Úgy gondolom ezzel a könyvvel szó szerint kiléptem a komfortzónámból, de mivel megígértem magamnak, hogy mindenképp megpróbálkozom egy ifjúsági regénnyel, ezért úgy gondoltam Jocó bácsi könyve talán jó lesz első próbálkozásnak. És most, hogy már a végére értem a könyvnek, valahogy úgy érzem, hogy nehéz objektíven ránéznem erre a könyvre, valamint eltekintenem attól, hogy ennek a könyvnek egyáltalán nem én vagyok a célcsoportja. De mivel fontosnak tartom azt, hogy a gyerekek és a fiatalok minél hamarabb és minél többet olvassanak, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy megpróbálom ezt a könyvet egy fiatal kamasz szemével szemlélni. Egyértelmű, hogy felnőttként olvasva ezt a könyvet, ezt egyáltalán nem olyan egyszerű kivitelezni, de azért megpróbáltam.
Jocó bácsi regénye belőlem eléggé ellentétes érzelmeket és gondolatokat váltott ki. Kezdem is a könyv címével és borítójával. A címét nagyon ötletesnek és többértelműnek tartom, ami szerintem a könyv történetét ismerve, nagyon is betalált és érdekes kis szójáték. Ahogyan a könyv címe is már jó előre sejteti, a könyv tényleg az útkeresésről és a személyiségfejlődésről szól, mindez beleágyazva egy hol kalandos, hol humoros történetbe. A könyv főszereplője, egy fiatal harmincas évei elején járó jogtanácsos, aki hátrahagyva addigi életét, egy haiti árvaházban próbálja újra kezdeni életét. Ebben az újrakezdésben kamaszkori naplójának az újraolvasása nyújt neki segítséget, valamint az új ismeretségek által, újraértelmezi álmait és vágyait, amikért érdemes küzdeni.
Egyszerű és bájos kis történetről szól ez az egész könyv, nyelvezete közvetlen és stílusa is olyan, hogy gördülékennyé teszi a könyv olvasását. Bár tőlem (már) nagyon távol állnak az ilyen ifjúsági könyvek, úgy gondolom, sok fiatal leli örömét ezekben a könyvekben.
Számomra egyértelmű, hogy ennek a könyvnek nem a szépirodalmi jellege a legnagyobb erőssége, én ebben sokkal inkább látom azt a fajta kezdeményezést vagy törekvést, ami által talán meg lehet szerettetni a mai fiatalokkal is az olvasást.
Úgy gondolom Jocó bácsi könyvei pont erről szólnak, hogy nem mindig kellenek a nagy történetek és a mély értelmű mondatok, hanem néha kezdetnek már az is megteszi, ha valaki egy könyvet vesz a kezébe és azt forgatja. És mivel ennek a könyvnek főleg a mai kamasz a célcsoportja, ezért úgy gondolom, hogy sok kamasz azonosulni tud azokkal az élethelyzetekkel, amelyekkel a könyv főszereplője megküzd.
Én könnyen és gyorsan végigolvastam ezt a könyvet, bár sajnos maradandó élményt nem hagyott bennem, de nagyon kíváncsi voltam arra a Jocó bácsira, aki úgy tűnik sok kamasz példaképe lett.
Szerintem a könyv üzenete nagyon is jó, csak a kivitelezése néha kicsit gyenge és hiányos. Persze mindezt csak felnőttként tudom megítélni, de lehet, hogy egy mai kamasznak pont ez az egyszerű, szájbarágós és közvetlen stílus tetszik, ahol a hangsúly nem az élet nagy bölcsességein van, hanem azokon az apró, kis jelentéktelennek tűnő problémákon, amik egy fiatal kamasznak igenis fontosak. Szerintem Jocó bácsi erre nagyon jól ráérzett és ezt könyvében pont úgy írta meg, ahogy ezt egy mai kamasz megéli.
A cím és a borító játékossága pont ezt a kettősséget közvetíti, amivel nem csak a könyv főszereplője küzd, hanem szerintem sok mai kamasz is. Kívülről nézve gyakran úgy tűnik, mintha minden rendben lenne, de ha mélyebbre ásunk, akkor bizony sok probléma felszínre kerül. A könyv pozitív és már-már idillikus hangulata és stílusa abban nyújt nagy segítséget, hogy megmutatja az újrakezdés lehetőségét, valamint az önmagunkkal való szembenéznek a fontosságát.
Ezt a könnyed, laza és közvetlen stílust a fekete-fehér illusztrációk csak még különlegesebbé tették, nekem ezek nagyon tetszettek a könyvben, hangulatosak és bájosak.
A könyvben főleg a főszereplőn van a hangsúly, ezért a többi karakter jellemábrázolása eléggé hiányos, ez is úgy gondolom, hogy egy kicsivel több munkát igényelt volna.
Mindezek fényében kicsit kaotikusnak érzem ezt a könyvet és engem mint olvasót, eléggé összezavart. Csupán a borítója, fülszövege és címe alapján jobbra számítottam, elolvasása után úgy gondolom, hogy semmi érdemlegeset nem tudott nekem adni. Olyan mintha rászántam volna némi időt arra, hogy egymás után következő mondatokat és párbeszédeket olvassak, amelyek együtt egy könyvet alkotnak, de sajnos mindez csak lapokra írt betűket jelentett számomra, és nem egy olvasási élményt.
Nem bánom, hogy elolvastam, mert tudni akartam miről ír Jocó bácsi, de sajnos most sem érzem azt, hogy a könyv elolvasása bármit is változtatott vagy előidézett volna bennem. Nem érzek se pozitív se negatív dolgokat, egyszerűen csak semlegesnek éltem meg ezt a könyvet, és ez korántsem jelent valami jót, mert az a lényege az olvasásnak, hogy érzelmeket és gondolatokat váltson ki belőlünk. Ha ezek közül egyik sem valósul meg, akkor az számomra eléggé elszomorító és nem nevezhető egy kellemes olvasási élménynek.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Éljetek ti is úgy, ahogy igazán szeretnétek, levetve minden elvárást, minden megfelelési kényszert! Élvezzétek az életet, mosolyogjatok, legyetek őrült felnőtt gyerekek, mert higgyétek el, ez az igazi élet!
Önharckép
Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft.
2019
Kartonált
197
