gyermekkor

Parinoush Saniee: A megbocsátás könyve

Mikor kezembe vettem ezt a könyvet, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyire a hatása alá fogok kerülni. Mély lélektani könyvnek és felnőtt tanmesének tartom. Ugyanakkor szülőként olvasva ezt a könyvet, akár gyereknevelési könyvként is megállja a helyét, hiszen nagyon sok pszichológiai és életmódbeli igazság van benne megfogalmazva.

Minél több idő telik el a könyv olvasása óta, annál jobban érlelődik bennem a könyv mondanivalója és mély üzenete.

Ez az első könyvem amit az iráni írónőtől olvasok, de biztos, hogy nem az utolsó. Nagyon sokat hozzátett a könyv hangulatához és értékéhez az a dolog, hogy egy ilyen mély értelmű könyvet egy iráni nő írt meg, tudván azt, hogy milyen szerepet töltenek be a nők Iránban.

Mielőtt elkezdtem volna olvasni a könyvet, sokáig néztem a könyv borítóját, ami annyira megnyerő és szép. Csodálatosan ábrázolja a könyv borítója azt az ártatlan, tiszta lelkű és okos kisfiút, aki a könyv főszereplője.

A könyv cselekménye két szemszögből van elmesélve. Az egyik hang, az ötéves Saháb hangja, aki lázadásból nem beszél, így próbálja büntetni szüleit és azokat, akik ez miatt fogyatékosnak gondolják és kigúnyolják. A másik hang, Saháb édesanyjáé, aki férje és gyereke között próbál igazságot tenni, miközben nagyon szenved gyereke némasága, valamint férje nemtörődömsége miatt.

A kerettörténet által nem csak Saháb családját, rokonait és az iráni kisvárosi lakóközösséget ismerhetjük meg, hanem az iráni kultúrát, szokást és a családban betöltött szerepek fontosságát is.

Saháb, az ártatlan és naiv kisfiú, azért menekül a némaság világába, mert úgy érzi, hogy családja nem törődik vele, a felnőttek nem értik meg őt, a gyerekek pedig csak kigúnyolják és kihasználják. Egy fantáziavilágot alakít ki magát, benne két elképzelt kis baráttal, akik valójában lelki világának két különböző vetületét ábrázolják. Saháb, bátyja és kishúga mellett, nehezen tud érvényesülni, nem érti a felnőttek világát, és csak arra vágyik, hogy édesapja elfogadja őt olyannak, amilyen, és szeresse.

Egyszerre csodás és megdöbbentő végigkísérni Saháb lelki válságát, miközben a kisgyerekből egyszercsak felnőtt lesz, aki mindvégig egyedül magára számíthatott.

Az, hogy egy ötéves kisfiú a némaságot választja, valójában egy égbekiáltó lázadás, ellenkezés és segélyhívás. De a körülötte lévő felnőttek annyira elvannak a saját életük nehézségeivel és problémáival, hogy nincs idejük és energiájuk arra, hogy segítsenek ennek a gyereknek megérteni a világot és megadni neki azt a feltétel nélküli szeretetet, ami alapból minden gyereknek jár(na).

Fájdalmas, megható és szívszorító olvasni ennek az elveszett, magára hagyott és védtelen gyereknek a történetét, akire senki sem figyel fel, mindenki megbélyegzi őt fogyatékosnak, miközben benne egy okos, ügyes és jóhiszemű gyerek lakozik.

A kiszolgáltatott és védtelen gyerek mellett, az édesanya is jelentős meghatározója a regény cselekményének. Az ő helyzete se egyszerű, ugyanis álmait, vágyait, munkáját áldozza fel a család érdekében, mindazért hogy meglegyen a látszata annak, hogy ők egy boldog és harmonikus családban élnek. De az igazság az, hogy ő is szenved. Szenved férje nemtörődömsége, ridegsége és felülrendeltsége miatt. Iráni nőként nem sok joga van, számára az egyetlen beteljesülést az anyaság és a háztartás vezetése jelentheti.

Az édesapa karaktere a legtaszítóbb a regényben, akitől mindegyik családtag tart és fél. Az ő szemszögét nem is igazán ismerjük meg, hiszen ő nem szólal meg, csak a regény utolsó részében, egy pár rövid mondat erejéig. Családapaként úgy gondolja, hogy egyetlen feladata a család megélhetésének a biztosítása. Nem érti meg fiát, nem lát bele gyermeke lelkébe és nem tudja támogatni és segíteni feleségét. Nemcsak ötéves fia ellen vét, hanem egész családja ellen, mikor megvonja tőlük szeretetét, gondoskodását és idejét.

És ekkor tevődik fel a kérdés: Meg lehet-e bocsátani egy olyan gyermekkort, ami tele volt sérelmekkel, mulasztásokkal és bántalmazásokkal? Erre a kérdésre a regény utolsó mondatában kapunk választ.

Édesanyaként, nekem nagyon sokat adott ez a könyv. Megint rávilágított arra a tényre, hogy milyen törékeny és egyedi is a gyermekek ártatlan lelki világa és mennyire fontos erre kellőképpen odafigyelni. A regény olvasása közben újra és újra rádöbbentem arra, hogy milyen hatalmas felelősséggel is jár a gyereknevelés, milyen könnyen és hamar el lehet rontani dolgokat. De ha az ember időben észreveszi, mindig javíthat rajta, mert a gyerekek csodás világa mindig mindenre nyitott, ami szép és nemes.

Legfontosabb üzenete a könyvnek, hogy gyereket könyvből nem lehet nevelni, csak szívből és szeretettel. Egy gyereknek, mindössze csak ennyire van szüksége.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A szavaknak ereje van. Ha a megfelelő kifejezéseket a megfelelő időben alkalmazod, mások csak úgy füstölögnek a méregtől, anélkül hogy bármilyen testi erőszakot alkalmaznál.

A megbocsátás könyve Book Cover A megbocsátás könyve
Parinoush Saniee
Tericum Kiadó Kft.
2016
Keménytábla, Védőborító
264

Kádár Annamária: Mesepszichológia 2. – Útravaló kényes nevelési helyzetekhez

Nem szoktam ilyet csinálni, de most ajándékba kaptam a könyvet, ezért először a sorozat második részével kezdtem. Kádár Annamária „Mesepszichológia 2.” személyiségfejlesztő és gyermeknevelési könyve, engem teljesen levett a lábamról.

Mivel a két könyv nem egymás folytatása, ezért egymástól függetlenül is lehet őket olvasni. Nekem a könyv második része rendkívül nagyon tetszett, ezért úgy döntöttem, hogy ezután az első részét is el fogom olvasni.

A „Mesepszichológia” második része a szülő-gyermek közti összetett és kicsit sem egyszerű kapcsolatot boncolgatja. Ahogy a könyv alcíme is elárulja, főleg olyan helyzeteket és konkrét eseteket érint a szerző, amelyekben sok szülő tehetetlenül és elveszetten keresi a „helyes megoldást”.

Kádár Annamária briliáns szakértelemmel és tengernyi saját tapasztalattal ábrázolja a mai szülő aggodalmait, félelmeit, bizonytalanságait és nehézségeit. Ma már rengeteg nevelési elmélet és gyakorlat áll rendelkezésükre, a médiából, a társadalomból, a szociális kapcsolatainkból csak úgy áradnak a tuti tippek és bevált praktikák arra, hogy hogyan neveljünk boldog és kiegyensúlyozott gyermeket.

Kádár Annamária a mese világából közelíti meg a gyermeknevelés kihívásait, és konkrét tanácsokat, tippeket és helyenként tudományos elméleteket is megoszt az olvasóval. Hiteles szülőként minden egyes cselekedetünkkel, szavunkkal vagy viselkedésünkkel mesélünk önmagunknak, de főleg gyerekeinknek. Gyerekeink ezekből a mesékből ismerik meg a világot, a benne rejlő álmokkal, célokkal, félelmekkel és örömökkel együtt.

A szerző, könyvében sorra veszi, a kisgyerek azon fejlődési szakaszait melyek, nehézségeket vagy kihívásokat jelenthetnek a szülőknek. Ezek közül a legfontosabbak: az engedékeny vagy szigorú nevelés elve, a dackorszak fontossága a gyermek önállósági fejlődésében, a testvérféltékenység nehézségei, a gyermek érzelmi világának megélése és kibontakozása, valamint a félelmek, szorongások és veszteségek feldolgozása. Ezek mind fontos állomásai egy gyermek fejlődésének, melyekkel megfelelő szülői lélek jelenléttel és sok mesével könnyebben meg tudunk birkózni.

Kádár Annamária könyve egy újabb felszólításra arra, hogy mennyire káros lehet a gyermek fejlődésében, a túl sok digitális kütyü, a sok program és a kevés minőségi idő, amit gyerekeinkkel töltünk el.

A szerző nagy segítséget nyújt minden szülőnek, ugyanis korcsoportra és témára bontva, különböző könyveket és meséket ajánl szülőknek és gyerekeknek egyaránt. A könyv végén pedig, tíz igazán kedves és bájos mesével ajándékozza meg az olvasót, melyek az érzelmi intelligencia fejlesztésére fókuszálnak.

Szerintem ez nem egy egyszeri olvasmányos könyv, hanem inkább egy olyan könyv, amit az ember többször elővesz, főleg kényes nevelési helyzetekben, mert nagyon nagy segítséget tud nyújtani. És ez a segítség nem elméleti szintű, hanem konkrét gyakorlatok és tippek segíthetnek ilyen helyzetekben. Nincs semmilyen kioktató hangneme, inkább a hasznos nevelési tanácsadáson van a hangsúly, rendkívüli nagy nyitottsággal, őszinteséggel és hitelességgel.

Igazán élvezetes és minőségi szakkönyv, tele hasznos információkkal és megannyi szép mesével.

Én, szülőként, nagyon sokat tanultam belőle, azóta egyre többet mesélek gyerekeknek, és a mesék által megengedem magamnak, hogy felszínre jöjjön saját gyermeki énem.

Gyermeknevelés és személyiségpszichológia kategóriában, szerintem ez egy remek szakkönyv.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Önmagunkat alakítsuk olyanná, amilyenné gyermekünket nevelni szeretnénk.

Mesepszichológia 2. - Útravaló kényes nevelési helyzetekhez Book Cover Mesepszichológia 2. - Útravaló kényes nevelési helyzetekhez
Kádár Annamária
Kulcslyuk Kiadó Kft.
2014
Cérnafűzött, Keménytáblás
363

Amir Gutfreund: A mi holokausztunk

A szépirodalmi kortárs irodalom kedvenc műfajom, azon belül pedig a 2. világháborúról szóló könyvek. „A mi holokausztunk” egy olyan könyv, amit csupán a címe miatt vettem meg, mert tudtam, hogy érdekel a téma. Amir Gutfreund szerintem valami egészen egyedit és különlegeset alkotott meg könyvében, ugyanis a holokausztot nem az elszenvedők, vagy a tettesek szemszögéből eleveníti meg, hanem két olyan gyermek szemléletén keresztül, akik mindeddig semmit sem tudtak a 2. világháború eme sötét korszakáról.

Két teljesen hétköznapi gyerek, Amir és Efi, próbálják megérteni környezetük furcsaságait és megfejteni azt, hogy mit is jelent az a szó, hogy „holokauszt”. Eleinte csak falakba és néma csendbe ütköznek, de egyszer csak elkezdenek mesélni a szülők, nagyszülők, szomszédok és ismerősök. Minden egyes elbeszélés egy újabb helyszínre viszi az olvasót, de mindegyik történetben közös az átélt szenvedés és reménytelenség.

Amir, a regény egyik elbeszélője, egyben a könyv szerzője is, a holokauszt utáni generáció egyik túlélője, aki csak annyit lát, hogy a nagyszülei generációja nagyon furcsán viselkedik, mintha egyre több lenne köztük az elmebeteg.

Ebből a meg nem értésből, az állandó elutasításból és találgatásból, jut el a két gyermek odáig, hogy kutakodni és érdeklődni kezdenek, nagyszüleik történetei, beszámolói és élményei után, amivel megfejthetik a holokausztot. Nagyon kreatív és trükkös technikákat alkalmaznak, hogy közelebb kerüljenek az igazsághoz és megértsék szüleik és nagyszüleik átélt traumáit.

Gyerekként a felnőttek nem tartják őket elég érettnek ahhoz, hogy megértsék a holokausztot, de a két gyermekből felnőtt lesz, és akkor döbbennek rá, hogy a sok elmesélt történet, könyvtári kutakodás és személyes élmény sem elegendő ahhoz, hogy ép ésszel fel tudják fogni azt, amin az előttük való generáció átment.

Megérteni mi, akik a holokauszt után születtünk, úgysem fogjuk sohasem, csak az segíthet ha ezek az emberek leírják, elmesélik, kibeszélik magukból mindazt amit a 2. világháború idején átéltek.

Sok megrázó és meghökkentő holokauszt történetet olvastam már, melyek mind nagy hatással voltak rám. Gutfreund könyve azért volt más ezektől a könyvektől, mert a sok felsorolt eseményt és történetet, amit a környezete szereplői elmesélnek, ő azt eleinte valamilyen könnyed, kicsit humoros stílusban adja elő, ahogy egy gyerek látja és átéli mindazt, amit lát és hall. De ezek a „viccesnek” tűnő történetek, súlyos drámákat rejtenek magukban, és a sok bolondnak vagy őrültnek vélt ember mögött, ott rejtőzködik a megélt tragédia, amit az író még felnőttként sem tud megemészteni.

És szerintem a regény pont ezt a kérdést teszi fel minden egyes olvasónak: Kívülállóként meg lehet-e érteni mindazt, ami akkor történt?

A könyv olvasása során sok érzelem ébred fel az olvasóban, a tehetetlenségtől egészen az empátiáig, tudván azt, hogy egy ilyen esemény szinte bármikor újra bekövetkezhet. Mert a holokausztot megváltoztatni, eltörölni már nem tudjuk, de vajon tanultunk e belőle?!

Én azért tartom nagyon jó könyvnek, mert a sok elmesélt történeten túl, rámutat olyan problémákra is, amik mai napig is aktuálisak, faji-, vallási- vagy nemzeti megkülönböztetésekre, melyek megoldásra várnak.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Pompásan működött a hallgatás ösztöne, ha valki olyan dolgokon ment át, mint ők.

A mi holokausztunk Book Cover A mi holokausztunk
Amir Gutfreund
Európa Könyvkiadó Kft.
2013
Keménytábla, Védőborító
584

Vekerdy Tamás: Belső szabadság – Elég jó szülő – elég jó gyerek

Nagy Vekerdy Tamás rajongó vagyok. Szülőként nagyon sokat tanultam és fejlődtem Vekerdy könyvei által. Ez már a harmadik könyv, amit tőle olvasok. Az „Érzelmi biztonság” és a „Jól szeretni” után, már tudtam, hogy mire számíthatok, mégis nekem a „Belső szabadság” lett a kedvencem.

Sok ismerős gondolatra találtam benne, amit már az előző könyvekben is olvastam, de Vekerdy nekem mindig tud valami újat mondani gyereknevelés témában. Az előző két könyv borítóján fellelhető macikat, most egy oroszlán váltotta fel, ami szerintem nagyon jó választásnak bizonyult, ez is csak még jobban alátámasztja azt az erőt, ami a belső szabadságban rejlik.

Minden ember vágyik a szabadságra. A szabadság utáni vágy sosem volt annyira égető és aktuális, mint a mai digitalizáló és robotizáló világban. Mindannyian kergetjük a szabadságot, csak sokszor hiányzik a hozzá szükséges eszköztárunk. A szabadság korlátozása már kisgyerekkorban megkezdődik, mikor, az egyre több szorongó, görcsölő „helikopterszülő”, gyereke minden lépését szabályozza. Ezt csak fokozza a közoktatás, mikor a gyerekeknek már alig van szabadidejük, minden napjuk tele van programokkal és határidőkkel. De akkor hogyan találjuk meg a belső szabadságot? Hogyan neveljünk szabad gyereket? Hogyan legyünk elég jő szülők?

Az alap már a magzati korban megkezdődik. Vekerdy szerint nem is létezik gyereknevelés, csupán gyerekkel, családdal való együttélés. Az a hitelesség, őszinteség, egyenesség, örömteli létezés, amit szülőként átélünk, azt biztosítja a gyerek érzelmi biztonságát. A gyereket nem irányítani, szabályozni vagy korlátozni kell, hanem terelni és jó példával járni előtte.

Belső szabadságra csak az a szülő tud nevelni, aki saját maga is szabad. Szabadok csak úgy lehetünk, ha nem görcsölünk be a jót akaró „tanításoktól”, ha nem leszünk a technika áldozatai, ha nem korlátozzuk gyerekeinket értelmetlen kütyükkel, hanem teret és időt adunk a szabad játéknak, az érzelmek megélésének és a világ felfedezésének.

A Biblia tanításai szerint „Az igazság szabaddá tesz”. (János 8:32). Csakhogy a mai rohanó, türelmetlen és túlgondolt világunk nem ad teret a lassításnak, a dolgok megélésének, a dolgokban való elmélyülésnek. Gyereket nem lehet könyvekből nevelni, ahogy hiteles példa nélkül sem lehet megállni a gyerek előtt. Minden gyerek abból tanul, amit lát és hall. A gyereknevelés nem az óvodában vagy iskolában kezdődik el, hanem az otthoni családkörben. Ebben az agresszív és egocentrikus világban, csak úgy tudunk szabad gyerekeket nevelni, ha mi szülők is megéljük a belső szabadságot. Ez azt jelenti, hogy a digitális képernyők helyett könyveket választunk, a tévé háttérzaja helyett történeteket mesélünk, a sok szervezett program helyett a szabad mozgást helyezzük előtérbe. Ha sikerül mindezt hitelesen megélnünk, akkor már senki sem veheti el tőlünk a belső szabadságunkat. Akkor elég jó szülők leszünk, és elég jó gyerekeket fogunk nevelni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

…a nevelés megelőzi az oktatást.

Belső szabadság - Elég jó szülő - elég jó gyerek Book Cover Belső szabadság - Elég jó szülő - elég jó gyerek
Vekerdy Tamás
Kulcslyuk Kiadó Kft.
2018
Cérnafűzött, Keménytáblás
252