Bibók Bea: Ellopott gyermekkor

Egy részletes, hiánypótló és rendkívül igényes könyv, ami szerintem nagyon alaposan és érthető módokon magyarázza el azt, hogy hogyan is él egy parentifikált felnőtt, milyen az érzelem világa és milyen nehézségekkel küzd meg.

Ez az a könyv, amiben mindazok a felnőttek, szülők és nagyszülők, akiket gyermekkorban magukra hagytak és emiatt túl hamar kellett felnőniük, önmagukra találhatnak.

Azoknak szól ez a könyv, akik mai napig túlzott felelősségvállalással, a cserbenhagyás és a magány érzésével, közben pedig a folyamatos bűntudattal és testi-lelki kimerültséggel küzdenek.

Bibók Bea részletesen és tűpontosan foglalja össze azokat a jellemvonásokat, amelyek ezekre a parentifikált gyerekekre és felnőttekre jellemzőek. A könyvben bemutatott esettanulmányok és saját élettapasztalatok még jobban kiemelik azokat a nehézségeket és elakadásokat, amikkel a parentifikált emberek nap mint nap szembesülnek.

Bibók Bea megfogalmazásában és történetmesélésében annyira „egyszerűnek” tűnik megérteni az ok-okozati összefüggéseket a gyermekkor és a felnőttkor között, mindezt a mindennapi valóságba át is ültetni, már nem annyira könnyű feladat.

A parentifikáció jelenség, amiről ez a könyv szól, azokat érinti, akik egy olyan családban nőttek fel, ahol felcserélődtek a szerepek, ahol a gyerekek érzelmi szükségletei nem voltak figyelembe véve és ahol gyakran olyan feladatok és felelősségek hárultak rájuk, amelyek meghaladták korukat. Egy ilyen gyermekkor, ellopott gyermekkornak számít, aminek a későbbiekben súlyos következményei és hatásai vannak.

Ez a könyv segít megérteni, hogyan is alakul ki a parentifikáció jelenség gyermekkorban, hogyan érzi magát az ilyen gyermek és milyen nehézségekkel küzd majd felnőttkorban. Ezek a nehézségek megmutatkoznak a családi kapcsolatokban, a gyermeknevelésben és a párkapcsolatban. Ennek a dinamikának és a működési mechanizmusnak a hátterét és annak orvoslását mutatja be ez a könyv.

A bemutatott esetek és példák nagyon jól szemléltetik a parentifikált emberek érzelmi és gondolkodási világát, ugyankkor a szerző nem hagyja magukra ezeket az embereket, mert a kötet végén konkrét feladatokkal és tanácsokkal lát el.

Ez az önsegítő és önfejlesztő könyv nagyon nagy segítség és útmutatás lehet mindazoknak, akik hajlandóak önreflexíven és tudatosan dolgozni azokon a gyermekkori sebeken, amely a felnőttlétüket is meghatározzák.

Nincsenek varázsszerű megoldások ebben a könyvben, de minden fontos információ és kezdeti útmutatás benne van, ami segítség lehet azon az úton, aminek célja a boldog, kiegyensúlyozott és önazonos élet.

Érthető, könnyen olvasható és magával sodró lendületű ez az ismeretterjesztő könyv, ami a kötődési minták ismertetésével, a parentifikáció jelenséggel és a nárcisztikus személyiséggel foglalkozik. Az hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, milyen ok-okozati rendszer és párhuzam létezik közöttük, vezet el odáig, hogy megértsük mindkét oldal működési mechanizmusait. Az önfeláldozás, a túlzott felelősség vállalás, a negatív énkép, az öngondoskodás hiánya, a túlzott önkritika, mind olyan tényezők, amikkel a parentifikált emberek nap mint nap küzdenek.

Ez a könyv segít ezeknek a felismerésében és megoldásában.

Érdemes elolvasni ezt a tartalmas, alapos, részletes és informatív könyvet, ami nem csak mélyen megérint, hanem el is gondolkodtat.

Tartalma és mondanivalója nem egy könnyű olvasmány, de szülőknek és leendő szülőknek, egykori parentifikált gyermekeknek, akik már felnőttek, mindenképp ajánlott elolvasni ezt a könyvet, ami tűpontosan magyarázza el, hogy hogyan válik egy gyermek koraéretté és melyek a parentifikált gyermek felnőttkori sajátosságai.

Kedvenc idézetem a könyvből:

El tudsz képzelni egy madarat, amint ráaggatott, nehéz súlyokkal felszabadultan röpköd a levegőben? Ugye nem? Pedig így él egy parentifikált ember, aki nehezékkel a hátán is szárnyalni próbál.

Ellopott gyermekkor Book Cover Ellopott gyermekkor
Bibók Bea
Libri Könykiadó Kft.
2023
Füles, Kartonált
297