Ennél a könyvnél érzem azt, hogy nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. Eleinte úgy éreztem, hogy azonnal beszippant és valahogy teljesen a hatása alá kerülök. Aztán ahogy haladtam vele úgy lankadt a kedvem és az érdeklődésem, a végére pedig valahogy megint megjött a kedvem hozzá. Nagyon ambivalens érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, és bár ez a könyv sokak számára nagy kedvenc lett, én nem vagyok annyira elragadtatva tőle. Lehet pont nem egy megfelelő pillanatban vagy hangulatban olvastam, de csak bizonyos részei a könyvnek tudtak úgy igazán megfogni. Összességében ezt egy jó könyvnek tartom, de nem adta meg azt a katartikus élményt, amit vártam tőle.
Leginkább azzal gyűlt meg a bajom, hogy úgy tűnt nekem, mintha két különálló részből állt volt ez a könyv. A Lente Bálint története számomra nagyon élvezetes volt, bár itt is sok olyan rész van ami hiányos, ugyanis időben sokat ugrik a történet és csak egy-egy mozzanatot olvashatunk a férfi életéről. Bálint történetéhez kapcsolódik valamilyen szinten egy tüdőbénult beteg férfi története, ami kicsit olyan mintha egy különálló kisregény lenne és csak a történet végén derül ki az, hogy hogyan is kapcsolódik ez a rész a regényhez.
A történet térben és időben sokat ugrándozik, több generációt is átkarol ez a regény. Az elején még nagyon rejtélyesnek tűnik a titokzatos férfi halálos balesete, utána a történet már Bálinttal folytatódik aki, hol a múltbeli eseményeket idézi fel, hol a jelenbeli életén van a hangsúly. Aztán a könyv végén a sok mozaikkocka összeáll, és értelmet nyernek a különböző kis szerteágazó történetek.
Ezek az apró kis szösszenetek, amelyek egy-egy kis darabkát mutatnak meg a magyar személyes és társadalmi életből, az élet kisebb nagyobb harcairól, kudarcairól és sikereiről szólnak. A több szálon futó történet hasonló sorsmintákat mutat be, amelyek több generáción keresztül is megismétlődnek.
Gyakran olyan érzésem volt mintha egy családi regényt tartanék a kezemben, ahol az egyéni és a társadalmi minták, sorsok és hibák szinte már önmagukat ismétlik, anélkül hogy ez bármilyen változást idézne elő az emberekben.
Lente Bálint útkeresése tele van rengeteg rejtéllyel, kalanddal és kudarccal. Miközben ő csukott szemmel is képes élni, olyan dolgok történnek vele és körülötte, aminek úgy tűnik ő csak külső szemlélője, de ezek akarva-akaratlanul is alakítják az ő sorsát.
Amennyire döcögősen és nehezen indult be számomra ez a könyv, és sok ideig nem tudtam a magaménak érezni, a vége, vagyis azok az utolsó mozzanatok és mondatok, egy elég erős érzelmi lavinát indítottak el bennem.
Az hogy a múlt, a család titkai vagy hibái hogyan hatnak a jelenre, valamint az útkeresés során mennyire vagyunk önmagunkra utalva, az ilyen jellegű kérdések a könyv befejezése óta is foglalkoztatnak. Az egyéni felelősség számomra vitathatatlan, ugyanakkor az is elgondolkodtat, hogy mennyire alakítjuk mi a sorsunkat, ha bizonyos dolgokat akár sejtszinten örököltünk felmenőinktől.
Amennyire sok részével a könyvnek meggyűlt a bajom, pont annyira meg is kedveltem. Ha górcső alá veszem a könyv sok apró részletét, akkor rengeteg olyan dolgot találok ami tetszett benne.
Tetszett a Lente Bálint karaktere, az a lehetőség ami benne rejlett, de valami miatt sosem tudott úgy igazán a felszínre törni. Tetszett az elmúlás, az elszalasztott lehetőségek és a félresiklott életek gondolata, amivel könnyedén tudtam én is azonosulni.
Tetszett a könyv elbeszélőjének karaktere, a fiatal útkereső férfi, aki szembenézve a múlttal próbálja jelenét másképp élni. A regény lassan folydogáló és melankolikus hangulata is kedvemre való volt, ugyanis ez nagyon illet a történethez.
A regény mellékszereplői is nagyon élethűek, kicsit olyanok mintha karikatúrák lennének, de pont ettől olyan különlegesek.
Emellett a regény sok szarkasztikus, ironikus és mély értelmű gondolatát is könnyedén a magamévá tettem, de mégsem tudom azt mondani, hogy ez lenne számomra a nagybetűs könyv vagy a legjobb olvasási élmény.
Magammal viszem azt a rengeteg gondolatot és tanulságot, amit ebből a könyvből leszűrtem, és bár nem lett kedvencem, mégis úgy érzem megérte elolvasni ezt a nagyregényt.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Sokszor gondolok arra, hogy én mit csinálhattam volna másképp. Nyilván sok mindent, de hát néha olyan apróságokon múlnak a dolgok. Észre se vesszük őket, ha nem figyelünk. És általában nem figyelünk…
Magvető Kft.
2019
Keménytábla, Védőborító
540