A memoár, emlékirat könyvek számomra a szépirodalom egyik legfontosabb műfajai közé tartoznak. Ezek az önéletrajzok, olyan emberi sorsokat és társadalmi vagy történelmi eseményeket mesélnek el, amelyek amellett hogy valóságosak és egy fontos emberi cselekedetet vagy megélt traumát közvetítenek, saját állásponttal rendelkeznek és egy szubjektív szemléletmódot mutatnak meg.
Egy memoár, része a történelem alakulásának, persze mindez szubjektív módon, ugyanakkor pont ez a szubjektivitás az, ami egy ilyen műfajú könyvnek hitelességet, önigazoló jelleget és személyességet kölcsönöz.
Ebben a kategóriában olyan könyveket sorolok fel, melyek szívszaggató és gyakran igazságtalan élettörténeteket mesélnek el, olyan intim és személyes hangnemben, ami értékes és kiváló remekművekké titulálja őket.
Dr. Edith Eva Eger, egy nemzetközileg elismert pszichológus, aki egy felejthetetlen, lebilincselő és tanulságos emlékiratot és egyben személyiségfejlesztő könyvet is írt.
A magyar származású írónő könyve személyes tapasztalatra épül, saját történetét meséli el, mindazt a borzalmat amit átélt és túlélt a 2. világháborúban. Sok ilyen könyvet olvashatunk ebben a kategóriában, de dr. Edith Eva Eger könyve túlmutat ezen a szörnyű valóságon és felülemelkedik az átélt traumákon, azáltal, hogy megbocsátva önmagának és a múltnak, képessé válik élvezni az életet és ezt a képességet másoknak is továbbadja.
Ez az őszinte hangvételű, olykor hátborzongató, de ugyanakkor felemelő kortárs regény, napjaink egyik leghűbb tükre a valóságnak.
Ezt a könyvet nem lehet elfelejteni, nem lehet kihagyni részeket belőle, nem lehet letenni, csak végig olvasni lehet.
Szinte hétköznapi történetnek tűnik Éva története, mégis olyan különleges és egyedi. Attól válik olyan különlegessé, hogy az egyszerűen és tisztán megfogalmazott mondatokban, ott rejlik a bátorság, az őszinteség, a fájdalom és az öröm is.
Ez egy megrázó, igaz történet a 2. világháború borzalmas haláltáborairól, valamint az élet győzelme a halál és a gyűlölet felett. Az auschwitzi halálgyárról már sok borzalmas történetet hallottunk és olvastunk, de ez a történet egy „túlélésre kiválasztott” ember sorsa, akit arra ítéltek, hogy sorsokat és emberi életeket bélyegezzen meg, egy karra tetovált sorszámmal. És pont ez a borzalmas feladat volt az, ami megmentette életét, és ezáltal ő is sokak életét mentette meg.
Ez a történelmi regény, egy memoár, az élet ünneplése. Nem a halálról és a reményvesztettségről szól, hanem két ember szerelméről. Ez Lale és Gita szerelmi története, akik túlélték az auschwitzi haláltábort és utána új életet kezdtek. Az élet győzött a halál felett.
Sue Klebold egy hős, aki nem törik meg a gyász és a bűntudat terhe alatt, hanem elszánt aktivistává válik, hogy másoknak is segíteni tudjon. Könyvében nem feloldozást vagy mentséget keres fia kegyetlen tettére, még csak nem is vonja ki magát a felelősség terhe alól, sokkal inkább segíteni próbál szülőknek, tanároknak, szakembereknek, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat.
Letehetetlen és megrázó ez az olvasmány, mert annyira aktuális témákat feszeget mint a mentális betegség veszélyei, öngyilkosság, depresszió, agresszió. Minden szülőnek csak ajánlani tudom ezt a könyvet.
Egy vakmerő és bátor lány, szembeszáll a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájával, beszámol a történelem egyik legdurvább éhínségéről, valamint a szabadságért vívott harcáról.
A regény felkavaró, dühítő és néhol igazán sokkoló.
Hyeonseo megrendítő őszinteséggel és bátorsággal mesél arról a kálváriáról, amit átélt Észak-Koreában, miközben foggal-körömmel harcolt egy olyan szabadságért, melyet hazájában soha meg sem ismert.
