Légrádi Gergely: Nélkülem – Nélküled

Nem olvastam a regény első változatát, sőt a szerző többi könyvét sem ismerem, ennek ellenére ez a könyv teljesen elvarázsolt, úgy érzem, mintha pont hozzám szólna, mintha nekem íródott volna.

Teljesen a hatása alá kerültem, úgy érzem, hogy legszívesebben újra és újra olvasnám, mert megérintett, elindított bennem egy folyamatot és nagyon erős érzelmeket váltott ki belőlem.

Ez a regény egy házasság megrázó és fájdalmas történetéről szól, amiben a házastársak két külön szemszögből vizsgálják meg életüket, szerelmüket, kapcsolatukat, sikereiket, kudarcaikat és mulasztásaikat.

Eszter és Miklós, a regény főszereplői, akkor ébrednek rá kisiklott életükre, amikor szembesülnek a férj súlyos, gyógyíthatatlan betegségével. Miklós, aki a betegsége előtt a munkájában, magas beosztásában és szakmai sikereiben találta meg boldogságát, hirtelen ágyhoz láncolva, górcső alá veszi eddigi életét és naplóbejegyzések által végre leírja azokat a gondolatokat és érzéseket, amiket hangosan sosem mert eddig kimondani. De igazából még a betegsége közepette sem vállalja fel élete döntéseit, valamint nincs bátorsága szembesülni feleségével, csak a papíron leírva jönnek elő ezek a belső vívódások és megbánások.

Eszter is csakis Miklós betegsége után eszmél rá arra, hogy a házasság, a család és a gyerekek miatt mellette is jó sok év szaladt el úgy, hogy közben barátok nélkül maradt és valahogy önmagát is elveszítette.

Két felnőtt, akik egykor szerelmesek voltak egymásba, akiket házasság és gyerekek kötnek össze, úgy tűnik felőrlődik az élet mókuskerekében.

Mire ráébrednek tévedéseikre, mulasztásaikra és kudarcaikra, lehet, hogy már késő!?

Szerintem ez a könyv központi kérdése és témája, megvizsgálni életünket, kimondani gondolatainkat és megélni érzéseinket mindaddig míg van erre időnk. Akárcsak a regény főszereplői, mi is túl gyakran csak a túlélésre törekszünk és nem a megélésre.

Gyakran sajnos csak egy betegség, egy haláleset, egy tragédia tud ráébreszteni arra, hogy mit kellett volna másképp csinálni, hogyan kellett volna élni.

Egyeseknek ez talán zsigerből megy, míg mások egy életen át küzdenek önmagukkal és a körülöttük lévőkkel.

Légrádi Gergely könyve mélyen hat az érzelmekre, gondolatébresztő és rengeteg mély értelmű életbölcsességet tartalmaz. Nagyon szépen és harmonikusan egyensúlyoz az érzelmek és benyomások között, figyelve arra, hogy pont annyi érzelmet vigyen bele e történetbe, amitől még megható lesz, de nem túl érzelgős. Tudatosan felhasználva ezt az eszközt, együttérzést vált ki az olvasóból, valamint egy fájdalmas szembenézésre is kényszerít, megvizsgálva önmagunkat és környezetünket.

Ennek a könyvnek nem az a célja, hogy kikapcsoljon és megnyugtasson, hanem az, hogy továbbgondolásra, önvizsgálatra és tudatos önismeretre ébresszen.

Mindannyian benne vagyunk ebben a mókuskerékben, és gyakran úgy viselkedünk és úgy éljük meg napjainkat, mint Miklós és Eszter. Keressük a boldogságot, futunk a siker után, és kapaszkodunk minden egyes apró reménymorzsába. Miközben néha benne ragadunk a múlt fájdalmas mintáiban, saját magunkat fosztjuk meg attól az esélytől, hogy elengedjük sérelmeinket és valami újat teremtsünk.

Izgalmas, veszélyes és kalandos végigolvasni ezt a könyvet, ami hol egyes szám harmadik, hol pedig egyes szám első személyben szólal meg. Minden egyes mondata ütős, benne van az az extra pikantéria, ami miatt szerintem ez egy zseniális regény. Nagyon okosan és finom érzékkel adagolja a szerző az érzelmeket, figyelve arra, hogy nehogy túl nyomasztó legyen mindez egyszerre, de azért célba érjen és hasson ott, ahol talán a legjobban fáj.

Mélyen lélektani ez a könyv, ami belőlem katartikus élményeket váltott ki. Küzdelem és harc, szembesülés és elfogadás, elengedés és újrakezdés, mindez benne van ebben a csodálatos könyvben.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Nem elég csak úgy élni bele a világba. A legtöbbször nem árt, ha tudod, mit miért teszel.

Nélkülem – Nélküled Book Cover Nélkülem – Nélküled
Légrádi Gergely
Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft.
2020
Keménytábla, Védőborító
349