2010-es évek

J.D. Barker: A hatodik éjszaka

A 4MGY trilógia befejező része engem szó szerint padlóra küldött, annyira sok szálon futott a regény cselekménye, olyan sok szereplő és helyszín jelenik meg benne, hogy a végére már teljesen beleszédültem mire sikerült kibogozni a történetet és megfejteni azt, amire már a trilógia első részétől vártam. Ebben a befejező részben van a legkevesebb gyilkolás, és ezek nem is annyira részletesek mint az eddigiek, itt már inkább a háttérinformációk kerülnek középpontba,...

Tovább...

J.D. Barker: Az ötödik áldozat

A 4MGY trilógia első kötetének elolvasása után, úgy gondoltam, hogy lehetetlen lesz ugyanazt a magas színvonalat megütni. Viszont a trilógia második kötete pozitív csalódást hozott, legalább olyan izgalmas és feszültséggel teli volt, mint a sorozat első kötete. Ennél a trilógiánál az az igazán jó, hogy egyből függőséget okoz, lehetetlen leállni vele, annyira érdekes a története és a szereplői is annyira emberközeliek, hogy olvasóként egyből beleszeret az ember ebbe a sorozatba....

Tovább...