Szinte már lehetetlen és nehéz feladatnak tartom azt, hogy véleményezzem ezt a könyvet, ugyanis nagyon ambivalens érzéseket váltott ki belőlem. Nem tudom azt mondani, hogy nem tetszett, egyszerűen csak értetlenül állok előtte, mert úgy érzem sokkal több kérdés maradt bennem a könyv végén, mint mikor neki kezdtem. Bár a könyv eleje egyből felkeltette a figyelmemet és lélegzet visszafojtva vártam azt, hogy a regény cselekménye épüljön és egyre izgalmasabb legyen, sajnos úgy érzem, hogy nem azt kaptam ettől a könyvtől amire számítottam.
Ez a lassan folydogáló, csendes, nyugodt, helyenként kicsit melankolikus regény számomra akkor lett volna igazán élvezetes, ha ez a modern kori családregény kicsit közelebb engedett volna magához és én, mint a könyv olvasója valamivel jobban is beleláthattam volna nem csak a szereplők életébe, hanem lelki világukba is. Barnás Ferenc úgy meséli el ennek a nagy családnak az életét, mintha csak tényeket közölne, de közben az érzelmek szerintem nagyon háttérbe kerülnek ebben a könyvben, sőt helyenként talán el is maradnak.
Ez a családregény egy elbeszélő szemszögén keresztül mutatja be egy nagy család életét, pontosabban tíz testvérről, azok szüleiről és saját családjaikról van szó ebben a regényben. A hangsúly a testvérek életén van, mindannyian más és más élethelyzetben vannak, és az ahogyan élnek hatással van a másik életére is. Nem sok izgalom van a regény szereplői körül, sőt mindennapjaikat végig olvasva úgy gondolná az ember, hogy egy átlagos magyar család életét lehet kiolvasni a könyvből. És ez első látásra meg is állja a helyét, a sorok között azonban ott bújik meg az a kérdés, hogy a testvérek élete csupán döntéseik következménye vagy ők is a sors kiszolgáltatottjai.
És ez a kettősség végig jelen van ebben a könyvben. Ugyanis egyfelől könnyedén és gyorsan lehet a könyvvel haladni, mivel a hétköznapi történetekkel csak úgy sodródik az ember, de mivel nincs egy központi témája, ezért egy idő után ez a szerteágazó elbeszélés monotonná válik és nehezen tudja lekötni az olvasó figyelmét.
Kevés olyan elem van benne, amit egy jól megszokott regénynél már ismerünk, ugyanis a cselekmény néha ugrál az időben, néha befejezetlenül ér véget egy konfliktus vagy nyitottan marad egy kérdés. Ez a könyv valamilyen szinten életszagú. Az életben megtörténnek dolgok, van amire nincs is válaszunk, van amit nem is értünk, és gyakran még csak célja sincs mindannak amit egy életen át magunkkal cipelünk. A könyv vége is pont ilyen nyitott marad, sokkal több kérdéssel, mint megadott válasszal.
Én ennél a könyvnél teljesen eltekintenék a fülszövegétől, ugyanis az nem csak, hogy félrevezető, de egyenesen téves, ugyanis semmi köze ahhoz, amiről ez a könyv szól. Szó sincs ebben a könyvben nyomozásról, családi titkokról vagy szálak összerakásáról. Amiről azonban valóban szól ez a könyv az a nagy családok élete, a jelenkori Magyarország politikai, társadalmi és szociológiai problémáiról, valamint életünk esendőségéről és kiszámíthatatlanságáról.
Én nem tartom ezt egy rossz könyvnek, csak zavar az, hogy a tények átadásán túl, a szerző nem tudta nálam elérni azt, hogy én is részese legyek könyvének, hogy én is átéljem és átérezzem a szereplők életét. Az utolsó oldalakig sem tudtam megfejteni azt, hogy miért nem enged be a szerző az ő világába, miért csak egy tisztes távolságból szemléltette velem ennek a családnak az életét, akiknek szereplőivel és élethelyzetükkel én is mint olvasó könnyedén tudtam volna azonosulni, de hiányzott az a fajta nyitottság ami által a szereplők legmélyebb világába is bele láthatok. Szerintem nagy lehetőség rejtőzik ebben a regényben, de számomra így ebben a formában, ez még nem elegendő ahhoz, hogy nem csak irodalmilag, hanem olvasási szempontból is egy élvezetes könyv legyen.
Számomra az a bensőséges és meghitt kapcsolat hiányzott a legjobban ebből a regényből, ami sajnos nem alakult ki, se köztem és a szerző között, de még csak a könyv szereplőivel sem.
Annyira bánom és sajnálom azt, hogy ez a könyv egyszerre szólt mindenről és semmiről, ugyanis az igazán fontos dolgok, a családtagok közti viszony gyakran felületes maradt, az ami pedig fontos lett volna, nekem valahogy nem jött át. Hiányérzettel, rengeteg kérdéssel és még több kusza gondolattal fejeztem be ezt a könyvet, aminek a meg nem valósult befejezése csak még inkább nyomasztóan hatott rám.
Kedvenc idézetem a könyvből:
A testem hamarabb jutott el oda, ahová az elmém. Éveken át olyan gondolatokkal éltem, amelyek nem fedték a valóságom. Mások valósága mögül néztem ki a világba, miközben talán ezeknek a másoknak sem volt saját valóságuk.
Életünk végéig
Pesti Kalligram Kft.
2019
Keménytábla, Védőborító
456
