Ez a történet engem egy eddig teljesen ismeretlen világba repített, ahol a szatmári zsidó közösség szigorú szabályaival és életstílusával találtam magam szemben.
Egyszerre álltam döbbenten és lesokkolva a történet előtt, és ugyanakkor csodáltam és felnéztem a regény szerzőjére, aki nőként bátran kiállt a nagy világ elé, hogy nem csak arról meséljen, hogy zárt ajtók mögött mit is rejteget ez a közösség, hanem saját fejlődéstörténetét is az olvasói elé tárja.
Ez az életrajzi és fejlődéstörténeti regény olyan erős érzelmeket, gondolatokat és indulatokat vált ki az olvasójából, ami mellett nehéz egyáltalán megszólalni.
A könyv főhőse és szerzője ugyanaz a személy, aki azt meséli el történetében, hogyan sikerült hátat fordítani egy zárt zsidó vallási közösségnek, hogyan menekült ki egy boldogtalan házasságból, és milyen traumáknak a megélése, még mindig feldolgozást és elengedést követel meg tőle.
Deborah életét kislánykorától el egészen felnőttkoráig kísérhetjük végig ebben a könyvben, aki visszaemlékezései által írja meg memoárját.
Ez a könyv főleg az útkeresésről, a jellemfejlődésről és a bátor döntésekről szól, amelyek megváltoztatták nemcsak Deborah, de fia életét is.
A könyv kronologikus sorrendben vezet végig azon az életszakaszon, amit a könyv szerzője végigjárt. Édesanyja korán magára hagyja, mivel ő is kilép ebből a közösségből és így Deborah számára az egyetlen lehetőség az, hogy a nagyszüleihez kerül, ahol eleinte egy diszfunkcionális családban, később pedig egy ugyanilyen boldogtalan házasságba kényszerül bele. Deborah folyamatosan küzd nem csak önmagával, hanem ezzel a zsidó közösséggel is, akinek értékrendjét és szigorú szabályait, sehogy sem tudja megérteni és elfogadni. Miközben ez a közösség folyamatosan rákényszerít dolgokat és elvár tőle egy bizonyos fajta alázatot és engedelmességet, Deborah csak a szabadságra és a könyvek által kapott tudásra vágyakozik.
Aztán néhány év boldogtalanság és szenvedés után, arra a döntésre jut, hogy kilép ebből a közösségből és magával viszi fiát is. A könyv vége egy kicsit erről a részről is mesél, hogy hogyan alakult az élete miután kilépett a zsidó közösségből, de azért a hangsúly főleg ezen a zsidó közösségen van.
Engem teljesen magába szippantott ez az önéletrajzi könyv, és bár az egész történet egyes szám első személyben van elmesélve, és kevés benne a dialógus, mégis élvezhető és érdekes ez a kötet.
Emellett rendkívül inspiráló és motiváló az a bátorság és akaraterő, amiről Deborah bizonyságot tesz nem csak ezzel a könyvvel, de élete példájával is.
Bár ő egy teljesen szélsőséges, zárt és konzervatív világról beszél, mégis úgy érzem, hogy ennek ellenére sokan tudnak kapcsolódni könyvéhez, ugyanis a mai ember is sok olyan élethelyzetet ismer, ahonnan úgy tűnik, hogy nincs kiút. Ez a könyv azonban erőt és motivációt ad a változásra, legyen szó társadalmi vagy egyéni szabadulásról és fejlődésről.
Engem ez a könyv nem megbotránkoztatott, hanem sokkal inkább iránymutatóként motivált. Deborah csak egy útról beszél könyvében, de a lényeg az, hogy mindenki megtalálhatja a saját életútját, amin ha végigjár, akkor az új kapukat és célokat fog megnyitni.
Az útkeresés gyakran hosszadalmas és fájdalmas, de ha közben rá találunk önmagunkra és önazonosak tudunk maradni, akkor már megérte végigjárni ezt az utat.
Szerintem ez mindenképp egy kihagyhatatlan olvasmány, ami egyszerre rémisztő és lenyűgöző. Egy rendkívül őszinte és bátor vallomást olvashatunk ebben a könyvben, aminek nem az ítélet a célja, hanem a felvilágosítás és az elfogadás.
Érdemes elolvasni és erőt meríteni belőle, mert erőből és bátorságból bőven van ebben a könyvben!
Kedvenc idézetem a könyvből:
Amióta az eszemet tudom, mindig rengeteget vártam az élettől; mindent, amit csak adhat. Ez a vágy különböztet meg azoktól, akik hajlandóak kevesebbel is beérni.
Unortodox
Libri Könyvkiadó Kft.
2020
Füles, Kartonált
395
