Amanda Prowse: Mit vétettem?

A könyv címe fogott meg először, ezért vettem kezembe a könyvesvboltban. A fülszöveget elolvasva, szinte már azonnal tudtam, hogy el szeretném olvasni ezt a könyvet, és milyen jól döntöttem.

Nagy hatással volt rám a könyv, igazán megrázott az a történet, amit ebben a könyvben olvastam. Rémisztő az a lelki és fizikai terror ami kiolvasható a sorok között, és talán pont ezért nem is meglepő a könyv végkimenetele.

Kathryn Brooker anya és feleség, aki minden szempontból sikeres életet él. Legalábbis a külvilág ezt látja. Két szép kamasz gyermeke van, férje iskolaigazgató, ő pedig családanyaként a háztartást vezeti és neveli gyermekeit. Jómódú barátaik és ismerőseik csak irigylik tőlük ezt az életvitelt, de ők mit sem sejtenek arról a terrorról és borzalomról, ami a családi ház falain belül történik. Kathryn, az anya annyira jól titkolja életét, hogy ebből még a gyerekei sem vesznek észre semmit, mindaddig még egy napon drámai fordulatot nem vesz életük.

Amanda Prowse könyve a küzdelemről, a harcról és egy anya határtalan szeretetéről és önfeláldozásáról szól. Sok évnyi szenvedés és kínzás után, sikerül kimenekülnie a földi pokol kínjai közül, és új életet kezdeni. Még akkor is, ha ez az új élet, újabb nehézségekkel indul.

Két idősíkban történik a cselekmény elmesélése. A múltban történt drámai és tragikus eseményeket úgy ismerjük meg, hogy az édesanya a jelenben meséli el mindezt, visszaemlékezés formájában.

Szerintem a könyv olyan mint egy hideg zuhany, sok mindenre rávilágít és olyan témákat érint, melyek igenis megrázóan hatnak az olvasóra. Nem könnyű feldolgozni az édesanyát ért traumát és drámát, de a könyv az új lehetőség reményét helyezi a középpontba.

Őszinte vallomás egy olyan édesanyáról, aki hosszú évekig tűrt és elszenvedett dolgokat, míg végül saját kezébe vette élete irányítását és az önbíráskodást választotta helyzete megoldására.

Felkavaró olvasmány, erős idegszálakat igényel, hiszen van mit megemészteni a könyv olvasása során.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Összeszedegetem a kis darabkákat, amelyeket lefarigcsáltál rólam, a fiókba dugdosott, szőnyeg alá söpört, díszpárna alá suvasztott darabkáimat, és újjáépítem önmagamat. Megvalósítom mindazt, amire egykor képesnek éreztem magam. Kergetni fogom az álmaimat, amelyeket dédelgettem, mielőtt megtörtél engem. Igen, kergetni fogom őket egytől egyig!