Ez a regény izgalmasan indult, érzelmileg intenzív olvasmánynak tűnt az elején. Egy olyan könyv ez, amely a szerelem, a családi kötelékek és a veszély izgalmas keverékét kínálja.
Nikki és Sebastian karakterei élénkek és ellentmondásosak: a vonzó és impulzív modell energiája, valamint a zárkózott hegedűkészítő visszahúzódó természete folyamatos feszültséget és érzelmi hullámvasutat teremt a történetben.
Nikki és Sebastian külön élnek; hét évvel ezelőtt váltak el, és azóta külön nevelik ikergyerekeiket. A válás óta az életük lassan, de biztosan új mederbe terelődött, mígnem egy nap váratlanul eltűnik az ikerpár fiúgyermeke. Ez az esemény mindent felforgat: a két szülő, akik hosszú évek óta próbálták különválasztva kezelni a múltat és a fájdalmakat, kénytelen újra összefogni. A közös cél – a gyermekük biztonságának és visszatalálásának érdekében – arra kényszeríti őket, hogy újra együtt dolgozzanak, miközben szembesülnek a múlt sérelmeivel, a régi érzelmekkel és a köztük húzódó feszültségekkel.
A regény fordulatai – a válás, a rejtélyes eltűnés és az életveszélyes menekülés – némi izgalmat és feszültséget teremtenek, miközben a történet mélyebb érzelmi rétegeibe is betekintést nyerünk. Az olvasó nem csupán a veszélyhelyzetek és a váratlan események sodrásában élheti át a történetet, hanem átérezheti a szülői szeretet erejét, a család iránti felelősség súlyát és a gyermekeikért érzett aggodalmat. A karakterek érzelmi dilemmái és a kapcsolatuk hullámvölgyei olyan mélységet adnak a regénynek, amely nemcsak a kalandokat, hanem a szeretet, a kötődés és a megbocsátás erejét is hitelesen mutatja be.
Ugyanakkor valamiért nem éreztem azt a dinamikus, pörgős cselekményt, amit Musso eddigi műveiben megszoktam. A könyvre jellemző misztikus vonal, amely korábbi regényeit különlegessé tette, itt teljesen hiányzott, és a szereplők sem voltak túl szimpatikusak. A történet bizonyos részei laposnak, előreláthatónak hatottak, az érzelmi töltet és a feszültség pedig nem érte el azt a szintet, ami a szerző más műveiben mindig magával ragadta az olvasót. Összességében a könyv ígéretesen kezdődött, de sajnos nem tudta teljesen teljesíteni a várakozásokat.
Bennem így egyfajta frusztráció maradt: a történet potenciálja és a karakterek alapvető vonzereje ellenére sem sikerült igazán lekötnie vagy elvarázsolnia. A rejtélyes eltűnés és az életveszélyes helyzetek, amelyek izgalmasak lehettek volna, végül nem kapták meg a kellő hangsúlyt, és a feszültség is szinte elenyészett a hosszabb, leíró részek mellett. Bár a regényben akadnak emlékezetes pillanatok és néhány jól megírt jelenet, ezek nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a történet teljesen magával ragadjon.
Ez a könyv tehát inkább azoknak ajánlható, akik kifejezetten Musso stílusát szeretik, és kíváncsiak az új történetére, de akik a korábbi regényeinek izgalmas, misztikus, érzelmi hullámvasutas élményére számítanak, azok valószínűleg csalódni fognak.
Bármennyire is szerettem volna megkedvelni ezt a könyvet, sajnos csalódnom kellett benne. Az összes eddig elolvasott Musso-könyv után azt kell mondanom, hogy ez a történet a legkevésbé izgalmas és lebilincselő. Ahelyett, hogy magával ragadott volna a szokásos érzelmi hullámvasút és a misztikus feszültség, amit a szerző más műveiben tapasztaltam, ez a regény laposabbnak és előreláthatóbbnak tűnt. A szereplők kevésbé szimpatikusak, a cselekmény néhol vontatott, és hiányzik az a varázslatos, lebilincselő hangulat, ami miatt Musso könyvei mindig különlegesek voltak számomra.
Kedvenc idézetem a könyvből:
[…] ma már senki nem hisz semmiben. Elmosódtak a határok, senki nem hisz már a szép eszmékben.
7 év múlva
Park Könyvkiadó
2025
Puhatáblás, Ragasztókötött
329
Gyárfás Vera
