filmadaptáció

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána

frances-mayes-napsutotte-toszkana

Úgy terveztem, hogy a „Napsütötte Toszkána” című könyvet egy napsütéses nyaraláson fogom elolvasni, de sajnos más könyvek megelőzték, ezért őszi bekuckózós délutánokon olvastam el, ami nem hogy elvett volna a könyv hangulatából, hanem még kellemesebbé tette az olvasmányt.

Kicsit meglepődtem az oldalak olvasása közben, mert nem erre számítottam. Imádom Olaszországot, az olasz ételeket, az olasz életstílust és az olasz tájakat, ezért is már jó előre tudtam, hogy kedvelni fogom a könyvet. Ez így is volt, de nekem kicsit hiányzott az igazi cselekmény a könyvből, mert ez végig „csak” egy élménybeszámoló volt.

Tetszett az, hogy a szerző saját élettapasztalatát és olasz életérzését adta vissza könyvében, de szerintem ez kicsit kaotikusra sikeredett, ugyanis nagyon éles a váltás a különböző témák között. Mivel konkrét cselekménye nincs a könyvnek, ezért akár szakácskönyv, útikönyv vagy dokumentumregény is lehetne.

Persze imádtam a hangulatát és teljesen bele tudtam magamat képzelni abba a környezetbe, de a kevesebb néha több elv szerint, itt is jobb lett volna egy kicsivel kevesebb élménybeszámoló, és valamivel több konkrét cselekmény.

Az amerikai írónő arról számol be könyvében, hogy megvásárol egy régi házat egy hozzátartozó olajfaligettel Toszkánában, ami életének egy új fejezetét szimbolizálja. Ezt az új életfejezetet meséli el a szerző nagyon részletesen és pontosan, sok érzelemmel, humorral és életkedvvel. A sok elbeszélés során betekintést nyerünk egy ház megvásárlásának a bonyodalmaiba, a felújítás nehézségeibe, a vidék múltjába, valamint a tipikus olasz dolce far nienté-be, vagyis az édes semmittevésbe. Több száz oldalon keresztül piaci bevásárlások, olasz receptek, baráti vacsorák és romantikus esték elevenednek fel a könyv lapjain.

Frances Mayes nagyon szépen és érzékien fogalmazza meg az olasz életstílust, úgy hogy közben magával ragadja az olvasó fantáziáját és hatással van az érzékszerveire is.

Én teljesen át tudtam magam adni ennek az érzésnek, éreztem a friss fűszernövények illatát, a gyümölcsök édes aromáját, az ételek ínycsiklandó ízét, valamint az olasz táj elbűvölő, hangulatos és csodaszép helyeit.

Én túl soknak találtam a részletes beszámolókat, ez helyenként nyomasztó és már-már unalmas is volt. Nagyon hullámzónak tartottam az egész könyvet, voltak olyan részek amelyekben teljesen el tudtam merülni, de olyan leírások is, amelyeket teljesen feleslegnek tartottam.

Talán önéletrajzi vagy gasztro regényként állja meg a legjobban a helyét ez a könyv. Én jobban örültem volna annak, ha többet megtudok az írónő magánéletéről, férjéről és gyerekéről, bármi ami kicsit személyesebb, és amitől, én mint olvasó, közelebb érzem magamhoz a könyvet.

Ami viszont nagyon is átjött ebből a könyvből az az életigenlés és a derűs jókedv. Minden egyes oldal áradozik erről az érzésről, amit legjobban az olaszok tudnak megélni, és amit nekünk is jó lenne megtanulni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Ahol vagy, az vagy. Minél közelebb áll a szívedhez egy hely, minél mélyebben van benned, annál jobban összefonódik vele az identitásod, az egész lényed. Az ember sohasem véletlenszerűen választ ki egy helyet – a hely, amelyet választ magának, elárulja, mi az, amire valóban vágyik.

Napsütötte Toszkána Book Cover Napsütötte Toszkána
Frances Mayes
Tericum Kiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
373

Mary Ann Shaffer & Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Aki imád olvasni és igazi könyvmolynak vallja magát, akkor az ki nem hagyhatja a „Krumplihéjpite Irodalmi Társaság” című könyvet. Annyira humoros a könyv címe és olyan bájos a borítója, hogy az ember azonnal kedvet kap az olvasáshoz.

Mindig is azt vallottam, hogy az olvasás elűzi a rosszkedvet, kreativitást ébreszt, előidézi a fejlődést, és még sok mindent sorolhatnék, de végső soron a könyvekhez és az olvasáshoz való hozzáállásomat ez a könyv alapozta meg a legjobban.

A könyvet olvasva az ember egy egészen más világba kerül, elbűvölnek a regényben felsorolt könyvek, ámulatba ejtenek a levelek és álmodozásra sarkall a regény története.

Juliet Ashton, fiatal Londonban élő írónő, aki 1946 elején levelet kap egy ismeretlen férfitől, aki elmeséli neki, hogyan és miért alakult meg a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság a 2. világháború idején. A levelezések során Juliet egyre több olyan emberrel veszi fel a kapcsolatot, akik tagjai ennek az irodalmi körnek és szívesen mesélik el történetüket. Bájos, kedves, humoros, fájdalmas és őszinte levelezések sorozata veszi kezdetét a fiatal Juliet és a Guernsey-en lakók között. Juliet annyira megkedveli ezt a kis társaságot, hogy odautazik és személyesen is megismeri azok történetét, akik a 2. világháborút könyvekkel és olvasással vészelték át.

Szívet melengető, varázslatos és bámulatos kisregény alakul ki a levelezések sorozatából.

Miután elolvastam ezt a kisregényt arra vágytam bárcsak én is tagja lehetnék egy ilyen irodalmi társaságnak. Azok az emberek akik a leveleiken keresztül megosztják életük örömeit, bánatait és álmait, mind hétköznapi emberek, akik szeretettel, összetartással és együttérzéssel élték túl a 2. világháború szörnyűségeit.

És nekem pont ez tetszett ebben a regényben, hogy végre más szemszögből lett megvilágítva a 2. világháború. Tele érzelmekkel, kedves és bájos történetekkel és szívszorító mondatokkal.

Én a könyv elején kicsit küzdöttem a regény levélformátumával, nem igazán tudtam követni az eseményeket és a szereplőket. De néhány levél elolvasása után azonnal magával ragadott ez a stílus, úgy éreztem, akár én is tagja lehetnék ennek a kitalált könyvklubnak.

Nagyon különbözőek a levelek, de mindegyik tele van lélekkel, ezért is sokszor elmosolyogtam vagy épp elpityeregtem magam egy-egy levél elolvasása után.

A könyv annyira zseniálisra és egyedire sikeredett, hogy ezt az érzést semmikép nem szeretném elrontani azzal, hogy megnézem a róla készült filmet.

Ez a könyv számomra mindenképp toplistás, olyan olvasás élményt váltott ki belőlem, ami még sok ideig kihat majd a többi olvasmányaimra is. Örökre szívembe zártam!

Kedvenc idézetem a könyvből:

Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan egy apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely soha nem ér véget, és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele.

Krumplihéjpite Irodalmi Társaság Book Cover Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
Mary Ann Shaffer & Annie Barrows
Park Kiadó Kft.
2018
Füles, Kartonált
372

Alice Walker: Bíborszín

Kevés olyan könyv van, ami akkora hatást gyakorolt volna rám, mint Alice Walker „Bíborszín” című könyve. Egyfelől úgy érzem, hogy a könyv elolvasása után szó szerint szavak nélkül maradtam. Egyszerűen képtelenség szavakba önteni azt, ami ebben a regényben ott lapul a nehéz nyelvezet, és a kiszolgáltatott sorsú emberek élete mögött. Másrészről pedig úgy érzem, hogy erről a „csodák könyvéről” nagyon sokat lehetne írni, mert üzenete kortalan és határtalan. A regény főszereplőjének szavaival élve: lehet az ember csúnya, fekete, buta, alárendelt vagy bármi más, de mégis itt van a Földön, mert az élethez mindenkinek joga van. Ezt a jogot nem mástól kapjuk meg, nem más minősítése tesz minket erre érdemesnek, nem kiharcoljuk magunknak, hanem vele születünk.

A történet főhőse, egy afroamerikai csúnyának és butának vélt fiatal lány, Celie, aki egy férfiak által uralt gettó környezetben él. Élete teljesen kilátástalan és kiszolgáltatott. Fekete emberként és nőként a hierarchia legalján áll. Egyetlen feladata a férfiak minden testi-lelki vágyának kielégítése és kiszolgálása. Magányos, szeretetlen és kiúttalan életéből a spiritualitás felé fordul. Istenhez beszél, rávetítve az egyetlen olyan férfi szerepet, amit ismer. Még az Istennel való kapcsolatában is alárendeli magát egy felsőbb hatalomnak, azt remélve, hogy minden szenvedése egyszer majd örömre talál a túlvilágban.

Ebből a kiúttalan helyzetből, két nő segítségével sikerül Celie-nek kiemelkedni. Az egyik, szeretett nővére, Nettie, akinek levelezései életben tartják és reményt keltenek benne. A másik, imádott barátnője, Shug, akitől megtanul szeretni. A két szeretett nőhöz fűződő kapcsolata során, Celie ráébred saját öntudatára. A férfiak által uralt álszent világ lassan kezd darabokra hullani, miközben megtanulja felfedezni és szeretni önmagát, testét és a benne rejlő nőiséget.

Megindító, néhol durva, máshol szívszaggató, legtöbbször pedig fájdalmas és szomorú a könyv.

Celie története nekem több szempontból is volt egészen különleges.

Először is mindannyiunknak szükségünk van a hitre. Egy olyan hitre, ami kapaszkodót és reménységet nyújt nehéz és kilátástalan helyzetekben.

A másik nagyon fontos elem: a szeretet ereje. A színtiszta, őszinte, önzetlen szeretet, mely összeköti az embereket, és amely nélkül képtelenek vagyunk létezni.

A harmadik a férfi és női egyenlőség, a faji egyenlőség, mind olyan témák, amik mai napig tisztázatlanok. Mai napig nagyon összemosódnak a nemi szerepek, ami rengeteg konfliktushoz és egyenlőtlenséghez vezet.

Na és akkor ott van még a szexualitás kérdése. Ezzel se állunk jobban. Az a fajta női alávetettség és alárendeltség, amit Celie megél, bizony sok mai kapcsolatban még mindig jelen van.

És akkor ott van még Celie egyszerű tőmondatokból álló monológja. Az egyszerű, néhol durva, máshol érthetetlen szavak, de így próbál felszínre törni mindaz a sok érzelem és átélt dolog, amit Celie egyszerűségében képtelen megfogalmazni. Itt ébredünk rá arra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a szavak és mondatok, amiket kimondunk. A szavak teremteni és rombolni tudnak.

És a legvégén ott van a bíborszín. A királyi, pompás, örömteli szín, amit minden ember fel kell tudjon fedezni saját életében. A bíborszín a szépség, öröm, teljesség és elfogadás színe. Mert minden durvaság és erőszak ellenére, pont ez a könyv üzenete: Az örömteli, szabad és teljes életre mindenkinek joga van!

Kedvenc idézetem a könyvből:

De én nem tudom hogyan kűzgyek. Örülök ha aszt tudom, hogyan maraggyak életbe.

Bíborszín Book Cover Bíborszín
Alice Walker
Európa Könyvkiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
344

Piers Paul Read: Életben maradtak

Számomra minden könyv olvasása élvezetet okoz, ezt az élvezetet már csak az tudja felülmúlni, ha egy igaz történet alapján írott könyvet olvasok. A következő könyv, „Életben maradtak”, is ebbe a kategóriába sorolható, kiváló dokumentum regény.

1972 októberében egy rögbicsapat tagjai, azok szurkolói és a személyzet, elindulnak egy bérelt repülőgéppel Chilébe, hogy ott megmérkőzzenek néhány meccsen. A rossz látási viszonyoknak következtében, a gép nekiütközik az Andok egyik csúcsának és lezuhan. A pilóta több utassal együtt szörnyethal. Többen is súlyosan megsérülnek, néhányan azonban életben maradnak. Hetven napnyi szörnyű szenvedés után, alig valami élelemmel és hóból olvasztott vízből, tizenhatan megmenekülnek.

Ez alatt a hetven nap alatt ezek az emberek olyan fizikai, lelki és szellemi mélységeket és fájdalmakat élnek meg, amely addig hitt összes értékrendjüket megkérdőjelezi, és olyan döntések elé állítja őket, ami már rég túlmutat az emberei erkölcsi elveken. Az Andok kietlen hóviharában, élelem és meleg ruha nélkül, egészen más törvények uralnak, mint a mindennapi életben. Senki nem indul keresésükre, hiszen mindenki meg van arról győződve, hogy lehetetlen egy ilyen repülőgép katasztrófát túlélni, ilyen zord időjárás mellett. Tizenhat embernek azonban mégis sikerül a lehetetlen, megmenekülnek és esetük az egész világot bejárja.

Klasszikus túlélőirodalmat olvashatunk Piers Paul Read könyvében, tele drámai feszültséggel és tragikus eseményekkel. Kiválóan oldja meg a szerző a történet elmesélését, benne van az alapos dokumentáció, de ugyanakkor feszültséggel teli, mint egy jó krimi vagy thriller.

Az a néhány ember aki túléli a repülőgép katasztrófát hirtelen arra kényszerül, hogy kilépjen a civilizáció jól megszokott és biztonságot adó korlátai közül, és minden erejével és tudatával küzdjön a túlélésért. Ilyenkor a civilizáció normái már mit sem segítenek, csak az emberi túlélőösztön számít.

Félelmetes, rémisztő, felfoghatatlan mindaz amit átélnek ezek az emberek, miközben próbálnak minden erejükkel életben maradni, és a végén csodával határos módon néhányan még meg is menekülnek.

Nekem tetszett a könyv tárgyilagos hangvétele, de azért szerintem az érzelmek sem maradtak el, a sorok között olvasva, azokat is fel lehetett fedezni. Ugyanakkor betekintést nyerünk megannyi ember gondolat- és érzelem világába, meg tudjuk mi az a motiválta, hajtotta őket, erőt adott nekik, hogy életben maradjanak.

Egy ilyen könyv olvasása után ébred rá az ember, hogy milyen erő is lakozik benne, ami talán csak akkor mutatkozik meg igazán, mikor az életösztön átveszi az uralmat a civilizáció felett.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Tedd, Isten, olyan nehézzé, amilyenné akarod […], csak lehetetlenné ne tedd.

Életben maradtak Book Cover Életben maradtak
Piers Paul Read
Európa Könyvkiadó Kft.
2017
Kartonált
416

Margaret Atwood: Alias Grace

Margaret Atwood már ismerős volt számomra, miután már elolvastam tőle „A szolgálólány meséje” könyvet, mely kettős érzéseket hagyott maga után. Mégis megtetszett valami az írónő stílusában, ezért úgy gondoltam még egy könyvet elolvasok tőle. Hát nem mondhatom azt, hogy az írónő újabb könyve, könnyebb olvasmány lett volna mint az azelőtti. De legalább már tudtam mire számítsak.

A könyv története valós megtörtént eseményeken alapszik, és még tévésorozat is készült belőle.

Grace Markot, a könyv főszereplője, gyilkosság miatt van elítélve, ugyanis állítólag 1840-ben szeretőjével együtt, kegyetlenül végeztek munkaadójukkal és annak házvezetőnőjével. A Kanadába emigrált Grace úgy tűnik semmire nem emlékszik a történtekből. Védőügyvédje segítségével, aki Grace beteg elmeállapotára hivatkozik, sikerül elkerülnie a kötél általi halát, és megússza egy életfogytiglanra szóló ítélettel. A vélemények megosztódnak Grace esetével kapcsolatban: egyesek szerint egy őrült, elmebeteg nő, aki kegyetlen gyilkosságot követett el, mások szerint ő csak egy ártatlan lány, aki a körülmények áldozata lett. Grace felkelti egy fiatal orvos érdeklődését, aki elhatározza, hogy kideríti az igazságot a gyilkossággal kapcsolatban. Hetente leül beszélgetni a lánnyal, aki egyre több dolgot árul el magáról és a történtekről, de végig tagadja a gyilkosságra való emlékezését.

Nagyon érdekes a szerző írásstílusa. Először szembesít a már megtörtént tragikus cselekménnyel, és utána tárja fel az odavezető körülményeket, adott esetben Grace lelkivilágát. És az ő lelkivilágát végigkövetve, felmerül bennünk a folytonos kérdés: Vajon bűnös-e vagy sem? Ezt minden olvasó egyénileg döntheti el, hiszen csak arra tudunk alapozni amit Grace elmesél. De vajon a gondolatok csak ártatlan elmélkedések maradtak, vagy a gondolat eljutott-e a cselekedetig? Részletes lélektani vizsgálatot kellene elvégezzünk, ahhoz hogy megfejtsük Grace gondolatvilágát, emlékeit és cselekedeteinek valóságát. Sok mindenről lehet megrengeni Grace esete kapcsán: amnézia, személyiségzavar, színésznői képesség, emlékezetkiesés, erkölcs? Ezek mind súlyos fogalmak, melyeket a szerző helyenként sejtet, de a bűncselekmény megfejtését nagyban az olvasó képzeletére bízza.

Nekem személy szerint kicsit túl hosszúnak és részletgazdagnak tűnt a könyv, ezért úgy érzem egyelőre  eleget olvastam Margaret Atwood-tól. Nem vitatom, hogy különleges az írónő stílusa, sőt irodalmilag is egy remekmű, de számomra nem egy olyan olvasmány, amit többször elolvasnék.

Kedvenc idézetem a könyvből:

(…) Éva igazi átka az volt, hogy el kellett viselnie Ádám ostobaságát, mert amint baj volt, Ádám nyomban Évára kente az egészet.

 

Alias Grace Book Cover Alias Grace
Margaret Atwood
Jelenkor Kiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
767

5 legjobb könyv alapján készült film

Szerintem minden igazi könyvmoly először a könyveket olvassa el, és utána nézi meg a könyvek alapján készült filmeket. Azoknak ajánlom ezeket a könyveket, akik szeretik kedvenc olvasmányukat film formájában is megnézni. Szerintem igaz az a mondás, hogy a könyvekből készült filmek esetén, a könyv elolvasása mindig jobb élményt nyújt, mint a könyv vászon változata, azért néha mégis jól jön egy-egy kedvenc könyv újraélése film változatban is.

Íme azok a könyvek, melyek rám nagy hatással voltak, és olvasásuk után a film is elnyerte tetszésemet.

1. Joyce Maynard: Nyárutó

Lassan és vontatottan bontakozik ki a történet, de annál érzelemdúsabb és magával ragadó. Érzelmek széles skálája, nyomasztó és elgondolkodtató életbölcsességek jönnek át a könyv lapjait olvasva.

2. Emma Donoghue: A szoba

Egyfelől ott van a könyvben a gyermeki naivitás, könnyedség, vidámság és játékosság, másfelől pedig a kőkemény valóság és egy édesanya önfeláldozó, legyőzhetetlen és önzetlen szeretete.
Ezt a könyvet nem lehet elfelejteni, az ember évek múlva is fog emlékezni rá.

3. Paula Hawkins: A lány a vonaton

Ebben a regényben semmi nem az aminek tűnik. A vonat a könyv fő motívuma, miközben újabb és újabb szereplők jelennek meg, visszaemlékezések, ködös pillanatok és homályos múlt. Gyorsan váltakoznak a szereplők, a helyszínek és a cselekmény is kicsit ködös.

4. WM. Paul Young: A viskó

A viskóban eltöltött hétvége egy gyászfolyamat szakaszairól szól: célja a megbocsátás és az elengedés. A végén ott van a feloldozás és a jövőbe vetett hit reménye.

5. Rhonda Byrne: A titok

A Vonzás törvénye, amire ez a könyv fókuszál, nem vallásos igazmondásokat sulykol az olvasóra, hanem olyan életbölcsességeket, melyek mindenkor megállják helyüket. A kulcs a vonzás törvényének érvényesítéséhez bennünk van.

Joyce Maynard: Nyárutó

Mint mindig most is először a könyvet olvastam el, és utána néztem meg a könyv alapján készült filmet. Nagyon szeretek olyan könyveket olvasni, amelyekből filmek is készülnek. Ez a könyv főleg azért fogott meg, mert a borítóján kedvenc színésznőm van rajta. És ez nem sokszor fordul elő velem, de ez esetben azt mondhatom, hogy a könyv alapján készült film is tetszett.

Pont egy meleg nyári napon olvastam ezt a könyvet, ami tökéletes kikapcsolódást nyújtott egy délutáni olvasáshoz.

Elég bizonytalanul indul a könyv, melynek első oldalain egy magányos és visszahúzódó tizenhárom éves kisfiút ismerünk meg, akinek egyetlen társasága az elvált és érzelmileg labilis édesanyja. Nyár végi, füllesztő hőségben telnek napjaik, addig még egy napon egy titokzatos, vérző férfi be nem állít a házukba. Az eddig tévénézéssel, olvasással és álmodozással töltött kisfiú élete, hirtelen megváltozik. Az amerikai ünnepi hétvége számukra egy olyan meglepetést tartogat, amire nem számítottak. Frank, a titokzatos, sebesült férfi Henrytől, a kisfiútól kér segítséget. Beköltözik közös otthonukba, és öt napig együtt él a családdal. Henry különleges öt napot tölt el az idegen férfival, miközben az élet legfontosabb leckéivel szembesül. Olyan érzéseket és élettapasztalatokat ismer meg, amik meghatározzák kamasz világát.

Lassan és vontatottan bontakozik ki a történet, de annál érzelemdúsabb és magával ragadó. Érzelmek széles skálája, nyomasztó és elgondolkodtató életbölcsességek jönnek át a könyv lapjait olvasva. Nekem megnyerő volt a tizenhárom éves kisfiú szemszögéből olvasni a történetet, amely első látásra egyszerű, banális kis történetnek tűnik. Mégsem az, hiszen egy olyan csodálatos nőről szól, aki az őt ért csapások miatt lelkileg összetör, egy újabb szerelem azonban képes őt újból életre kelteni. A tizenhárom éves Henry érzelemvilágán keresztül ismerjük meg Adele és Frank szerelmi történetét, ami lassan bontakozik ki, de annál bájosabb.

Szépirodalmi igényességgel van megírva a könyv, részletes a szereplők karaktereinek leírása. Számomra ez mindenképp egy újra olvasós könyv volt, igazi irodalmi élmény. Tetszett a ritmusváltás Frank erős karaktere, Adele merev tragédiája és a kamasz Henry gondolkodása között.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Néha az a legjobb, ha egyáltalán semmit sem csinálunk. Figyelnünk kell. Lelassulni. Kiszűrni a külvilág zavaró ingereit, ezek egyáltalán nem fontosak. Megérezni a pillanat hívó szavát.

Nyárutó Book Cover Nyárutó
Joyce Maynard
Alexandra Kiadó
2013
Puhatáblás, Ragasztókötött
230

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Nagyon nagy volt a reklám „A lány a vonaton” könyv körül, szinte mindenhol ezzel a könyvvel szembesültem. Világszerte nagyon nagy sikert ért el Paulas Hawkins debütáló regénye. Így én is megvettem magamnak és neki álltam elolvasni a regényt. Eleinte nehézkesen indult az olvasása, nem igazán sikerült megérteni a cselekményt, és a szereplőkkel sem tudtam kiigazodni.

Szokatlanul indul a regény cselekménye, azonban a feszültség lapról lapra fokozódik. Rachel, az ingázó lány, minden reggel felszáll a vonatra, hogy napi rutinját megkezdje. Ahogy halad a vonattal, egyre több mindent vesz észre az elhaladó tájból. Figyelme egy kertes ház hátsó udvarán ragad meg, ahol egy szerelmespárra figyel fel. Innentől kezdve megszállottan figyeli őket minden nap, el is nevezi őket, Jessnek és Jasonnak. Úgy rémlik neki, mintha már ismerné őket valahonnan, miközben sóvárogva figyeli tökéletes életüket. Egy nap azonban valami megdöbbentőnek lesz tanúja, ami akarva akaratlanul mindent megváltoztat Rachel és a fiatal pár életében. Az eddig messziről szemlélt élet, most már saját életének részévé válik.

Ebben a regényben semmi nem az aminek tűnik. A vonat a könyv fő motívuma, miközben újabb és újabb szereplők jelennek meg, visszaemlékezések, ködös pillanatok és homályos múlt. Gyorsan váltakoznak a szereplők, a helyszínek és a cselekmény is kicsit ködös. A szereplők drámája azonban nagyon is valós és hétköznapi.

A regényben érintett témák, az alkoholizmus és a depresszió szerintem igenis fontos és aktuális témák, ami a sorok között ki is olvasható. Tökéletes példája Rachel annak, hogy milyen mélységekbe tud taszítani a szenvedélybetegség és milyen az, ha életed egy másik ember irányítása alatt van. Nagyon depresszív és lehangoló a könyv hangneme, sok benne a bánat, félelem és szenvedés.

Megnéztem a könyv alapján készült filmet is, de bárcsak ne tettem volna, mert szerintem nem tudta visszaadni a könyv szellemét, és azt az állandó rettegést és félelmet ami a cselekmény körül kirajzolódik.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az élet nem bekezdés, a halál pedig nem zárójel.

A lány a vonaton Book Cover A lány a vonaton
Paula Hawkins
21. Század Kiadó
2015
Keménytábla, Védőborító
319

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

„A szolgálólány meséje” egy tipikusan olyan könyv számomra, amit egyszer sikerült elolvasnom, de szerintem még egyszer nem menne. Nem azért mert nem tetszett a könyv, hanem azért mert annyira nyomasztó és felkavaró a könyv cselekménye. A könyv alapján készült sorozatot pedig végképp nem követem, mert ez még nyomasztóbb lenne.

Tömören arról szól a könyv, hogy létezik egy olyan állam, mely olyan disztópiát dédelget, amely szerint az állam lakóinak egyetlen céljuk és értelmük az életben, az maga a szülés. Ennek érdekében, ez az ország, mely vallási fundamentalista elvekre alapszik, különleges nevelőintézetekben készíti fel azokat a termékeny lányokat, akik később az elit családokhoz kerülnek és teherbe esnek az ház uralkodójától, mindez a feleségek jelenlétében.

Ebben az államban minden nőnek fontos feladata van. A szürke ruhás nők a szolgálók, a kék ruhás nők a feleségek, a vörös ruhás nők pedig a termékeny szolgalányok. Mind közül a termékeny lányok a legértékesebbek, hiszen ők felelnek a népesség fennmaradásáért.

Fredé is egy ilyen hasznos asszony, aki képes a szülésre, amire oly kevesen képesek, így bekerül a Parancsnok házába. Fredé próbál beilleszkedni a hétköznapokba, megfelelni a vallásos dogmáknak és főleg megfoganni. Ugyanis ha két éven belül nem fogan meg vagy eltévelyedik, akkor kiűzik a Nemnők közé. Az ő története akkor kezd bonyolulttá válni mikor egyik este a Parancsnok kérésére egyedül megy be annak hálójába.

Megrázó és torokszorító az a vízió amit a szerző lefest ebben a könyvben a nők szerepéről. Egy olyan szerep, melynek egyetlen célja és beteljesülése, a teljes alárendeltség és megfosztás minden emberi méltóságtól.

Én kicsit nehezen tudtam értelmezni a regényt, kicsit túl sok volt benne a szolga, az urak és a katonák. Borzongtam attól a képtől ahogyan leírta a szerző a termékeny nők életét, gondolatvilágát és lelkivilágát. „Tárolóedényeknek” nevezte őket, akiknek a külseje mit sem számított, csupán a belső női fogamzóképes szervük.

Időnként kicsit nehézkes a könyv olvasása, de maga a történet mindenképp érdekes, akkor is ha nem épp szórakoztató irodalom. Azonban nagyon jó a társadalmi és történelmi háttér bemutatása, valamint az igazságtalanság és elnyomás portréjának leírása.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nemcsak egyféle szabadság létezik (…). Van szabadság valamire és szabadság valamitől.

A szolgálólány meséje Book Cover A szolgálólány meséje
Margaret Atwood
Jelenkor Kiadó Kft.
2017
Keménytábla, Védőborító
487

Emma Donoghue: A szoba

Szeretek olyan filmeket nézni, melyek könyvek alapján készültek. De sosem esem abba a tévedésbe, hogy először a filmet nézem meg, és utána olvasom el a könyvet. Mindig a könyv olvasásával kezdem először, és ez mindig jó döntésnek bizonyul Mert a könyv sokkal részletesebb és fantáziadúsabb, több teret ad az elmélkedésnek és az elcsodálkozásnak.

„A szoba” erre tökéletes példa. Ez a gyermeki hangnemben íródott mű engem teljesen elvarázsolt, lelkileg teljesen megrendített és nagy hatással volt rám.

Jack, az ötéves kisfiú számára a Szoba jelenti az egész világot. Ebben a Szobában él Anyával együtt. A Szobán kívül mást nem ismer a külvilágból, hiszen itt született. A Szoba az otthont és az egész világot jelenti Jacknek, itt alszik, itt eszik, itt játszik, itt tanul és itt álmodozik.

Amíg a Szoba Jack számára az otthont és a biztonságot jelenti, addig Anyának ez börtönt jelent, hiszen tizenkilenc éves kora óta, már hét éve, rabul ejtette egy Patásnak nevezett ember. Fia iránti szeretetből egy képzelt világot teremt neki, csak azért, hogy megvédje őt a fájdalmas igazságtól, egy olyan rémisztő igazságtól, melynek Anya mindennapi elszenvedője. Kilátástalannak látszik a helyzetük, hiszen az alig tizenkét négyzetméteres szoba kezd egyre szűkebb lenni kettejüknek, ezért Anya kigondol egy tervet, melyet Jacknek kell véghez vinnie. Ha sikerül, ez az egyetlen esélyük a menekülésre.

De vajon a Kint könnyebb lesz? Hogyan fog boldogulni a kinti világban egy olyan gyerek, aki ötéves koráig teljes tudatlanságban élt, elszigetelve a világtól, egy „biztonságos” burokban? Milyen élet vár anyára és fiára, annyi év fogság után? Vissza tudja-e adni a kinti élet mindazt, amit a Szoba elvett tőlük?

A történet szívfacsaró, megrázó és magával ragadó. Azért mégiscsak elviselhető a borzalmas történet olvasása, mert egy kisfiú szájából hangzik el, akinek szemén keresztül varázslatosnak tűnik a Szoba. Számára a kinti világ csak a tévében létezik. Az Anya érzelmeit és gondolatait nem igazán ismerjük meg, csak a gyermeki elmeséléseken keresztül sejthetünk meg mindebből valamit.

Egyfelől ott van a könyvben a gyermeki naivitás, könnyedség, vidámság és játékosság, másfelől pedig a kőkemény valóság és egy édesanya önfeláldozó, legyőzhetetlen és önzetlen szeretete.

Ezt a könyvet nem lehet elfelejteni, az ember évek múlva is fog emlékezni rá.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– A szabadság azt jelenti, hogy mindent lehet?

– Nem, nem. Inkább azt… hogy senki sem mondja meg, hogy mit csinálj.

A szoba Book Cover A szoba
Emma Donoghue
Alexandra Kiadó
2016
Keménytábla, Védőborító
387