Zubor Rozi eddigi regényei közül sajnos ez a könyv szólított meg a legkevésbé. Pedig az alaptéma nagyon közel állhatott volna hozzám: én is édesanya vagyok, és korban is hasonló élethelyzetben járok, mint a regény négy női főszereplője.
A fülszöveg, a borító és a cím alapján egy könnyed, vidám, nyári strandolvasmányra számítottam, de helyette számomra ez egy nagyon negatív hangvételű könyv lett. Sokszor inkább nyomasztónak éreztem, mint felszabadítónak vagy szórakoztatónak.
A történet középpontjában Bogi, Anett, Rami és Iza, vagyis a B.A.R.I.-nők állnak, akik elhatározzák, hogy hét év után végre nemcsak a gyerekekről, a családról és a nyári logisztikáról fog szólni a szünet, hanem róluk is. Közös utazást, bulikat, szabadságot és feltöltődést terveznek, de ebből sajnos nem sok valósul meg a nyár végére.
Értem és átélem jómagam is az anyaság nehézségeit és gyakran embert próbáló kihívásait, de nekem most túl sok volt benne a panasz, a kiábrándultság és a keserűség. Emiatt nehezen tudtam igazán élvezni, pedig nagyon szerettem volna kapcsolódni hozzá.
A férfi szereplők, az apák csak mellékszereplők nemcsak a könyvben, de valahogy a nők életében is, mert a mindennapi terhek, döntések és újratervezések nagy része még mindig rájuk hárul. Jelen vannak, de sokszor inkább a háttérben maradnak, miközben a nők próbálják egyben tartani a családot, a barátságaikat és önmagukat is. Ez számomra kicsit fájó része volt a történetnek, mert szerintem elég negatívan vannak feltüntetve a férfiak. Sokszor inkább teherként, akadályként vagy értetlen háttérszereplőként jelennek meg, miközben a valóságban azért ennél árnyaltabbak lehetnek ezek a családi dinamikák. Nekem hiányzott, hogy a férfi karakterek is több réteget, több megértést kapjanak a történetben.
Nem szeretem azt, mikor egy könyvben sok a trágár szó, mert számomra könnyen elvesz a történet élményéből. Egy-egy erősebb kifejezés még lehet indokolt, ha illik a karakterhez vagy a helyzethez, de amikor túl sok van belőle, nekem inkább zavaróvá válik. Ilyenkor kevésbé tudok belemerülni a történetbe, mert a könyv nyelvezete elvonja a figyelmemet a mondanivalóról.
A regényben sok szerethető, ismerős és valóban életszagú pillanat van. Jól megjelenik benne az anyaság fáradtsága, a nyári szünet káosza, a barátnők megtartó ereje és az a vágy, hogy egy nő ne csak anyaként, hanem önmagaként is jelen lehessen a saját életében.
Mégis azt éreztem olvasás közben, hogy most kevésbé tudtam kapcsolódni a történethez. Voltak humoros részek, voltak fontos gondolatok, de számomra valahogy nem lett igazán emlékezetes. Nem érintett meg annyira, mint vártam, és a szereplők sem kerültek olyan közel hozzám, mint szerettem volna.
Ettől függetlenül könnyed, nyári, kifejezetten anyáknak szóló olvasmány lehet, főleg azoknak, akik szeretik a humoros, barátnős, családi káosszal teli történeteket. Olyan könyv, amelyben sokan magukra ismerhetnek: a folyamatos újratervezésben, a gyerekek körüli logisztikában, az anyai fáradtságban, de abban a vágyban is, hogy néha jó lenne egy kicsit újra csak nőnek, barátnőnek, önmagunknak lenni.
Nekem túl nyomasztó volt egy nyári könyvhöz, amitől én sokkal több vidámságot, könnyedséget és felszabadultságot vártam volna. A fülszöveg alapján inkább egy humorosabb, barátnős, lendületes történetre számítottam, ami kikapcsol, megnevettet, és közben persze elgondolkodtat az anyaságról és a női szerepekről.
Az anyaság és a nőiesség szerintem ennél sokkal összetettebb, mélyebb és árnyaltabb dolog. Nem csak a káoszról, a fáradtságról, az állandó újratervezésről vagy arról szól, hogy egy anya folyton háttérbe szorítja önmagát. Persze ezek is valós részei az anyaságnak, de közben ott van benne a gyengédség, az erő, az önismeret, a folyamatos változás és az a belső út is, amelyben egy nő próbál egyszerre anya maradni, önmaga lenni, szeretni, helytállni és közben nem elveszíteni azt, aki valójában.
Kedvenc idézetem a könyvből:
És egyszerre látni magad előtt a saját gyermekedet és a belső gyermekedet is boldogan, hát az valami végtelenül gyógyító.
Nyári szünet
Álomgyár Kiadó
2026
Puhatáblás, Ragasztókötött
317
