Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel

Nagyon szeretek olyan könyveket olvasni, melyek igaz történet alapján íródtak. Ezért keltette fel a figyelmet „A lány hét névvel”. Elég hamar kiderült számomra, hogy ez egy megrázó történet, valós személyekkel és hátborzongató élethelyzetekkel.

Nagyon érdekes volt egy olyan történetet, egy olyan kultúrát és világot megismerni, ami olyan messze áll tőlem, mégis tanulságos és érdekes.

Hyeonseo Lee, Észak Koreában született és töltötte gyerekkorát. Egy olyan országban, amelyben a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrája mai napig is működik és milliók életét zsarnokságban tartja. Hyeonseo is csak egyike azoknak az embereknek, akiket a kemény és titkolózó rezsim magába szippantott. Az 1990-as években ébred rá arra, hogy egész élete egy fogság, melyből nincs kiút. Neki mégis sikerült 17 évesen elszökni ebből a brutális rezsimből és Kínában telepszik le. Tizenkét év után visszatér az észak-koreai határra, hogy családját átsegítse Dél-Koreába.

Ez a vakmerő és bátor lány, szembeszáll a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájával, beszámol a történelem egyik legdurvább éhínségéről, valamint a szabadságért vívott harcáról.

A regény felkavaró, dühítő és néhol igazán sokkoló.

Hyeonseo megrendítő őszinteséggel és bátorsággal mesél arról a kálváriáról, amit átélt Észak-Koreában, miközben foggal-körömmel harcolt egy olyan szabadságért, melyet hazájában soha meg sem ismert.

Nagyon fontosnak tartom az ilyen jellegű könyvek olvasását, azért hogy minél több emberhez eljusson azok története, akik Észak-Koreában mai napig vérlázító körülmények között, zsarnoki uralom, teljes agymosás és elnyomás alatt élnek.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A szabadság – az igazi szabadság, amikor az ember maga alakítja az életét, maga hozza a döntéseit – olykor kifejezetten rémisztő.

A lány hét névvel Book Cover A lány hét névvel
Hyeonseo Lee - David John
Libri Könyvkiadó Kft.
2016
Cérnafűzött, Keménytáblás
403