Sue Fortin: Születésnap

Nagyon sok igazán jó thrillert olvastam már, de ez sajnos nagy csalódás volt számomra. Annyira banális a története, hogy az nem csak, hogy unalmas és lapos, de még idegesítő is. Sajnálattal veszem azt tudomásul, hogy majdnem 400 oldalt olvastam el és valójában az egész könyv szinte semmiről sem szólt. Helye sem volt itt az izgalomnak, a csavarnak, a feszültségnek. Szerintem az egész könyv úgy ahogy van, átlagon aluli és unalmas.

Én nem nevezném ezt a könyvet egy izgalmas pszichothrillernek, ugyanis semmi olyat nem találtam benne, ami ötletes, kreatív vagy egyedi lenne.

Lassan és vontatottan indul be az egész történet. A könyv első felében, alig történik valami. Csupán annyi, hogy megismerjük a négy barátnő életét, akik egy kalandos szülinapi hétvégére indulnak. A történetet főleg az egyik barátnő szemszögéből ismerjük meg, aki az elbeszélője az egész cselekménynek. Ezen a hétvégén több olyan dolog is történik, ami által a barátnők élete veszélybe kerül, de a titkok csak a könyv végén derülnek ki. Több oldalon keresztül szinte semmi nem történik a könyvben, aztán a végén van egy kis csavar és fény derül a titokra, de ez sem valami eget rengető dolog ebben a könyvben. Valójában két fontosabb cselekményszála van a regénynek, az egyik a gyilkosság, a másik a fenyegető üzenetek mögött rejtőző veszély felfedése. Ez a két cselekményszál nagyon összemosódik a könyvben, és csak a legvégén tisztázódik a kettő közötti kapcsolat.

Csalódást és frusztráltságot érzek a könyv elolvasása után, mert el nem tudom képzelni, hogy mégis hogyan számíthat ez a könyv „vérfagyasztóan” sikeres és kiváló olvasmánynak. Nem voltak benne felkavaró vagy kihátborzongató jelenetek, a karakterek is nagyon idegesítőek benne, a csavarok és fordulatok pedig erőltetettnek tűntek az egész regényben.

Sajnos ez nem volt egy kellemes olvasmány számomra. Ritkán mondok olyat egy könyvre, hogy kínlódás és nyögés az olvasása, de ez tényleg az volt. Egy rossz poénnak vagy viccnek megfelel, de senkit ne tévesszen meg a fülszövegben feltüntetett mondat, miszerint ez egy olyan könyv, ahol az ember csak úgy falja a sorokat.

A négy barátnő története érdekesen indul el, de aztán sehova nem vezet ez az egész történet. Mindenki gyanús a történetben, közben pedig ott van a négy teljesen különböző karakterű barátnő és hirtelen égből a történet közepébe még egy gyilkosság is belepottyan. A legrosszabb az egészben pedig a könyv a vége, mikor az olvasó rájön és rádöbben arra, hogy valójában értelmetlen volt az egész történetfelvezetés, mert bár a tettes kiderül, de kevés szó esik az indítékáról. És nem volt elég a 400 oldalas kínszenvedés, a végén még marad egy nagy üresség és hiányérzet az olvasóban, mert a csattanó valójában nem is csattanó.

Sajnos ez egy nagyon rossz olvasási élmény volt. Kaptam egy történetet, elindult egy szál ami valami egészen máshoz vezetett, a végén pedig ott maradtam egy nagy semmivel a kezemben, mert ez a könyv semmivel sem gyarapította az olvasási élményemet.

Talán jobb is lehetett volna, de így ebben a formában, tényleg nem egy élvezetes olvasmány.

Kedvenc idézetem a könyvből:

…amikor nagyon félek valamitől, önkéntelenül is beásom magam egy mélyen legbelül beékelődött elképzelésbe: Isten igenis létezik valahol, és ha elég hangosan énekelek, meg is óv a bajtól.