Bármennyire is olvasmányos ez a könyv, tartalmilag nagyon nehéz megemészteni, mert rengeteg kérdést és bizonytalanságot vet fel olvasás közben.
Úgy gondolom hatalmas különbség van a között, hogy valaki szülőként olvassa ezt a könyvet vagy sem. Szülői szemmel nézve és olvasva ezt a rendkívül bonyolult, összetett és szerteágazó könyvet, úgy gondolom, sok fejtörést tud okozni. De ugyanúgy igaz lehet ez akkor is, ha valaki nem szülőként olvassa ezt a könyvet, ugyanis a másság és a beilleszkedés kérdése mindannyiunkat érint.
Bár a szülői lét eleve tele van rengeteg kétellyel, bizonytalansággal és aggodalommal, ez a könyv csak még inkább kiemeli azt, hogy szülőként gyakran csak tapogatózunk a sötétben, azt remélve, hogy tudjuk mi a legjobb a gyerekünknek.
De mi van akkor, ha a szülői határtalan szeretet nem elegendő ahhoz, hogy megóvja gyerekünket a társadalom és a környezet ártalmaitól? Mi ilyenkor egy szülő feladata? Hol ér véget a szülői felelősség és hol kezdődik a gyerek önálló élete és egyénisége?
Ezeket a bonyolult és kicsit sem egyértelmű kérdéseket a végtelenségig írhatnám, és tehetném fel magamnak is százszor ugyanazt a kérdést, és mégis minden alkalommal más és más lenne a válasz.
Végigolvastam ezt a könyvet és azóta sem hagy nyugodni ez a kérdés: Mi egy szülő feladata?
Ez a mély értelmű, gondolatébresztő és zseniálisan megírt regény ezt a témát járja körül, egy olyan család életét mutatva be, ahol az öt gyerek közül az egyik nemi diszfóriával küzd, vagyis transzidentitással.
A könyv szerzője roppant érzékenyen, intelligensen és finom érzékkel közelíti meg azt a kérdést, hogy mi a teendő egyénileg és társadalmilag az olyan gyerekekkel akik más neműnek érzik magukat, mint aminek születtek.
Egy ilyen nehéz és bonyolult kérdés és téma kapcsán azt gondolná az ember, hogy ez egy nyomasztó és szomorú könyv, de ez nem így van, ugyanis a könyv szerzője úgy járja körül ezt a témát, hogy az már szinte könnyednek és természetesnek tűnik. Bár maga a történet fikció, azért a könyv végén kiderül az, hogy maga a szerző gyereke is transznemű. Bár a szerző személyes tapasztalata sehol nem köszön vissza a könyvben, ennek ellenére, érthető az, hogy emiatt sokkal személyesebb és meghittebb ez a téma.
A könyv egy idillikus családot fest le, ahova négy fiú gyermek után megérkezik egy ötödik fiú gyermek is, akit valójában lánynak vártak. Claude-ról, az ötödik fiúról hamar kiderül, hogy bár férfi testtel született, ennek ellenére lánynak érzi magát. És ez elindít egy titokzatos, fájdalmas és keserédes küzdelmet és harcot ebben a családban, ahol bár a szülők egy érzelmileg biztonságos helyet és teret nyújtanak gyermekük másságának, a társadalom már nem ennyire elnéző és megértő.
Valójában ennek a családnak a harcáról szól az egész könyv. Egy olyan harcról, ahol a szülők példaértékűen nevelik és támogatják gyerekeiket, a legjobbat akarva teret adnak arra, hogy minden gyermekük személyisége szabadon bontakozhasson ki.
Claude-ból Poppy lesz, fiúból lány lesz, és ezzel kezdetét veszi egy olyan küzdelem, amiben sokan szenvednek és sérülnek, a legnehezebb feladat azonban mégis Poppynak jut, akinek egy örök életre szóló feladat zúdul a nyakába, a beilleszkedés és az elfogadás folyamata.
Miközben Poppy és családja történetét olvassuk, párhuzamosan egy mese is kirajzolódik a könyvben, egy olyan mese, amit az apa ír meg családjáról, ami segít kicsit elviselhetőbbé tenni ezt a nehéz terhet.
Ez a sokszínű és olvasmányos könyv az elfogadásra, a nyitottságra és az empátiára hívja fel a figyelmet. Roppant érzékeny stílusának köszönhetően úgy mesél a másságról, hogy közben arra próbálja, nem csak egyénileg, hanem társadalmilag is felhívni a figyelmet, hogy még van mit tanulni és fejlődni, és a normalitás kérdését újra kell értelmezni.
Bár imádtam minden egyes sorát ennek a könyvnek, azért nem tudok eltekinteni attól, hogy ez a fikció egy nagyon idillikus környezetet és családot mutat be. Olyan volt ez a könyv, mintha azt mutatná meg, hogy hogyan is kellene szülőként és jó állampolgárként viselkedni, csakhogy a való életben ez gyakran nem így történik.
Az tény és való, hogy ez a regény szerintem egyedien értékes ebben a témában, csodálatos az üzenete és a szó legjobb értelmében megható és szentimentális.
Érdemes elmerülni ebben a könyvben, átgondolni azt, hogy mi számít normálisnak, miért félünk a másságtól, hogyan tudunk fejlődni és változni. Az élet sosem fehér vagy fekete, mindig van lehetőség az újrakezdésre, még akkor is, ha ezek az új utak sokkal göröngyösebbek és nehezebbek.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Mindig ez van. Kénytelen vagy mindenféle nagy horderejű döntéseket meghozni a gyereked, ennek a pöttömnyi emberi lénynek a nevében, akinek a sorsa és a jövője teljes mértékig a te kezedben van, aki bízik benne, hogy tudod, mi a jó és a helyes, és képes is vagy neki érvényt szerezni. Sosincs elegendő információd. Nem láthatsz a jövőbe. És ha elcseszed, ha a hiányos, ellentmondásos információid alapján eltéveszted a házszámot, hát bizony, akkor nem kevesebb, mint a saját gyereked jövője és boldogsága forog kockán. Ez lehetetlenség. Ez szívszorító. Ez őrjítő. De nincs más választásod.
Mindig ez van
Gabo Kiadó
2018
Füles, Kartonált
496
