Dobray Sarolta új regénye az Üvegfal folytatása, ami egy nyers, fájdalmasan őszinte történet a bántalmazásról, az önvesztésről és a lassú, mégis diadalmas újrakezdésről.
Léna és Péter házassága kívülről talán egy átlagos kapcsolatnak tűnhet, belülről azonban egy örvény, amely lassan lehúzza mindazt, ami egykor élet volt benne. A történet nemcsak egy házasság széthullásáról szól, hanem arról a belső harcról is, amelyet egy nő vív önmagáért, a gyerekeiért és a szabadságáért.
A könyv a bántalmazó kapcsolatok pszichológiáját ritka érzékenységgel és pontossággal ábrázolja. Dobray Sarolta nem dramatizál, nem túloz, hanem egy kegyetlen valóságot mutat be, éppen ettől válik megrázóvá ez a könyv. Mondatai csendesek, mégis súlyosak; minden oldal szembesít, de közben finoman vezet a felismerés és a remény felé.
A szerző rendkívüli empátiával, mégis kíméletlen pontossággal mutatja be, hogyan alakul ki egy olyan kapcsolat, amelyben a szeretet fokozatosan válik félelemmé, a bizalom pedig kontrollá. Nem ítélkezik, hanem megért és érzékenyít, az olvasóval együtt járja végig Léna útját a függőség, a tagadás, majd a lassú ébredés fázisain át. A történet legnagyobb ereje éppen abban rejlik, hogy nem kínál gyors megoldásokat, sem megváltást egyetlen pillanat alatt: Léna küzdelme fájdalmasan valóságos, tele visszaesésekkel, kétségekkel és apró győzelmekkel, amelyek végül mégis a felszabadulás felé vezetnek.
Dobray Sarolta prózája letisztult, sallangmentes és érzelmileg pontos, a csendjei is beszélnek, sőt helyenként hangosabbak mint a szavai. Nemcsak a bántalmazás lélektani hátterét tárja fel, hanem azt is, milyen nehéz újradefiniálni önmagunkat, amikor évekig valaki más határozta meg, kik vagyunk. A regény egyszerre fájdalmas és gyógyító: a sebekről beszél, de közben az emberi lélek erejét is ünnepli.
Ez a könyv nem csupán a bántalmazásról szól, hanem az emberi méltóságról, a túlélésről és a lassan megszülető önszeretetről. Egy történet, amely olvasás után is sokáig velünk marad, mert emlékeztet arra, hogy a legmélyebb sötétségből is vezet út a fény felé.
Ez a történet nem egy könnyű olvasmány, de szükséges. Mert nemcsak Lénáról szól, hanem mindazokról, akik valaha elhitték, hogy a szeretetért szenvedni kell. És arról is, hogy a szabadulás lehetséges.
Ajánlom mindenkinek, aki képes szembenézni a fájdalommal, és hisz abban, hogy a sötétségből is vezet út a fény felé.
Egy regény, ami nemcsak olvasmány, hanem tükör, és talán egy kéz, ami segít kimászni a mélyből.
Ez a könyv azokhoz szól, akik valaha csendben tűrtek, akik próbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, és akik megtanultak mosolyogni akkor is, amikor belül már semmi sem volt rendben. Dobray Sarolta regénye nem ítélkezik, együttérez. Megmutatja, milyen nehéz felismerni, hogy amit szerelemnek hittünk, valójában hatalomról és függésről szól. És milyen bátor dolog nemet mondani, amikor minden körülmény arra kényszerít, hogy maradj.
Ez a történet emlékeztet arra, hogy a gyógyulás nem egy pillanat, hanem egy hosszú, fájdalmas, mégis gyönyörű folyamat. Hogy a szabadság ára sokszor az, hogy újra megtanuljunk hinni önmagunkban. Hogy az igazi erő nem a harcban, hanem a csendes kitartásban rejlik.
Ez a könyv egy segélykiáltás és egy ígéret egyszerre: segélykiáltás azoknak, akik még a falak rabsága mögött élnek, és ígéret azoknak, akik már az ajtó felé indulnak. Mert a sötétség nem örök.
Ajánlom mindenkinek, aki valaha elveszett, de nem adta fel, hogy egyszer hazataláljon önmagához. Ez a regény nemcsak olvasmány, hanem gyógyulás szavakba öntve.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Nem menthetek meg mindenkit. Magamat kell megmentenem.
Léna
Open Books
2025
Keménytábla, Védőborító
472
