Ann O’Loughlin: A bíró felesége

Ez a romantikus regény egy egészen különleges és bájos történetet foglal össze, amiben nagy szerepet kapnak a női sorsok, valamint fontos társadalmi és erkölcsi kérdések.

Ann O’Loughlin könyve egyszerre szórakoztat, pihentet és kikapcsol, miközben a története több kontinensen keresztül is átvezet egy olyan világba, amelyikben az előítéletek, a társadalmi viszonyok és az emberi hiúság sorsokat pecsételnek meg.

A regény története két idősíkban játszódik, a múlt váltakozik a jelennel. A történet az 1950-es évek Írországában kezdődik, ahol a kedves és fiatal Grace egy elmegyógyintézetbe kerül akaratán kívül. Épp egy szülésen esett át, gyermekét elveszítve, férje és nagynénje egy elmegyógyintézetbe utalják be, azt állítva, hogy súlyos depresszióban szenved. Grace visszaemlékezéseiből derül ki, hogy nagynénje egy érdekházasságba kényszerítette egy nála jóval idősebb bíróhoz, de a fiatal és gyönyörű Grace beleszeretett egy indiai orvosba, Vikrambe. Ennek a kapcsolatnak azonban súlyos következményei lesznek, amire az egész regény cselekménye épül. Grace kitaszítottan, magányosan és egyedül egy elmegyógyintézetbe kerül, Vikram pedig összetört szívvel visszatér Indiába, azt hívén, hogy Grace belehalt a szülésbe.

A bíró, felesége és annak szeretője mellett még egy fontos szereplője van ennek a regénynek, aki nem mást mint Emma, a bíró lánya, aki apja halála után tér vissza a szülői házba. Ő az, aki Grace napló bejegyzései és levelei alapján fényt derít a múltra. Innentől kezdve válik igazán érdekessé a regény, mikor is kiderül az igazság Grace haláláról, Vikram és Grace szerelméről, valamint a bíró rejtett titkairól. Emma története inkább mint háttértörténet kap szerepet ebben a regényben, de azért az ő élete is tartogat olyan meglepetéseket, amik fontosak a regény cselekménye szempontjából.

Azért érdekes és szórakoztató ez a regény, mert több helyszínen is játszódik, ami által nagyon élvezetes az olvasása. Főleg Írország és India tájai elevenednek meg, de azok olyan formában, hogy az az ember összes érzékszervére hatással van. Főleg India színeit, illatait, aromáit és tájait lehet szó szerint látni és érezni a regény oldalait olvasva. Ebbe a környezetbe csodásan épülnek be a regény szereplői, akiknél a jól megszokott pozitív és negatív karakterek szöges ellentétben állnak egymással. Kicsit olyan idillikusnak és romantikusnak tűnik ettől az egész regény, ahol a jó győz és a rossz elnyeri méltó büntetését. Ezért is olyan meseszerű az egész regény, mivel még a történet vége is boldogan zárul le.

Az tény, hogy az egész könyv tele van túlhevített és túlzott érzelmi megnyilvánulásokkal, ami ugyancsak egy jól megírt romantikus történetre vall.

A romantikus részek mellett sok társadalmi kérdés is felmerül a regényben. A társadalmi nyomás, elvárás és a rangbesorolás Grace sorsát is megpecsételi, ami ugyanúgy Vikram életére is hatással van. A faji, szexuális és származási rangbesorolás sorosokat határoz meg az 1950-es évek Írországában, ami sajnos tragikus sorsokat eredményez. Egy olyan társadalomban, ahol a látszat, a képmutatás és a rangbesorolás mindennél fontosabb, hatást gyakorol az emberi érzelmekre és értékekre. Grace és Vikram szerelme azonban legyőzi ezeket a határokat.

A regény sok meglepetésfaktort tartalmaz. A múlt felderítésével olyan titkokra derül fény, amelyek izgalmat és kellő feszültséget adnak a regény cselekményének. Főleg a női sorsokon van ebben a regényben a hangsúly. Olyan erős és határozott női karakterek jelennek meg benne, akik harcolnak szerelmükért és szembemennek a társadalmi elvárásokkal.

A romantikus könyvek kedvelőinek nagyon ajánlom ezt a könyvet, nagyon élvezetes és szórakoztató.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Olyan gyakran elrontjuk a jelen pillanat örömét azzal, hogy a múlton vagy a jövőn rágódunk.

A bíró felesége Book Cover A bíró felesége
Ann O'Loughlin
Alexandra Könyvesház Kft.
2019
Kartonált
317