Wendy Holden: Túlélőnek születtünk

Sok olyan könyvet olvastam már, ami a holokausztról szól, és néha már úgy érzem, hogy azt a borzalmat már nem lehet fokozni és úgy leírni, hogy én mint olvasó, ne azt érezzem, hogy végül is mindegyik könyv ugyanarról szól. Lényegében ez a könyv se mutat semmi újat, ugyanakkor döbbenetes és megrázó az a történet ami elénk terül ebben a könyvben.

Nagy erőssége ennek a könyvnek a női szemszög, ami három rendkívül erős és kitartó zsidó nő történetét meséli el. Döbbenetes az ő történetük, valamint a gyerekeik története, akik szó szerint a legnagyobb fájdalom, keserűség és nyomor idején születtek. Megrendítő és megindító az ahogyan ezek a nők a végsőkig harcolnak gyerekeikért és a túlélés érdekében bármire képesek.

A történelmi pontosság és részletesség nagyon megnyerőek ebben a könyvben. Én személy szerint nem igazán nevezném ezt egy regénynek, sokkal inkább memoár jellege van, ugyanis három nő meséli el élete legszörnyűbb időszakát. Nagyon tömény a könyv és nehezebben lehet haladni vele, ugyanis nagyon sok benne az információáradat. Történelmi szempontból ez nagyon értékes, olvasási szempontból nehezebb, mert nincs meg az a tipikus regényes stílusa. A nehezebb és szárazabb részek után azért mindig van egy kis szünet, ami egyensúlyba hozza az információk átadását a történet mesélésével.

A kerettörténet három zsidó nő történetét mutatja be, akik gyereket szülnek egy koncentrációs táborban és mindannyian túlélik a 2. világháború szörnyűségeit. Bár az ő történetük van a könyv középpontjában, azért a szerző nagyon sok apró részletre is kitér még könyvében. Ezek a részek a nők hozzátartozóiról szólnak vagy olyan emberekről, akik ugyanúgy mint ők szemtanúi voltak a nácik kegyetlenségének.

Elképesztő az a sok borzalom, amiről ez a könyv mesél, gyakran nehéz megemészteni az oldalakon található információkat, ugyanis ebből semmi sem fikció, sajnos minden egy olyan valóságról mesél, amit még csak elképzelni is nehéz, nem hogy megélni és túlélni. Három nőnek sikerült túlélni a koncentrációs táborokat és gyerekeik és unokáik által megsemmisíteni Hitler tervét.

Akár mennyire szomorú, lehangoló és megrázó ez a történet, azért mégis csak van egy olyan erős üzenete, ami reményt adhat mindazoknak akik ha nem is hasonló, de ugyanúgy borzalmas dolgokat éltek át.

Ha valaki kezébe veszi ezt a könyvet, akkor arra mindenképp érdemes felkészülni, hogy sok benne az évszám, a helyszín, a név, és még megannyi háttér információ. Ez helyenként a könyv kárára megy, ugyanis ezáltal kevesebbet tudunk meg a három nő életéről, de szerintem a szerzőnek az volt a célja ezzel a könyvvel, hogy ne a három nő története legyen a leghangsúlyosabb könyvében, hanem mindaz, ami az ő példájukon keresztül egy egész nemzedékre vall. Nem azt mondom, hogy nem kerek a nők története a könyvben, csupán csak annyi, hogy kicsit felszínes és nem annyira hangsúlyos, mint az adott történelmi kor ábrázolása. Ha regényként nem is állja meg a helyét, történelmi könyvként mindenképp nagyon érdekes és értékes.

Ez a visszaemlékezés, aminek a középpontjában a női sors áll, részletes és hiteles. Az ahogyan három nő sorsa egymásba fonódik és kereszteződik, szerintem mindenképp különleges és érdekes ebben a könyvben. A rengeteg beszámoló, a fekete-fehér képek, a visszaemlékezések egészen egyedivé teszik ezt a könyvet, ezért is érdemes elolvasni.

Ez a könyv sokszínű és sokrétegű, egy csoda önmagában is, hiszen elképesztő az az út amit ezek a nők megtesznek a pokoltól a halálmenetig és megint vissza az életbe.

Kegyetlen, fájdalmas, megrázó és gyomorforgató könyv egy olyan világról és benne olyan emberekről, akik megtapasztalták a legrosszabbat, megjárták a poklot és mégis képesek voltak visszatérni az életbe. Ezért is, számomra egy ilyen jellegű könyv elolvasása, sosem szomorúan ért véget, hanem reménytelien, bizakodóan és hálásan. Bármennyire is fájdalmas és komoly a hangneme ennek a könyvnek, azért reményt és hitet tud adni, bátorságot és kitartást lehet meríteni belőle.

Egy életre szóló élmény ez a könyv, lehetetlen elfelejteni!

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az emberi természetre jellemző, hogy mind azt hisszük, túl fogjuk élni valahogy…

Túlélőnek születtünk Book Cover Túlélőnek születtünk
Wendy Holden
Maxim Könyvkiadó Kft.
2017
Füles, Kartonált
384