbe olvasmányaim fontosabb adatait. Gyerekként is emlékszem arra, hogy volt egy saját készítésű olvasónaplóm, amibe eleinte a kötelező olvasmányok kerültek be, utána pedig azok a szerzők, könyvek, idézetek, amelyek hatással voltak rám. Már akkor is fontosnak tartottam az ilyen jellegű olvasónaplókat, ugyanis rengeteg könyvet olvasok heti/havi rendszerességgel, ezért egy idő után sok minden elmosódik vagy felejtésbe merül. De egy ilyen olvasónapló segítségével mindent le tudtam jegyzetelni, és ehhez bármikor fordulhattam, ha épp egy szerzőt vagy egy könyvet kerestem, aki vagy ami fontos volt számomra.

Felnőttként már telefonba, laptopra vagy egy Excel-táblázatba kezdtem el írogatni az olvasmányaimról szóló fontosabb információkat. Azonban egy évvel ezelőtt Szabados Ági első olvasónaplója felkeltette a figyelmemet, és már akkor nagyon érdekesnek és motiválónak tartottam az ilyen jellegű kezdeményezést.

Mikor azonban a napokban a kezembe került immár saját kiadású olvasónaplója, akkor úgy éreztem, hogy újból belemerülhetek egy olyan tevékenységbe, ami legalább olyan örömöt és boldogságot okoz nekem, mint az olvasás.

Eleinte csak percekig forgattam a kezemben ezt a csodálatos, színes, vibráló és hangulatos borítójú olvasónaplót, ami egyből meghozta a kedvemet a kreatív íráshoz. Nem tudok és nem is akarok elmenni amellett, hogy milyen szépek a színes könyvek az olvasónapló borítóján, mennyire kedvemre való a keménytáblás kötés, valamint milyen szuper illusztrációkat és ízléses megfogalmazásokat tartogatnak a napló lapjai. És ez még csak a kezdet!

Én egyből továbbmentem és felnyitva ezt a kis naplót, kedvet kaptam az első lapon található kis könyvecskék kiszínezéséhez, ami számomra egy meditatív és relaxáló gyakorlat. Szerintem szuper ötlet így kezdeni egy olvasónaplót, arról nem is szólva, hogy milyen kreatív és egyáltalán nem szokványos feladatok, kihívások és ötletek tárulkoznak fel a könyvecske további oldalain. Nagyon tetszik a napló felépítése, ami négy évszakra bontja ezt a kis könyvecskét, és minden évszaknak különböző kreatív és öteletes gyakorlatok, kihívások és jegyzetek felelnek meg.

Szabados Ágnes, mint a Nincs időm olvasni kihívás alapítója és kezdeményezője, valami egészen ötletes, eredeti és inspiráló naplót szerkesztett meg mindazoknak, akik szeretnek elmerülni a könyvek világában, valamint az olvasást összekötik az írással is.

Még csak most ismerkedem ezzel a színes és kreatív olvasónaplóval, de már most érzem azt, hogy nagyon nagy támaszom lesz olvasmányaim során. Inspirálnak a benne lévő idézetek, az üres oldalak amelyek lehetőséget adnak saját gondolataim megírásához, valamint a sok ötletes feladat és kihívás, ami teret ad a fantázia és a kreativitás megéléséhez. Olyan ez a napló, mint egy kis kincsesláda, amibe mindenki saját igénye szerint pakolja bele azokat az értékeket, amelyek számára fontosak. És mivel digitalizált világunkban már alig használunk tollat az íráshoz, ezért én ezt különösen díjazom, hogy kézben tarthatok egy olyan formátumú könyvet, amibe különböző írószerekkel írhatok, különböző színekkel rajzolhatok és akár matricákat is ragaszthatok bele, megteremtve magamnak egy saját kis ékszerdobozt.

Hiszek az olvasás terápiás hatásában, ugyanúgy a kreatív írás terápiás hatásaiban is, pont ezért is olyan nagy érték ez az olvasónapló. Egyfelől lehetőséget ad a gondolatok szabadon szárnyalásához, másfelől pedig korlátoz az írásban, ugyanis ami egyszer oda bekerül, azt már nem lehet kitörölni. Így megfontolásra és rendszerezettségre sarkall ez a napló, hogy csak azok a könyvek, idézetek és jegyzetek kerüljenek bele, amelyek igazán kiemelkedőek.

Könymolyoknak, bloggereknek vagy azoknak, akiknek szükségük van egy külső motiváló erőre, amitől kedvet kapnak az olvasáshoz, mindezeknek szerintem nagyon hasznos lehet ez az olvasónapló. Emellett szerintem ez egy tökéletes ajándék is lehet, ugyanis ötletes, kreatív és szórakoztató.

Szerintem ez egy igényesen és jó ízléssel megszerkesztett kiadvány, ami nem csak külsőre megnyerő, hanem tartalmilag is áttekinthető és gyakorlatias.

Ez az olvasónapló segít rendszerezni a könyvekből kiírt idézeteket, lejegyezni a fontosabb könyvek címét, valamint megélni a bennünk rejlő kreativitást. Nagy kedvelője vagyok az úgy nevezett hagyományos dolgoknak, ezért egy olvasónapló számomra sokkal értékesebb mint bármilyen digitális táblázat.

Szerintem nincs olyan korosztály vagy korcsoport, akiknek ne ajánlanám ezt az olvasónaplót, kívül-belül igényes, ízléses és szórakoztató. Eleinte csak üres lapok gyűjteményének tűnik mindez, de igazán akkor kel életre ez a napló, mikor az ember elkezdi élettel megtölteni. Minden írás, kép, szín, és egyéb dolog, ami ebbe az olvasónaplóba belekerül, az a végén egy értékes kincsesládát fog eredményezni.

Olvassátok, használjátok, szinezzétek és alkossátok meg saját kis könyveteket, ami rólatok szól és ti vagytok benne a főszereplők!

Kedvenc idézetem a könyvből:

És hogy miért erősködöm? Mert a tudás hatalom. A tudás pedig ott van a könyvekben. Következésképp: a könyvek hatalmat jelentenek! Sikeresebbek, kiegyensúlyozottabbak, egészségesebbek, végső soron boldogabbak lehetünk pusztán az olvasás által. Csupán ennyi a titok.

Itt rendelheted meg: https://szabadosagnes.hu/

Van már időd olvasni? Book Cover Van már időd olvasni?
Szabados Ágnes
Szabados Ágnes
2019
Keménytábla
177