Földvári András: Ez ​az én világom

Lehet közhelynek tűnik a Dalai Láma mondata, miszerint a boldogság titka az, hogy évente utazz el valahova, ahol még nem jártál előtte, de szerintem ez a bölcsesség valóban megállja a helyét.

Földvári András ezt szó szerint vette, és az ENSZ összes tagállamában járt már, utazásai alatt pedig olyan élményekkel, emberi kapcsolatokkal és életbölcsességekkel gazdagodott, amiket már két kötetben is megosztott olvasóival.

Mindazoknak, akik szeretnek utazni, ez a könyv, akárcsak az első kötet, nagyon izgalmas és kalandos történeteket tartogat. Elég ránézni a könyv borítójára és olvasóként egyből beindul az ember fantáziája, egyből azokra a felejthetetlen utazásokra gondolunk, amelyek értékes emlékként maradnak meg bennünk.

Nagyon kellemes élmény elmerülni ebben a könyvben, a rövid fejezeteknek köszönhetően olyan helyekre utazhatunk el képzeletben, amelyek nem csak új információkkal látnak el minket, hanem megajándékoznak egy igazi olvasási élménnyel is.

A frappáns és lényegre törő történetek humorral és jókedvvel vannak tele. Minden egyes ország, hely, sziget, tengerpart vagy repülőtér, ami megjelenik ebben a könyvben, kalandos utazásra szólít fel.

Ezek a rövid történetek mindig egy-egy fontosabb vagy emlékezetesebb élményt emelnek ki egy-egy utazásból. De ezek a részletes leírások segítenek abban is, hogy valamivel többet megtudjunk egy-egy ország kulturális vagy földrajzi helyzetéről.

Ez az útikönyv humoros, kalandos és szórakoztató, olvasóként csodálattal olvassuk végig azokat az élménybeszámolókat, amelyek nem csak jókedvre derítenek, hanem hasznos és gyakorlatias tanácsokkal is láthatnak el egy-egy utazás tervezésénél.

Nemcsak az érdekesebbnél érdekesebb történetek miatt érdemes elolvasni ezt az útikönyvet, hanem azért is, hogy jobban megismerjük azt a kalandos utazót, aki a világban érzi magát otthon. Akinek az otthont a vendégszeretet, az új helyek fefedése, a kellemes baráti beszélgetések és a számos felejthetetlen élmény jelenti.

Ebben a könyvben szó szerint életre kelnek a történetek, a természet szépségei, az emberek kedvessége világszerte, egy olyan élményt ad vissza az olvasónak, ami által könnyű elmerülni az álmodozásban.

Földvári András szemléletén keresztül, az utazás nem csak élmény és kaland, hanem egyben egy kihívás is, ugyanis az utazással rengeteg tervezés, váratlan feladatok megoldása és pontos időbeosztás is jár.

De ennek a könyvnek köszönhetően mindez egyszerűnek és könnyednek tűnik.

Miután elolvassuk ezt a könyvet, hamar rájövünk arra, hogy világutazónak lenni, nagyon sok időt, energiát és tervezést igényel, és ez nem is biztos, hogy ez mindenkinek való.

De az utazás lehetőséget ad a fejlődésre, az önismeretre, más kultúrák és világok befogadására, ami kimozdít bennünket komfortzónánkból és nyitottabbá és empatikusabbakká tesz mások iránt.

Túl a szórakoztató történeteken, a kalandos és humoros elbeszéléseken és az egyedi beszámolókon, emberi kapcsolatokról mesél ez a könyv.

Olyan emberekről szól ez a könyv, akik a világ bármelyik táján segítséget nyújtanak ha kell, és együtt tudnak nevetni és beszélgetni.

Földvári András beszámolói gyakorlott és kevésbé rutinos utazóknak szólnak, mindazoknak akik szeretnek úton lenni, akik tárgyak helyett, élményekkel és kalandokkal szeretnék megtölteni életüket.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Mindenhol jó, de legjobb útközben.

Ez ​az én világom Book Cover Ez ​az én világom
Földvári András
21. Század Kiadó
2021
Füles, Kartonált
270