Tisza Kata: Kékre szeretni

Nem tudom, hogyan kerülte el eddig a figyelmemet Tisza Kata, de most hogy kezembe került könyve, biztosan állíthatom, hogy még nagyon sok könyvet szeretnék tőle olvasni.

Egy ilyen könyv elolvasása után, szó szerint szavak nélkül maradok, annyi mindent adott nekem ez a könyv, annyira mélyen megérintett és meghatott, hogy nehéz szavakba önteni ezt az élményt.

Túl hosszú ideig csak elmentem a könyv mellett, mindig ránéztem arra a kis mackóra, de a könyv címe miatt, valamiért tartottam tőle és nehezen kezdtem neki.

De amint fellapoztam a könyvet, onnan már nem volt megállás.

Irodalmilag ez egy remekmű, témáját tekintve szerintem bravúrosan van kidolgozva, olvasás szempontjából pedig egy felejthetetlen élményt tud adni.

Én még nem olvastam ilyen könyvet, ami ennyire mélyrehatóan és precízen leírja, mit is jelent egy bántalmazó kapcsolatban élni, milyen testi-lelki sérüléseket szenvednek el az áldozatok, és mennyire nehéz az az önismereti munka, ami egy ilyen kapcsolatból való kiszállás után következik.

Tetszett a váltakozó szemszög, ami belátást nyújtott a bántalmazó és a bántalmazott lelki világába, meglátva azt, mennyire sérültek mindketten, és a gyerekkori káros kötődési minták mennyire kihatnak felnőttkori kapcsolataikra.

Nagyon nehéz olvasmány ez a könyv, és nem csak témája miatt, hanem azért is, mert valójában egy szereplő elbeszélésen keresztül olvassuk végig a történéseket, nincsenek párbeszédek, csak hangosan kimondott gondolatok és megélt nagyon erős érzelmek.

Én szívesen olvastam volna a könyv végéig a váltott szemszöget, nem csak a könyv elején, de ilyen formában is egy teljesen új nézőpontot kaptam arról, hogy hogyan működik egy bántalmazó és miket szenved el egy bántalmazott.

Hiánypótlónak tartom ezt az olvasmányt témájában, és bárcsak többen olvasnák ezt a könyvet, és nem csak azok, akik érintettek valamilyen szinten, hanem preventív jelleggel is kötelező kellene, hogy legyen egy ilyen könyv.

A Kékre szeretni nem csak, hogy alapos, igényes és magas színvonalú, hanem egyben edukatív és informatív olvasmány is.

Tisza Kata úgy ír Dávid és Nóra bántalmazó és mérgező kapcsolatáról, hogy nem csak a fájdalmas folyamatot írja le, hanem egy gyógyulási folyamaton is keresztül vezet, kiutat és terápiás megoldásokat mutatva. Bár Dávid történetéről és személyiségzavaráról csak foszlányok kerülnek be a könyve, Nóra története azonban ennél jóval pontosabb és mélyrehatóbb.

Nóra az, aki kielemzi ezt a bonyolult és mérgező szerelmi kapcsolatot, az ő lelki vívódásait, valamint önismereti útját kísérhetjük végig a könyvben.

Az ahogyan ő mindent kielemez, lelke legmélyéig behatol és a belső monológok által saját kérdéseit válaszolja meg, egyszerre sokkoló és csodálatos.

A pszichológiai elemzéseknek köszönhetően megérthetjük a bántalmazó gondolatmeneteit, motivációt és mozgató rugóit, de Tisza Kata nem hagyja magára olvasóit, hanem feldolgozást és feloldást is mutat mindazoknak, akik egy bántalmazó kapcsolatból szeretnének kilépni.

Nagyon hasznos és egyben élvezetes is ennyi információt és tudást egy helyen olvasni, közben pedig egy kicsit sem hétköznapi történetről olvasni, ami a bántalmazás dinamikájáról és hátteréről ír.

Ez a könyv segít megérteni, megfelelő kontextusba helyezni és feldolgozni azt, amit gyakran kimondani is nehéz.

Kimondhatatlanul izgalmas és érdekes az ellentét a tettes és az áldozat között, figyelembe véve még azt a tényt is, hogy ebben az esetben az áldozat egyben pszichológus is.

A gyermekkori traumák hatása a felnőtt korra, az örökölt családminták, valamint a személyiségzavarral küzdő ember legmélyebb bugyraiba tekinthetünk bele ebben a könyvben.

Azt hiszem ez a könyv nagyon sok ideig el fog kísérni, súlyos mondanivalója szó szerint belém égett. Minden szinten felülmúlta elvárásaimat ez a könyv, stílusa, szerkezete, felépítése, nyelvezete és témaválasztása a legaktuálisabb és a legjobban van feldolgozva.

Ez a valósághű és életszerű fejlődésregény egy olyan könyv, amit érdemes többször is elolvasni, időt és teret adni annak, hogy ne csak érzelmi, de értelmi szinten is hatni tudjon ránk.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Valójában akkor vagy a legerősebb, amikor kiszállsz. Még ha akkor érzed leggyengébbnek is magad.

Kékre szeretni Book Cover Kékre szeretni
Tisza Kata
Scolar Kiadó
2020
Keménytábla, Védőborító
252