Első könyvem amit Harlan Coben-től olvastam, a „Bűnösnek nyilvánítva”. A könyv címe erősen emlékeztetett egy svéd filmre, melynek története hasonló, és ezért kezdtem el olvasni.
Wendy Tynes nyomozónő le akarja buktatni, a pedofilnak vélt Dan Mercert, ezért élő tévéműsorban lépre csalja őt, hogy bebizonyítsa bűnösségét és rácsok mögé helyezze. Mindeközben tizenéves lányok tűnnek el, és a nyomozónő meg van róla bizonyosodva, hogy mindez mögött a pedofil Dan Mercer áll. Mivel konkrét bizonyítékok nincsenek ellen, ezért a bíróság ejti ügyét. Ez mit sem segít, hiszen a nyilvánosság előtt, ő már pedofilnak számít. Kapóra jön az, hogy Dan Mercert lelövi az egyik áldozat édesapja, hiszen ez legalább úgy tűnik lecsitítja a kedélyeket. De még ez a gyilkosság sem vet véget az eltűnt lányok esetének, hiszen egy újabb 17 éves lány tűnik el. Ekkor kezdi el Wendy mélyebben beleásni magát a történetbe, és rájön, hogy a gyanúsítottat egészen máshol kell keresnie. Kapcsolatba kerül Dan Mercer egykori egyetemista szobatársaival, kik ugyanúgy valamilyen botrányba kerültek, egy blogbejegyzés- vagy e-mail miatt. Az oknyomozónő olyan mélyre ássa magát a történésékbe, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül.
Szerintem ez egy kitűnő regény, izgalmas és fordulatos. Rabul ejt, mivel egy mindannyiunkat érintő témát feszeget: hol a virtuális valóság határa és milyen következményei, hatásai vannak a digitális médiának? A krimiben körülírt technikai társadalom veszélyei hátborzongatóak és elgondolkodtatóak is egyben.
Kedvenc idézetem a könyvből:
A halál közelségében csak még jobban áhítjuk a létezést. A világ nem más, mint a szélsőségeket elválasztó vékony határvonalak együttese.
Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft.
2012
Puhatáblás, Ragasztókötött
346