vallás

Garrard Conley: Eltörölt fiú

Megrázó és hihetetlen történet, ami nem is csak egy történet, hanem egy memoár, egy fájdalmas és szívszorító emlékirat.

Garrard Conley önéletrajzi könyve egy nagyon is aktuális témát feszeget, a homoszexualitás kényes és sokat vitatott témáját járja körül. Garrard saját drámai történetén keresztül próbál válaszokat és megoldásokat keresni a homoszexualitás kérdésére, miközben arra próbál saját maga is rájönni, hogy ez egy állapot, betegség, örökölt dolog vagy csak másság.

Garrard Conley, tizenkilenc évesen, akaratán kívül, színt vall szülei előtt a homoszexualitásával. Az amúgy is összezavarodott, bizonytalan és rémült fiatal fiút, szülei egy olyan egyházi program elvégzéséhez kényszerítik, amely gyógyulást ígér a homoszexualitásból és mélyíti az Istenbe vetett hitet. Garrardnak sok választása nem marad, ezért bekerül ebbe a közösségbe, amely nem hogy meggyógyítaná, de brutális és embertelen módszereivel, szinte megsemmisíti őt és súlyos lelki traumáknak a bélyegét teszi majd rá.

Erős gyomor kell ahhoz, hogy az ember végigolvassa ezeket a terápiás módszereket és gyakorlatokat, amelyek brutálisak, embertelenek és semmi közük Istenhez, csupán az emberi esendőségről szólnak.

Garrardnak végül is sikerül mindezek ellenére saját hangját és igazi énjét megtalálni és elfogadni, de közben rengeteget veszít mindabból, ami korábbi életéhez tartozott.

Számomra, mint olvasó, nehéz volt ezt a könyvet végig olvasni. Meghatott és megérintett ez a történet, de helyenként hiányosnak éreztem. Helyenként nehezen tudtam követni a cselekményt, mivel élesnek tartottam a váltást a múlt és a jelen váltakozása között. Nagyon tetszett a részletes leírás az exmeleg- terápia módszereiről, viszont itt is volt némi hiányérzetem. Gyakran éreztem azt, hogy az elmesélt dolgok csupán objektív megközelítésből lettek elmesélve. Azt értem, hogy ezen események leírása sok bátorságot és feldolgozási időt követelt, de én hiányoltam Garrard személyes véleményét és érzelmeit a történtekről. Úgy éreztem, mintha kívülállóként tekintene önmagára és így mesélné el traumatikus történetét. A könyv végén persze ott van az utalás arra, hogy mindez egy visszaemlékezés, amely több mint kilenc év feldolgozási folyamat után történik meg, de én nagyon hiányoltam a személyes és intim vallomást a könyvből, amely Garrard véleményét fejti ki a történtekről. Viszont talán az is lehet, hogy mindez nem véletlen, mivel Garrard nem ítélkezik, nem alkot véleményt és nem bíráskodik, csupán tényként adja vissza a történteket, ezáltal is nem a gyűlölet és harag útját választja, hanem a megbocsátás és a szeretet útját. És pont ez az, ami megkülönbözteti őt, azoktól az emberektől, akik oly sokat ártottak neki testileg és lelkileg. Ő nem abban különbözik a többiektől, hogy homoszexuális, hanem abban, hogy a haragra és a gyűlöletre, szeretettel és elfogadással válaszol.

Ezért is egészen különleges és egyedi az ő története, na meg persze az őszinteség és hitelesség miatt, amivel nyíltan beszél egy olyan szervezet működéséről, amely sok embernek tette tönkre az életét.

Szívszorítóan fájdalmas ezt a folyamatot végigolvasni, ahol egy szervezet, ami Isten ígéjének a felhasználásával hirdeti a gyógyulást, egész életeket töröl el, miközben érzelmeket és gondolatokat semmisít meg. Olvasóként hihetetlennek tűnnek ezek a módszerek és ideológiák, amelyekkel heteroszexuálissá próbálták „átnevelni” Garrard-ot és még megannyi társát.

Garrard érzelmi hullámvasútja tükrözi a legjobban azt a zavarodottságot, elveszettséget és kétségbeesést, amit ez a szervezet okozott oly sok fiatalnak. Abszurdnak és embertelennek tűnik mindez, ahol a szégyen és bűntudat erősítésével próbáltak emberi életeket eltörölni.

A könyv szomorúan és traumatikusan ér véget, nincs megoldás, feloldozás vagy kilátás. Garrard számára a kényszeres exmeleg-terápia azt eredményezte, hogy elhidegült szüleitől és elvesztette istenhitét, ami mindennél fontosabb volt számára. Nyitott kérdésként ér véget a könyv, hiszen a válaszokat a homoszexualitás kérdésére mindenki saját maga adja meg. Garrardnak nem sikerült válaszokra, megoldásra vagy elfogadásra találni.

Az ő könyve egy őszinte vallomás és egy segélykérés. Erőteljes és mélyértelmű lélektani regény, erősen hat az érzelmekre és közben megrémiszt, elgondolkodtat és tanít.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Akármi is történik velünk, akármennyit is szenvedünk, ha van hitünk, Isten mindent visszaad…

Eltörölt fiú Book Cover Eltörölt fiú
Garrard Conley
Európa Könyvkiadó Kft.
2019
Keménytábla, Védőborító
352

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

„A szolgálólány meséje” egy tipikusan olyan könyv számomra, amit egyszer sikerült elolvasnom, de szerintem még egyszer nem menne. Nem azért mert nem tetszett a könyv, hanem azért mert annyira nyomasztó és felkavaró a könyv cselekménye. A könyv alapján készült sorozatot pedig végképp nem követem, mert ez még nyomasztóbb lenne.

Tömören arról szól a könyv, hogy létezik egy olyan állam, mely olyan disztópiát dédelget, amely szerint az állam lakóinak egyetlen céljuk és értelmük az életben, az maga a szülés. Ennek érdekében, ez az ország, mely vallási fundamentalista elvekre alapszik, különleges nevelőintézetekben készíti fel azokat a termékeny lányokat, akik később az elit családokhoz kerülnek és teherbe esnek az ház uralkodójától, mindez a feleségek jelenlétében.

Ebben az államban minden nőnek fontos feladata van. A szürke ruhás nők a szolgálók, a kék ruhás nők a feleségek, a vörös ruhás nők pedig a termékeny szolgalányok. Mind közül a termékeny lányok a legértékesebbek, hiszen ők felelnek a népesség fennmaradásáért.

Fredé is egy ilyen hasznos asszony, aki képes a szülésre, amire oly kevesen képesek, így bekerül a Parancsnok házába. Fredé próbál beilleszkedni a hétköznapokba, megfelelni a vallásos dogmáknak és főleg megfoganni. Ugyanis ha két éven belül nem fogan meg vagy eltévelyedik, akkor kiűzik a Nemnők közé. Az ő története akkor kezd bonyolulttá válni mikor egyik este a Parancsnok kérésére egyedül megy be annak hálójába.

Megrázó és torokszorító az a vízió amit a szerző lefest ebben a könyvben a nők szerepéről. Egy olyan szerep, melynek egyetlen célja és beteljesülése, a teljes alárendeltség és megfosztás minden emberi méltóságtól.

Én kicsit nehezen tudtam értelmezni a regényt, kicsit túl sok volt benne a szolga, az urak és a katonák. Borzongtam attól a képtől ahogyan leírta a szerző a termékeny nők életét, gondolatvilágát és lelkivilágát. „Tárolóedényeknek” nevezte őket, akiknek a külseje mit sem számított, csupán a belső női fogamzóképes szervük.

Időnként kicsit nehézkes a könyv olvasása, de maga a történet mindenképp érdekes, akkor is ha nem épp szórakoztató irodalom. Azonban nagyon jó a társadalmi és történelmi háttér bemutatása, valamint az igazságtalanság és elnyomás portréjának leírása.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nemcsak egyféle szabadság létezik (…). Van szabadság valamire és szabadság valamitől.

A szolgálólány meséje Book Cover A szolgálólány meséje
Margaret Atwood
Jelenkor Kiadó Kft.
2017
Keménytábla, Védőborító
487

WM. Paul Young: A viskó

Annak ellenére, hogy ez egy régebbi könyv, én valahogy csak most jutottam el oda, hogy elolvassam „A viskó”-t. Toplistás lett számomra ez a könyv, egyik kedvenc könyveim közzé emelkedett. Bár meseszerű a története, számomra mégis olyan valóságos. Ebben a könyvben, egyszerre találkozik a hit és a valóság, ettől olyan érdekes és bámulatos számomra ez a történet. Young regénye megrázó és sorsfordító erejű. Az elhagyott, rozoga viskó, egy olyan hellyé válik a történetben, ahol a hit, a reménység, a szeretet és a megbocsátás új értelmet nyernek.

A kerettörténet egy sokgyerekes édesapát, Mack-et, mutatja be, kinek kislányát elrabolják és meggyilkolják, és ő összeroskad ebben a nagy fájdalomban. Képtelen kislánya nélkül tovább élni, ugyanakkor bosszút és gyűlöletet érez, az elkövető iránt. Istent okolja a megtörtént tragédiáért.

Évek múlva Isten egy levélben meghívja egy találkozásra, melynek színhelye az az elhagyott viskó az erdőben, ahol a rendőrség megtalálta kislánya véres ruháit. Mackenzie elindul erre a bizarr helyre, hogy egy hétvégét töltsön el a Szentháromsággal: Istennel, Jézussal és a Szentlélekkel. A Szentháromság különböző emberi formákat ölt fel, mindazért hogy Mack könnyebben fel tudja dolgozni gyászát és újra tudjon hinni. Ezen a hétvégén újra átéli kislánya elvesztését, de közelebb kerül ennek az eseménynek a feldolgozásához. Az, amit a viskóban megtanul és megtapasztal, túlmutat az emberi értelmen és felfogóképességen, mégis valóságos. Akárcsak a szél, amit nem látunk, de érzünk. A meleget sem látjuk, de érezzük.

Ez a hétvége egy gyászfolyamat szakaszairól szól: célja a megbocsátás és az elengedés. A végén ott van a feloldozás és a jövőbe vetett hit reménye.

Nem vitatom, hogy a könyv tele van vallásos vagy spirituális bölcsességekkel, de nem hinném, hogy ez a könyv csak azoknak ajánlott, akik hisznek vagy valamilyen vallásos csoporthoz tartoznak. Azoknak ajánlott, akik éltek már át veszteségeket, akik még hisznek az emberiségben és akik hajlandóak új eszméket és gondolatokat befogadni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Néha a könnyek a legmegfelelőbb szavak, amiket a szív szólni képes.

A viskó Book Cover A viskó
WM. Paul Young
Immanuel Alapítvány
2009
Puhatáblás, Ragasztókötött
256