Budai Lotti: A parfümkészítő

A könyv hangulatos borítója és kellemesen romantikus tartalma tökéletes összhangban van ennél a történelmi romantikus regénynél.

Az Öt Érzék-sorozat első könyve kellően felkeltette a figyelmemet, ugyanis nem csak olvasmányos, hanem informatív is volt. Az illatok, a gyógynövények és az illóolajok csodálatos világába kalauzolt el. Harmonikusan olvadtak össze benne a különböző emberi sorsok, miközben egy fontos cselekményszál mindvégig fent tudta tartani az érdeklődésemet.

Rendkívül élvezetes volt a 18. századi romantikus történetben elmerülni, megismerni az akkori kor jellegzetességeit, valamint az emberek gondolkodását.

Az illatokon és a parfümökön keresztül Franciaországba kalauzol el ez a regény, ahol megismerjük Sophie Malont, a regény főszereplőjét, aki egy fiatal és tehetséges parfümkészítő. Bár napjai harmonikusan telnek apja védelme alatt, egyik nap mostohatestvére ármánykodása során áldozatul esik és egy csapdába kerül, ami által szökésre és bujdosásra kényszerül.

Szerelmét, családját és imádott gyógynövényeit hagyja hátra, hogy éveken keresztül egy mester mellett kitanulja a parfümkészítés minden titkát. Kimagasló képességei és tudása hamar elhozzák neki a kívánt sikert, de ez a változás újabb akadályokat és megpróbáltatásokat gördít eléje.

De hősnőnk nem ismer lehetetlent, ezért szembeszáll rosszakaróival és végül tehetségének és kitartásának köszönhetően igazi sikereket ér el egy férfiak uralta világban, valamint az igaz és egyetlen szerelem is rátalál.

Bár Sophie a könyv főszereplője és az ő élete a leghangsúlyosabb ebben a regényben, mellette több olyan mellékszereplő is feltűnik ebben a regényben, akiknek sorsa ugyanolyan érdekes és izgalmas. Megvannak a tipikusan jó és rossz szereplők ebben a könyvben, valamint azok a váratlan fordulatok, amelyek mindig csavarnak egyet a cselekmény alakulásán.

Emiatt a regény olvasása mindvégig izgalmas és érdekes, és egészen magával ragadó az illatok és illóolajok világa. Sokat meg lehet tudni egy-egy illóolaj hatékonyságáról vagy a gyógynövények hétköznapi használatáról.

Az illatokon keresztül, a különböző illóolajok keverékéből olyan különleges parfümök jönnek létre ebben a könyvben, amelyek már szinte maguktól mesélnek. Minden parfümnek van egy története, minden illatnak van egy főszereplője. Ezek az illatok és parfümök beépülnek a regény szereplőinek életébe és minden illat magában hordozza a parfüm elkészítőjének, valamint a hordozójának a történetét, az álmait és a vágyait.

Számomra ezek a részek voltak a legérdekesebb a regényben, amelyek egy-egy illat megszületésének a történetét mesélték el, azt a folyamatot, ami annyira érzékletesen és tűpontosan volt megfogalmazva.

A parfümkészítés mellett barátságról, családról, intrikákról, gyászról és újrakezdésről lehet olvasni ebben a regényben.

Egy igazán kellemes, üde és bájos történeten keresztül egy olyan női sorsba láthatunk bele ebben a regényben, ami által nem csak a női lélek legtitkosabb bugyraiba kapunk betekintést, hanem a 18. századi francia társadalom életébe is. A királyi udvar bemutatásával válik igazán érdekessé az egész történet, ami csak még inkább megkoronázza ezt az egész kalandot.

Köszönhetően a sok háttérmunkának és a nagyon alapos kidolgozásnak, valamint az olvasmányos történetnek, ez szerintem egy remek szórakoztató olvasmány lett.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Ha az életben minden túlságosan mély értelmű vagy épp érzelmektől fűtött lenne, megbolondulnánk. Szükségünk van az egyszerű és azonnal értelmezhető jelenségekre, amelyeket minden körülmények közt azonnal felismerünk, és amelyek mindig ugyanazt jelentik számunkra.

A parfümkészítő Book Cover A parfümkészítő
Budai Lotti
Álomgyár Kiadó
2022
Cérnafűzött, Keménytáblás
414