5 legjobb könyv az anyaságról

A gyereknevelésről mindenkinek megvan a véleménye, főleg azoknak, akiknek még gyerekük sincs. Rengeteg az erről szóló szórakoztató vagy szakirodalmi könyv, és talán jóval kevesebb könyv foglalkozik az anyaság témájával.

Anyaként én sok ilyen könyvet olvasok, szelektíven odafigyelve azokra, amelyek mankó és segítség gyanánt szolgálnak. Az anyaság bonyolult, sokszínű és gyakran akadályokkal teli útvesztőin, nehéz lehet kiigazodni, de néhány igazán jó könyv sokat tud segíteni ebben is.

Az itt felsorolt könyvek különböző szemszögekből közelítik meg az anyaság misztériumát és egyediségét. Megható, elgondolkodtató és mélyértelmű könyvek ezek, amik mind az anyaságot „ünneplik”. Az anyaság folyamata, az állandó félelem és aggodalom, valamint a határtalan szeretet csodásan átjönnek ezeken a könyveken keresztül.

  1. Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

Megrázó, elgondolkodtató és izgalmas regény. Annak ellenére hogy maga a történet szinte mindennapi eseményeket mutat be, mégis izgalmas és érdekes, mert rengeteg etikai és erkölcsi kérdést von maga után. A fő szál az anyaság, de ehhez szorosan kapcsolódik a különböző női sorsok alakulása, ami ugyanolyan érdekes.

  1. Nagy Judit: Ébredéseim

Katartikus élmény volt ezt a könyvet olvasni. Letehetetlen, minden egyes mondatával azonosulni tudtam. Megrendítő és mégis olyan őszinte, sallangmentes mindaz amit elmesél Judit az anyaságról, a nőiességről és a karrierről.

Ezt a megrázó történetet, a szülés testi-lelki utóhatásait, valamint a sok évnyi küzdelmet Nagy Judit briliánsan írja meg könyvében.

  1. Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Ezt a könyvet nem lehet elfelejteni, nem lehet kihagyni részeket belőle, nem lehet letenni, csak végig olvasni lehet. Szinte hétköznapi történetnek tűnik Éva története, mégis olyan különleges és egyedi. Attól válik olyan különlegessé, hogy az egyszerűen és tisztán megfogalmazott mondatokban, ott rejlik a bátorság, az őszinteség, a fájdalom és az öröm is, ami az anyasággal együtt jár.

Szülőként, de főleg anyaként, nem lehet ezt a könyvet csak úgy érzelmek nélkül végigolvasni. Akarva akaratlanul átéljük Éva drámai sorsát, együtt érzünk vele és erőt merítünk az ő történetéből.

  1. Gin Phillips: Lidércnyomás

Elég hátborzongató maga a könyv története, mégis több ez mint egy thriller. Magát a cselekményt, egy anya szemszögéből olvashatjuk, aki izgalmasan meséli el a történéseket, az anyaságról szóló érzéseit, valamint kapcsolatát kisfiához.

Szerintem ez a könyv egy fajta „dicshimnusz” az édesanyákról, akik sokszor a legvadabb helyzetekben is helytállnak és erő felett küzdenek gyermekükért.

Tulajdonképpen az egész könyv az életben maradásról, a menekülésről és a határtalan anyai szeretetről szól.

  1. Robert Lawson: Az anya

Őszinte, mély és érzelmekkel telített regény, egy küzdő és kitartó anya sorsát mutatja be. Egy szeretethiányos és magányos lányból, erős és érett anya lesz.

Egy élethű könyv, mely az anyaság legszebb, mégis olykor legnehezebb időszakát meséli el. Tele van a könyv életbölcsességekkel, lelket simogató történetekkel és szívből fakadó tiszta szeretettel.