Van az a ritka típusú könyv, ami nemcsak elmesél egy történetet, hanem meggyógyít, lassan, finoman, akár egy csésze forró tea egy esős délutánon. Ez a könyv pontosan ilyen.
A Csibineko Vendéglő a Kíváncsi Macskához egy különleges japán történet a gyászról, az elengedésről és az újrakezdésről, arról, hogy a szeretet nem szűnik meg akkor sem, amikor valaki már nincs velünk, csak más formában él tovább.
Kotoko, a fiatal lány, testvére elvesztése után egy titokzatos vendéglőbe indul, amelyről azt beszélik, hogy ott az emberek még egyszer, utoljára találkozhatnak azokkal, akiket elveszítettek, hogy kimondhassák azt, amit soha nem tudtak, hogy megölelhessék azt, akit már rég elengedtek.
Ez az út azonban nem csupán a bátyjához vezet, hanem önmagához is, a fájdalmon keresztül a gyógyulás felé. A vendéglő nemcsak a talákozás helyévé válik. Itt nemcsak halott bátyjával fog találkozni, hanem olyan emberekkel, akik ugyanúgy hordozzák a veszteség súlyát, mint ő. Emberekkel, akik valakit elveszítettek, valamit kénytelenek voltak elengedni, vagy épp saját magukkal próbálnak kibékülni. A vendéglő falai között mindenkinek megvan a maga története, és minden tál étel mögött ott lapul egy emlék, egy fájdalom, vagy épp egy reményfoszlány.
Kotoko lassan rájön, hogy a Csibineko Vendéglő nem csupán egy hely, hanem egy átmenet két világ között, ahol a szavak és az ízek képesek gyógyítani, ahol az elengedés nem feledést, hanem elfogadást jelent.
Ahogy megismeri a vendéglő többi látogatóját, megtanulja, hogy a gyász nemcsak veszteség, hanem egyfajta kapcsolat is azokkal, akiket szeretett. Hogy a fájdalom mögött ott rejlik a hála, amiért valaha valaki ennyire fontos lehetett.
A találkozások, a csendes beszélgetések és az ismerős ízek lassan visszaadják Kotoko hitét abban, hogy az élet nem ér véget a búcsúval.
A vendéglő tehát nemcsak az elhunytakkal való találkozás helye, hanem az újrakezdésé is, ahol a múlt, a jelen és a remény egy pillanatra összeér.
A könyv nem varázslatot ígér, hanem megbékélést. Egy csendes, gyönyörűen megírt történetet, ahol minden falat étel, minden emlék, minden találkozás szimbolikus jelentést hordoz. A szerző finoman, mégis mélyen mutatja meg, hogyan képes a szeretet, az étel illata, egy szó vagy egy tekintet összekötni két világot – az élőkét és az elhunytakét.
Ez a regény nem a halálról szól, hanem az életről, ami utána marad. Arról, hogyan találunk fényt a legnagyobb veszteség után, és hogyan válik a búcsú is egyfajta szeretetnyelvvé.
A szerző mesterien ötvözi a realizmust és a misztikumot: a macskák bölcs jelenléte, a gőzölgő levesek, a finom illatok és az apró részletek mind a lélekhez szólnak. Minden egyes fejezet olyan, mintha egy újabb fogást kóstolnánk, egyszerre megható, elgondolkodtató és gyengéden vigasztaló.
Ez a történet nem csupán azokról szól, akik elmentek, hanem azokról is, akik maradtak. Arról, hogyan tanulunk újra élni, szeretni és hinni, amikor minden darabokra hullik körülöttünk.
Ha szereted a japán lélektörténeteket akkor ez a könyv a te szívedbe is beköltözik.
Egy olvasmány, amit nem lehet sietve fogyasztani, inkább lassan, falatonként, hogy minden mondat íze ott maradjon benned, mint egy meleg emlék egy hideg estén.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Mindenkinek szüksége van egy helyre, ahol kisírhatja magát.
Csibineko Vendéglő a Kíváncsi Macskához
Kossuth Kiadó
2025
Puhatáblás, Ragasztókötött
220
Antóni Csaba
