Őszintén szólva, kissé csalódás volt számomra ez a könyv. A fülszöveg alapján egy önismereti, emberi kapcsolatokra reflektáló, mélyen gondolatébresztő műre számítottam, amely segít megérteni, miért távolodunk el egymástól ebben a megosztott világban, és hogyan találhatnánk vissza egymáshoz. Ehelyett azonban egy inkább szubjektív, esszészerű és főleg aktuálpolitikai hangvételű szöveget kaptam, amely bár intellektuálisan érdekes, érzelmileg kevésbé tudott megérinteni.
A könyv számos fontos témákat boncolgat, a társadalmi szakadékokat, a generációs különbségeket, az értékrendek ütközését, de ezek megközelítése sokszor inkább publicisztikai, mint személyes. Az egyéni történetek, az érzelmi rétegek és a belső felismerések helyett főként társadalmi és ideológiai összefüggéseket kaptam, ami néha távolságtartóvá teszi az olvasói élményt.
Kepes András stílusa továbbra is igényes, mondatai sok helyen elgondolkodtatóak, de számomra hiányzott az a melegség és személyes hang, amit ettől a könyvtől elvártam.
Ez a könyv nem rossz, csak mást ad, mint amit ígér: inkább intellektuális elmélkedés a világról, mintsem önismereti utazás az emberről.
Ennek ellenére, Kepes András könyvében kétségtelenül vannak igazán elgondolkodtató részek, különösen akkor, amikor az emberi természet működését, a média torzító hatását vagy a generációk közötti feszültségeket vizsgálja. Ezekben az elemzésekben érződik az író tapasztalata, intelligenciája, tájékozottsága és kíváncsisága a világ iránt. Sok helyen pontosan rátapint arra, hogyan alakulnak ki a véleménybuborékok, miért szűkül a párbeszéd tere, és hogyan veszik el az empátia a digitális zajban.
Ugyanakkor az összkép inkább előadás jellegű, mintsem személyes vagy lélektani mélységű. Olyan, mintha egy okosan megírt esszékötetet olvasnánk, nem pedig egy önismereti, emberi kapcsolódásokat boncolgató könyvet. Bár a témák súlyosak és aktuálisak, a szöveg gyakran kívül marad az emberi történeteken, inkább elemző, semmint átélhető.
Éppen ezért, bár a gondolatok értékesek, hiányzik belőlük a szív, az a fajta bensőségesség és érzelmi réteg, amit a fülszöveg ígért. Ha a könyv bátrabban engedne betekintést a szerző saját élményeibe vagy érzéseibe, sokkal közelebb tudna kerülni az olvasóhoz. Így viszont inkább távolságtartó és intellektuális olvasmány, amely inspirál a gondolkodásra, de kevésbé érint meg érzelmileg.
Ez a kötet nem rossz, csak számomra nem azt adta, amit ígért. Ha valakit érdekel egy ismert gondolkodó nézőpontja a mai társadalmi és kulturális megosztottságról, és nem zavarja a politikai áthallás, akkor érdemes elolvasnia ezt a kötetet.
Ha valaki szereti a filozofikus, vitára ösztönző, társadalmi kérdéseket boncoló írásokat, akkor érdemes kézbe venni ezt a könyvet, de ha belső útkeresést vagy lelki inspirációt vár, ez a könyv valószínűleg nem fogja maradéktalanul betölteni azt a szerepet.
Ha valaki önismereti, gyógyító, emberközeli válaszokat keres, akkor ez a könyv valószínűleg nem fogja betölteni azt az űrt, amit remélt.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Te talán úgy gondolod, lehet és érdemes vitatkozni azokkal ,akik a színes világot csak fekete-fehérben látják?
Igazad van
Open Books
2025
Keménytábla, Védőborító
292
