Pap Éva: Mielőtt lemegy a nap

Vannak könyvek, amelyek mellett néha csendben elmegyek, valamiért nem fog meg a címe vagy a borítója, így el sem kezdem olvasni. Egy ideig ez ennél a könyvnél is így volt, de amint a kezembe került, szinte megállás nélkül végigolvastam, annyira magával ragadott története és hangulata.

Amilyen csendesen, lassan és bizonytalanul vágtam neki, pont ennek ellentéteként folytatódott a könyv olvasása, szinte magamba szívtam minden egyes mozzanatát és pillanatát ennek a könyvnek.

Nagyon tetszett a szerző írói stílusa, tetszett a karakterek megformálása, a könyv nyelvezete, a pont elegendő történelmi háttér, valamint a csodálatos, kalandos és izgalmas romantikus szál.

A szavak, a mondatok, a helyszínek, a hangok és az ízek, mind megelevenednek ebben a könyvben, ezért olyan élvezetes olvasása.

Ilyen módokon olvasni a vajdasági magyarokról, megismerni konkrét emberi sorsokon keresztül a magyar történelem egy szegletét, egyszerre volt letaglózó és valahogy igazán élvezetes.

Számomra ez a könyv egy pozitív csalódást jelentett minden értelemben. Meghatott a története, tetszett a két váltakozó idősík, valamint az ahogyan szinte a kezdetektől a végéig végigkísérhetünk egy olyan emberi sorsot, ami teljes valóságában és őszinteségében adta vissza az élet összes oldalát.

Azt különlegesen élveztem ebben a könyvben, hogy egy férfi szemszögén keresztül olvashatunk végig egy olyan szerelmi történetet, amiben helyet kap a család, a barátság, a házasság és maga a nagybetűs élet.

Mijo, a könyv férfi főszereplője, aki egyetemi évei alatt, szenvedélyesen beleszeret a fiatal Medaba. Az élet azonban hamar közbeszól, és a két fiatal eltávolodik egymástól és két különböző utakon folytatják életüket.

Jó sok évvel az elválás után, újra találkoznak, és ekkor derülnek ki a múlt rejtett titkai.

Mijo visszatekintve úgy meséli el élete történetét, hogy az élet fontosabb mérföldköveit kiemeli, megmutatva a fájdalmas és egyben a csodálatos részeket is. Nincs túlidealizálva semmi ebben a visszaemlékezésben, sőt gyakran nyers és őszinte ez a vallomás, emiatt hiteles és életszagú.

De ez a szerelmi történet nem csak romantikából áll, hanem van benne jó sok csavar és meglepetés is, köszönhetően egy olyan történetvezetésnek és cselekményfelépítésnek, ami egy percig sem unalmas, nincsenek benne ismétlődő elemek, sőt nagyon szépen építkezik a regény, mindaddig míg a végén szépen lekerekedik.

Varázslatos módokon repített magával ez a könyv, élveztem benne a csodálatos leírásokat, az érzelemdús megfogalmazásokat, a szereplők közötti dinamikát, valamint azt a sok értékes mondanivalót, ami a sorok között megbújt.

Bár a könyv borítója engem nem igazán fog meg, annál inkább címe, ami annyira találó és sokatmondó.

Mielőtt lemegy a nap…addig megszámlálhatatlan lehetőségünk van arra, hogy szeressünk, hogy megbocsássunk, hogy helyrehozzunk, hogy újrakezdjünk és éljünk.

Mijo belső monológjai, elbeszélései és története ezt tükrözik vissza, az életet csak a veszteségekkel, a szerelmekkel, a csalódásokkal és az örömökkel együtt lehet megélni.

Nincs olyan, hogy jó élet vagy jól éltem-e, csak döntés és hozzáállás kérdése minden.

Rendkívül élvezetes volt egy emberi sorson keresztül egy egész történelmi korszakról olvasni, miközben szerelem, döntések, életek, titkok és hibák egyvelege egy olyan történetet szült, ami az olvasó összes érzékszervére kihat.

Ezzel a könyvvel Pap Éva végérvényesen belopta magát a szívembe, a jövőben mindenképp szeretnék még tőle, ilyen színvonalas és értékes könyveket, olvasni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Most már tudom, a sorsra hagyatkozni a legnagyobb ostobaság. Ha akkor felülök a vonatra, minden másképp alakul.

Mielőtt lemegy a nap Book Cover Mielőtt lemegy a nap
Pap Éva
Álomgyár Kiadó
2021
Keménytábla
285