Annyira jó érzés az, mikor pozitívan csalódok egy könyvben és az sokkal jobb lesz, mint amire számítottam. Olvastam már a szerzőtől, és sajnos a korábbi könyvei engem nem igazán tudtak meggyőzni, valahogy nem igazán tudtam eddig azonosulni könyveinek hangulatával és stílusával. Ennek ellenére ez még nem tántorított el attól, hogy megpróbálkozzak Elena Ferrante egy újabb könyvével.
Elena Ferrante könyvei ma már világszerte népszerűek és úgy tűnik valóban sokakra nagy hatással vannak könyvei. Én most először éreztem azt, hogy rám is hatással volt az a világ, hangulat és légkör, amit ő megteremt könyvében.
Egyértelműen a könyv csodaszép borítója és figyelemfelkeltő címe voltak az első olyan dolgok, ami miatt kezembe vettem ezt a könyvet. És amint elkezdtem olvasni a könyv legelső oldalait, éreztem, hogy van benne valami ami miatt izgalmas, érdekes és talán kicsit egyedi is lesz ez a könyv.
Egyáltalán nem tartom egy egyszerű olvasmánynak, sokkal inkább egy olyan könyvnek, amire meg kell érni és nyitottnak kell lenni arra a sok érzelemre, ami benne rejlik.
Mivel itt egy fejlődésregényről van szó, ezért központi témája egy fiatal kamaszlány köré épül, aki pont kamasz évei elején egy olyan mondatnak lesz a fültanúja, ami az utána következő kamaszéveit teljes mértékben meghatározza.
Giovanna, a regény fiatal kamaszlány főszereplője, apja egy meggondolatlan mondata hallatán, ami az ő rondaságára utal, teljesen összeomlik és onnantól kezdve elkezdi nem csak önmagát, de a körülötte lévő felnőttek világát is megkérdőjelezni. Az, hogy apja pont a serdülőkor határán egy ilyen megbántó mondattal illeti, Giovanna lényébe mar és innentől kezdve ő is egyfajta undorral és utálattal kezd el önmagára nézni. A fiatal kamaszlány pont akkor sérül, amikor a leginkább lenne szüksége szülei támogatására, bizalmára és őszinteségére.
Giovanna felnőtté válását lehet végigkövetni ebben a könyvben, aki miközben felkutatja apja családját, hogy rájöjjön arra, valóban olyan ronda, mint utált nagynénje, végigjárja a kamaszkor összes tipikus szakaszait. Elveszíti bizalmát a felnőttekben, elkezd ő is hazudni, csalódik szüleiben, közben pedig mindenki és minden ellen lázad. Elkezdi felfedezni szexualitását, megváltozik saját testképéről alkotott véleménye, átéli az első szerelmet és rájön arra, a szülei is emberek, akik tévednek, mint minden felnőtt.
Kiben bízzon ezek után, ha még saját apja sem őszinte vele? Miért hazudnak a felnőttek gyerekeiknek? Vajon tényleg azok vagyunk, amit mások mondanak és gondolnak rólunk? Vajon szüleink rólunk alkotott képe megfelel a valóságnak? Vajon egyetlen kimondott mondat ekkora hatással bírhat?
Nehéz és súlyos kérdések ezek, és most már értem miért olyan népszerű Elena Ferrante, mert mer beleállni a legmélyebb és legfájdalmasabb témákba, még akkor is ha ez gyakran az ember elevenébe talál.
Én is sodródtam ezzel a történettel, elvesztem a különleges körmondatokban és csak akkor tértem újra magamhoz, mikor egy-egy szókimondóbb vagy trágárabb kifejezéssel szembesültem, ami egyből visszarántott a valóságba.
Fáj ez a könyv, mert szembesít egy olyan valósággal, ahol minden hazugság és mű, miközben a hazugságok mögött emberek sérülnek.
Ez az egyes szám első személyben megírt fejlődésregény stílusában és hangulatában bevezeti olvasóját a kamaszkor egyszerre ártatlan és naiv, ugyanakkor nagyon sérülékeny lelki világába. Ebben a regényben nagyon nagyok a kontrasztok. A családok közötti különbségek, a párbeszédek nyers és közvetlen stílusa teljes kontrasztban van a terjedelmes leírásokkal.
Kamaszkori nehézségek, felnőtté válás rögös útja, szexualitás megélése, valamint az igaz szerelem kérdése, ezek mind olyan témák amik nagyon élesek ebben a regényben.
Bár a könyv Giovanna traumatikus élményeiről szól, valójában a felnőttek hazug életén van a hangsúly, ami tele van rengeteg hibával, tévedéssel és rossz döntéssel.
A könyv lassú, szókimondó és gyakran nyers stílusa miatt, a szerző ezen könyve is szerintem eléggé megosztó lesz az olvasók körében, mert ez az a fajta könyv, amit vagy nagyon szeret az ember vagy egyáltalán nem. Nyelvezte és felépítése, a gyakran obszcén kifejezések ellenére is, megnyerő és igényes.
Érdemes elmerülni ebben a történetben, ahol egy olasz diszfunkcionális család életébe kapunk betekintést, egy fiatal kamaszlány szemszögén keresztül, aki keserédes módon ábrázolja felnőtté válásának legmélyebb és legintimebb gondolatait, érzelmeit és tetteit. Az identitáskeresés útja ebben a regényben nagyon sokszínű, tele rengeteg ambivalens érzéssel és néhány szívfacsaró eseménnyel, mégis egyszerre meghitt és megdöbbentő.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Hazugság hazugság hátán. A felnőttek tiltólistára teszik, ha rólunk, gyerekekről van szó, ők azonban úton-útfélen hazudoznak.
A felnőttek hazug élete
Park Könyvkiadó Kft.
2020
Keménytábla, Védőborító
341
